És azt ismeritek, hogy…

Ültem itt egy darabig a cím felett, de már egyszerűen nem volt pofám több bőrt lehúzni a Hull-ról, bár szerintem már sok mindent elkövettünk ellenük az évek során, de még biztosan van benne patron bőven, nincs mit tenni, annyira adja magát, mint egy kellemes pohár birtok vörös egy posztírós szombat estén.

Szóval ülök már itt egy ideje, a Birtok Vörös pedig egy 2012-es évjárat, egyike a legjobb Balatoni boroknak, fejembe csaptam a fülest, aztán próbáltam kitalálni, ha már úgy döntöttem, hogy szóvicc az no vicc ma este, hogy mégis mivel vezessem fel a holnapi, Hull elleni csatát. Aztán egyszerre csak eszembe jutott az a hülye kis poén, amit én valamikor még talán úgy 15 éve hallhattam – szóval, azt ismeritek, hogy megy a nyuszika az erdőben, és egyszer csak talál egy előnyt. Aztán néhány méterre onnan, ismét talál még egy előnyt. Sétál tovább, hóna alatt már két előnnyel, mikor egyszercsak ott terem előtte még egy előny. Alig megy azonban tovább, ismét egy előnybe botlik, de ez már egy hatalmas előny. Felveszi azt is, rettentőmód örül ennek a rengeteg előnynek, gondolja, így már az életben nem kaphatják el, annyi előnyt tud majd felhasználni, ha üldözőbe veszik, pedig már alig bírja kézben tartani ezt a sok előnyt. Hazafelé is veszi az útját, majd mikor megpróbálja bevinni a sok előnyt, az nem fér be. Forgatja jobbra-balra, de az csak nem megy be. A nyuszika behozhatatlan előnyre tett szert…

Na, most, hogy kellemesen odab@szott állapotba jutottunk a történet után, gondolkodjunk egy kicsit a saját helyzetünkön. Persze mi nem egyszerűen csak sétálgatunk az erdőben, de azért lépten-nyomon dobálják itt el nekünk az előnyöket az esetleges üldözőink, mintha csak muszáj lenne, és mintha csak azon versenyeznének, hogy ki nem akar bennünket jobban elkapni. A ma este fennálló hatpontos, holnapra jobb esetben kilenc pontosra hízó előny még nem behozhatatlan ugyan, de lassan megkövülni látszik a gap, pedig már mi is megtettük azt a szükséges szívességet, hogy ne nyerjük meg februárra a bajnokságot, aztán kisz*ptunk a Spurstől. Hogy miért pont tőlük, mindmáig érthetetlen, de gondolom úgy voltak vele a fiaink, hogy ha most valakitől feltűnésmentesen ki lehet sz*pni, na az a Tottenham.

Cserébe aztán ma a City, a United és a Spurs 1 pontra, Kloppoék pedig nullára vették a figurát. Lényegében Wengáék már csak azért sem kaphatnak ki holnap, mert nagyon kilógna a lóláb. Majdnem annyira, mintha mi feküdnénk le a Hullnak, akik a PL időszámítása óta nem tudtak nyerni a Chelsea ellen, de még döntetlenre is utoljára 2010-ben voltak képesek ellenünk, azóta pedig 5 meccsen 5x győztünk, és most is annyira papírforma a hazai meccsen a győzelmünk, hogy már kétségbeejtő. Silva vezetésével ugyan már legalább összehozták azt, amire a bajnokságban november 6-a óta várnak – győztek a Bombi ellen. Ettől függetlenül pontosan annyi gólt kaptak, amennyit a Chelsea lőtt a bajnokság 21 fordulója alatt, amivel akár vezethetnék is a vonatkozó negatív listát, ha a Swans nem akart volna (eddig) mindenáron kiesni. Cserébe a 20 lőtt góljukkal sem izmozhatnak túlzottan, hiszen az is a bajnokság majdnem legkevesebbje. Na de, nyilván ezért is lehet övék a tiszteletre méltó champo tagságot jelentő 19. hely.

Míg a Hull azért váltott edzőt is immár, hogy ne kelljen helyet cserélni a Newcastle-lel, a Chelsea háza táján továbbra is az fűti leginkább az ingerületküszöböt, hogy akkor Costa csak sérült volt-e, és azt a sérülést valami kínai penge ejtette-e, illetve, hogy Howe pont Begót szemelte ki magának, már az sem igazán érdekel senkit, hogy a nem túl bő keretünket a télen csak tovább szűkíteni sikerült perememberek értékbe bocsátásával, és eddig a szaporulat – legalább szívmelengető – kölcsönből visszarendelt Akéban manifesztálódik, a napok meg fogynak a téli ablakzárásig.

a jó Omar sem hagyhatta ki

Pedig tényleg kell most ez a győzelem. Ha úgy tetszik, ez az utolsó lélegzetvétel a lemerülés előtt. A következő két bajnokin megyünk a Poolhoz és jön az Arsenal, s ha eldönteni nem is fogjuk tudni ott a bajnokságot, de azzal a két győzelemmel már olyan lesz Conte, mint a viccbeli nyuszika, hogy már azt sem tudja, hogy fér el nála az a sok-sok előny. Fájdalmasan jól esne mindkét üldözőnket saját kezűleg, tevékenyen is megbüntetni, a csorbáért, amit szeptemberben ejtettek a becsületünkön – nem utolsó sorban Conténak is van mit kozmetikázni a rangadó-statjain.

Én magam valami örömjátékot várok, ez a Hull még Silvával sem jelenthet komoly ellenállást, szóval bízom benne, hogy úgy vágjuk őket haza egy hetessel, hogy a jó Marcos egész éjjel azon forgolódjon az ágyában, hogy biztos, hogy a PL-be akart-e jönni kinyírni a az izgalmasnak induló karrierjét.

Addig is itt egy kis Coldplay, hangulatkeltéshez:

Got me feeling drunk 🙂