Önmagunk árnyékában

A sport szó kapcsán általában valami fizikálisra gondolunk a legtöbben. Ez a foci világában sincs máshogy: ha egy játékos jó, akkor az általában azt jelenti, hogy gyors, jól mozog a labdával, technikás és jó az edzettsége. Aztán ehhez társulnak még olyan másodlagos tényezők, mint a magasság, a termet és az életkor; dolgok, amik mind-mind befolyásolják egy játékos fizikális teljesítőképességét, kondícióját.

Mégis sokszor nem az a csapat nyer, amelyik papíron jobb vagy technikásabb. Persze, bárki kifoghat egy rossz napot, sőt, sokszor akár a teljes keret is bal lábbal kelhet, de az, hogy egy csapat rendszeresen alul teljesítsen, az felvet pár érdekes kérdést, amire úgy látszik szeretett klubbunk eddig nem talált választ.

Szerintem ilyen helyzetben két lehetséges magyarázat van. Az egyik, hogy a csapat egész egyszerűen nincs jól megedzve, és emiatt a játékosok nem tudják magukból kihozni a maximumot. Magyarán, egyik oldalról lehet hibáztatni Lampardot. A másik lehetőség, hogy a játékosok fejben nincsenek ott, ami viszont baj.

Lampardnak továbbra is okkal fájhat a feje

Ez egy véleményvezérelt írás lesz, és én a második teóriát osztom. Lampardnak vannak néha olyan húzásai, amikkel nem értek egyet, de ettől függetlenül kizártnak tartom, hogy edzői hiba lenne az, hogy a játékosokból jelenleg ez a legtöbb, amit ki lehet hozni. Most egy pillanat erejéig azt is tegyük félre, hogy az új érkezők egy része sérült, és hogy a maradéknak nem volt ideje beleszokni a csapatba – ezen ugyanis csak az idő fog változtatni.

Azon, hogy fejben éretlennek tűnik ez a fiatal Chelsea csapat, magától értetődően szintén segíteni fog az idő, de jó lenne, ha nem kellene éveket várni arra, hogy a csapat felnőjön a feladathoz mentálisan. Fiatal csapatot építeni mindig jó móka, hiszen olyan löketet és lendületet ad a gárdának a fiatalos energia, amit más klubok nagyítóval keresnek. A hátulütői azonban most már egy teljes szezon óta kísértenek minket, és sokan naivan abban a hitben élhettek, hogy kétszáz x millió font elköltése után ezek majd maguktól elmúlnak.

Az élet azonban nem így működik, a foci meg aztán pláne nem. Tudniillik, a fiatal csapat veszélye pontosan az, hogy fiatalokból áll: nincs meg a kellő tapasztalat ahhoz, hogy a tétmeccseken felhalmozódó nyomást kezelni tudják. A foci, mint sport, ilyen szempontból kifejezetten kínos, hiszen minden egyes eltelt perccel nő a nyomás a játékosok vállán, és ez igen gyorsan teljesítményromláshoz tud vezetni. Sokszor elég egy rossz mozdulat, egy eladott labda, és máris baj van. A fiatalok a saját életükben felhalmozódó nyomást is rosszabbul kezelik, ami szintén kihatással lehet a játékukra: lásd Kepa. Mára már gyakorlatilag mémmé vált kapusunk technikai adottságait már megmutatta az első nálunk töltött szezonja során. Tavaly azonban elindult egy aggasztóan rossz trend a csapatban, amivel is látszólag arra hajaztunk, hogy minél több gólt kapjunk… egy trend, ami mára a béka feneke alá tolta Kepa önbizalmát, így akarva akaratlanul hibázni fog a spanyol fiatal.

Vajon létezik még visszaút Kepa számára?

Ez a tapasztalatlanság és mentális gyengeség már tavaly is nagyon megmutatkozott. Nálunk technikailag és papíron gyengébb csapatok úgy játszottak az idegeinkkel, ahogy csak akartak, sőt, egy idő után kisebb csapatok gyakorlatilag fixen tudták bántóan nehézzé tenni a meccseinket (és olykor pontot is lopni) azáltal, hogy betoltak egy mély, szilárd védelmet a kapujuk elé és kihasználták, hogy a játékosaink egy idő után szépen összeroppannak a gólszerzés terhe alatt. Aztán az ellenfél csapat vagy vágott egy gólt kontrából vagy kihúzta így a meccs végéig, ami után Lampard megint csak azt tudta nyilatkozni, hogy be vagyunk tojva, és hogy nem tudunk átmenni a „buszon”. Idén ehhez hozzátársul az is, hogy rengeteg pénzt költöttünk új játékosokra, ami önmagában óriási nagy elvárásokat állít a csapat, de főleg Lampard elé. Mindenki meg akar felelni ezeknek az elvárásoknak, de csak egy ideig lehet ignorálni a sajtóvisszhangot, ha nem jönnek a várt eredmények.

Már a Brighton elleni szezonnyitó meccsen is lehetett látni annak a jeleit, hogy a fiatalokból összerakott csapat egész egyszerűen ráfeszül a teljesítménykényszerre. Aztán ennek vannak különböző fokozatai, például az, amikor hátrányba kerülünk valami nevetséges védelmi hiba miatt és utána – Chelsea módra – kapunk még gyorsan párat, majd nem tudunk felállni a hátrányból (itt főleg a West Brom elleni első félidő jut eszembe). Az új játékosok helyzete hasonlóképp nehéz lehet, kiváltképp gondolok itt Wernerre, akin most már a West Brom elleni meccs közben teljesen egyértelműen látszódott a frusztráltság és legfőképpen a góléhség.

Sajnos évek óta rendről rendre kiégetjük a csatárjainkat, és bár én továbbra is reménykedek benne, hogy Werner lesz a kivétel, egyelőre aggasztó, hogy 3 meccs alatt nem talált be az új német sztárigazolásunk. Valószínűleg az sem segíti a helyzetét, hogy honfitársa, a még inkább sztárigazolásnak számító Havertz, már mesterhármasig jutott a másodosztályú Barnsley ellen, míg Werner lehetőséghez sem jutott ezen a meccsen. Nyilván az, hogy Werner nem játszott, természetes – elvégre, ki akarná veszélyeztetni az egyik legfontosabb játékosát egy jóval gyengébb ellenfél ellen? Mindazonáltal ez nem változtat a tényen, hogy Havertz lábában már ott van 3 gól, míg neki nincs egy sem.

Reméljük hamarosan újra ünnepelni láthatjuk Wernert

Egyébként ironikus, hogy a fiatal, relatíve tapasztalatlan csapat mellé egy hasonló edző is társul. Bár Lampard már az első szezonja alatt bebizonyította, hogy számolni kell vele, azért valószínűleg a magas elvárások rá is nagy terhet helyeznek, ami miatt előfordulhatnak hibák és pánikszerű reakciók az ő részéről is, főleg taktikailag vagy csapatszelekció terén. Thiago Silva csapatkapitányként való kezdése az első PL meccsén például tipikusan ilyen pánikszerű döntésnek tűnik, de Werner kimozgatása a szélre csak azért, hogy Abraham csatárként kezdhessen, szintén nem tűnik egy feltétlenül okos húzásnak – főleg így visszatekintve. Werner eddig a legjobb játékosunk volt kb. mindkét meccsen, a West Brom ellen viszont el volt tűnve.

Na, de akkor most mégis mi lesz? Összedől a világ? Lampard out? Pénzek elköltve, eredmény meg nuku? Menjünk tüntetni a hivatalos Chelsea Facebook és Instagram oldalára? Hát még csak véletlenül se. Ez a cikk most a mentális gyengeségről szólt, szóval tegyük félre azt a magától értetődő tényt, hogy ennek a csapatnak még időre van szüksége ahhoz, hogy összeszokjon. Azt is tegyük félre egy pillanat erejéig, hogy az új játékosaink még egyelőre javarészt sérültek és/vagy nem bevethetőek, tehát ez a csapat még nincs is „kész”. Fókuszáljunk most arra, hogy ha ezek az új játékosok bekerülnek a keretbe – márpedig minden valószínűség szerint be fognak szépen lassan – akkor lesz egy teljes vérfrissítés. Lesz alsó hangon 6 új játékosunk akár már a kezdőben is, akik remélhetőleg a korábbi évek negatív pecsétjét nem hordozzák magukkal. Gondoljunk bele abba is, hogy ha ezek a játékosok megtalálják a jó formájukat, akkor az összes többi játékos, aki tavaly esetleg lelkiekben gyengébb volt, motivációt gyűjthet majd tőlük és akkor talán végre tökösen tudunk majd odaállni a pályára, attól függetlenül, hogy a bajnokesélyes Liverpoollal vagy az újonc West Brommal játszunk.

Tavaly mi örülhettünk a Spurs elleni rangadókon

Ha már elmepárbajok, kedden a Spurs otthonába látogatunk. Ha van olyan edző, aki jól tud trollkodni az ellenfél agyával, akkor az Mourinho. Tavaly mondjuk kétszer is megvertük őket egy a mostaninál elvileg gyengébb csapattal, de egy pillanatig se higgyük azt, hogy itt most az lesz a papírforma, hogy mi nyerünk. Egyrészt a Spurs is erősített idén, másrészt José a szezon közben érkezett hozzájuk, tehát egy felemás éven vannak túl. Rohadt nehéz meccs lesz, főleg ha Alonsohoz hasonló kétballábas játékosok fogják biztosítani a védelmet. Ami pozitívum lehet, hogy rangadón kisebb az a fajta teher, ami ránk a legrosszabb hatással van jelenleg: a kötelezően megnyerendő meccseken való gólszerzés agóniája. A Pool ellen frusztráló vereséget szenvedtünk, mégis klasszisokkal jobban játszottunk, mint a Brighton vagy a West Brom ellen, ahol magabiztos győzelmeket kellett volna aratnunk. Ezen logika mentén a Spurst talán komolyabban tudjuk picit venni és egy kiegyensúlyozottabb taktikával tudunk majd kiállni ellenük. A Spurs borzasztóan le van terhelve most (8 nap alatt 4 meccset játszanak), Son pedig elvileg hetekre lesérült: ezeknek adjunk hálát, de mindenekelőtt fókuszáljunk saját magunkra és a saját jó játékunkra!

Bárhogy is legyen, holnap este 20:45-től meccs, és egy újabb lehetőség, hogy a srácok bebizonyítsák: kellően érettek a feladathoz! Hajrá Chelsea, KTBFFH!