Blog bejegyzés

Fog-e még a sánta futni?

headBíztató jelek vannak, de az összkép még mindig botrányos. Sikerült tegnap ismét egy vereségbe hajszolni önmagunkat ügyesen, ami többnyire főleg annak köszönhető, hogy képtelenek vagyunk lehozni lassan meccseket két kapott gól nélkül, cserébe viszont képtelenek vagyunk legalább hármakat lőni. Ahelyett, hogy egy győzelemmel lényegében eldöntöttük volna a csoporttovábbjutásunkat, inkább lábon lőve magunkat, simán nyílttá tettük a csoportot.

#teddnehezebbé #szopasdmagad

Továbbra is az elején járunk még, és ahogy Wudi is megénekelte a beharangban, gyakorlatilag a tényen kívül, hogy kikaptunk, max nehezebbé tettük a dolgokat, de fájni nem fáj igazán. Ki lehet kapni a Portótól Portóban, tehát még csak ez sem egy olyan dolog, ami nagyon kivágná a biztosítékot. HA. Ha valaki nem látja a meccset. Arról a magas lóról, hogy bármilyen meccsre esélyesként futunk ki, mára teljesen lerugdaltak bennünket, és az eséstől még mindig sajog a seggünk.

Korábban szokatlan, mostanság jellemző, de szokhatatlan kép

Korábban szokatlan, mostanság jellemző, de szokhatatlan kép

Kezdeném úgy, hogy ami igazán aggasztó, az… de ide egyszerűen már nem tudok egy dolgot beírni. Alapvetőleg írhatnánk, hogy a ‘formánk’, de ezt nem lehet ennyivel elintézni már. Persze a probléma valahol ott indul, hogy minden egyes játékosunk rettenetszar formában van, és nemhogy meg nem közelíti a bajnoki formáját, hanem nemes egyszerűséggel lényegében inverze annak. Ennek folyományaként képtelen csapatként küzdeni, taktikát megvalósítani, védekezni, ráadásul egyéni hibák tömkelegét követi el. Majd mindennek köszönhetően nagyjából meccsenként beszedünk két gólt, míg a másik oldalon ad hoc jelleggel, nagyjából rúgunk egyet.

Pedig talán a legjobbunk volt, a gól mégsem jött

Pedig talán a legjobbunk volt, a gól mégsem jött

A Chelseare konkrétan nem lehet ráismerni – pláne nem egy JM-féle Chelseare. Sosem hittem volna, hogy Mout egy olyan csapat buktathatja meg, aki nem képes stabil védekezésre. Mondanám, hogy toljuk be a buszt, de tekintve, hogy a kapott gólhad többnyire egyéni hibák után születik, még csak ez sem jelenthet megoldást. Igazából nem is tudom, mi jelenthetne. Sajnos láthatóan José maga sem.

Függetlenül attól, hogy manapság nem üdítő élmény egyetlen topcsapat szurkolójának sem lenni a Barcelonától a Juventus-ig, legyen az Pool, Arsenal vagy Real, az egyik legmélyebben a Chelsea van.

Lényegében az (is?) egy fájó pont, hogy hát ugye maga az abbéli csalódottság, hogy az egész José-visszatérés óta úgy tűnt, jó úton járunk, hogy lezárjunk egy korszakot, és elkezdjünk egy újat. Szépen elkezdtünk le- és újra-építkezni, aminek az első szezonban épphogy nem, a másodikban pedig már kézzel fogható eredménye lett. Úgy tűnt, jó úton járunk. Most pedig, lényegében ok nélkül, de úgy tűnik, hogy mégsem. Bajnok csapatunk van, klasszisokkal, egy átlagosan szürke-semmi középcsapat teljesítményével. A nagy öregjeink mellett a feltörekvő fiatalok, és a pályájuk csúcsán lévők is egyszerre vannak megzuhanva. Tavaly amennyire rendben volt a védekezés, a támadás, a kettő közötti átmenet, meg úgy kompletten minden, folyt lábról lábra a labda, annyira esetleges és hibákkal teli most ez az egész. Az előző szezont kétarcúan hoztuk le, az első felesben volt játék, meg sok gólok, a másodikban pedig biztonsági játék, stabil védekezés és egynullák. Most viszont mintha mindkét verzióból a negatívumokat tartottuk volna meg – legalábbis ezt a látszatot kelti, hogy minden egyes nyamvadt sztárunk Ivanovicstól Ázárig képtelen felvenni lassan 2 hónapja a ritmust. Ramires, Willian, Oscar, Costa, Pedro, Zouma legalább alkalmanként lehozott már egy-egy jó meccset a szezonban, míg Ivanovics, Matics, Ázár, vagy a keretből azóta kiszoruló Terry, illetve az oda nem kerülő Remy még egyetlen meccsre sem volt képes.

A képen látható: José és a szezonbeli Chelsea.

A képen látható: José és a szezonbeli Chelsea.

A csapat hullámzása meccsen belül is megfigyelhető, és nagyjából azon kívül is kb azt az alakzatot veszi fel, mint az én EKG szinuszom egy bármilyen random X meccsünk alatt. Fent azt írtam, hogy lábon lőttük magunkat, de ez mondjuk még kb nem igaz ebben a formában. Sokkal inkább söréttel sorozzuk a lábainkat. És hát igen, a kérdés főleg az: fog-e még ez a sánta futni valaha. Bíztam, bíztunk benne, hogy a Maccabi-Arsenal-Walsall sor elindított valamit, és innentől már irány felfelé – mert döcögni döcögött mindhárom, de 3 győzelem egy bő hét alatt azért joggal várható, hogy ad némi lelki boost-ot a csapatnak. Valamennyit adott is, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a Dragaoban kiharcoljuk a győzelmet. Kincstári optimizmusom miatt kaptam már hideget-meleget, és mert én merek hinni és merek bízni, néha úgy érzem, nem kevés igyekezet is van az emberekben, hogy hülyének nézzenek. Például, ha azt mondom, hogy “(szerintem) nem csak Ivanovicson múlik a dolog”, akkor hajlamosak azt gondolni egyesek, hogy szerintem Branislav teljesítménye rendben van.

Nem tudunk talpra állni. Ő sem.

Nem tudunk talpra állni. Ő sem.

Nyilván akinek nem inge, ne vegye magára, de még akinek inge, annak sem feltétlen kell felöltözködnie. Azt azért persze nem bánom, ha egy picit elgondolkodunk néha, mielőtt kiengedjük magunkból a “hater”-hacacárét. Nem azt kell ebbe belelátni, hogy én mindenáron a széllel szemben akarok pisálni. De azért hülyének nézni, mert nem vagyok hajlandó beállni a halottas menetbe, hát igencsak degradáló. Persze a szurkoló mindig hatványozottan járja meg a mennyet, de a poklot is, amikor a kedvenceknek nem megy, ettől spec személy szerint én nem bánnám, ha némileg több türelem, ráció és kevesebb túlzó indulat szorult volna “a” Chelsea szurkolóba. Mindenkinek szíve-joga úgy és azt nyilatkozni meg érezni, ahogyan és amit, de amikor jön egy kisebb gödör, és hajmeresztő dolgok kerülnek elő, igenis vágyom, hogy valamivel több optimizmus szorult volna egyesek fejébe.

Igen, optimizmus és büszkeség is kell hozzá, de a pofont néha állni kell, ha van, ha nincs kedved. Ez most a mi időszakunk.

Nézzük azt a kevés jót, amit a meccs adott: jól pörgött a csapat, legalábbis jobban, mint eddig talán bármikor az idényben. Voltak jó passzok, tetszetős akciók, presszing, és hát na, legalább játszottunk egy jó meccset.

És ha minden ingerünk ellenére szoktunk bírózni máskor, akkor bírózzunk most is: őszintén szólva, volt bennem némi ellenérzés, mikor megláttam, hogy egy portugál-angol találkozóra egy spanyol bírót toltak fel. Cserébe rendkívül kellemesen kellett csalódnom, mert remek játékvezetést láthattunk tőle: fújta, amit kellett, nem ette meg, amit nem kellett, adta a lapot, amiért járt, és összességében csak annyit tudok mondani: Antonio Mateu Lahoz, you have my vote. Több ilyen bírót a meccsekre. Az asszisztenseit persze a pokol kutyái kergessék végig a hazaúton, mert a léc mellett álló figura megérdemelne egy forró, öblös pofont egy jókora műanyag burkolatú, réz kábelköteggel, mert kb 1 méterről, teljes tisztánlátás mellett nézett be egy tiszta tizenegyest. Erre mutogatni viszont az eredmény tükrében én nem fogok, mert amennyi szerencsénk volt, ha be is fújták volna, kihagyjuk – erre nagyobb összegben mernék fogadni, márha fogadnék bármekkora összegekben. Mert szerencséje annak van, aki tesz is érte, nem csak mutogat rá.

Ezzel viszont ugye azt értük el, hogy győzelmi kényszerrel kell a Dinamóhoz utaznunk, mert ha a Kijevet legyőzzük oda-vissza, nincs kérdés. Ha viszont 20 nap múlva még az ukrán fronton is megcsúszunk (miközben a Porto nyilván rommáveri a Maccabit a Dragaoban), akkor a dec 9-i, utolsó csoportmeccsünk a Stamfordon a Porto ellen még jelentőséggel fog bírni. Feltéve nyilván, hogy az a csúfság nem esik meg közben, hogy otthon a Kijev ellen, vagy Tel Avivban nem tudunk győzni. Abban a valószínűtlen – ám jelenleg mégis elképzelhető – esetben már új edzővel fogunk készülni a portugálok ellen.

jose-mourinho

Elfogyunk a BL-ben?

Na nem mintha szerintem egy edzőváltás bármit is megoldana. És nem csak azért, mert szerintem Josénál alkalmasabb edző nincs számunkra, hanem azért is, mert nem látom, hogy egy edzőváltás miért lenne pozitív hatással egyszerre 6-8 kulcsjátékosunk formájára. Mou lassan kipróbált mindent, amit művelhet a kerettel, leszámítva azt a pár extrém felállást, amit szerintem kissé következetlenül követelnek egyre többen, hogy mindenkit kivág, és feltölti a keretet a rendelkezésre álló fiatalokkal. Padra vágta JT-t, Oscart, Ázárt, Cahillt, Wilit, Maticsot, lassan tényleg mindenkit, és egyszerűen nem megy. Hogy egy ordas lebaszás, egy kis buksisimogatás és bizalom, némi vállveregetéssel, a fizetésmegvonás, a testi fenyítés, vagy egy bárpultnál a kellő mennyiségű lelkifröccs kimérése jelenthetné a kiutat ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből, hát, vagy a jóisten tudja, vagy ő sem. Mindegy már, csak jöjjön már a feltámadás, a váltás, a változás – csak kezdjük el!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com