Blog bejegyzés

Nézőpont Kérdése: Gyepről a jégre

Petr Cech a futballban már letette névjegyét. Parádés védések, számos csúcs megdöntése fűződik az ő nevéhez, rengeteg trófeával kiegészülve. Avagy  hogyan lett a cseh focikapus legendából jégkorong kapus?

Petr Cech 1982. május 20-án született a cseh Plzen városában. Satka és Michal nevű testvéreivel együtt hármasikrekként születtek, de sajnos 2 éves korában Michal elhunyt. Van egy nővére is egyébként, Marketa.

Futball karrierjét a Viktoria Plzen ificsapatában középpályásként és néha csatárként játszva kezdte, amíg 10 éves korában el nem törte a lábát. Ekkor az edzője (természetesen felépülése után) azt mondta neki maradjon inkább kapuban. Nos, utólag tudjuk, mennyire jól mondta… A felnőttek közt viszont már a szintén cseh Chmel Blasny csapatában debütált, 1999-ben.

2001-ben mindössze 18 évesen aláírt a Sparta Prahához, ahol a mai napig fennálló rekordot döntött meg azzal, hogy volt egy 903 perces sorozata, ami alatt nem kapott gólt. A következő év nyarán már Franciaországba igazolt a Renneshez, innen pedig 2004-ben a Chelseabe vezetett útja, és ebben az időben ő volt az a kapus a világon, akiért a legtöbbet fizették valaha. Nagyjából 10 millió eurót.

Carlo Cudicini élvezte edző honfitársa, Claudio Ranieri bizalmát, így akkoriban ő volt a klub első számú kapusa José Mourinhónál is, az ő alternatívájának érkezett Cech. Aztán ahogy manapság egy élcsapatnál egy ígéretes játékos megkapja a lehetőséget, egy váratlan sérülésnek köszönhetően került Cech is reflektorfénybe, vagy ahogyan Angliában elnevezték a 197 centis magassága miatt: Big Pete. Cudicini a 2004/05-ös idény előszezonján megsérült, így Cech nevével kezdődtek az összeállítások, aki meg is hálálta a lehetőséget. Debütáló mérkőzésén a Manchester United ellen nem kapott gólt, 2005-ben pedig beállított egy 1025 perces góltalansági csúcsot a Premier League-ben, amit később Edwin Van der Sar megdöntött. Az idény végén megkapta az Aranykesztyűt 25 kapott gól nélkül lehozott meccse miatt, így nagyban hozzájárult klubunk 50 év utáni első Premier League diadalához. 2005/06-ban ismét elhódította az Aranykesztyűt, 21 clean sheetnek köszönhetően, a Chelsea pedig újfent bajnok lett, megvédve a címét.

2006 október 14-ét írunk, ekkor rendezték meg a Premier League 8. fordulóját a 2006/07-es idényben, azon belül is volt egy Reading-Chelsea összecsapás. Az első percben Stephen Hunt fejbe térdelte Cech-t, akit agyrázkódással szállítottak kórházba, majd pár nappal később koponyatörés miatt kellett megműteni. Mivel Pete hármas ikerként született, így a koponyája sokkal gyengébb, mint egy átlagos emberé, ezért életveszélyes állapotban is volt. Az orvosok javaslatára egy speciális rögbi sisakban tért vissza a pályára, amit innentől fogva pályafutása végéig viselt, tehát a fejvédő abszolút a cseh hálóőr védjegyévé vált.

„Na most próbálj fejbe térdelni!”

A súlyos sérülése miatt 3 hónapig partvonalon kívülre került, aztán 2007 januárjában egy Liverpool elleni vesztes rangadón tért vissza a gyepre. Ezután 810 percig nem rezdült meg a hálója, ez év áprilisában meg is kapta a Hónap Játékosa díjat a Premier League-ben, amit 2000-ben tudott megszerezni egy kapus.

A 2007/08-as idény már nem annyira alakult jól számára, hiszen sérülések miatt 22 mérkőzést is ki kellett hagynia. 2008 novemberében – vagyis a következő szezonban – egy Sunderland elleni összecsapáson már 100. alkalommal húzta le a rolót kapujában. E szezon eleje egyébként fantasztikusan indult, hiszen 17 meccsen 11-szer összejött a clean sheet, a tényhez hozzátartozik, hogy ebből tízszer Cech nevével kezdődött a hivatalos összeállítás. Aztán majd májusban megkapta az Everton elleni FA-kupa döntőben a sorozat történetének leggyorsabb gólját, ám a végén mégis a cseh portás emelhette magasba a kupát.

Lassan, fokozatosan nőtte ki magát posztján a világ egyik legjobbjává, néhányszor ezt díjjal is elismerték. 2005-ben az IFFHS (Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség) a világ legjobb kapusává választotta. Ebben az évben az UEFA-tól is megkapta az elismerést, vagyis Európában is ő lett természetesen a prominens. 2007-ben és 2008-ban szintén őt választották a kontinens legjobbjának.

Az igazán emlékezetes éve viszont biztosan a 2012-es volt. A 2011/12-es kiírásban a bajnokságban mindössze a 6. helyet sikerült megcsípni, viszont az FA-kupában sikerült diadalmaskodni, csak ez picit háttérbe szorul. Hogyne szorulna, amikor ebben az esztendőben összejött a végcél? Igen, ekkor sikerült Európa trónjára felülni! Ekkor emelhettük magasba történetünk első Bajnokok Ligája trófeáját! Egy feledhetetlen menetelés, óriási harc árán jött össze. A levegőben volt az is, hogy a csoportból se jutunk tovább, de nagy nehezen mégis meglett. Aztán a nyolcaddöntőben a Napoli ellen 3-1-es hátrányból kellett fordítani. Ez sem volt akadály… Ahogy nem volt akadály az elődöntőben a Barcelona sem, amikor a Stamford Bridge-en lenulláztuk őket, majd a Camp Nouban emberhátrányban álltunk fel 2-0-ról. De ezek a sikerek Petr Cech csodálatos teljesítményei nélkül nem jöhettek volna létre! A magabiztosságával nyugalmat árasztott a védőinkre. Csak tette csendben a dolgát. Ahogyan a fináléban a Bayern München ellen is, Münchenben. Bravúrok sora, összesen 3 megfogott tizenegyes. Csak merje valaki azt mondani, hogy a BL-győzelemhez nem kellett Big Pete… És mit értünk volna el nélküle az itt eltöltött 10 éve során?!

„Schweinsteiger lő… KAPUFAAAAAA!!!”

Legendává vált. Nem csak hazájában az, hanem most már a Chelseanél is az. A 10 esztendő alatt 15 trófea magáért beszél.

Csehországban végigjárta a korosztályos nemzeti együtteseket, az U21-es válogatottal 2002-ben EB-aranyérmes lett, innentől kezdve indult be felnőtt válogatott karrierje is. A 2004-es Európa Bajnokságon számtalan nagy mentéssel vált főszereplővé az elődöntőig menetelő cseheknél. Később be is választották a torna All Star csapatába. Összesen 4 nagy nemzetközi tornán vett részt, 2007-ben lett a válogatott csapatkapitánya, és a 2016-os válogatottól való visszavonulásáig 124 alkalommal ölthette magára hazája mezét. Természetesen ez is rekordnak számít.

„Van még kérdés?”

Na de picit térjünk vissza a klub karrierjéhez. A 2013/14-es szezonban járunk. Miután Thibaut Courtois két sikeres idényt töltött az Atletico Madridban, a Chelseabe visszatérésekor a belga lett az új első számú portás. Tudtuk, hogy egyszer véget fog érni a Cech-korszak, de ez túl hirtelen jött. Az idény végén sajnos be is következett, amitől a legjobban féltünk: Cech elhagyta a klubot. Ráadásul pont az Arsenal kedvéért…

Az Arsenal mezében lépett 500. alkalommal pályára a Premier League-ben, itt döntötte meg a David James által felállított clean sheet rekordot a 171.-kel, magával a csapattal pedig egy FA-kupa győzelmet ünnepelhetett, két Community Shield mellett. Mindet egy Chelsea ellen megnyert fináléban….

2019. május 29. Európa Liga döntő Bakuban. Pete csapata, az Arsenal 13 év után jutott el egy nemzetközi kupa fináléjába. És hát tudjuk, ez lesz az utolsó számára. Többé nem fog a rögbi sisak felkerülni a fejére. A bajnokságban már Leno átvette a helyét a kapuban a 2018/19-es évadban, de az EL-ben Cech még védhetett. A döntőben egy utolsó nagy dobásra még készült, készültek társaival együtt… Aztán 4-1-es vereség lett a vége. Cech futball pályafutása így kissé méltatlanul ért véget, ráadásul ami még rombolja a képet: az ellenfél a Chelsea volt.

Szögre akasztotta a kapus kesztyűt, de azt nem állíthatjuk, ne tenne arról, hogy halljunk felőle. Először visszatért legnagyobb sikerei színhelyére, hazatért hozzánk, mint technikai- és teljesítmény tanácsadó. Ez gyakorlatilag azt takarja, hogy ő konmunikál a vezetőség és az edzői stáb között. Feladatai közé tartozik az akadémia működésének folyamatos figyelemmel követése, elemzése, a kölcsönadott játékosok teljesítményének megfigyelése.

Ennyi teendő mellett jut idő egy nagy dobásra. Megvalósul a legnagyobb álma, de nem borul fel a Chelseaben elkezdett munkája. A brit másodosztályban szereplő Guildford Phoenix jégkorong csapata bejelenti újdonsült kapusa, Petr Cech a focicsukát korcsolyára cseréli. Debütáló mérkőzésén a Swindon Wildcats ellen a mérkőzés legjobbja lett rögtön, ugyanis a szétlövés során kétszer is büntetőt hárított. Hamar letette a névjegyét a jégkorongozóknál is…

Az álomszerű másodállás. Rögbi sisak helyett jégkorong sisak.

De miért pont jéghoki? Cech már a labdarúgás helyett is a hokit választotta volna, csak az édesapja meggyőzte, hogy a foci mellett voksoljon, mivel a jégkorong felszerelések a családnak túl drágák voltak akkoriban. A döntés tökéletesen sült el, hiszen a világ legjobb kapusai közt volt a futballban, és ezt már sosem lehet elvenni tőle.

Én csak azt kívánom neki, hogy legyen minél több meccse a jégen, valósítsa meg további terveit, ha már az álomból valóság lett! Viselkedjen úgy, mint egy legenda, egy példakép. Mert az, és mindig az is fog maradni! Csehországban, Angliában és világ szerte is…

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com