Blog bejegyzés

Kicsi, vékony, kevés, sovány

Felnéztünk, felköptünk, majd aláálltunk. Segget csináltunk a szánkból, hülyét magunkból, és csak azért nem dagonyázunk a posványban, mert a játéknapon és a fordulóban is akadtak nálunk nagyobb barmok. Megpróbáltam magam 24H eltöltése alatt szolidabbá konszolidálni – asszem nem ment.

Nem tudom nem úgy értékelni a tegnap estét, mint blama, és akkor még finom voltam, mint szűzfiú a sztriptízbárban. Legszívesebben még mindig egy 52-es villáskulccsal vernék szét mindent, ami az utamba kerül, pedig igazából ugye, lényegében sok dolog nem veszett tegnap. Persze legalább mi adjuk meg azt a Maribornak, amit a srácok nem tettek tegnap a pályán: úgy hívják, tisztelet. Komolyan le a kalappal előttük, mindent megtettek, hogy meglegyen az X, és meg is lett nekik – elismerésem.

Ezt a kérdést tettük fel jó sokat tegnap: most akko' watafakk?!

Ezt a kérdést tettük fel jó sokan tegnap: most akko’ watafakk?!

Na a mieinknek nem, mert ez a meccs ugyanúgy lehetett volna 0-6, mint ahogyan az odavágó 6-0 lett – csak, ott minden bejött, itt meg semmi. Ott bevágtuk a ziccereket, itt kihagytuk (kivéve egyet, de azt meg a bíró vette el), ott kaptunk két büntetőt és berúgtuk, itt egyet nem adtak meg, egyet meg kihagytunk. Igen, tegyük le azért ide, hogy az összes balfaszságunk ellenére, ha a bírói kar nem vét két ordas nagy hibát, (legalább) 1-3 a vége, és nincs miről beszélni. Illetve dehogynem, csak valamivel másabb stílusban. Mert, most, a bírák minden igyekezete ellenére az 1-1 meglett, de az meg olyan sovány, hogy a csavarkulcshoz nyúlna legszívesebben az ember, csak nem tudja, kinek a fejét kéne szétverni. Mondanám elsőre, hogy Mourinhoét, de ezt csak az avatatlan szem érzéki csalódása okozhatná. Mert, amit megálmodott a pályára a kezdővel, nem volt az akkora balfasz gondolat, mint amekkora lett a végén belőle, bár ehhez már mondjuk vajmi kevés köze volt a portugálnak.

Mi is fogtuk a fejünket

Mi is fogtuk a fejünket

Arról ugyanis ritkán tehet edző, hogy adott játékosa, akit most nevezzünk a példa egyszerűségének kedvéért Schürrlének, nem lesz képes egy Maribori középszintet megütni – bár, mondjuk ezzel a játékkal igazából húzhattak volna rá hazai mezt is, fel sem tűnik. Alapjában véve a pályán volt minden ahhoz, hogy egy mélyen védekező, saját térfelét megszálló csapatot szétrángassunk: toronydrogba, aki erővel is megtartja a labdákat négy védő gyűrűjében, a széleken két villámgyors ember (Ázár+Schürrle), és Fabregas, aki mindezt el tudja látni labdával. Csak ugye, ebből Drogba addig jutott, hogy az első felesben rúghatott volna egy mesterhármast, de nem tette, a két szélsőnk semmit sem mutatott, és legyünk őszinték: Cesc sem ezt a meccset fogja mutogatni majd az évkönyvben a szezon végeztével.

Naggyá tettük a Maribort, akik megérdemelték a pontot az elszántságuk és a küzdőszellem miatt – mi pedig kb szintén max a pontot érdemeltük meg, a szégyentelen flegmaságunk végett. 24. Nem Jack Bauer, hanem ennyiszer lőttünk kapu felé. Ebből 10 még kaput is talált, ami mondjuk már önmagában is kicsi, vékony, kevés, sovány, de, hogy ebből 1 gólt sikerült összehozni, arra szavak sem nagyon vannak. És ezt, nem lehet arra fogni, hogy a bírók elvezették a meccset (pedig de), megvoltak a lehetőségeink, egyszerűen basztunk rá, hogy belőjük őket. Drogbától Ázárig, Costától igazából bárkiig. És ez a frusztráló. Ettől áll égnek az az egyszem agysejtem, ami nem halt el tegnap a mérkőzés alatt. Nálunk volt a labda, a játék javarészt a hazaiak térfelén folyt, MINDEN adott volt egy sima győzelemhez. Leszámítva persze, a valós akarást. Nem szeretem bántani a fiúkat, de most egytől egyig tegnap minden pályára lépőnek kijár egy bónusz kiképzés, amikoris egy rozsdás gázolajos vashordót kell egy mezítláb szétrúgdosni. Lesz akkora élmény, mint amit a meccs adott nekünk tegnap.

Volt értetlenkedés bőven, joggal

Volt értetlenkedés bőven, joggal

Amin még felhúztam az agyam, persze az én hibám, mert miért, de akkor is: előre is, meg mondjuk utólag is, elmondta boldog-boldogtalan, hogy milyen nehéz meccsre számítanak. Mondjuk jó lett volna, ha komolyan is gondolják, vagy ha már igen, akkor miért nem tesznek úgy, mint aki még így is nyerni akar ugye. Matics is azzal kezdi a meccs utáni nyilatkozatot, hogy ‘Maybe everybody else expected an easy game but we didn’t,’ – hát akkor mégis mi a lemezradiátorba szorult hetvenlábú, büdöstalpú marsi pillangóért nem küzdöttünk? Mert azt látványosan nem tettük. Kezdve mondjuk a szerbbel, ha már ő szólott így – és akkor még őt ugye ne nagyon bántsuk, mert az egyszem gólunkat ő szerezte – mert mikor az első félidőben akkor az egyszer, mikor véletlen a Maribor át mert jönni a felezőn, akkor mondjuk megkérdezném, hogy Nyemánydzsá mi a retkes faszt csinált. Aztán, folytatnám a sort Luissal, aki a gólnál – persze a teljes csapat asszisztálásával – csinált valami kísértetiesen hasonlót. Valamiért úgy érzem, de javítson ki valaki akárki nyugodtan, de mi valami perverz örömöt lelünk abban, hogy bebizonyítsuk, a ránézésre legkönnyebb csoportból is csak kalandos úton juthassunk tovább.

Vajon bemegy??

Vajon bemegy??

Persze, még így is sima az ügy, hiába a 8 pont 4 meccsből, 3 ponttal az élen állunk, és ha Maribor helyett győzünk az agyonsérült és a Sporting által megzavart Di Matteo gárda ellen Gelsenkirchenben, máris megvan az első helyes továbbjutás. Csak mondjuk azt gondolná az ember, hogy Mariborban ezt egyszerűbb lett volna kivitelezni. De hát mi sosem szerettük az egyszerű dolgokat. Hozzátéve azt is, hogy egy kinti nemgyőzelem viszont jól megkeverhetné a dolgokat a csoportban. Meg mondjuk funfact: az utóbbi hat idegenbeli BL meccsünkből egyet sikerült megnyerni. Hmmmm… Mondjuk, a szezonban még mindig veretlenek vagyunk.

A forduló csapatába az UEFA-nál Handanovics bekerült, Chelsea játékos meg egy sem. Ha véletlenül valaki az eredményből ne tudná, mi történt. Nem mellesleg úgy érzem magam, mint egy hülye. Háborgok még nap után is, egy olyan dolog miatt, amin és ahol semmi az ég világon nem veszett el, leszámítva némi böcsületet, de azzal meg régóta tudjuk, nem sok dolga van a focinak. Mert megint, azt leszámítva, hogy nem rendeztünk gólgálát, szaporítva ezzel utálóink számát, játszottunk egy véleményes 1-1-et, gyarapítva ezzel azok számát, akik kárörvendve röhöghetnek rajtunk. Szóval lehet, hogy hülye vagyok, de egy valami biztosan nem vagyok, mégpedig hülye. Vagy, jobban mondva nem vagyok hülye. Lehet, hogy lusta, idióta, idealista, sokat elváró, és ráadásul még hülye is, de semmiképp sem nem vagyok mobil adótorony.

Mindenesetre, néha nem jó szurkolónak lenni, és tegnap nem volt az. Nem az eredmény, a meccs, vagy a csoport alakulása miatt. Hanem, látni a beleszarást. Ez az, amivel az ember szembesül nap, mint nap, tanártól, munkatárstól, politikusoktól, idegenektől és ismerősöktől. És marad a tehetetlen düh, mert nem tud ellene semmit sem. Ezért várná azt, valahol ezért szurkol és ezért szurkoló, hogy legalább itt, azon az estén ne tolják az arcába, ne ezt tolják az arcába a kedvencek. Pedig, néha fogják. Ha szerencsénk van, csak ilyen tét nélküli alkalmakkor. Gyorsan elfejeltjük ezt, ha a végén mi vigyoroghatunk majd a legszélesebb pofával. Mondom mi. Mondom HA… addig is álljon itt mementóként: Maribor-Chelsea 1-1, és ezzel még mi értük el a legjobb eredményt angol csapatként. Legyen hát tánc és zárcsökkentés. A többi a becsület dolga.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com