Blog bejegyzés

Jók voltunk, jobbak lehetünk

Megkésve, de terítékre kerül a szerda esti UEFA Európai Szuperkupa döntő, amit végül büntetőkkel veszítettünk el Isztambulban, a BL-címvédő Liverpool ellen.

Fájó vereséggel kezdtük a szezont az Old Traffordon még a múlt hétvégén, hiszen a Manchester United 4-0-s tarolással rontotta el Frank Lampard Chelsea-edzői debütálását. Maga a végeredmény is lelombozó volt, annak tükrében meg pláne, hogy bár a Vörös Ördögök sokszor borsot törtek az orrunk alá, de ekkora verést a nagy Sir Alex Ferguson sem tudott kedvenc csapatunkra mérni, az pedig nyilvánvaló hogy a mai United csak árnyéka annak az óriásnak, amit a skót legenda teremtett meg negyedszázadnyi regnálása alatt.

És akkor még ott van a mindennapjainkat körül ölelő közösségi média átka, a közeg, mely oly könnyedén, háttérismeretek nélkül képes értékítéletet hirdetni. A nettó eredmény mit mutat? Manchester United – Chelsea 4-0. Mit láthat ebből a laikus ember? Feltámadt a United, gyenge a Chelsea, Lampard meg egy kókler (edzőként). Pedig aki látta azt a meccset, tudja hogy a végeredmény korántsem tükrözi a játék képét és a csapatok tudását. 10 alkalomból 9-szer valami más eredmény született volna (mondjuk egy sokgólos döntetlen) a jelenlegi edzői és játékos állomány meglétében.

Sokat azonban nem rágódhattunk a történteken, pár nappal később a csapatnak már Isztambulban volt jelenése. Maurizio Sarri a meddő labdabirtoklási fölény és a merev csapatmenedzselés mellett azért rövid Londoni pályafutása alatt letett az asztalra egy Európa Liga-győzelmet, örökségként pedig ráhagyta Lampardra az UEFA Európai Szuperkupa döntőt. A mérkőzést, mely valahol a tétmeccs és a sörmeccs mezsgyéjén mozog: az öreg kontinens Community Shield-je, aminek tudsz örülni, ha megnyered, ellenkező esetben pedig plusz felkészülési alkalomnak fogod fel. Nem lehetett volna egy rossz szava se senkinek, ha Lampard utóbbi mellett teszi le a voksát, hiszen a BL-címvédő Liverpool kétnapos handicap-pel és a PL-újonc Norwich City elpáholásával készülhetett fel erre a meccsre.

Jár azonban egy jó nagy piros pont Frankie-nek és a csapatnak, hiszen a naptárral és az erőnléttel való játszadozás helyett a betyárbecsület megvédésére esett a választás. Három másik játékossal (Giroud, Pulisic, Kanté) és látszólag más formációban (papíron 4-2-3-1 helyett 4-3-3) állt ki a csapat a bajnokihoz képest. A meccs első perceiben bevált Jürgen Klopp “Gegenpressing”-je, azonban ezekben a pillanatokban ki is rajzolódott, mi lesz Lampard elképzelése a meccsről: kombinatív direkt passzokkal szétzilálni a Vörösök pozícióit és kihasználni az intenzív letámadás adta szabad területeket.

A korai szorításból kimenekülve pedig ez az elképzelés sikerült és mi is képesek voltunk meghatározni a meccs dinamikáját. Nagyban ez annak is volt köszönhető, hogy Klopp nem a gálakezdőjét küldte fel a pályára: Firmino, Alexander-Arnold és Wijnaldum is a kispadról követhette az első félidőt. Mi pedig elkezdhettünk hinni abban, hogy ugyancsak lehet keresni valónk ezen a meccsen. Pláne Giroud gólja után a 36. percben! A francia csatár ismét hozta a formáját, úgy tűnik, neki tényleg csak a nemzetközi meccseken megy. Aztán az örömmámor határára kerülhettünk miután Christian Pulisic is bevette a kényszer-beugró Adrián kapuját, de az amerikai szélső találatát les miatt érvénytelenítette Stephanie Frappart, női játékvezető. Nagyon optimistán várhattuk a szünetet.

Giroud újabb nemzetközi döntőn szerezte meg az első gólt.

Klopp viszont rögtön észrevette csapata hiányosságait és a folytatásra már az illusztris Mané – Firmino – Salah fémjelezte hármas rohamozta Kepa Arrizabalaga kapuját. A Vörösök élesebben jöttek ki a második félidőre és Mané 3 perc elteltével máris meghozta az egyenlítő találatot, majd egy élvezetes adok-kapok vette kezdetét. A meccs azonban nem dőlt el, köszönhetően baszk portásunknak, aki élete meccsét hozta le Chelsea-játékosként. A második 45 perc alatt több bravúrt mutatott be, mint Thibaut Courtois teljes londoni korszaka során. Következhetett a hosszabbítás. A sorminta pedig folytatódott: újabb szünet, melyet rögtön egy újabb korai Mané-gól követett. A találkozó “aurájába” azonban szinte bele volt kódolva, hogy a dolog ne maradjon ennyiben. Jorginho ki is tudott egyenlíteni az első extra 15 perc hajrájában egy kissé véleményesen megítélt büntetőből.

“Kapjatok el, ha tudtok!” – de a liverpooliak nem nagyon tudták Kantét

További jelentős esemény hiányában jöhetett a dráma, amire semleges néző vágyik: a büntetőpárbaj. Ami végül egy kissé “deja vu”-érzést kelthetett fel bennünk, Chelsea-szurkolókban. A “szétlövés” első 9 kísérlete sikeres volt, így mivel a pontrúgásokat a Liverpool kezdte, ők vezettek 5-4-re. Ekkor állt oda a meccs közepén, csereként pályára lépő Tammy Abraham. Nagy volt a nyomás fiatal csatárunkon, hiszen egy hiba a Vörösök azonnali győzelmét jelentette volna. Saját nevelésünk válla pedig nem is bírta a terhet: gyengén, középre lőtte a labdát, csemege volt Adrián számára. Abrahammel pedig ugyanaz történt meg, mint 5 éve Romelu Lukakuval. A ‘Pool 14 év elteltével ismét szerzett egy nemzetközi címet, miután megnyert egy tizenegyes párbajt Isztambulban.

Végeredmény: Liverpool 2-2 Chelsea, büntetőkkel: 5-4

Tanulságok

Második meccs, második vereség, ez is a fájdalmasabbik formájában. Mégis azt lehet mondani, hogy bizakodásra adhat okot a lejátszott 120 perc. Sarri távozásának bejelentése és az átigazolási eltiltás következtében is lehetett tudni, hogy a csapat játéka meg fog változni. Lampard azonban tényleg új fazont készül szabni a Chelseanek. Nincs többé egy létező formáció, nincs többé ugyanaz a kezdő, nincs többé kiismerhető támadás építés.

In Frankie we trust!

Gólrekorderünk láthatóan arra fog törekedni, hogy a kulcsjátékosok saját adottságainak megfelelően tudjanak játszani. Kanté kiszabadult a 8-as pozíció fogságából egy szezon után és újra leejtette a futballrajongók állát azzal, hogy szétrobotolta keresztbe-hosszába a pályát. A francia középpályás pedig úgy érezte, hogy a hosszabbításra elkészült az erejével, majd annak kezdetén lefutott egy 50 méteres sprintet. Pedro teljesítménye is megsüvegelendő, annyit futott ő is a szélen, hogy letagadhatna 10 évet. Túloldalt Pulisic nagyon jó fogásnak tűnik – gólpassz és egy majdnem megadott gól – ha Hudson-Odoi-al egyszer átveszik a stafétát a Pedro-Willian kettőstől, évekre be lehet biztosítva a támadószekciónk.

Ami a balhátvéd pozícióját illeti, Emerson nem csak azzal “nyerhette meg a csatát” Marcos Alonsóval szemben, mert a sűrű program ellenére a brazil-olasz játszott mindkét eddigi meccsen, de a 33-as mezben játszó játékosunk is tudta erősíteni a csapat támadását. Szélpárja, a csapatkapitány Azpilicueta már más eset, a fáradtság jelei látszódnak rajta. Némi pihenés vagy éppen a középre húzódás jelenthet megoldást, erről Reece James gondoskodhat, ha felépül.

S akkor a visszatérők. Kurt Zouma a háta mögött hagyta a United elleni bajnokit és határozottan “hozta le” ezt a meccset, ahogyan a kényszerből Christensent váltó Fikayo Tomori is, aki egyáltalán nem illetődött meg, hogy rögtön egy nemzetközi döntőre kellett beugrania. Tammy Abraham remélhetőleg túlteszi magát a történteken, mert egyébként egy frappáns kis csatár, akire nemcsak fel kell rugdosni a labdát, hanem fogékony az összjátékra is. Mason Mount pedig egy gyémánt, aki most kezd el csiszolódni. Kölyökképe, játékstílusa és saját nevelésű mivolta miatt olyanná válhat, mint ami Aaron Ramsey volt az Arsenalnak. Csak ne szenvedjen karriert veszélyeztető sérülést és mindvégig kapjon méltó bánásmódot klubjától.

Egy szó, mint száz: Lampard kezei alatt olyan Chelsea van kialakulóban, amire már régen vágynak sokan. Komplex játékstílus és dinamikus futball saját nevelésű játékosok hathatós közreműködésével. Eddig az erőfeszítések megvoltak, reméljük vasárnap a Leicester ellen a bajnokságban már Fortuna is ránk mosolyog…

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com