Legújabb blog bejegyzések

Mindjárt vége

Elérkezett a szezonunk utolsó hete, vagyis közeleg az ünnep. No nem mintha bármit is elértünk volna, épp ellenkezőleg: annyi pofon, csalódás és fájdalom jutott erre az idényre, hogy szerintem mind epedve várjuk, hogy végre megkönyörüljön rajtunk az élet és felszabadítson minket szenvedéseink alól. Gondolatok alább.Bővebben. . .

Szolid kitavaszodás

Furcsa, bizsergő érzés keríthette hatalmába a csapat szurkolóit az utóbbi napokban-hetekben, hiszen olyan, már-már elfeledett vagy újszerű dolgoknak örülhettünk, mint győzelem (ráadásul már három is egymás után), vagy továbbjutás egy kupában. Óvatos derűlátás lépett tehát az apátia helyébe, ami ránk fért már így tavaszra. Folytatás az Everton ellen, plusz még a BL-ben is sorsoltak, szóval van mire kitérni alább.Bővebben. . .

Kilátástalan helyzetben

A csapat körül egyre feszültebb a hangulat, a szurkolók egyre türelmetlenebbek a rossz eredmények miatt, már oda jutottunk hogy a legutóbbi mérkőzésen Tuchel és Abramovic nevét skandálták a drukkerek. Ez viszont a jelen körülmények között valószínűleg semmilyen jelentőséggel nem bír mert a vezetőség továbbra is kitart Potter mellett.

Bővebben. . .

Új év, új remények

Bár a futball nem naptári évben számol, mégis próbál az ember valami újat remélni attól, ha eljő a január. A Chelsea háza táján egyelőre az biztos, hogy nem sok dolgot fogunk hiányolni 2022-ből – számomra például értelmet nyert ez a hitvány, általam amúgy mellőzött vébé azzal, hogy addig se kellett a csapat miatt dühöngenem. Van tehát mit leöblíteni alkohollal, remélve persze, hogy kijózanító rész nem nyúlik estébe, véget ér késődélutánra. Évindító alább.Bővebben. . .

Vissza a győztes ösvényre

A múlt hetet két – főleg mutatott játékban – csalódást keltő döntetlennel zártuk, így jól jött a keddi salzburgi diadal. Az osztrák csapat elleni siker, valamit a Dinamo Zagreb Milan elleni pontvesztése együttesen már most kiadta nekünk a csoportelsőséget. Ahhoz képest, hogy milyen pocsékul indultunk a sorozatban, ez mindenképp becsülendő, már csak azért is, mert így lehet pihentetni az utolsó fordulóban – nem mellesleg az Arsenal elleni rangadó előtt. De előbb persze a mai, Sirályok otthonában tett látogatásból kell jól kijönnünk. Kedvcsináló alább.Bővebben. . .

Javuló tendenciák

Eredményes hetek vannak mögöttünk, szóval jó a kedv és nő az étvágy. Az óriásölő Brentford vendégei leszünk és ugyan ott még nem tartunk, hogy tartalékosan is félgőzzel hengereljünk le egy szembe jövő középcsapatot, de talán már nagyobb bizalommal várunk egy ilyen próbatételt, mint Tuchel végnapjaiban. Kedvcsináló alább.Bővebben. . .

A tönk széléről

Mint ismert, a világbajnokságig hátralévő időben nagy darálás várható, alapvetés lesz a heti két meccs. Októberben kilenc meccs vár a csapatra: az első akadályt sikerrel vettük, de máris itt a folytatás. Vár ránk a BL csoportkörének harmadik fordulója és egy rangadó a Milan ellen. Kedvcsináló alább.Bővebben. . .

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com