Blog bejegyzés

Még. Egy. Pont.

Kapaszkodjunk meg: ma délután lehet, hogy tövig rágjuk a körmeinket.                                                                                              

Szinte hihetetlen, de ide is elérkeztünk – közel egy évvel az Old Traffordon elszenvedett négygólos zakó után ma végre megrendezik a 2019-’20-as bajnokság utolsó fordulóját. Aligha van olyan látogatója a blognak, ki ne ismerné a matekot: ha legalább egy pontot szerzünk ma a Wolves ellen, BL-ben vagyunk. Ha a Manchester United megveri a Leicestert, szintén bekerülünk az elitligába. Ha egyik felvázolt esemény sem történik meg, akkor pedig ismételten kelet-európai túrára indulunk csütörtökönként.

A végső bajnoki előtt minden évben érdemes visszatekinteni, honnan kezdtük meg az adott idényt, az idei pontvadászatra pedig ez hatványozottan igaz. Mindez már csak azért is fontos, mert könnyen várhatjuk az utolsó nap eseményeit keserű szájízzel, az elszalasztott lehetőségek miatt bosszankodva, miközben a közelmúlt eseményei elhomályosítják a szezon egészének teljesítményét. Könnyű – és valahol jogos – lenne átkozni magunkat a West Ham vagy a Sheffield ellen benyelt pofonok miatt, de ne felejtsük el: ha valaki tavaly augusztusban elénk rakja, hogy az utolsó fordulóban a saját kezünkben lesz a sorsunk a BL-indulásért folytatott harcban, mindannyian egy szempillantás alatt írtuk volna alá.

Tudtuk előre, hogy az idény egy valóságos hullámvasút lesz, de azzal is tisztában voltunk, hogy megéri majd az izgalmakat. A Sarri-szezon okozta folyamatos frusztráció és a Premier League legjobb játékosának elvesztése után úgy vártuk az első fordulót, hogy szakértők és riválisaink szurkolói univerzálisan egyetértettek abban, hogy a Top6 csapatai közül messze mi rendelkezünk a leggyengébb kerettel, ami megfejelve egy szinte nullkilométeres edzővel nem sok jóval kecsegtetett.

Az első forduló után kevesen fogadtak volna arra, hogy ilyen jó helyzetből várhatjuk majd a véghajrát

Ennek megfelelően kicsit döcögött a Lampard-éra eleje. Első öt tétmeccsünkön egyedül a harmatgyenge Norwich otthonából tudtuk elhozni a három pontot, ám a Wolves elleni gólfieszta után lassan, de biztosan magára talált a csapat, októberi győzelmi szériánk végére pedig elfoglaltuk helyünket a BL-helyek egyikén, amit azóta se hagytunk kicsúszni a kezünkből. Ezt követően előbb a Bajnokok Ligája jelentette kettős terhelés, majd később a decemberi bajnoki hajtás mellett – egy ilyen fiatal, újjáépülő csapat esetében kicsit sem meglepő módon – elkezdtek ingadozni az eredmények, de sosem volt túl sok okunk a panaszra. Minden Bournemouth elleni vereségre jutott egy Spurs-verés, minden bántó hazai pontvesztést sikerült feledtetni egy meggyőző teljesítménnyel, miközben szerencsénkre riválisaink sem vették megbízhatóbban az akadályokat.

Az újraindítás előtt aztán megint volt miért izgulni. Júniusban még nehéz lett volna elképzelni, hogy a Leicester a később látott mértékben fog leolvadni, a nyakunkon lihegő Vörös Ördögök pedig kedvezőbb sorsolásukat látva joggal bízhattak benne, hogy ki fognak golyózni minket a negyedik helyről. Nagyrészt végül a City ellen otthon tartott három pontnak köszönhetően sikerült egészen szerdáig megőrizni lépéselőnyünket, de a mai párosításoknak hála még mindig jó pozícióból várhatjuk a délutáni fejleményeket.

Lampard első szezonja közel sem volt hibátlan. Számtalan esetben ragadt le egy korábban jó érzékkel meghúzott taktikai változtatásnál, a köztudottan sok és kemény futásra alapozott edzésmódszerei szinte biztosan hozzájárultak az egész idényt végigkísérő sérülésproblémáinkhoz, Giroud korai teljes mellőzése pedig valószínűleg több pontunkba is került. Ennek ellenére kaptunk egy iszonyatosan szerethető, helyenként szemkápráztató, de szinte mindig szórakoztató focit játszó fiatal csapatot, ami végül minden szempontból túlteljesítette az előzetes várakozásokat. Egy olyan csapatot, amire nyugodtan lehet építeni az elkövetkező években.

A Molineux-ben rendezett találkozó a Lampard-féle fiatal Chelsea tökéletes reklámja volt

Lampard első szezonja egy hosszú, érzelmileg néhol kimerítő, de összességében nagyon élvezetes utazás volt. Tegyük meg az utolsó lépést!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com