Szombat délután Manchester City – Chelsea rangadóra kerül sor a bajnokság 23. fordulójában, amely mérkőzés kihathat a dobogóra, de akár még a TOP4-re is. Két ponttal vagyunk a City előtt jelenleg, és nagyon össze kell szednünk magunkat, ha azt…
Idén is elstartol az FA Kupa, ami nem éppen a kedvenc kiírásunk. Utoljára a 2017-18-as szezonban emelhettük magasba a győzelemért járó trófeát, és ülhettünk fel a trónra, 8. alkalommal. Ekkor még Antonio Conte irányította a csapatot, kezdőjében pedig olyan…
Elérkeztünk a 2024/25-ös szezon második feléhez az új naptári esztendővel.
Ha ez az összegzés két héttel korábban íródik, akkor erőtől duzzadó, eredményeket szállító, magabiztosan játszó csapat került volna terítékre, ám az előző három meccs eléggé – különösképpen a hazai…
Télen világbajnokságot rendeznek, úgyhogy már most a szezon elején megfeszül a menetrend. Az ötödik forduló hétközi lesz a PL-ben. Kedden délre utazunk, a Southamptonhoz.
Habár minden Arsenal elleni meccs rangadónak minősül, de csak a most következő mérkőzés lehet az új szezon első „lakmuszpapírja”. Az Anfield Road-ra látogat a Chelsea a Premier League harmadik fordulójában.
Vasárnap délután véget ér a Premier League 2020/21-es szezonja. A hajrára egyetlen egy kérdés maradt, ami már megszokott az elmúlt négy szezonból: meglesz-e a BL-indulást érő top 4-es helyezés? Tavalyhoz hasonlóan a sorsunk a saját kezünkben van, ismét egy…