Mission (im)possible?

Március 14. A Chelsea egy defenzív olasz edző vezetésével, nagyon nehéz helyzetből fut neki egy BL-nyolcaddöntő visszavágónak. Ismerős?

Pontosan 6 évvel ezelőtt történt, hogy 3-1-es hátrányból futottunk neki annak a Napoli elleni találkozónak, amely végül az első állomása lett a Di Matteo-féle csodának. A párhuzam nem áll meg az időpontnál és a vesztett helyzetből indított kezdésnél: bár most nem történt edzőváltás, Conte és a játékosok nyilatkozatai, illetve az elmúlt hetek eredményei a 2012-eshez kísértetiesen hasonló légkört teremtenek.

Három hete kitűnően játszottunk, és bár az eredmény nem alakult kedvezően, bizakodva lehetett várni a visszavágót. Az azóta eltelt három meccsből viszont legfeljebb a sérülések elkerülését lehetne pozitívumként említeni a Palace kötelező leverése mellett. A United ellen „hatpontos” rangadót buktunk (még ha nem is érdemeltünk vereséget), a City elleni ténfergéstől pedig még mindig sírhatnékja van minden jóérzésű sportkedvelőnek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy csapatunk legjobbja rendszeresen poszton kívül van játszatva, nem tűnik túl rózsásnak a helyzetünk.

Utóbbi azért kiemelten fontos, mert bár a sajtótájékoztatón Antonio igyekezett a lehető legkevesebbet elárulni terveiről, Willian elkotyogta, hogy „pontosan ugyanolyan munkára” lesz szükségünk, mint az odavágón, ami hasonló játékrendszerre enged következtetni. Személy szerint hatalmas csalódásként élném meg, ha Pedro fegyelmezett védekezéséért újfent beáldoznánk csatárainkat, de nehéz lenne megjósolni, mi jár Conte fejében.

A Barca velünk ellentétben nagyon nyugodtan várhatja az estét. Bár Iniesta sérülése adott okot aggodalomra, a legfrissebb hírek szerint a padon biztosan, de jó eséllyel már a kezdőben is számíthat rá Ernesto Valverde. A spanyolt leszámítva nincsenek új sérültjeik, sőt, Messi hétvégén pihenőt kapott gyermeke születése miatt, szóval frissen próbálhatja meg jóvá tenni 2012-es büntetőjét.

Egy ilyen jelentős párharc előtt nehéz lehet okosat mondani a játékosoknak, hiszen a tét önmagáért beszél. Remélem, hogy a napokban valamikor végignézették velük azt a bizonyos 2-2-es találkozót. Bár most nem azt a játékot kell játszani, ugyanerre az önfeláldozásra, egymásért küzdésre van szükségünk, mint amit akkor láthattunk. Csak így érhetünk el ma bármit.

Nem számít, hogy 12 éve nem kaptunk ki a katalánoktól. A ma este londoni főszereplői, legyen szó játékosokról, edzőkről vagy akár az egész vezetőségről, mint CSAPAT alulmúlták eddig minden szezon eleji elképzelésünket és módszeresen rombolják le a tavalyi idény szép emlékeit. Itt az idő, hogy bebizonyítsák, tudnak küzdeni egymásért, a klubért, és legfőképpen értünk, a szurkolókért. Ha ez sikerül, mi már büszkén nézhetjük végig a meccset, kimeneteltől függetlenül.

Fontos, hogy a kellő optimizmus mellé megértsük, milyen nehéz dolgunk lesz. Tovább lehet jutni, de ahogy Conte fogalmazna, „szenvednünk kell, és tökéletes meccset kell játszanunk”. Ez a csapat képes lehet arra, hogy tökéletesen játsszon 90 (vagy 120) percig, még akkor is, ha ezt mostanában jól titkolják. Azt pedig már hat éve tudjuk, hogy akármilyen jók is legyenek, Messi és a Barcelona nem legyőzhetetlen. KTBFFH!

Ma is sikerülhet!