Nézőpont Kérdése: Beérett az akadémia gyümölcse?

Muszájból, vagy valódi elgondolásból, ezt igazából csak Frankie tudja, de ez a szezon úgy néz ki a berobbanó fiatalokról szól. Ezúttal én magam is kilépek a komfortzónámból, és olyan dolgot próbálok felboncolni, amiről a legkevesebbet tudok, mégis érdekel. Fiatalítás, akadémia működése, megfűszerezve pici szubjektivitással!

„Nem érdekel az életkor, ha edzésen jól teljesít, bátran be merem vetni a fiatalokat!” Ezt elmondta korábban Mourinho, Conte, Sarri is, mégse láttunk egyetlen berobbanó fiatalt sem.

És miért nem? Mert nagy a rizikó faktor, nem lehet pikk pakk csak úgy betenni egy rutintalan embert a csapatba. Ez egy folyamat, ennek idő kell, türelem, és bátorság az edzőtől meglépni. Most csak a közelmúlt utolsó 3 edzőjét említettem meg (Hiddinket nem számolva), de az Abramovich-érában nyugodtan visszamehetnék és felsorolhatnám az összes menedzsert, hogy ugyan miért nem raktak be huzamosabb időre egy fiatalt. Miért John Terry volt az utolsó nagy mohikán…

Az akadémia

Az akadémiánk Angliában évek óta a legsikeresebb. Ifi BL-sikerek, FA-kupa győzelmek, ifi bajnoki cím… Ezek azok, amikre talán emlékeznek sokan. Afelől szerintem nem lehet kérdés, hogy szépek az eredmények, de az egy másik szint. Ezt nem szabad elfelejteni!

A sikeresség mögött két ember áll: Neil Bath és Jim Fraser. Bath az utánpótlás vezető, az egésznek a feje, a központja, Fraser pedig az ő „jobb keze”. Bath 2002 óta a klubnál dolgozik, először utánpótlás igazgatóhelyettes volt.

Az akadémia legfontosabb célja, hogy az első csapatnak neveljen remek tehetségeket, akikből később top játékosok lesznek. Ehhez minden adva van az akadémiában, hiszen Bath kialakított egy nagyon jó kultúrát, megvan a megfelelő környezete a munkának. A „főnök” egy néhány évvel ezelőtti interjúban elmondta, hogy aki felkerül a felnőttek közé, azoknak többnyire szükségük van úgy 2-3 szezonra kölcsönadva máshova, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, fejlődjenek, hiszen a cél ezt kívánja meg. Vagyis ha 19 évesen felkerül valaki, akkor nagyjából 22 éves korára állhat készen egy Chelsea szintű csapatban játszani, kivéve, ha kivételes képességekkel rendelkezik már azonnal.

Jim Fraser talán legfontosabb feladata a megfigyelés. Ő az, aki körbejárja nemcsak Nagy-Britanniát, hanem gyakorlatilag egész Európát az ifjú tehetségekért, hogy felmérje őket személyesen, majd ha megfelelnek, akkor az aktuális csapatától megpróbáljuk elcsábítani. A fiatalnak pedig vonzó a Chelsea akadémiája, hisz már sokan ismerik az itteni filozófiát, hogyan zajlik a napi munka, ez a része megkönnyebbíti a megállapodást. Így került hozzánk például Christensen, Aké, de akár említhetném a mostaniak közül Billy Gilmourt is, akiért 500 ezer fontot sem sajnáltunk kifizetni 17 éves kora ellenére a Rangersnek, és hamar a jelenlegi legnagyobb ígéretként kezdték el számításba venni az akadémián belül.

És ugye most már újra nálunk dolgoznak egykori kiválóságaink, mint Joe Cole, Paulo Ferreira, Claude Makelele, akik valószínűleg szintén részt vesznek a scout folyamatokban.

Mindezek mellett itt kezdte trénerként pályafutását például Brendan Rodgers, Steve Clarke, vagy Paul Clement is. Talán ők hárman a legismertebbek, mivel az ő eddigi karrierjükkel vannak az emberek leginkább tisztában.

Új időszámítás

Kényszer szülte helyzet vagy előre eltervezett gondolat Lampardtól a fiatalítás? Miért egyáltalán Lampard lett az új edző? Mi volt a célja a vezetőségnek? A teljes választ nem tudom. Azt tudjuk, hogy az átigazolási kizárás miatt eljött az ideje a tehetségeseknek a bizonyításra. Ki a tehetséges egyáltalán? Mit nevezünk tehetségnek? Aki rá tud jönni, hogy mi az, amihez a legjobban ért. Mert mindenkinek van valamiben tehetsége. De most maradjunk a futballnál. Nem elég az, ha az adottságaid megvannak. Ehhez kell intelligencia, türelem és alázat. Talán az utolsó szó a legfontosabb!

Persze ez nem úgy van, hogy rögtön 18-19 évesen a mélyvízbe dobjuk és tőle várjuk a megváltást már a kezdetektől. Ha így van, akkor nagy a gond! Na ez a nagy differencia a például a holland utánpótlás képzés és mondjuk a Bath-féle akadémiai működés közt. Vegyük most leginkább a 3 nagymúltú holland együttest: Feyenoord, PSV, Ajax. Mit látunk? Hogy minden évben, akár hónapban feltűnik 1-1 piszok fiatal játékos. Nyugodtan megtehetik, mert nem helyeznek rájuk nyomást, hagyják őket érvényesülni, ráadásul többnyire ismerik a játékrendszert is, mivel az ificsapatok is leginkább ugyanazt az elvet követik, ami az egész holland labdarúgás nagy ismertetője: rövid passzos, labdabirtoklásra épülő gyors játék, agresszív visszatámadásokkal.

Hollandia egy kis ország, nagyjából 17 millió lakosával. A bajnokságban nem a legtehetősebb csapatok szerepelnek, még az említett 3 nagyágyú sem dúskál a pénzben, így szinte muszáj az ifikhez nyúlni és ezért sincsen felesleges nyomás rajtuk. És hát a cél az, hogy a beépített tehetséges futballistákból kiemelkedőt faragjanak, majd Európa nagyobb klubjainak elpasszolják őket nagyon magas összegért cserébe. Ezt gyakorlatilag minden évben meg tudják tenni. Ezzel azt gondolom meg is válaszoltam két kérdést: miért számít Hollandia a labdarúgásban „export” országnak, és hogy miért nem helytálló a mostanában sok ember által emlegetett Chelsea-Ajax hasonlat.

Egy biztos: az ifjoncaink most már árgus szemekkel figyelve vannak, komolyan vannak véve. Az edzői stábban olyanok vannak, akik kívülről-belülről ismerik az akadémiai rendszert, így Lampard számára mindannyian óriási segítségek. Jody Morris és Joe Edwards is egyaránt dolgozott az utánpótlás csapat trénereként, Eddie Newton korábban szintén volt edző az ifiknél, valamint 2016 és 2019 közt ő volt a kölcsönadott játékosaink koordinátora (angol kifejezés alapján „loan player technical coach”), és közel állt a felnőtt csapat stábjához, mivel ezeket a futballistákat folyamatosan nyomon követte. És hát amolyan kapocsként a vezetőség, illetve az első gárda között ott van még Petr Cech is, akinek feladatai közé tartozik még az ifjú tehetségek figyelése is.

Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor az elődöknél játszott saját nevelés, de elsősorban azért, mert nem volt jobb helyettük. Conte a 2017/18-as szezonban Christensent építette be, viszont ha nincs az afférja David Luizzal, valószínűleg a dán nem kap annyi lehetőséget, amennyit. Azt ne vegyük el tőle, hogy a Mönchengladbachban kirobbanthatatlan alapember volt, majd a válogatottban is ebben az időszakban kezdett el rendszeresen játszani, de a teljesítménye hagyott, és még sajnos mindig hagy maga után kivetni valót.
A következő idényben Sarri szép fokozatosan Loftus-Cheeket és Hudson-Odoit gyúrta a felnőttek közé, leginkább szurkolói és a sajtó által generált nyomásnak köszönhetően. Barkley és Kovacic mondjuk elég hullámzóan teljesített, így Loftus-Cheek dolga egyszerűbb volt valamivel, indokoltabb, hogy miért kell neki játszania. Hudson-Odoi posztriválisai pedig Pedro, Willian és az akkor magasan a legjobb futballistánk, Eden Hazard voltak, de így is közel 30 mérkőzésen tudott pályára lépni, ami 18 évesen nem kis szó.

Idén már több fiatalt is láttunk a csapatban, elkezdődött egy teljesen új koncepció. Az átigazolási kizárás lehetőséget ad arra, hogy az ifjoncok kicsit felkavarják az álló vizet. Lampard visszatérésével megváltozott a profil. Az utóbbi öt idényben átlagosan 27 év felett volt a kezdőcsapataink átlaga, idén ez a szám 25, amivel a bajnokságban a negyedik legfiatalabb csapat a miénk. A mentalitás csodálatos, a dinamika, sebesség látható, érezhető, de még vannak olyan dolgok, amiket orvosolni kell. Hogyne lenne, hiszen a munka még csak most kezdődött el.

Hihetetlen, de a szezonban szerzett első 11 gólunkat mind angol játékos lőtte, ami még fontosabb, hogy saját nevelésű. Tammy Abraham (7), Mason Mount (3), Fikayo Tomori (1). A három kölyök, akik páros lábbal rúgták be az ajtót, akik nélkül ma már elképzelhetetlen egy Lampard-kezdő.

Talán Abraham dolga volt a „legkönnyebb”, mert csatár poszton évek óta nem hemzsegtünk a gólvágók terén. Augusztusban még nagyon sokat kritizáltam, mert én gyengének láttam már a felkészülési időszakban is. Majd elérkeztünk a tétmeccsekhez, és semmi változás nem állt be a legelején. Nem nyert párharcokat, a labdák elpattantak tőle, az akarás látszott rajta, de mintha túlságosan is görcsös lett volna. Aztán augusztus 24-én főképp az ő duplájának köszönhetően hoztuk el Norwichból mindhárom pontot, ugye ez volt az első két találata. Majd követte ezt egy Sheffield United elleni dupla, illetve egy Wolverhamptonnak lőtt mesterhármas. Az önbizalma egy hónap leforgása alatt az eget karcolja, most már használható az összjátékokban is, és ha megnézzük a góljait, nem lehet azt mondani, hogy szerencsével hozta őket össze, hanem sokkal inkább csodálatos megoldásoknak köszönhetően. Legutóbb Lilleben is betalált egyébként, amivel jelenleg 11 mérkőzésen 8 gól a mérlege, ami elég figyelem felkeltő statisztika, de semmiképpen sem szabad alább adnia!

Mason Mount, akinek egyszerűen muszáj jól teljesíteni, mert mennyiség szerint ahol ő bevethető, ott mindenhol túltöltöttség van. De ettől egyáltalán nincs megijedve, hanem bizonyítja, hogy őt bizony komolyan kell venni! Idén játszott már klasszikus tízesként, középpályásként, indult már a szélről is, és mindenhol megállta a helyét. Tényleg olyan, mintha már vagy 25 éves lenne, alig látni gyenge pontjait! A pontrúgásai veszélyesek, képes kulcspasszokra, és ha arról van szó, a kapu előtt is higgadt tud maradni. Az agresszívitása, mentalitása pazar, még azt nagyon halkan jegyzem meg, hogy néhol hasonlít a fiatal Frank Lampardra.

Negyedik számú opcióból lett elsőszámú, akinek zsebében még mindig ott van Mo Salah. „Fik, most már kiveheted!” – állítólag ezt mondta neki Lampard néhány edzéssel ezelőtt, mert kicsit nehézkesen mozgott a súly miatt. Fikayo Tomoriról van szó, aki a Derbynál is valahonnan innen indult, majd lett kirobbanthatlan a védelem tengelyéből. Ebből már volt rutinja. Bár Lamps jól ismerte, hiszen tavaly ő ült a Kosok kispadján, innen nézve Mount is előnyösebb helyzetben volt. Tomori a családneve ellenére semmilyen magyar kötődéssel nem rendelkezik, és nincs rokonságban a kézilabdás Tomori Zsuzsával!
Oluwafikayomi Oluwadamilola Tomori a teljes neve. Kanadában született, nigériai származásúak a szülei, de gyerekkora óta Angliában nevelkedett. 8 esztendős korában csatlakozott klubunkhoz.
A Premier League-ben már 2016-ban debütált, amikor Guus Hiddink az utolsó fordulóban csereként pályára küldte, de állandó kezdőként csak az idei szezonban van számításba véve. Tegyük hozzá, 1 hónapja van ez így. Először a Sheffield ellen volt a kezdőcsapat tagja, innentől kezdve pedig folyamatosan jobb és jobb teljesítményt nyújt, és egyre jobban ragad ott a védőfalban. Nagyon érzi a szereléseket, hogy mikor kell kilépni a védelemből, van benne nem kevés sebesség és labdabiztos is. Például David Luizhoz képest azért teljesen más, mert Tomori a lehető legegyszerűbben próbálja megoldani a dolgokat, és ebből ugye ha minél több összejön, annál inkább magabiztosabb lesz, ez pedig hátul nagyon fontos. Pár cikkemmel ezelőtt másképp gondoltam a helyzetét, hát most már bevallom, átgondolnám háromszor is, hogy még mindig Zoumát játszatnám-e többnyire Rüdiger mellett! Ja és eddigi egyetlen találata a szezon gólja idáig, amit a Wolves otthonában rúgott!

Ott van még Reece James, Hudson-Odoi, akik felépültek a komoly sérülésükből és szintén komolyan számolni kell velük, ahogy Loftus-Cheek is hamarosan visszatérhet. A Grimsby elleni Ligakupa találkozón 10 akadémista is ott volt a meccskeretben, vagyis érdemes most már akár többet nézni az ifi meccseket, mert hamarosan ők is ott lehetnek a felnőttek ajtajában!

Izgalmas korszakot élünk, megépült a híd az akadémia, valamint a nagycsapat közt! Később még lehet hálásak leszünk ezért a Fifának. A legnagyobb kérdés, hogy mennyi idő kell ennek a fiatalodó együttesnek, hogy sikeres legyen. És hogy Lampard a stábjával együtt a megfelelőek a sereg élére. Meglátjuk!