Blog bejegyzés

Szerepcsere

December 14-e (vagyis egy hónap) után ismét elhagyja a csapat Londont. A sunderlandi vendégjáték óta ugyan volt hat meccsünk, ám ezek egyikéért sem kellett a csapatnak elhagyni a fővárost. Most azonban a bukdácsoló címvédő otthonában, José Mourinho legutóbbi Waterloo-jában, vagyis Leicesterben lesz jelenésünk. Célunk nem is lehet más, mint a múlt heti zakó feledtetése és vele vezető pozíciónk megszilárdítása. Kedvcsináló alább.

Ami a Ház a tónál c. filmben (spoiler) Sandra Bullock és Keanu Reeves közt két év, az a Chelsea és a Leicester között úgy tűnik, hogy egyre redukálódott. A két csapat egymáshoz képesti pozíciója az utóbbi években úgy viszonyul egymáshoz, mint sinus cosinushoz. Kicsit sem vagyok pro matekból, úgyhogy nem viszem be magam az ingoványba, legyen elég annyi, hogy a két függvény mintájára fáziskéséssel hullámzunk a tabellán egymáshoz képest. Tavalyelőtt, amikor rajt-cél győzelemmel lettünk bajnokok, a Rókák újoncként a 14. helyen zártak. Az előző idényben fordult a kocka és Ranieriék értek föl a csúcsra, miközben mi kilenc együttest is magunk elé engedtünk. A két csapat között idén is szakadék tátong, ám szerencsére most mi vagyunk a jéghegy csúcsa, míg a címvédő senyved a kiesőhelyek közelében.

A gödör alján – avagy az utolsó instrukciók

Ha belefér egy coming out (nyugi, nem olyan): míg élek, hálás leszek a Leicesternek. Ugyan ők verték be az utolsó szeget José koporsójába – ami még az akkori állapotok és dicső jelenünk tükrében is szomorú történet (gondoljunk bármit a portugálról, harmadik Kék bajnoki címe után pár hónappal szégyenült meg) –, viszont véghezvitték a modern futball talán legnagyobb csodáját, amivel feloldották a legkisebb rossz dilemmáját is, miszerint ki legyen a bajnok, ha már mi nem. Elég ránézni a tavalyi tabellára, hogy lássuk, hány ujjunkba kellett volna beleharapnunk és mennyire a Rókák nélkül, s máris beleborzong minden jóérzésű Chelsea-drukker.

Szóval príma helyre került az a bajnoki cím még azzal együtt is, hogy titkon mind tudtuk, légvár az a Leicester. Ezzel együtt jár a kalapemelés Don Claudionak, aki nemcsak a PL-ben lett a szezon menedzsere, hanem a FIFA-nál és megannyi illusztris médiumnál is a World Soccer Magazine-tól kezdve a La Gazzetta dello Sporton át az ESPN-ig. Persze a mi digónknak sem kell a szomszédba mennie az elismerésekért, még ha ilyen díjözönt nem is remélhet ezért az idényért. A tizenhármas győzelmi széria ettől függetlenül megtette a hatását: zsinórban harmadszor is Conte lett a hónap menedzsere a ligában, ami túl azon, hogy járt is neki az eredmények révén, azért óriási dolog (olyannyira, hogy ilyen szériát még nem ment senki előtte).

Zsinórban 13 megnyert bajnoki, zsinórban harmadik hónap menedzsere cím

A szombati rangadónak – hogy rátérjünk a lényegre – remek felvezetője volt az U23-as összecsapás, amit 4:0-ra nyertek meg Leicesterben ifjoncaink péntek délután. Mondanám, hogy ilyen gólgálát ne reméljünk a nagyok esetében, de hát volt egy ligakupa meccs még ősszel, ahol mínusz kettőről és hosszabbításban (meg egy kicsit már emberelőnyben is) összeszorgoskodtuk ezt a mennyiséget. Aki látta, nem felejti Azpilicueta bombáját, Fabregas villámdupláját és Hazard okos gólpasszát… Varázsolni szerencsére nem csak ott sikerült Ranieriék ellen, hiszen a bajnokságban egy sima hármassal rendeztük le a címvédőt a 3-4-3 londoni premierjén (az volt a második a tizenháromból).

Ez mondjuk nagy gól volt

Szóval idén két rókaprém már került a gardróbba, de reméljük, az igazság az Angliában és az olaszoknál is három. Tizenhat csapatot vertünk meg a tizenkilencből az odavágók során, de a visszavágózás eddig maga a rémálom, hála Dele Allinak és a spúroknak. Így tehát a Leicester lehet az első, akit oda-vissza verünk és mondanom sem kell, mennyire kéne ez. Egyrészt a címvédőt oda-vissza elkapni póz, másrészt nem mutathatjuk most a gyengeség jeleit, muszáj feledtetni a múlt heti fiaskót, harmadrészt meg ki kéne használni, hogy a liverpooliak és a manchesteriek egymást marják a hétvégén két szomszédváras rangadó formájában.

Hogy ne legyen ennyire egyszerű a képlet, jöttek szépen a hírek Costa és az edzői stáb balhéjáról (pedig milyen jól mulatott még a csatár Contéval múlt héten…), ami sok minden lehet még a nagy büdös semmitől a szívünkbe tőrig, de egyelőre nem húznék fel egyik szcenárióra se nagymonológot. A lényeget úgyis mindenki tudja: Diego az egyik legfontosabb emberünk, itt a helye, s bár nem okos, annyira csak nem hülye, hogy vihart kavarjon a feszített tükrű kis tavunkon. Persze nyertünk már nélküle is nem oly’ rég, s ha nem lesz, akkor most is így kell majd, ettől függetlenül nyilván nem hiányzik most se a feszkó, se a kavarás. Reméljük a legjobbakat és a három pontot, továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com