Kiútkeresés

Szerettük volna azt hinni, hogy túl vagyunk a kéretlen pofonokon és néhány hétig nem kell aggódni az eredmények miatt, de nem így történt: Steve Bruce Newcastle-je mindhárom pontot elvette tőlünk szombat este. Ma este jön a javítási lehetőség, hiszen a nem is oly’ rég legyőzött Arsenal látogat szentélyünkbe. Hangolódás alább.

Hiába próbálgatja Lampard és a csapat, egyelőre nem tudunk annyiszor kikapni, hogy kicsússzunk a legjobb négyből. Annyira eltökéltek a fiúk, hogy lassan már kezdem azt hinni, tényleg ez a cél. Komolyra fordítva a szót, nagyon úgy tűnik, hogy tizenkilenc csapat számára ez a liga túl kemény ahhoz, hogy üzembiztosan lehessen nyeregetni a meccseket. Ha félig üres a pohár, akkor azt mondhatjuk, döbbenet, mennyire nem tudjuk kihasználni a riválisok vesszőfutásait, ha pedig félig teli, akkor pedig azt, hogy ez a folyamatos ponthullajtás a bajnokság természetes velejárója, ami a többi nagyot is ugyanúgy sújtja, mint a mieinket.

Bárhogy is van, ez a csapat sokak szemében nem bővelkedik hősökben. Kevés a klasszisteljesítmény, rapszodikusak a kulcsemberek, gyenge a helyzetkihasználás, sok az elkerülhető gól. De ez akkor is az én csapatom, tele fiatallal, sutasággal, esendőséggel, de Chelsea-szívvel is. Én még ott tartok, hogy tudtam, hogy ez lesz, hogy bravúr a top4, hogy Christensen és Mount sem ligaelit, hogy Lampard nem topmenedzser, de amit tudnak, megteszik ezért a klubért, aminek büszkén részei. Több kell tőlük ahhoz, hogy merészebb álmokat dédelgethessünk, de több kell tőlünk, szurkolóktól is türelemből és elfogadásból.

A ma esti csörte jó lehetőség arra, hogy megnyugtassuk egy kicsit a kedélyeket. Isteni szerencse, hogy az utóbbi időszak pontvesztései nem hoztak visszaesést a helyezésben, de látni kell, hogy ez nem tart ki a végtelenségig, muszáj beletenni nekünk is a magunkét. A derbi tétje az is, hogy sikerül-e oda-vissza legyőzni az Arsenalt. Erre legutóbb a 2015-2016-os idényben volt példa, akkor otthon 2:0-ra, idegenben pedig 1:0 arányban győztünk. S bár az Ágyúsok nagyon mélyen vergődnek a mocsárban, azt gondolom, akkor is nagy skalp lenne a hat pont ellenük.

A Stamford Bridge-en alapvetően Lampard volt az úr

Az Arsenal Arteta irányítása alatt eddig példásan játszott a kezünkre: tőlünk kikaptak, a Manchester Unitedet legyőzték, mindenki más ellen pedig döntetlenre végeztek. Valami nagyon elromlott az Ágyúsoknál, de annyira, hogy jó formán semmi sem működik, hiába próbálkoznak már Emery és Ljungberg után már a harmadik szakemberrel a kispadon. Pedig nem sajnálták nyáron a pénzt, eleinte az eredmények is jöttek, a 8. fordulóban még a dobogón álltak. Onnantól kezdve viszont brutális a lejtmenet: az elmúlt 15 bajnokijából mindössze kettőt(!) nyert meg a csapat. Gyakorlatilag mindegy, kivel játszanak, lehet topcsapat vagy kiesőjelölt az ellenfél, szinte semmi sem sikerül. A táv közel kétharmadánál már nincs mit szépíteni a dolgon: az idei Arsenal masszív középcsapat 6-11-6-os mutatóval, lett negatív gólkülönbséggel, különösebb bravúr nélkül, ciki pontvesztések egész sorával.

Az persze már minket minősít, hogy mindezek ellenére sem lehetünk nyugodtak. A Newcastle elleni már a nyolcadik vereségünk volt, s a novemberi válogatott szünet óta egymást érik a pofonok: addig 8-2-2-vel álltunk, azóta pedig 4-1-6-ot kínlódtunk össze, vagyis igen, az elmúlt két hónapban a tizenegy bajnoki több mint felét elvesztettük. A hat zakóból négy is olyan volt, hogy gólt sem lőttünk, ráadásul esélyesként domináltunk, de hiányzott az ötlet, a lendület, esetleg a szerencse, míg az ellenfél vígan elvolt egy sikeres ellenakcióval.

De hogy ne dőljünk a kardunkba, jegyezzük meg, hogy az utóbbi hetekben sikerült megtörni két negatív szériát: a Tottenham és az Arsenal idegenbeli legyőzésével végre nyertünk rangadókat, a Burnley elleni diadal pedig azt jelentette, hogy végre ismét otthon tudtuk tartani mindhárom pontot. Most jó lenne ezt a kettőt ötvözve derbit nyerni a Stamford Bridge-en.

Az odavágón hátrányból sikerült fordítani

Már csak azért is, mert az Arsenal után a Leicester, a Manchester United és a Tottenham jön a sorban, vagyis fontos lenne észhez térni és stabilitást tenni a játékba, különben kipergünk a top4-ből. No meg azért is, mert az Ágyúsok rég tűntek ennyire verhetőnek. Továbbra is Blue Is The Colour!