Blog bejegyzés

A Chelsea menesztette Lampardot

18 hónap – ennyit kapott a klub egyik legnagyobb legendája edzőként.

Hétfőn reggel bombaként robbant a közösségi médiában, hogy a Chelsea ki fogja rúgni Frank Lampardot még ma, és az értesülések igaznak is bizonyultak. A klub hivatalosan is bejelentette, hogy edzőt vált.

„Hálásak vagyunk Franknek, amit elért a csapat vezetőedzőjeként. Azonban az utóbbi hetek eredményei és teljesítménye nem feleltek meg a várakozásoknak, a csapat a középmezőnyben állt, és nem volt jele a javulásnak. Sohasem jó az alkalom elválni egy olyan klublegendától, mint Frank, de hosszas mérlegelés és megfontolás után az a döntés született, hogy változásra van szükség, hogy legyen idő javítani a teljesítményen és az eredményeken ebben a szezonban” – olvasható a klub közleményében.

Roman Abramovics klubtulajdonos is megszólalt – ez ritka alkalom, általában nem ő szokott nyilatkozni az ilyen ügyekben.

„Ez nagyon nehéz döntés volt a klub számára, azért is, mert kiváló a személyes kapcsolatom Frankkel, a legnagyobb tisztelettel gondolok rá. Feddhetetlen ember, akire a legmagasabb szintű munkamorál a jellemző. A jelenlegi körülmények mellett azonba úgy hisszük, az edzőváltás a legjobb megoldás. A klub, az igazgatóság és mindenki nevében szeretnék köszönetet mondani Franknek a vezetőedzőként végzett munkájáért, és sok sikert kívánok neki a jövőben. Fontos ikonja ennek a nagyszerű klubnak, és státusa itt nem változik. A Stamford Bridge-en mindig szívesen fogadják.”

Az utódról egyelőre nem árultak el semmit, az értesülések szerint azonban Thomas Tuchel érkezik.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com