Blog bejegyzés

Felemás

headBíztató és egyben nyugtalanító a tegnap esti teljesítményünk, nyilván más-más aspektusból. A szimpatikus kiscsapat szellemében a szenvedő fél a Walsall, a győztes szerepében a Chelsea, mégsem biztos, hogy mi alszunk nyugodtabban a meccs után.

Alapvetően nem rossz eredmény, amit elértünk, elvégre idegenben, ligakuka harmadik kör, harmadosztályos csapat ellen rúgtunk négyet, ami az esetek többségében azért nem jellemző ránk, és hát na, kezdünk visszatalálni a ‘sorban nyerjük a meccseket’ néző és szurkolónyugtató ösvényre, címvédőként meg amúgy is illett egy efféle indulást produkálni.

A Walsallban ennyi van, ők megtettek mindent, ami a csövön kifért tőlük, az kijött, ezért is gondolom, hogy ők aztán biztosan nyugodtan ültek le a sör mellé a meccs után, s bár láthatóan amatőr csapatról beszélünk, azért helyenként szépen járatták a labdát, és voltak szép megmozdulásaik; nem álltak be védekezni, jöttek előre, lőttek, ahonnan nem szégyelltek – ráadásul nem volt az az erőszakos kiscsapat, akik mindenkin szó szerint átgázolva akarták megmutatni a világnak, hogy ha szétrúgnak minden Kékmezest is győzni akarnak. Más kérdés, hogy Mason mester még így is elég puhapöcs volt – nem tudom, mennyire van kiadva ilyenkor a sporinak a kicsik védelme, de, hogy a hazaiaknak sem a könyököst, sem a felborítást, sem semmit nem fújtak be, míg nálunk Mikel kezezésért sárgult be, Terry meg egy olyanért, amit még a LaLigában sem fújnak be… ehh, mindegy.

A lényegesebb inkább, hogy a Chelseaben a 4 gól ellenére több van, és több volt tegnap is. Nyilván nem várom én el, hogy minden helyzetet gólra váltsunk, meg nem igazán számítottam gálára sem, holott ilyenkor akár azt is lehetne ugye. De amiket és ahogy kihagytunk… Ramires, Remy, Falcao.. hát az botrány. Épp ezért a címet az adta, mikor megláttam a .com-on a Begovics interjút, és a hozzá kiemelt címet: professional performance. Hát, felében-harmadában legalábbis biztosan.

goodbad

Valamilyen szándékos véletlennek hála mégis lett képi anyag a mérkőzésről, így a laggolós stream adta lehetőségekhez mérten, de egészen korrekt mennyiséget láttam a meccsből.

Ritka jó meccseinek egyike

Ritka jó meccseinek egyike

Az alapján, ha Ramires nem romlik vissza a második félidőben, akár még a meccs embere is lehetne nálam. Kiemelem nektek, mert – mint mondtam a meccs közben is – erre büszkék lehettek, szerintem ezt a performanszt ti, rajongóim dobtátok össze neki, szmájli. Szóval tessék szépen mellveregetni kérem. Gól, gólpassza ellenére viszont, hogy nem őt nevezném meg mégsem, arról két ifjú reménységünk tehet, asszem konszenzusos megállapodás lehet, köztünk, akik láttuk a találkozót, mert amit Ruben és Kenedy mutatott, elszántságban, aktivitásban, akarásban és egyáltalán összességében, azt sokan megirigyelhetnék a csapatból. Nem arról van szó, hogy ők ne hibáztak volna, mert Kenedy is kicsit az a brazil futóbolond, aki passz vagy lövés helyett az összes pályán lévő, akár saját játékos mellett a két szögletzászlót, az asszisztenst és két kameramant is kicselezne szíve szerint, míg Ruben is mondjuk jól tör előre, azért nem egy Ázár, szóval akadtak kisebb hibák bőven, de összességében nagyon imponáló volt látni őket. Kenedy gólöröme pedig sokat elárult: a srác konkrétan úgy örült, mint aki a BL döntőn vert győztes találatot.

Walsall v Chelsea

A negatív oldalon viszont ott fityegnek azok a játékosaink, a már emlegetett Remy (mondjuk ő legalább betalált) és Falcao mellett, akiktől egyrészt nem ezt várnánk, másrészt egyre kétségbeejtőbb egyre tovább nyúló vesszőfutásuk. Míg Falcao és Remy esetében mondjuk ez akár a meccshiányosságnak és a túlzott akarásnak is felróható, azért minden esetre bosszantó, viszont JT és Brana mélyülő, cseppet sem javuló halmazrendszere az optimistább szurkolók arcára is hamiskás mosolyt csal. Lehet egy ilyen találkozót egy többszörös PL és BL győztesnek nem komolyan venni, az elvi elégségest beleadni a közösbe, és nem úgy hajtani, mint egy ifi, aki a kezdőcsapat vagy annak környékére hajt, de egyrészt nem akkor, mikor a szezonban még alig akadt jó meccsed, másrészt nem mutat túl jól, ha egy harmadosztályú figura, akik közül random bármelyik csak akkor látott utoljára tízezernél több nézőt egy stadionban, mikor bekapcsolta a tv-t, úgy etet meg, hogy az szégyellnivaló.

Mi is ilyen fejet vágtunk hozzá

Mi is ilyen fejet vágtunk hozzá

A kiegészítő emberek, mint Mikel vagy Baba (istenem ilyen hülye nevet, azért is Rahmannak fogom hívni ezek után) hoztak egy jó átlagost, Mikel még helyenként cifrázta is, mikor megesernyőzött és szanaszéjjel szopatott Ramiressel egy helyi erőt, de semmi extra – ennyit elvárnék azért Terry vagy a szerb, lekonyuló csövű tank esetében is.

Következő megálló Stoke-on-Trent, Begó egykori csapata, a Chelsea tehát ismét idegenbe megy, lehetett volna rosszabb, jobb nem sokkal, szerintem a Stoke pont jó ellenfél, mivel a következő forduló két húzós PL meccs, a WHU (A) és a Pool (H) közé esik, nem bánom, hogy nem egy pörgős, immár negyedik körben lévő kicsi, vagy egy MU-Arsenal-Pool féle nagycsapat jön szembe ott, pláne, hogy idegenbe kell menni. A legutóbbi döntő már biztosan nem ismétlődhet meg, lévén a Spurs számára ez a kör volt a búcsú, meg Flamini, én azért bízom benne, hogy a másik csapat – azaz mi – még ismét eljutunk odáig. Nem egy nagy hadjárat már a Stoke után. Még 16 csapat van versenyben, a következő kör után már csak nyolc lesz. Talán nem lövök nagyon mellé azzal, ha azt mondom, rá kéne menni.

Kedvencek temetője

Kedvencek temetője

S ha már a csapat felemás volt, meg ez a poszt címe is, akkor legyen a poszt is felemás, mert rettenthetetlen úr az idő, nélkülözésének céljának a céljából pedig egyben beharangozzuk a hétvégi fordulót is. Egy elég szar túra vár ránk, merthát José még nem győzött a St James’ Parkban bajnokin. Ha a woodoo Pardewhoz volt köthető, akkor nyert ügyünk van, az ősz mágus idén már megint elvert bennünket, de mert a Newcastle van olyan formában, hogy most még ez a Chelsea is legyőzze. Mi legalább már felszálló ágban vagyunk, de ők… Ha már fentebb a CoC-ról volt szó, hát McClarenék épp otthon estek ki a Sheffield Wednesday ellenében, méghozzá nem egy kifejezetten B csapattal. A Hawthorns után újabb szenvedős helyszínt rázhatna le magáról a csapat, no meg folytatnánk a győzelmes sorozatunkat, és a felzárkózást a tabellán, egy esetleges győzelemmel, szóval na, hát igazából jó lenne szétcsapni végre a vonalkódosok között.

Namost ismerve a másik, nevezzük szokásnak – tehát szokásunkat, valahogy az ilyen überszar formában leledző, saját fingjuktól is kidőlő csapatok ellen szoktunk rendre betlizni, így függetlenül attól, hogy országos kettes a meccs, úgy benne van egy langyos X, mint egy megsemmisítő 0-4 után McClown menesztése. A barcodes idén még nem nyert meccset, ráadásul tele vannak sérülttel, és hát na, hiába is néz ki jól a nevek alapján ez a csapat, a helyzet azt mutatja, hogy csak az nem rúg beléjük a szezonban, aki nem akar. Igaz azért, hogy az Old Traffordon hozták az eddigi pontjaik felét (1), és hát a csudaarsenal is csak egy Coloccinivel volt jobb náluk, védhető eredmény a Saints elleni döntetlen a nyitófordulóban, és mostanság a Swanseatól vagy a mindenkinek (legalább) két gólt verő WHU-tól (az is vicc, hogy eddig a kalapácsosokat csak 1 csapat tudta idén legyőzni, ők viszont kapásból kétszer, mert a PL után a Leicester kiejtette Bilicséket a ligakupából is, pedig már meccseltek idén a City-Pool-Arsenal trióval), de a hazai Watford elleni bajnoki, vagy a tegnapi Sheffield elleni szintén hazai zakó már nehezen védhető.

Valamelyiküknek végre fel kell venni a vörös inget, és elkezdeni meghalni a csapatért

Valamelyiküknek végre fel kell venni a vörös inget, és elkezdeni meghalni a csapatért

A mérkőzés igazi érdekessége, hogy ismét nélkülem fogjátok végigizgulni itt, és hát ez már legutóbb az Arsenal ellen bejött, nem?! Na jó, persze csak csendesítem itt a feszültséget, bevallom őszintén, nagyon tartok a meccstől. Normális esetben a Newcastle az, akikkel szemben már jó ideje szezononként legalább 3 pont mínusszal számolok, de ahogyan már kénytelen voltam ellőni párszor: most nem nagyon fér bele a bukta, amennyiben komolyan gondoljuk a címvédést. Mert akkor – főleg az ilyen – gödörben lévő csapatokat be kell takarni, mint orosz sztyeppét a hóvihar. Ergo saját magunknak csináltuk, de a szezonban a Newcastle is fel kell, hogy kerüljön azon csapatok listájára, akiket oda-vissza kívánunk elintézni. Utoljára, mikor így tettünk, a kezdőnk így nézett ki: Hilario, Belletti, Ben Haim, Alex, Bridge, Ballack, JC, Mikel, Essien, Sweep, Kalou decemberben a hazai meccsen, és így májusban, idegenben: Cech, Ferreira, Carvalho, Terry, Bridge, Ballack, Mikel, Essien, Drogba, Anelka, Malouda. Ha valaki a nevekből nem jött volna rá, 07/08-as szezont írtuk épp, én még épp pályakezdőként öt számjegyű nettóért güriztem, a Chelseat az ork, Avram ‘Jóhaver’ Grant vezette a második helyre, és két bukott kupadöntőbe, leigazoltuk Ivanovicsot, a szezon pedig olyan csodákkal áldott meg bennünket, mint a Middlesbrough-Manchester City 8-1, vagy a Portsmouth-Reading 7-4, Spurs-Reading 6-4. De volt ott Wigan-Blackburn 5-3, Pool-Derby és MU-Newcastle 6-0, a szeretett Chelsea pedig ebben a szezonban tudta összehozni azt a csodát, hogy a 38 forduló alatt mindössze két meccsen tudott 2 gólnál többet rúgni (és abból is egyen a Villával játszott egy 4-4-et). Ja, és nem mellesleg a MU csúcsán pörgő CR-rel SAF zsebre vágta a PL+BL kombót.

Nosztalgiából ennyi talán elég is, a lényeg, hogy most úgy kellene odamenni, hogy ütjük őket, aztán mindezt komolyan gondolva hinteni negyedóránként egyet. Olyan csodával nem álltatnám magam, hogy clean sheet, viszont remélem Hazardot sikerült felpiszkálnia az FA-nek annyira, hogy látunk végre egy Ázár-showt, a srácra ráférne egy jóféle mesterhármas, no meg a csapatra is a lőtt gólok, mert Costa nélkül jelenleg sem Remyvel, sem Falcaoval nem látszik túlfűtöttnek a csatárposzt. Remélhetőleg viszont felállhat végre az Ázár-Oscar-Pedro támadóhármas, amiből viszont szívmelengetően jó dolgok néznek ki, főképpen annak tükrében, hogy egy sorral hátrábbról Fabregas újra elkezdte tolni az asszisztokat. Ramires Walsall elleni remeklése ellenére remélem a kezdőben nem látjuk viszont, de legalább most bizalommal tekintek a padra, ha ott fog ülni, Ruben és Kenedy mellett. A védelemmel nagy gondban vagyok, de főleg azért, mert nagyon szurkolnék már a két jómadárnak, hogy végre maguk mögött hagyják ezt a szerencsétlenkedést, de a formák miatt én mégiscsak az Ápi-Zouma-Cahill-Rahman négyessel állnék neki a meccsnek.

Ez az ember meg nem normális, de legalábbis JM a szövegírója, vagy fordítva:

(a Kosc-eset magyarázatnál konkrétan visítottam a röhögéstől)

A mérkőzés esetleges diadala ismét egy strigula José és a Chelsea históriás könyvében, lévén ez lehet a portugál 200. győzelme a (két regnálású) Chelsea karrierjében – mindössze a 306. mérkőzésen. Mire eljutunk a kezdő sípszóig, tudni fogjátok (én meg majd utólag), hogy a City vajon belebukik-e Pochettinoékba a WHL-en (nem fog), a lényeg, hogy mi nyerjünk, mert nagyon kellenek a három pontok, és ez tényleg megint egy mikor-ha-nem-most alkalom. Megint előhozom a népszerű kérésem: nem érdekel, hogy hogyan, csak legyen meg. Jó hétvégét belétek, szurkoljatok szépen, míg én húzom az igát a távoli német dűnéken.

/mivel tegnap nem jött be a blog, és a szerk felület sem, az időhatározókat kéretik úgy kezelni, mintha a poszt tegnap este már ki lett volna lőve – kösz, gépház vége/

  • Blue One

    A mai nap lehetett volna egy nagy forduló pont…(amit már korábban ecseteltem). 2 forduló alatt 6 pontot hozhattunk volna rajtuk. A minket körülvevő nagy média cirkusz most az előnyünkre válhatott volna. Mert a nagy krízisben lévő csapat feljött volna a jól kezdő csapatra. Mi vérszemet kapva erőre kaphattunk volna, ott meg biztos megremegtek volna egy picit a lábak… Nem azt mondom, hogy kikaptak volna, csak azért más mikor kapott gól nélkül nyeregeted a meccseket +10 előnnyel vagy, hogy 2 vereség után mondjuk x a meccs vége 20 perccel a vége előtt…És mondjuk egy bekapott gólról nem is beszélve.

  • kasata91

    Első félidő az mégis mi a búbánatos faszom volt? Az egy gusztustalan alibi szar volt. Egytől egyig mindenkitől.
    A második félidőben legalább beszorítottuk őket.
    Ha ezt 90 percén az csináljuk akkor lehetnek a kulcsjatekosok bármennyire formán kívül, előbb utóbb megtörtek volna vagy tálaltunk volna egy gólt.
    De nem. Mi inkább -2ről fogunk neki sündisznó állást feltörni….
    Az eredményt leszarom. A produkció volt szégyen. Már megint. 2 hét remény után újra ppadlózunk és kezdődik minden előröl

    • lamps8

      és ez huzamosabb időre változni sem fog, ha padlón lévő játékosokkal van tele a kezdő11. Ivanovic, Fabregas, Hazard egyiknek sem kellene kezdeni, de a szentek ellen is ott fognak virítani a kezdőcsapatban.

  • Gabor1092

    Legalább Drogba-nak nagyon megy az MLS-ben, ismét duplázott, 6. meccsén a 7. gólját rúgta.
    A tegnapi meccsre visszatérve, nem tudom hogy miért volt olyan kontrasztos a 2 félidő, míg az elsőben kb a kapujukig nem jutottunk el, addig a másodikban meg szinte csak nálunk volt a labda és passzolgattuk körbe a védelmüket, bár nem nagy sikerrel. Zouma az eddigi kitűnő védőmunkája után úgy látszik kezd beleszürkülni a védelembe, ami nem jó előjel a későbbiekre nézve. Valamit kezdeni kellene Baba-val, hogy “felvegye” a PL ritmusát, bár nem értem hogy több mint 1 hónap alatt hogy nem sikerülhetett ez, amikor tavaly 29 meccsen volt kezdő. Látványosan szenvedünk a szélső hátvédeink felfutásával, Azpi folyton visszateszti a jobb lábára és visszapasszol, ami érthető, mivel nem ez az eredeti posztja, a másik oldalon pedig Iva beadásai mostanában Bosingwai magasságokban vannak. Van még tennivaló bőven amit ki kell javítani, nem tudom hogy a hétközi Porto-i kiruccanás jókor jön-e, de reménykedjünk.

    • myheartisblue

      Az a baj, sok szurkolóval, hogy azonnal pánikba esnek Zouma teljesítménye alapján. Szerintem tegnap egyébként jól és magabiztosan focizott attól eltekintve, hogy egy kapitális hibát vétett amiből gólt kaptunk. Aki rúgja bőrt tudja, milyen az, ha egy egész mérkőzésen koncentrálsz, hajtasz és egypillanatra elveszted a koncentrációt pláne hátvédként, azonnal baj lehet belőle. Figyeltem a fhansziát tegnap, a védelem egyik legstabilabb embere volt. Labdát szerzett, jól adott haza, szerelt és megnyugtatta a hátvédsort.
      Az első gólunk is az ő nagyszerű labdájából indult Hazard-nak.

      A gond inkább az volt h. 2 KVK (Matic és Fabregas) nem látták el kellőképpen a feladatukat (2. gól Fabreé, mert nemh levédekezni, de még megzavarni sem tudja a fejelő játékost) és továbbá az h. nemcsak Iva támadott és akart beadni (kevés sikkerrel) de az az Azpilicueta is, aki a bal felén jobb lábas, és a feladata, hogy Hazard helyett is kell védekeznie. Ha pedig támadott a kigurított labdát nem beadta, hanem egy lövőcselet csinált amire egy csecsemő is rájött volna, h. mi fog történni.

      Zavart Falcao szürkesége, Hazard elveszettsége, Iva is gyenge volt, de legalább akarat volt benne, az a beadása ami az első félidőben volt, amit Rémy berúg akkor az még jo lett volna a meccs szempontjából is.

      • Gabor1092

        Zouma részben valószínűleg igazad van, nem igazán figyeltem a játékát, csak a gólnál figyeltem a hibáját.
        Fabregasról mindig is tudtuk hogy nem a védekezés az erőssége, ezt esetleg úgy lehetne megoldani szerintem hogy vagy feljebb toljuk és egy védekezni jobban tudó játékost rakunk fel akár Mikel, Rami vagy RLC személyeben, viszont akkor ugye Fabre felkerül a 10-es pozícióba, ahol pedig eddig nem igazán alkotott maradandót. A másik megoldás esetleg(?) egy szerkezetváltás lehet, 4-3-3-ra, ahol Matic a védők mögött szerepel, előtte pedig Cesc egy másik középpályás, bár ebben a szisztémában meg nem igazán játszottunk mostanában. Azpi pedig ha beadni akar akkor sajnos vissza kell vennie a jobb lábára, hogy értékelhető legyen, és ezt sajnos mindenki tudja, így azért könnyebb szerelni.

      • myheartisblue

        OH lahlaaaa…Tudod Mou akkor fogja feladni a 2 szűrős játékát mikor mi itt Arsenal szurkolók leszünk…
        Ezért néznék meg egy olyan meccset, mikor IVA padon van, Baba bal, és Azpi jobbot játszik.
        A tegnapi mérkőzést Mikel jobban levédekezte volna mint Fabre. Mounak a cseréivel borzasztó szerencséje volt, annyira vártam h. beakadjon a 3. is, nem így lett sajnos 🙁

      • Gabor1092

        Pedig úgy emlékszem mikor idejött akkor 4-3-3-at játszatott a csapattal, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Mikel biztosan jobban védekezett volna, viszont előre játékban jóval passzívabb mint a spanyol.

      • Endy919

        4-3-3 …ezt már nyáron is írtam. Akkor egy Matic-Pogba-Cesc középpályát képzeltem el és egy Eden-Bale-Costa támadó triót .
        De most is meglennének rá az emberek . Matic(védekező , cseréje Mikel) , RLC (b-t-b , cseréje Rami ) , Cesc (irányító , cseréje Oscar ) . Elől Eden(csréje Kenedy) , Pedro (cseréje Remy/Traoré) , Costa (cseréje Falcao).

  • Újra itthon, hát, legalább megérte elmenni 🙂 hazajönni nem annyira.
    Végigpörgettem a kommentokat, mert nagyon kíváncsi voltam, ez mi volt már megint. Túlzó optimistáztok itt nekem, de tessék, a City megtett mindent, amit mondtam, szórja a pontokat, mint bolond molnár a lisztet. Továbbra sem reménytelen a címvédés, de ha az ilyen adódó lehetőségeket nem használjuk ki, akkor nyilván nem lehet meg. így is hoztunk 1 pontot a City-n, de hármat kellett volna… 🙁

    Bíztam benne nagyon, hogy ezt a formán kívüli vonalkódos gárdát ütni tudjuk, de benne volt, hogy nem. Hát tényleg nem. Összefoglalót, gólokat még nem láttam, egyedül JM meccs utáni értékelését, és elég beszédes, hogy az első félidőt a Chelsea-s pályafutása legrosszabbjának nevezte, majd beskálázta, hogy egy nullától tízig terjedő skálán adott egy mínusz 1-et.

    Abból kiindulva, hogy megint mindenki mást emel ki hibaként, gyanítom megint sikerült csapatként szarnak lenni. Az meg egyszerűen nem állapot, hogy lassan számolatlanul szedjük a gólokat.

    Meccsnézés nélkül, a 2-2 a newcastle ellen nem rossz eredmény. 0-2-ről visszajönni nem rossz dolog. Viszont a körülmények miatt hiába nem rossz, de kevés. Hiába, hogy a NU a MU-t is megfogta, meg majdnem az Arsenalt is, kellett volna legyen bennünk annyi akarat, hogy lenyomjuk őket.

    • lamps8

      Ha megnézed a meccset látod majd, hogy a legszomorúbb az ahogyan elkezdtük ezt a meccset. Teljesen beszarva, ötlettelenül, minden fajta akarást nélkülözve kezdtük el a mérkőzést, egy morális válságban lévő McLaren féle motivátorral rendelkező csapat ellen, csak szerencsénk volt hogy már a szünetben nem vezettek 2-3mal.

      • Nagyjából ezt levágtam az itteni kommenthalomból, meg elég árulkodó JM értékelése is. De amint tudom, pótolni fogom a meccset. Igazából már most megtenném, de a .com-ra még nem került fel az összefoglaló sem, nemhogy a teljes meccs 🙁

      • thiemecsaba

        mindenképp azután érdemes róla beszélni, miután megnézted…vannak dolgok, amik csak jönnek át, ha végignézed.

    • Az első meccs a csapat történetében, ahol Willian és Ramires volt a csapat lelke. Azt hiszem, ez mindent elmond.

      • Az a vicc, hogy egyiktől sem első eset a ‘csodacsere’ státusz, bár tény, az, hogy egyszerre ők ketten legyenek, na olyan még nem volt 🙂

  • Megnéztem az első félidőt, munka mellett egyelőre ennyi fért bele.

    Az első 10 percben én nem láttam semmi megbotránkoztatót, folyt a játék, helyzetek nélkül, azt leszámítva, hogy a Newcastle tényleg nagyon akart, és ami nem ment labdával, azt tolták erővel – a mieink többet feküdtek a 10 perc alatt, mint egy egészséges meccsen összesen kellene, és nem önszántukból. Ráadásul ami fura, hogy az esetek egy részében nemhogy nem fújták be a szabálytalanságot, de még ellenünk fújtak – nem is értem. A labdás támadóinkat (Fab, Ázár, Oscar) egyből hárman támadták – sokszor pedig tényleg tisztán szereltek, Remyt például úgy választották el a labdától, hogy az már-már szégyellnivaló.

    Aztán ott volt a meccs első helyzete, Oscar nagy labdát tol Ivának, aki beteszi, a francia meg 10 méterről mellé pöcizi. Nem azt mondom, hogy az egy 100%-os ziccer volt, de azért illett volna legalább védésre kényszeríteni Krult.

    Viszont érthetetlenül visszább álltunk kb negyed óra múltán, és valahol itt (és talán emiatt) kezdődött a vesszőfutásunk. Amikor a Castle jött a labdával, ahelyett, hogy magasan presszingeltünk volna, Remy a támadótérfél közepéig, a támadótrió meg majdnem a felezőig zárt vissza, míg ehhez képest a védők pedig egészen magasan álltak. Kis területre próbáltuk szorítani a játékot, de ebből lett megint az, hogy Ivanovics mellett asszem Wijnaldum elfutott, és máris ott a fejes Cahill mellől, vagy aztán nem sokkal később a távoli kísérlet Sissokotól. Kirúgásnál is jól láthatóan egy kb 20-25 méteres sávba próbáltuk szorítani a dolgokat.

    1 perc Costázás: az alattomos kis szabálytalanságok nem fogynak. 16. perc, Janmaat bráneren könyökli Ázárt. A bíró még csak nem is fúj. Ha ezt a branyol csinálja, utólag 6 meccs, az tuti.

    A vonalkódos szurkolóknak viszont minden elsimerésem, ezek örjöngtek, tapsoltak mindennek kb, még egy kiharcolt bedobásnak is.

    Cserébe a mi támadásaink lassúak voltak, gyors kontra mint olyan, nem létezett, megálltunk a támadóharmad kapujában, és elkezdtünk keresztbe passzolgatni, míg szépen visszaért mindenki. A hazaiak viszont nem szégyellték az összes saját emberrel megszállni a saját térfelüket. Mi ráadásul ehhez szépen asszisztáltunk, olyan tompák voltunk, hogy Oscar is hiába tolt egy jó key passt Ázár elé, a belgát egyszerűen kiszorították, majd elvették tőle a labdát, kivágták, így az akciónk végül Begónál kötött ki. De mielőtt valaki azt hinné, hogy dícsérem a brazilt, hát nem, neki is csak kb minden harmadik-negyedik kiugratása volt pontos.

    Ázár is elindul belefelé balról, de ahelyett, hogy a kapu felé törne, inkább kifordít jobbra Ivának, aki meg a nézőtérre ad be. (23.p)

    Ivanoviccsal viszont nem tudom, mi lett, mert így 2 hónap után ez már nem fittségi kérdés, ott valami izom, ín vagy valami sérült a nyáron, mert ekkora lassulás, hogy még nagyanyám is lefutja két cekkerrel, pár hónap alatt nem megy végbe indokolatlanul. Lehet tévedek, de szerintem sérülten játszik. Rahman még kap 1-2 felvezető meccset, aztán szerintem Branát hirtelen meg fogják műteni. Persze lehet túlgondolom, de gyanus, hogy csak azért játszik a szerb, mert JM nem meri egyszerre két vezérét is elveszteni a védővonalban.

    Csúnya, de jellemző jelenet a 26. perc derekán, mikor a szögletzászlónknál némi pókfoci után labdát szerzünk, majd nyugdíjas tempóban Cahill, ahelyett, hogy indítana, a tőle hátrébb álló Fabregashoz passzol inkább, aki pedig némi gondolkodás után az alapvonalunktól 5 méterre keresztbe játszik Zoumához, jól megszívatva azt egy pontatlan passzal, a francia majdnem a vonalnál éri utol, indít Fab helyett, aminek bedobás a vége.

    Az első félórában nem sok minden történt a kapuk előtt, de a 28. percben gyorsan kétszer is helyzetbe került a Newcastle. És hogy miért hiányzik nagyon a vezér a védelemből: annyira nincs összhang, hogy ebből lett megint Janmaat előtt a második helyzet: a védőink konkrétan egymásnak futottak… arra meg már nem is mondok semmit, hogy a felezőnél egy bedobásunkból a Newcastlenek lett helyzete. Még egy bedobást sem tudtunk megcsinálni hé.

    Pedronak és Remynek a félidőben kb nem volt értelmes labdába érése. Hozzáteszem, Remy nulla kiszolgálást kapott úgy nagyjából.

    Az első valamire való támadásunk, amit nem lassítottunk le, egyből lövéssel végződött, és Krul ugyan megfogta Fab lövését, de ebből kéne sokkal több.

    A kapott gól az kabaré. Két okból is. Az egyik, hogy tényleg a faszért hoz új szabályt az FA, ha a bírók nem alkalmazzák: az egy jó méteres les volt Mitrovics részéről. A másik viszont nyilván a védőink faszsága, mert egymásra vártak. De, hogy Zouma miért gondolta, hogy jó, ha meg sem mozdul…

    Na hát kb ennyi jutott eszembe, aztán este jöhet a második félidő 🙂

    • myheartisblue

      pont így volt ahogy leírtad. Ámbár Rémy-nek annyira erősen vágta be Brana hogy azt nehéz volt irányítani, de ott én is gólra számítottam.
      A könyöklés csúnya volt, akkor nekem is Costa jutott eszembe, dehát Janmaat a kutyát nem érdekli, tehát nincs is felfujva média téren…

      • Ez már szerintem túlzottan a Brana-irány megint. Én direkt nem is a gólt kértem számon, mert annyira nem volt jó labda, de azért egy csatárnak, aki a Chelsea mezét húzza fel, 10 méterről egy ilyen lőtt passzt illik kapura tenni. Főleg, ha az a célja, hogy a gyengélkedő első számú helyett a kezdőbe kerüljön. Mert Costa helyett nem kevesen tették fel a kérdést – némileg joggal – hogy hát hol van Remy. Hát, tessék, ugyanott, sajnos. Vagy, még ott sem, bár ezt egyelőre nem tudjuk meg. Számomra Pedro mellett ő volt a legnagyobb csalódás 🙁

      • kasata91

        Elsőre nekem úgy tűnt, hogy Remy levenni akarja azt az ominózus beadást, nem kapura tenni. (Amire jó esély van, ismerve hogy az 5-ösön belül szereti 1 négyzetméteren még 3-szor megtolni meg húzogatni és csak utána lőni.)
        És ez szerintem elég jól jellemzi a beadás minőségét. Másrészt jogos amit Zenzo mondott, hogy Chelsea mezben azért egy labdalevétel ne a nézőtéren kössön már ki, még akkor se ha RobertoCarlos lövi be élesen.

  • mohacsia
    • thx! Remélem a nagyok figyelnek. Holland bajnokság ide vagy oda, PL királyság, satöbbi, emlékszik valaki, a nagyjaink mikor csináltak meg egy használható cselt mostanság?

      • WudigessBoi

        Ugyanezt hiányoltam én is hétvégén: mindenki fél az 1v1-től, mint a tűztől.

    • Ezt kiprobalom edzesen 😀

  • Esti emccstol mit vartok? Szerencsere nincs semmi meg akkor sem, ha esetleg kikapnank, de attol tartok X-nel tobbre nem lesznuk jok. A moral szempontjabol viszont nagyon nem lenne jo meg egy leboges..

    • hát őszintén szólva, már nem tudom, mit higgyek. Mert amellett, hogy José eltaktikázta a Newcastle meccset szerintem az első felesben, a csapat fele még mindig formahiánnyal küzd, és sok függ attól, hogy ezek az alapembereink ma éppen milyen napot fognak ki. Ha jót, nem zárom ki azt sem, hogy négyet verünk a portugáloknak. Ha rosszat, akkor meg azt, hogy kapunk hármat, és zörgetünk nullát mellé.

      Morál szempontjából meg… hát szerintem pont nem számít kb semmit egy akármilyen eredmény, úgy látszik. 3 meccset nyertünk zsinórban, helyenként egészen jó játékkal, ráadásul más-más felállásban és más-más területen. Egy nehéz helyzetben lévő mumushoz mentünk, de azzal a tudattal léphettünk pályára, hogy a City akkorát bukott, mint a szar. Ha ennél nagyobb lelki-boost kell, akkor már régen szarban a haza. Ugyanúgy nem érintett meg senkit, mint korábban az a pár csúnya és buta vereség, nekem úgy néz ki. Nevezhetjük ezt valahol profi hozzáállásnak, mert tény, hogy része, de ennyire nem kéne érzéketlennek lenni tán 😐

  • A Porto idén elég jó formában van, főleg otthon, ráadásul mivel mi vagyunk a legnagyobb riválisuk az első helyért folyó harcban, nem hiszem, hogy tartalékolnák magukat. Nem jósolok fölényes győzelmet, inkább egy mákos x-et.
    Ami külön aggaszt, hogy nagyjából esélytelen, hogy LRC, Baba kezdjen, helyettük megint nézhetjük Iváék szenvedését.

    • “A Porto idén elég jó formában van”
      azért a Dynamo ellen elért 2-2 nem ezt mutatja – függetlenül attól, hogy hozzátetted, hogy ‘otthon’, az meg idegenben volt. Veszélyes hely a Dragao, de ha a jobbik formánkat vesszük elő, sima lehet a meccs. Ehhez viszont nem feltétlen RLC vagy Baba kell, illetve nem csak. Azért a BL rutin az mégiscsak BL rutin, én nagy rajongója vagyok Rubennek, de nem biztos, hogy a kezdőbe dobnám a Dragaoban. Az a vicc, ha nyerünk, kb tovább is mentünk, a kérdés már csak az, melyik helyen…

      • Az ukrán kaland csak még egy ok arra, hogy miért kell minden áron győzniük. Az, hogy jó formában vannak szummázva értendő. A BL-rutin az BL-rutin de jelenleg kb. ez szól egyedül Iváék, Maticék mellett és Rubenék ellen.

  • Endy919

    Akkora X lesz ez mint Zenzo optimizmusa.

  • WudigessBoi
Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com