Kezdő edzők idénye

Lassacskán a Premier League 2018/19-es kiírásának utolsó hónapjába lépünk. Hat mérkőzés maradt, a Chelsea pedig az Anfield mellett Solskjaerékhoz is ellátogat még áprilisban, továbbra is versenyben többedmagával a negyedik, BL-t érő helyért. Sarri, Emery és Ole végső hajrája jön.

Ahogy a világfutball elérkezett egy olyan ponthoz edzői merítés terén, hogy a hátra lépő, szünetre menő, vagy a legfelső szintről szépen lassan kieső mesterek miatt a topklubok jelentős részét nullkilométeres trénerek vették át, úgy a Premier League csapatainál is olyan szakemberek jelentkeztek be sorban, akik bár többször kerültek tűzközelbe, igazán nagyot még sosem tudtak szakítani (vagy még eddig sem jutottak). Az 5 topligában szép számmal kezdhették meg az edzői prospectek a munkát annak érdekében, hogy a ranglétrán feljebb lépjenek, és fokozatosan a szakmai elit részeivé váljanak – egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel (a Real Madridnál már két delikvens is igen hamar kibukott, Tuchel nem tudta kiküszöbölni a PSG lúzerfaktorát, Kovac pedig áprilisra kezdi menteni a menthetőt, már ha ez elég lesz).

A PL-ben ezt a vonalat képviseli jelenlegi mesterünk, a későn érő ígéret Sarri, a wengeri örökséget átvevő Unai, illetve az időközben beeső, majd véglegesített Solskjaer. Aligha túlzás azt állítani, hogy bár megvannak a maguk érdemeik és erényeik (OGS-nek egyelőre csak hazai terepen), mindhárman az eddigi bukásaikat és mellényúlásaikat hátrahagyva igyekeznek szintet lépni a szigetországban. Habár Solskjaer Phelan nem elhanyagolható megtámogatásával igyekezett ismét arculatot szabni a United-nek egy szabadabb, pozíciós játékot felvállaló és kötetlenebb posztokat biztosító játékkal, számára ez az idény sokkal kevésbé szorító, mint a londoni trénerduónak.

Emery és Sarri eddigi szezonja nagyobb vonalakban arról szól, hogy a módszereik gyermekbetegségeivel ki tudja inkább átpasszolni a lehetőséget a másik kezébe. Emery-nél ez leginkább a hazai és idegenbeli eredmények totál inverz képében és az átrendeződések (aka transition) nehézkes kivitelezésében található meg. Ezek menetrendszerűen köszönnek vissza csapatainál, és idén az Arsenal sem képes könnyebben venni ezen kanyarokat. Minderre még rájön az, ami az olasz kollégájánál sem kisebb probléma, mégpedig hogy a csapat kiemelkedőbb játékosaival nem igazán képes mit kezdeni a középpályán.

Régóta várt húzások

Sarrinál mindezeket a rossz beidegződéseket már elég régóta rágjuk újra és újra. A konoksága és önfejűsége a maga szisztémájához és komfortzónájához, a fiatalok margóra tevése és a játék közben történő váltások lényegi elmaradása mind kijönnek a mostani Chelsea-ben, cserébe az is bizonyosságot nyer lassan, hogy Sarri – bár roppant aprólékos edző, de – képtelen a liga kontextusában mérni a játékosokat. Próbálja ugyan megvalósítani a Sarriballt, de hatalmas ragaszkodásában az Olaszországban kinézett játékosokhoz nem igazán méri fel, hogy a Premier League környezetében mire menne mondjuk egy Higuain, vagy egy Kovacsics, Jorginho. Ebből persze ismételten csak kijön, hogy ordít mellé egy dof (ebben sem különbözik Unaitól).

Nem eltagadható Sarritól, hogy próbálja megkötni a maga kompromisszumait. Próbál variálni és újragondolni, és még ha esetlegesen is, de szembemenni mindazzal, ami eddig a védjegyévé vált. Kérdés persze, hogy mennyire későn kezdte felismerni, hogy a Chelsea játékának mely aspektusai életképtelen, és ahogy ebben a ligában nem lehet hónapokra vagy évekre betervezni egyetlen játékot egy komfortzónán belül.

Jelenleg bár sorsolást tekintve az Arsenalnak fokokkal könnyebb fordulói lehetnek, mint a lehervadó Spurst is idevéve bármelyik riválisának, a kilengések és az idegenbeli gyengélkedés az underdogok ellen kisebb túlzással a két contendert kivéve mindenkit érintenek, aki a dobogóra pályázik, egyenletes tavaszban pedig aligha reménykedhet úgy Emery, mint Sarri, Poch vagy OGS.

A Chelsea hétfőn este lehetőséget kap arra, hogy ideiglenesen akár pontokkal is dobogóra léphessen. Ehhez nem kell különösebb bravúrt összehozni, pusztán hazai pályán ismételten helytállni egy kötelezőn. Ez többé-kevésbé legalább azért megy a Sarri-csapatnak. Akár simán, akár nagyobb szenvedéssel, de a hazai mérkőzéseket többnyire még 2019-ben képesek vagyunk 3 ponttal hozni (a Wolves pontrablása ront az összképen), többek között ezért is lehetünk még versenyben a BL-helyezésekért.

Finoman szólva sem lesz eseménytelen a hét. Pellegriniék után jöhet a csehországi túra, majd vasárnap este az Anfielden zárunk. Nem lenne rossz legalább veretlenül letudni, és nem is lenne lehetetlen elvárás, tekintve Kloppékon kívül a kényelmesen 40 pont fölé kúszó West Ham és a Slavia alapesetben a „félgőzzel”-kategória lenne. A csapat hektikusságát ismerve azonban egy kellemetlenebb eredmény minimum benne lesz, még akkor is, ha Sarri következetesen ugyanazt a bunkerfocit veszi elő a Pool ellen, amit a ligakupán már bejárattunk.