Mérkőzés összefoglaló: Chelsea 0-3 Bournemouth

Leírni is szörnyű, de gólkülönbséget javított a Bournemouth a Premier League 25. fordulójában, alaposan visszavágva az októberi egygólos idegenbeli győzelmünkért, valamint a Ligakupa kiesésért.

A Newcastle elleni meccshez képest 4 helyen változott a kezdő. Caballero, Rüdiger és Drinkwater helyett visszakerült a Courtois, Azpilicueta, Bakayoko hármas. Elől Batshuayi távozásával újfent vérbeli csatár nélkül álltunk fel, Pedro és Hazard mellé először került be a kezdőbe Ross Barkley.

Kikapni lehet, miért is ne lehetne. Ezt minden szurkoló tudja, akár esélyesebb a csapata a mérkőzés előtt, akár nem. Kikaptunk idén hazai pályán már a City-től, de senki nem rótta fel a csapatnak, hiszen egy jobb csapat ellen kaptunk ki, ráadásul 3 nappal előtte idegenben vertük az Atleticót a BL-ben. Sőt, kikaptunk az első fordulóban a Burnleytől is (érdekes körülmények között). Ott is volt már 0-3, de végig volt tartása a csapatnak és a végén 9 emberrel is képesek voltunk a gólszerzésre.  De tegnap sajnos nem ez történt. Kikaptunk. Méghozzá, kiábrándító lélektelen játékkal. Legutóbb ilyet a 2010-11-es szezonban lejátszott Chelsea-Sunderland meccs (szintén 0-3) után éreztem. Számomra nagyon benne volt már ez a levegőben a Leicester elleni hazai 0-0 óta. Ott az első félidőben rengeteg vendéghelyzet maradt kihasználatlanul, amit aztán a kiállítás után nem tudtunk megbüntetni. Következett a Norwich elleni visszavágó a kupában, ahol szintén csak óriási kínok között, 210 perc szenvedés után jutottunk tovább a következő fordulóba tizenegyesrúgásokat követően. Aztán ott volt a Brighton elleni meccs. 7 perc után már 2-0-ra mentünk, ám utána egészen Hazard zseniális, mindent eldöntő góljáig egyfolytában jöttek a Brighton-helyzetek (egy meg nem adott tizenegyes, kapufa, Alonso „gólpasszai”). Azóta sem értem hogyan úsztuk meg azt a meccset kapott gól nélkül. Persze, jogosan lehet mondani, hogy egyszer sem kaptunk ki, sőt a Sirályok ellen az idei év legnagyobb különbségű győzelmét arattuk, de szerintem nem volt reális a 4 gólos differencia. Mindezeket továbbra sem hoznám fel, ha tegnap nyertünk volna. Ám nem ez történt.

A Spursnek hála meg lett volna a lehetőségünk pontszámban utolérni a Unitedet, de most megint inkább hátrafelé kell tekingetnünk, mivel mindössze 2 ponttal állunk az 5. helyen tanyázó Tottenham előtt, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a Liverpool, akik a tegnapi bénázásunk után a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőztek minket, és most jelenleg ők állnak a 3. helyen.

Na de a mérkőzésről. Az első félidőben egyik csapat sem jelentett igazi veszélyt a másik kapujára. Hazai oldalon egy Cahill- fejes volt a legnagyobb lehetőség a sok ígéretes meginduláson és beadáson kívül, de ezek közül egyet sem tudtunk lövéssel befejezni. Támadójátékunkat jól jelzi, hogy nem sikerült eltalálni a vendégek kapuját 45 perc játék után. A félidő közepén kényszerűségből kellett változtatnia Conténak a csapaton Christensen sérülését követően. A dán helyére Rüdiger érkezett.

 

A szünetben sem sikerült felrázni a csapatot, hiszen alig hogy elkezdődött a második félidő, máris hátrányba kerültünk. Bakayoko veszített labdát a saját térfelén, majd Ibe egy remek ütemű passzal hozta helyzetbe Wilsont, aki a védők mögül kilépve ziccerben vihette kapura a labdát. Nem is hibázott, könnyedén gurított az elvetődő Courtois alatt a hálóba. Kezdtek felrémleni egy két évvel ezelőtt lejátszott meccs képei, ahol a második Mourinho-éra alkonyán egy kései Glenn Murray góllal a frissen feljutott Bournemouth mindhárom pontot elvitte a Stamford Bridge-ről. De hol volt még a vége…

Az, hogy egy csapat a bekapott gól után rögtön nyomás alá helyezze az ellenfelét, nálunk ismeretlen fogalom. Nemcsak idén, hosszú évek óta. Mondjuk nehéz is kivitelezni mindezt egy Barkley-Fabregas cserével. Elég csak a Cityre gondolni (vagy a Bayern Münchenre, akik a hétvégén is 0-2-ről nyertek simán egy jó formában lévő Hoffenheim ellen). Az az ember érzése, hogy ha egy csapat sokáig döntetlenre áll ellenük, inkább maradjon ez a vége, mert ha valaki megszerzi a City ellen a vezetést, szinte biztos, hogy a végén egy nagy arányú vereségbe szalad bele. A bekapott gól után egyből a kapujához szögezi az ellenfelét a Guardiola-csapat, és ezt a nyomást egyszerűen képtelenség kibírni. Tudja az ember, hogy nyerni fognak valahogy. Két forgatókönyv van csupán: vagy nagyon simán vagy egy 90. perc után szerzett góllal. Nem állnak le az egyenlítés után, nem állnak le, ha megszerzik a vezetést, de akkor sem, ha már több góllal mennek. Talán pont úgy, ahogy mi tettük anno Ancelotti első évében… Nyilván idén nem hozzájuk kell hasonlítani magunkat, de ez számomra nagyon elkeserítő, hogy ilyet mi miért nem tudunk. Ha mi kapjuk az első gólt, legtöbbször a döntetlenért is vért kell izzadnunk.

A bekapott gól után sem tudtunk megújulni. Sőt! Eltelt 10 perc a gól után és ugyanúgy csordogált a meccs, mint 0-0-nál. Természetesen nem sokáig, hiszen most Wilson mellé Stanislas csatlakozott, és gondolta úgy, ideje eldönteni a meccset. Egy kényszerítővel 5 ember közül hozták ki a labdát, majd egy kísértetiesen hasonló passzal kerültek a védőink mögé, mint az első gónál. A labdával ezúttal Stanislas nyargalt a kapuig, hogy aztán az ötös sarkáról gurítson Courtois lábai között a kapuba.

A 67. percben jött aztán a kegyelemdöfés. Egy vendég szöglet után nem sikerült a tisztázás, a labda Stanislas elé került, akinek az egyébiránt kapu mellé tartó lövésébe korábbi játékosunk, Nathan Aké tette bele a lábát nagyszerűen. Itt már mindkét csapat szerette volna, ha lefújják a meccset, de még hátravolt a mérkőzés negyede. Ezután már nem történt semmi érdemleges, mentünk előre, próbálkoztunk, de igazán nagy gólszerzési lehetőséget nem sikerült kidolgoznunk.

 

Teljesen megérdemelt győzelmet arattak tehát a vendégek, akik nagyszerűen sáfárkodtak a helyzeteikkel, és már 6 meccses veretlenségi szériát számlálnak a bajnokságban. Idegenben ez volt az első győzelmük (összességében a 3.) és az első kapott gól nélkül lehozott bajnokijuk a novemberi Newcastle elleni diadalt követően, amivel egészen a 10. helyre kúsztak fel a tabellán.

A mérkőzésen lehetőséget kapott Hudson-Odoi, egy szűk félórát játszott, nem is mozgott rosszul, az ő teljesítménye mindenképp pozitívumként értékelendő.

Na de a többiek. Igazából elő lehet venni lassan mindenkit ezzel a hullámzó, kiszámíthatatlan teljesítménnyel kapcsolatban. Courtois talán az Arsenal elleni bajnoki kivételével adós a bravúrokkal. Nem hibázik nagyot, de nem tesz hozzá semmi extrát a játékhoz. A kirúgásai pedig továbbra is borzalmasak, sokszor pályára sem megy. Hol vannak már azok az idők, amikor Cech kirúgásai éppen Drogba mellére érkeztek, aki 3 védő gyűrűjében megszelídítette a labdát, majd játszotta pontosan tovább…

Aztán ott van Cahill, aki kijelenthető, hogy túl van élete szezonján. Sokan már a kezdőbe kerülését is megkérdőjelezik, a tegnapi meccs pedig megerősítette mindezt. Rettentően bizonytalan. Idén eddig talán a Rüdiger-Christensen-Azpilicueta hármas tűnt a legbiztosabbnak.

A szélsők közül Zappacosta nagyon sokszor rosszul számítja ki a labda ívét, alászalad a labdának, ezzel hatalmas hátrányba kerülve a párharcoknál. Előretörései kiszámíthatóak, legtöbbször az Ashley Young-féle kötőkkel szeretné átverni ellenfeleit, jobbára sikertelenül. Ha pedig eljut beadásig, nem sok köszönet van benne. Moseshez hasonlóan nagyon pontatlanok a kísérletei, miközben nyáron ez is szerepet játszott a szerződtetésében. Mármint, hogy nagyon jól adott be a Seria A-ban. A túloldalon Alonso meccsek óta magához képest is nagyon halovány. A tegnapi két szabadrúgásából egyszer illett volna legalább a kaput eltalálnia. Jó lett volna az elsőnél, mert akkor nincs az első vendéggól fél perccel később…

A középpályán Bakayoko igazából értékelhetetlen, az idejét sem tudom mikor passzolt utoljára előre és Kanté is nagyon szürke. Az utóbbi időben sokszor csak a saját maga által elveszített labdákat szerezte vissza.

Elől Pedro szintén súlytalan, Hazard pedig érzi, hogy neki kellene vállára vennie a csapatot ezekben a nehéz időkben, de egyedül kevés. Tegnap is sokszor vált görcsössé, legtöbbször egyedül próbálta megoldani a helyzeteket.

Egyszóval rendkívül nehéz periódusban vagyunk: vannak sérültek (Willian, Morata), sérülésből frissen visszatérők (Fabregas, Courtois), az új emberek még nem voltak bevethetők Barkley-n kívül (aki ennyi kihagyás után szerintem nem teljesített rosszul, a csapattársaihoz képest főleg nem!), és a legtöbben formán kívül játszanak. Remélhetőleg innen már csak felfelé vezet az út. Mindenki felépül, az újak beépülnek, a többiek pedig visszanyerik a formájukat és akkor egy szép tavasznak nézünk elébe. A bajnoki ezüstérem továbbra sem úszott el, a kupában jó a sorsolásunk, a BL-ben is állunk még. A Barcelona ellen meg lehet mutatni mindenkinek, mit is tud valójában ez a társaság. Minderre már nem is kell olyan sokat várni, ám addig a bajnokságban kell visszatalálni a helyes útra. Javítási lehetőségre ezúttal hétfőn este 9 órától lesz lehetőség, a Watford ellen, idegenben.