Blog bejegyzés

Az alapvető célkitűzés

Vasárnap délután véget ér a Premier League 2020/21-es szezonja. A hajrára egyetlen egy kérdés maradt, ami már megszokott az elmúlt négy szezonból: meglesz-e a BL-indulást érő top 4-es helyezés? Tavalyhoz hasonlóan a sorsunk a saját kezünkben van, ismét egy középcsapatot kell legyőzni.

Kép forrása: facebook.com/BleacherReportFootball

Pont akkor jöttem rá egy érdekességre, mikor elkezdtem fejben összerakni mostani cikkünket. Thomas Tuchel első londoni félszezonjában nem játszott bajnokit kétszer ugyanazzal a csapattal. A téli edzőváltást nevezhetjük mértani pontosságúnak, ugyanis Frank Lampard utolsó PL-mérkőzése a Chelsea vezetőedzőjeként január 19-én volt a 19. fordulóban, a Leicester ellen. Miután Super Frank ment és „TT” jött, féltávnál tartott a bajnokság, ha a mezőny zömének lejátszott meccseinek számát vesszük figyelembe.

A klub történelmének első német edzője 9. helyen vette át a csapatot és 18 forduló elteltével, ha nagyon matematikusan akarjuk kifejezni, akkor harmadára csökkentette ezt a sorszámot. A téli krízis után dobogón végezni jó dolog lenne, de a feladatot még nem végezte el a Chelsea. Hiába a megerősített keret és a Tuchel okozta pozitív impulzus, néhány nem teljesített kötelező feladat miatt (pontvesztés a Leeds, West Brom, Brighton és az Arsenal ellen főleg) az utolsó forduló(k)ban megint izgulni kell, de ezt már lassan megszokjuk.

Az Aston Villával találkozunk a zárófordulóban. Mint korábban említettem, Tuchel nem játszott két bajnokit ugyanazzal az ellenféllel, így tavasszal, mikor vártunk egy mérkőzést, nem igazán jelentett viszonyítási pontot, hogy mit játszott a két csapat legutóbb egymással (kivétel erre a Sheffield, a Leicester és a Manchester City az FA Kupából kifolyólag). A birminghamiek a szezon közepén még stabilan a felsőházban tanyáztak, de aztán talizmánjuk, Jack Grealish megsérült, és idővel olyan pályára kerültek, mint az Everton az esetek többségében, ahonnan már se felfelé, se lefelé nem vezet az út – az már most biztos, hogy a 11. helyen végeznek a bajnokságban.  Az idény végére viszont a liga egyik legtrendibb játékosa felépült és visszatért, így azért valamennyire ismét veszélyesebbnek vehetjük Dean Smith csapatát.

Két ünnep között 1-1-es döntetlent játszott a két csapat, de akkor még Lampard irányította a Chelseat.

Sorsunk a saját kezünkben van, nincs más dolgunk, mint hozni egy megnyerhető mérkőzést. Nem mi vagyunk azok, akiknek mások eredményét is figyelni kell. A dobogó legalsó fokán mi állunk 67 ponttal, mögöttünk van a tavalyi bajnok Liverpool, Kloppék mögött pedig az FA Kupa-győztes Leicester egy-egy pontnyi lemaradással. A képlet egyszerű: ha csak az egyik üldöző szerez több pontot a 38. fordulóban, mint a Chelsea, akkor megvan a top 4. Ebből a szempontból a Vörösök vannak kedvezőbb helyzetben, mert nézők előtt játszhatnak az Anfielden a Villánál is „purgatórikusabb” Crystal Palace ellen, a Rókák pedig az Európa Liga-indulásért küzdő, ám valamelyest már hitehagyott Tottenhamet fogadják.

Kedvező lehet számunkra, hogy hét évvel ezelőtt kaptunk ki utoljára, a Villa Parkban, s az is, hogy soron következő ellenfelünk négy meccse nyeretlen hazai pályán. E hét elején viszont láthattuk a Leicester elleni bajnokin, milyen csodákra képes az, ha majdnem egy év kihagyás után újra szurkolók előtt játszhatnak a futballisták. Habár már a Villának nincs miért küzdenie, de biztosan igyekeznek majd kiélvezni a közönség kiváltotta atmoszférát, ráadásul Dean Smith is hozzátette már a hétközi, Spurs elleni győzelem után, hogy nem áll módjukban kiengedni. Reménykedjünk abban, hogy asszisztense, John Terry azért a fülére szól(t) 😊.

Legutóbbi látogatásunk a Villa Parkban arról marad emlékezetes, hogy az volt az első bajnokink a 2020-as „COVID-leállás” után.

A Bajnokok Ligája döntőbe jutás mámora után rögtön krízisközeli állapotba kerültek nem csak a Chelsea-szurkolók, hanem a játékosok és maga Tuchel is, hogy ilyen huszáros hajrá ellenére trófea és BL-indulás nélkül maradhat a csapat a szezon végén. E veszély árnyékában győzelmi kényszer övezte a Leicester elleni bajnokit, de a helyzet pozitívan hatott mindenkire: a meccs nagyrészében elsöprően játszottak Mounték, Tuchel pedig a meccs után szinte extázisban volt az interjúk alatt. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a csapat képes erőt meríteni a nyomásból, az pedig tehát még mindig megvan. Azonban Kanté, Havertz és Christensen távolléte sem ingathatja meg igazán a csapatba vetett bizalmat, ami a múlt héten kialakult vészhelyzet e heti részleges megoldása miatt talán még erősebb lett.

Aztán persze ha nem a mi szájízünk szerint alakulnak a dolgok és kicsúszunk az első 4-ből, egy jövő hét szombati győzelemmel szintúgy megoldódna a BL-indulás kérdése, de ne szaladjunk ennyire előre. A most előttünk álló feladat könnyebben teljesíthető, vasárnap kora estére okosabbak leszünk. Kezdés magyar idő szerint 17 órakor a Spíler 1 TV közvetítésében.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com