Blog bejegyzés

A bajnok odújában

Frank Lampard tavalyi kinevezésekor joggal merülhetett föl minden Chelsea szurkolóban az a gondolat, hogy Eden Hazard elvesztése és az átigazolási tilalom miatt szükségszerűvé váló csapat újra-strukturálás nagy kihívások elé fogja állítani a klubot, főleg egy viszonylag tapasztalatlan edző keze alatt. Ennek ellenére a csapat idei teljesítményét elnézve azt mondhatjuk, hogy a Lampard vezette Chelsea messze felülmúlja az elvárásokat. A vasárnapi FA kupa elődöntőben viszonylag könnyedén, 3:1-re győztük le a Manchester Unitedot, így Lampard első itt töltött évében máris a Wembley-ben vívhat kupadöntőt az Arsenallal. Mindeközben fél lábujjunkkal még ott vagyunk a BL-ben is, bár igen komoly hátrányt kellene ledolgozni a bajorok ellen augusztus 8-án – ráadásul mindezt idegenben. Ami viszont talán mindkettőnél fontosabb az az, hogy két fordulóval az idei Premier League vége előtt a 3. helyen állunk a tabellán, ami ha így maradna, bebiztosítaná a csapat BL szereplését jövőre is. Előttünk csupán a bajnok Liverpool és a matematikailag már beérhetetlen Manchester City áll, míg mögöttünk a Leicester és a Manchester United fogja megpróbálni keresztbe húzni a terveinket.

Szerencsére sorsunk teljesen a saját kezünkben van, és bár a ránk váró mérkőzések korántsem lesznek egyszerűek, optimisták lehetünk a Top 4-es finist illetően. Ma este a bajnok Liverpool otthonába látogatunk, míg az utolsó mérkőzésen a Wolves-t fogadhatjuk hazai pályán. Nézzük meg, hogy mire számíthatunk az Anfielden, és közben számolgassunk is egy kicsit!

Csak úgy, mint a Manchester Uniteddel, a Liverpoollal is negyedjére találkozunk idén

A Leicester a hétvégén 3:0-s vereséget szenvedett a Spurs-től, így bár egy mérkőzéssel többet játszottak, mint mi, továbbra is 1 pontos hátrányban állnak mögöttünk a 4. helyen. A jó formában lévő United hazai pályán játszik szintén ma este a West Ham ellen, így ha ők pontot szereznek, átmenetileg mindenképp megelőznek minket (ha nyernek akkor több pontjuk lesz, ha pedig X-elnek, jobb lesz a gólkülönbségük). Ezután lépünk mi pályára a Liverpool ellen, és az eredménytől függően megtarthatjuk a 3. helyünket, vagy visszacsúszhatunk a 4. helyre. Egy szó, mint száz: a következő fordulóban mindenképp megtartjuk a Top 4-es helyezésünket. Az utolsó fordulóban nagy szerencsénkre a Leicester otthon fogadja majd a Unitedot, így ha az utolsó két meccsen sikerül a csapatnak legalább 3 pontot szereznie (azaz ha legalább az egyik meccset megnyerjük), mindenképp meglesz a Top 4. Két döntetlennel sajnos bajban lehetünk, ugyanis ha a United nyer a West Ham ellen, de kikap a Leicestertől, mindhárom csapatnak 65 pontja lesz, viszont nekünk a legrosszabb a gólkülönbségünk, így csak az 5. helyen zárnánk az idei bajnokságot (a City ban eltörlése miatt ehhez már nem járna BL indulás).

A fentiek tükrében jó lenne már rögtön az első meccsen bebiztosítani a BL indulást, és elhozni a 3 pontot az Anfieldről. A szezon elején és közepén ez egy lehetetlen vállalkozásnak tűnhetett, most viszont elég sebezhető a Liverpool ahhoz, hogy még akár össze is jöhet a dolog. Az újrakezdés óta lejátszott hét meccsből csupán hármat tudott megnyerni Jürgen Klopp csapata, míg kétszer ikszeltek, kétszer pedig vereséget szenvedtek. Ez számunkra lehet jó és rossz is: egyrészről kétségtelen, hogy a bajnokká avatás óta a Liverpool teljesítménye érthetően romlott, de ugyanakkor Kloppot ismerve nem fogja hagyni, hogy csapata silány rekorddal zárja az egyébként kitűnő szezonját. A restart óta a mi teljesítményünk két vereséget leszámítva hibátlan – és ebbe két FA kupa győzelem is beletartozik, így csak a két csapat formáját figyelembe véve egyenlő ellenfele lehetünk majd a bajnokoknak. Azt se feledjük, hogy ez lesz a negyedik találkozásunk a Liverpoollal idén, és az eddigi három alkalommal szoros meccset játszottunk a világ jelenlegi talán legerősebb csapatával, míg az FA kupából ki is ejtettünk egy félig tartalékos Liverpoolt.

Willian ünnepli gólját a Liverpool ellen a még márciusi FA kupa meccsen

Sérülések terén nagyjából ugyanúgy áll a két csapat: A Vörösök nem számíthatnak kapitányukra, Jordan Hendersonra, aki még a Brighton ellen szenvedett térdsérülést egy ütközés után, illetve Joel Matipra sem, aki még az Everton elleni 0:0-s döntetlen alatt sérült le – egyikőjük sem fog pályára lépni már az idei szezonban. A Kékeknél Kante szereplése továbbra is kérdéses, mivel mosolygós játékosunk újabb combsérülést szedett össze a Watford ellen, amely egyébként az idei szezonját teljesen elkaszálta. A visszatérés óta kiváló formában játszó Pulisic apró sérülés miatt nem kezdett és végül nem is játszott az FA kupa elődöntőben, de remélhetőleg az Anfielden már bevethető lesz.

Reméljük Amerika Kapitány bevethető lesz a Vörösök ellen

Ma este tehát 21:15-kor a Spíler 1-en Liverpool – Chelsea! Húzzuk be a három pontot, hogy a Wolves elleni meccset már tét és aggodalom nélkül játszhassuk le! Hajrá Chelsea, hajrá Kékek!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com