Blog bejegyzés

Mert remegés és matek nélkül nincs véghajrá

Bőven maradt még izgalom az utolsó fordulókra, de ezt egyrészt megszoktuk, másrészt perverz módon így is szeretjük. Szokás szerint a Chelsea-nél is egyik szem a csapaton, másik a riválisokon. Hogy volt ez a közelmúltban, mi vár még ránk idén és milyen esélyeink vannak? Körbejárjuk alább.

Utoljára a 2016-2017-es szezonban lett bajnok a csapat, azóta minden szezon vége felé közeledve a top4 és vele a Bajnokok Ligájába való bejutás kiharcolása a cél. A csúcsra felérő Conte-legények még a jó hajrájuknak is köszönhették a végső sikert (no meg persze a legendás tizenhármas győzelmi sorozatnak), azóta viszont probléma, hogy az utolsó, kritikus és számolgatós fordulókra elfogy a szufla és a Chelsea-nek nem (csak) a saját kezében van a sorsa. Az ominózus 2017-es finis 6 győzelmet hozott az utolsó 6 fordulóban (a végső kettőt már avatott bajnokként), de ezt azóta sem sikerült megközelíteni.

Egy évvel később – még szintén Conte kezei alatt – a 28. fordulóra csúszott ki a csapat a top4-ből (egy 7 meccs, 6 pontos gyászos széria közepén), s a vészharangok kissé későn lettek megkongatva. Az utolsó 5 fordulót 3 győzelemmel kezdte a csapat, idegenben verve a Burnley-t és a Swansea-t, majd otthon legyőzve a nagy rivális Liverpoolt, de a pótolt a Huddersfield elleni hazai botlás már végzetesnek bizonyult, ráadásul a záró fordulóban csúnyán megégtünk Newcastle-ben is. A Liverpool botladozott ugyan a vége felé (kettővel szereztek kevesebb pontot az utolsó 5 meccsen, mint a Chelsea), de így is megmaradt 5 pont fór a végére, így ők végeztek a negyedik helyen, mi pedig 70 ponttal zárva ötödikek lettünk.

Giroud gólja győzelmet ért ugyan, de top4-et nem

A BL-ből a nyolcaddöntőben sikerült kiesni (akkoriban egymást érték a vereségek amúgy is), az FA kupát viszont mi emelhettük magasba, vagyis a kettősterhelés megvolt a szezon utolsó negyedére. Conte tavaszra már elveszítette az öltözőt, látványosan mellőzött játékosokat, a taktikán pedig annak becsődölése ellenére sem változtatott. A támadójáték látványosan visszaesett, az egy évvel korábbi 85-höz képest csak 62 gólt szerzett a Chelsea a bajnokságban, s bár voltak szép eredmények, az összkép alapján nem igazán érdemelt volna BL-t az együttes.

A 2018-2019-es kiírásban egy West Ham elleni hazai siker után jött az utolsó ötmeccses hajrá. A City és a Liverpool vívta a külön harcát az aranyéremért, utánuk viszont – jelentős lemaradásban – 4 csapat torlódott össze a maradék 2 helyért: a 33. forduló után 6 ponton belül Tottenham (67p), Chelsea (66p), Arsenal (63p) és Manchester United (61p) sorrendben. Nagyban ment tehát a matek az esélyekről, arról, hogy ki kivel játszik, illetve melyik csapatnak hány pont lehet elég az üdvösséghez.

Csapatunk sorsolása nem ígérkezett könnyűnek, elvégre a 2 nyerhető hazai mellett még a Liverpool, a Manchester United és a Leicester otthonába is volt jelenésünk. Fontos hozzátenni, hogy ekkor a Tottenham (BL), a Chelsea (EL), az Arsenal (EL) és Manchester United (BL) is állt még Európában, ráadásul mindhárom londoni döntőzött is végül. Leginkább ez szolgál mentségül arra, miért fajult cripple fighttá e csapatok szezonhajrája.

A 34. fordulóban a Chelsea kikapott Anfielden, a riválisok viszont mind győztek, vagyis a Tottenham levegőhöz juthatott, a többiek viszont nagyon nem. A 35. fordulóban egymást sikerült alulmúlni: egyedül a Chelsea szerzett pontot (egyet otthon a Burnley ellen…), Pochettinoék a Citytől, az Ágyúsok otthon a Palace-tól, a Vörös Ördögök pedig a Goodison Parkban kaptak ki. Ezzel az árva ponttal sikerült visszamászni a négybe (pontelőnnyel), de ez még közel sem jelentett megnyugvást. Az utolsó áprilisi fordulóban a Tottenham otthon kapott ki a West Hamtől, az Arsenal pedig Leicesterből lett hazazavarva egy hármassal, úgyhogy halmozottan felértékelődött a Manchester United – Chelsea, amit ugyan a hazaiak uraltak, de egy kapushiba miatt nem tudtak megnyerni (innen is pacsi az egyenlítő Marcos Alonsonak).

A megszerezhető 9-ből tehát a Tottenham 3, a Chelsea 2, az Arsenal 3, a Manchester United pedig 4 pontot kapart össze. Az utolsó előtti fordulóban pedig el is dőltek a lényegi kérdések: a Watford legyőzésével bejutottunk a top4-be, s bár a Spurs kikapott Bournemouthban, a gólkülönbségük nyolccal volt jobb, mint a Brightonnal otthon csak ikszelő, 3 pont lemaradásban lévő Arsenalnak (a Huddersfieldben botló Solskjaer-csapat pedig matematikailag is kiszállt). Az utolsó körben már hiába nyertek az Ágyúsok, a Tottenham pontot szerzett, így maradt a négyben, a Chelsea-nek pedig egy 0:0 is elég volt a Leicester ellen a bronzértemhez.

Arrizabalaga bravúrja is kellett a Watford elleni sorsdöntő meccsen

Nyögvenyelős volt tehát a vége, a konklúzió pedig alapvetően volt az, hogy azok végeztek a négyben, akik kevésbé váltak érdemtelenné az onnan való kicsúszásra, ugyanis egyik csapat sem játszott meggyőzően. Ami a Chelsea-t illeti, a Kékek 6 pontot gyűjtöttek az utolsó 5 kanyarban, ami csak úgy lehetett elég, hogy az Arsenal és a Manchester United még ezt is alulmúlta. A honi kupák már nem zavartak be márciusban sem, a végül megnyert Európa Ligára pedig tudta forgatni a keretet Sarri, így nem alaptalan, de megúszós a kettős terhelésre fogni a rengeteg pontvesztést és a gyenge játékot. A botladozások ellenére a Chelsea elérte, amit akart: top4-ben végzett és összejött a végső győzelem az EL-ben is.

Izgalmak tavaly is voltak a hajrában. Lampard felé nem volt alapvetés, hogy egy Hazard távozása után meggyengült, átigazolási tilalommal sújtott Chelsea-t a top4-be kormányozzon. A kezdeti gyengélkedés után összeállt a csapat, a 9. fordulótól pedig már a BL-t érő helyek valamelyikén tartózkodtunk, s bár nem csúsztunk ki onnan, hátra dőlni nem lehetett.

A pandémia miatti leállás a 29. játéknap után jött, ekkor a Chelsea 3 ponttal vezetett az 5. helyen álló Manchester United előtt. A Liverpool bajnokavatása fordulók kérdése volt, a City második helye is betonbiztosnak tűnt, s ekkor még a Leicester is nagyon stabilan állt a harmadik helyen (8 pontra a Vörös Ördögöktől). Újra nyitás után viszont nem mindenki tudta ott folytatni, ahol abbahagyta: a Pool bajnok lett, Guardioláék stabilizálták második helyüket, de 5 fordulóval a vége előtt még négyen mentek a maradék két helyért, ugyanis a Leicester (58p), a Chelsea (57p), a Manchester United (55p) és Wolverhampton (52p) is veszélyesen megközelítették egymást.

A Chelsea sorsolása nem tűnt vészesnek: addigra kiesett Norwich és a Wolves otthon, Crystal Palace, az újonc Sheffield United és az addigra már bajnok Liverpool idegenben. Ráadásul a csapatnak volt még 2 pont előnye, vagyis nem támadni kellett a pozíciót, hanem védeni. Nyertünk a Selhurst Parkban, 4 fordulóval a vége előtt így a harmadik helyre sikerült felugrani (a Leicester csak ikszelt ugyanis az Arsenal otthonában), de az ötödik Unitedhez képest megmaradt a 2 pont differencia, vagyis nem lett kényelmesebb a helyzet. A 35. játéknapon ráadásul jött egy csattanós pofon Sheffieldből, de mivel a kieresztő Rókák is lábon lőtték magukat Bournemouthban és a Vörös Ördögök is csak ikszeltek a Southamptonnal, maradt dobogón a Lampard-csapat. Egy szűk Norwich-verés után mentünk az Anfieldre, ahol nem sikerült elrontani a Vörösök bajnokavatóját. Az utolsó fordulót a Manchester Unitedhez hasonlóan a Chelsea is 63 ponttal várta, a Leicester eggyel lemaradva, a BL-helyekből kicsúszva készülődött, ráadásul a Rókák a Vörös Ördögöket fogadták, a Kékek pedig a hatodik Wolves-t. Sorsunk tehát a saját kezünkben volt, s nem is engedtük ki onnan, 2:0-ra nyertünk, Solskjaerék pedig egy idegenbeli győzelemmel törték össze a maradék leicesteri álmokat.

Az újranyitás után remeklő Pulisic oroszlánrészt vállalt a top4-ben maradásban

66 ponttal zárt a Chelsea, ami kész csoda, hogy elég lett a negyedik helyhez – ne feledjük, Conte 70 ponttal még csak ötödik lehetett 5 pont lemaradással 2018-ban. 54-szer kapitulált a gárda, ami – a 12 vereséghez hasonlóan – riasztóan magas szám. Világos volt tehát, hogy erősítésre szorul a csapat, mert néha már úgy tűnt, hogy ezt a tákolmányt már csak a lélek tartotta.

Az óvatosan költő topklubokkal ellentétben Abramovics nem sajnálta a pénzt, minden poszton erősített nyáron (vagy inkább már koraősszel). Az elvárások is megváltoztak: eredményes és jól játszó csapatot akart látni a klub legfőbb ura. Ez viszont csak ideig-óráig teljesült, december elején (amikor még 2 pontra volt az éllovas Tottenham-Liverpool tandem) pedig kezdődött a lejtmenet. Féltávnál, január közepén Lampard menesztésekor a Chelsea-t már a 9. helyről kellett felkaparni (ekkor a top4 7 pontnyi távolságra volt).

Tuchellel a gárda szép lassan visszaszállt a nyeregbe, s első 10 bajnokijából egyet sem vesztett el (majd jött a West Bromwich elleni földbe állás). Lamparddal meccsenként 1,52 pont jött, a némettel pedig 2,07 (idén összesen pedig 1,76). A megszerzett 58 pont fele jött az odavágók során, vagyis Tuchel öttel kevesebb meccs alatt szállította le a másik 29-et.

A sokáig tagadhatatlan előrelépés viszont megtorpanni látszott, a West Brom elleni 2:5 után a hétközi Brighton elleni 0:0 is jelezte, a kötelezők sem jönnek csak úgy maguktól. Ráadásul a könnyűnek tűnő meccsek lényegében elfogytak, a folytatásban bár közhely, de tényleg minden héten háború jön. A West Ham legyőzése létfontosságú volt, ez a 3 pont előny most bizakodásra ad okot, de ne feledjük, ma az életéért küzdő Fulham jön, jövő héten meg megyünk a Cityhez, a végére pedig marad az Arsenal és a Leicester otthon, zárásként meg az Aston Villa idegenben. A fókusz ráadásul nem is lehet csak a bajnokikon, hiszen vár még ránk egy Real Madrid elleni visszavágó (és remélhetőleg egy finálé is), valamint az FA kupa döntője a Rókák ellen, vagyis marad a heti két meccs. Ráadásul mind egyszerre kemény és hozandó, vagyis észnél kell lenni.

Nagyon fontos derbit sikerült nyerni múlt szombaton

Hozzánk képest a West Ham sorsolása például kifejezetten baráti (Everton és Southampton otthon, Burnley, Brighton és West Bromwich idegenben), úgyhogy náluk inkább az a kérdés, meddig bírják még az erőn felüli tempót, s rágörcsölnek-e a nagy sanszra, mint egy esélytelen dartsos az utolsó kiszállójára. A 4 pont fórral harmadik Leicester botlott tegnap Southamptonban (pedig szinte végig emberelőnyben játszhattak), nekik a zárás lesz nagyon kemény (Manchester United, Chelsea, Tottenham), úgyhogy kérdés, kitart-e az előnyük. A Liverpool pedig 4 pont mínusszal áll ugyan, de nekik nincs BL, ellenfélből pedig csak a Manchester United rettegett, a Southampton, a West Brom, a Burnley és a Crystal Palace már közel sem. Ami pedig a Tottenhamet illeti: nekik van papíron a legkönnyebb sorsolásuk, de ők a Spurs és amúgy is le vannak maradva 5 ponttal.  

A Chelsea sokat rontott saját esélyein azzal, hogy 5 pontot is elszórt a legutóbbi két hazaiján, ráadásul egyik kiscsapat ellen sem tűnt meggyőzőnek a performansz. Bár az esélyek és a formák gyakorlatilag fordulóról fordulóra változnak, jelenleg úgy tűnik, az előny ellenére is bravúr lenne a Tuchel-csapattól a West Ham – Liverpool – Tottenham trió minden tagját maga mögött tudnia. Szkeptikus vagyok, de a múltheti győzelem után nálam most inkább afelé billen a mérleg nyelve, hogy meglehet a top4. Ha pedig hozzuk a kötelezőt a Fulham ellen, akkor ez az érzés csak erősebb lesz bennem. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com