Most már minden kötelező

Az utóbbi évek egyik legkellemetlenebb underdogja látogat a Bridge-re. Nem túlzás, mindkét csapat a szezonjáért küzd.

Az elmúlt öt mérkőzésből a ligában négyet sikeresen elbuktunk, ezáltal két hónappal a szezon vége előtt komolyan rászorulunk nem csak arra, hogy valamelyik közvetlen riválisunk hasonlóan megsüllyedjen, de arra is erősen ügyelni kell, hogy innentől a kötelező mérkőzéseken jószerivel egy pontot sem veszíthetünk. Mondanom sem kell, hogy ez fokozottan igaz a hazai fellépésekre, ezáltal a maira is.

Balszerencsénkre azonban az utóbb szezonok egyik legszorongatóbb ellenfelét fogadjuk, akik bár általában különösebb stabilitást nem mutatnak, és az idény javarészében rendre az életükért harcolnak, a feljutásuk óta eltelt 4.5 évben négyszer csaptak minket a ligában,  ebből kétszer a Bridge-n. Különösen vicces (nem vicces), hogy az utóbbi két, itthoni környezetben rendezett meccsen egymás után kétszer rendezték le 2-1-re a Chelsea-t Pardew és Sam részvételével, hogy aztán félévre rá a „Bagoll” is beszálljon angol társai közé, igaz, immáron hazai környezetben „kettőegyezve” le a kékeket. Elevenítsük is fel ezeket a fantasztikus mérkőzéseket.

2014. 03. 29. – Crystal Palace – Chelsea 1-0
Talán még emlékszünk arra a 2014-es mérkőzésre, ahol az említett legendás alakok mellé feliratkozott még egy klasszikus név, bizonyos Tony Pulis, aki éppen a szezon menedzserének járó címét alapozta meg a londoni gárda padján, mélyről, elképesztő munkával felhúzva az egészen január közepéig kiesőhelyeken táncoló Palackot. A Chelsea ekkor már másfélhónapja vezette azt a brutálisan szoros mezőnyt, és bár az Aston Villa elleni kudarcot még pont átvészelte volna a csapat különösebb visszaesés nélkül, Pulisék diadala után még a Stoke földbe állításával is végleg elvesztette a Chelsea vezetőszerepét a 2013-14-es kiírásban. A Palace pedig folytatta remek sorozatát, és két forduló múlva már a tabella 12. helyével nyugtázhatták teljesítményüket.

2015. 08. 29. – Chelsea – Crystal Palace 1-2
A második Mourinho-éra utolsó negyedéve bár iszonyatosan indult, a WBA idegenbeli felülmúlásával joggal reménykedhettünk abban, hogy ezt a kisebb bukkanót  kezelni tudja a stáb. Az ezt követő hazai CP-csörte azonban mindenkit helyreigazított: korán sem tértünk rá a biztos útra. Az ekkor élete mélypontján lévő Falcao (aki azóta egyébként tisztesen építette fel ismét önmagát) még képes volt választ adni Sako góljára Pedro tökéletes beadásából, azonban végül Ward mindent eldöntött. Szokatlanul stabil szezont hozott ekkor a Crystal Palace, egyszer sem érintve a kiesőzónát. Ezt legalább a Chelsea-ről is el lehetett mondani, ha többet nem is.

2017. 04. 01 – Chelsea – Crystal Palace 1-2
Mire ismét nálunk vendégeskedett a Palace, megtörtént az őrségváltás mindkét helyen. Nálunk Conte írta éppen a semmiből jött bajnoki cím történetét, még szomszédéknál Big Sam, a szövetségi kapitányként szégyenteljesen távozó harcos jelentkezett munkára, szépen lassan emelve ki őket a kiesőzóna veszélyéből. Ennek (akárcsak háromévvel ezelőtt) szintén pillére volt a Chelsea kellemetlen meglepése. Fabregas az első ötpercben szerezte meg a vezetést, úgy tűnt, sima menet lesz, és már a félidőben elkezdhetünk tartalékolni az ezt követő, City elleni rangadóra.  Surprise, nem így lett, a következő 6 percben már fordított is a Palack. Zaha(aki mellesleg nem sokkal ezelőtt lett angol prospectből elefántcsontparti válogatott), majd Benteke villámválaszára nem tudtunk reagálni. Sam diadalittasan távozott, a Chelsea pedig majd’ három hónap után vesztett mérkőzést a ligában, hazai pályán pedig szeptember óta először.

2017. 10. 14 – Crystal Palace – Chelsea 2-1
Még egy keményvonalas brit legenda szállt be a párharcba, és még meg sem említettük, hogy egy rövid ideig Warnock is trónolt a Palack padján, igaz, társainál jóval jelentéktelenebb periódusban. Woy a feljutás óta legmélyebben lévő Kristálypalotát vette át a kemény négy fordulóig tartó de Boer-éra után. Bár a Palace vezetősége hosszútávra tervezett volna a fiatal  hollanddal, a Cruyff-pozitív de Boernak nem igazán feküdt a tény, hogy a Pulis-Warnock-Pardew-Sam-tengely által összetákolt keretből kéne csapatot építenie. Szokatlanul hamar menesztették is, és folytatódhatott a megkezdett sorminta. A mérkőzésünkig a Palace-nak nem hogy nyert mérkőzése, de rúgott gólja sem volt, mindemellett az ezt megelőző 2 meccsen 9 gólt kaptak a City-MU kettőstől. Nekünk az első félidőben egyetlen kaput találó lövést sikerült összehoznunk, ami még úgy is roppant gyenge, hogy Azpi öngólja lett hivatalosan a Palace első hálót érintő támadása. Bakayoko szöglet utáni fejese csak szépítés maradt, Zaha ismét villant, a győzelemmel pedig Hodgsonék megkezdhették a felkapaszkodást. Egészen január közepéig mindössze három mérkőzést vesztettek, és a 12. helyig futottak fel, hogy aztán márciusra visszasüllyedjenek a 18. helyig.

Jelenleg 6 mérkőzés óta nyeretlenek, mi pedig az elmúlt 5 mérkőzésből mindössze egyen hoztunk három pontot.
Mindkét egylet tehát megfutotta a hadak útját, hogy aztán egy viszonylagos egyenletes teljesítmény és elfogadható periódus után az égő ház rossz oldalán találja magát. Mind a Chelsea, mind a Palace számára a következő szezon szempontjából különösen fontos találkozó várható.