Dél-Amerikaiak az Abramovics-érában

Összesen 24 dél-amerikai játékos fordult meg a Chelseaben 2003 óta. A planetfootball.com gyűjtötte őket össze és rangsorolta annak nyomán, hogy a híresztelések szerint Thomas Tuchel kiszemelte magának az argentin Sergio Agüerót, akinek nyáron lejár a szerződése a Manchester Citynél.

A (rész)kontinens korszaktól függetlenül „termel ki” folyton nemcsak világklasszis játékosokat, de olyanokat is, akik úgy általánosságban simán megállják helyüket a klubfutball legnívósabb versenysorozataiban. A Chelsea sem vetette meg az innen érkezőket, miután bekövetkezett az orosz tulajváltás.

A következő sorokban a már említett portál cikkének fordítását olvashatjátok. A sorrenden nem változtattam, de a tartalmon igen – a szerző.

20-24.: Futottak még

Szeretett klubunk védjegyesen magas létszámú keretet szeretett magának tudni mindig is, ha összevetjük a felnőtt és a tartalék/U23-as csapatokat. Ám olyan elánnal passzolja el kölcsönbe a periférikus játékosokat a vezetőség, hogy megszületett a Loan Army kifejezés, amit a drukkerek és az ellendrukkerek egyaránt szeretnek használni. Ebbe a kategóriába sorolható Wallace, Cristian Cuevas, Nathan, Alcides és Mineiro is. Nem ugranak be ezek a nevek?

Ezért nem lehet hibáztatni senkit, ugyanis ezek a játékosok el sem jutottak az első csapatig, egyvalakit leszámítva. Mineiro nemcsak azért lóg ki ebből a sorból, mert nem szállt be a kölcsönkeringőbe, hanem azért is, mert bemutatkozhatott a felnőtt keretben. 2008 szeptemberében igazolta le a Chelsea, de már eleve a transzfer célzata sem sugalltatott magában egy gyümölcsöző időszakot: a védekező középpályás posztra kellett *ideglenesen* egy harmadik opció Michael Essien és John Obi Mikel mögé. Mindössze két mérkőzésen szerepelt az első csapatban, de 24-szeres brazil válogatottnak és Copa America-győztesnek is mondhatja magát legalább.

A többiek közül Nathant lehetne kiemelni, aki képviselt olyan játékerőt, hogy arra legnívósabb fiókcsapatunk, a Vitesse is igényt tartott, de megfordult a Ligue 1-ben az Amiens révén és a portugál élvonalbeli Belenensesben is. Sorstársaihoz hasonlóan azonban már ő is hazatért.

19.: Franco Di Santo

Még most is csak 32 esztendős a 193 centiméter magas argentin csatár, de bátran kijelenthető róla, hogy lefőtt a kávé, ami az európai futballkarriert illeti. Utolsó tinédzser éveiben, 2008-ban szerződtette őt a Chelsea az Audax Italiano egyesületétől, de csak 16 mérkőzésen játszott és ezek mindegyikén is elmaradt a csatárlét sava-borsa: a gól.

Második londoni évében elpasszolták kölcsönbe a Blackburn-höz, ám annak ellenére, hogy itt is csak egy gólig jutott, 2010-ben a Wigan Athletic leigazolta. Három évvel később FA Kupa-győztes lett ezzel a klubbal, ahol 92 meccs alatt 13 gólt szerzett. Munkaadóját azonban nem akarta követni a Championshipbe, ehelyett a Werder Bremen hívó szavára mondott igent és Németország felé vette az irányt. A brémaiaknál töltötte karrierje legszebb időszakát, a 49 találkozón szerzett 17 találatával pedig felkeltette a Schalke érdeklődését, s azzal, hogy a Nullvier leigazolta, új esélyt kapott arra, hogy a nemzetközi futballban is megvethesse a lábát.

Di Santo azonban ismét csődöt mondott. Bár a Királykékeknél tudott a legtovább maradni (2015-2019), de a 71 meccs alatt összehozott 5 gól ismét az első angliai éveket idézte, helyzetén pedig a Rayo Vallecanóban eltöltött féléves kölcsönidőszak sem segített. Tavalyelőtt visszatért Dél-Amerikába a brazil Atletico Mineiróhoz, de itt is csak a meccsei egyhetedén volt eredményes, így egy év után hazatért Argentínába, Ferenc Pápa kedvenceihez, a San Lorenzóhoz. Itt is már csak peremembernek számít, manapság pedig leginkább annak kapcsán kerül szóba a neve, hogy kiszivárgott egy kép az első Chelsea-s éveiből, amikor néhány kisgyerekkel, közülük Mason Mounttal, Declan Rice-szal és Reece James-szel pózolt.

18.: Claudio Pizarro

Listánk egyetlen perui résztvevője háromszoros Bundelsiga-győztesként érkezett meg Münchenből 2007 nyarán, ám nem valami jól kezdődött londoni karrierje: büntetőt hibázott a szezonnyitó Community Shield tizenegyes párbajában a Manchester United ellen. A bajnoki rajt során viszont betalált a Birmingham City kapujába, de más csapat ellen nem volt eredményes a 2007/08-as szezonban. 21 meccs alatt jegyzett 2 gólja után inkább visszatért Németországba, ahol több kisebb időszakokban erősítette korábbi csapatait, Bayernt illetve a Werder Brement, és a negyedik X-hez közeledve is megállta a helyét a Bundesligában. Gólrekorder lett a brémaiaknál és korrekorder lett a német élvonal gólszerzői között. Tavaly júniusban, 42(!) évesen fejezte be pályafutását. Azzal, hogy ilyen sokáig tudott érdemi munkát letenni egy topligában, kivívta az egyetemes futballvilág respektjét.

17.: Kenedy

A brazil balszélsőt 2015-ben igazolta le a Chelsea a Fluminensétől. Bár ekkor még csak 20-as éveiben járt, de az akkori pocsék szezon közepén beugró Guus Hiddink előszeretettel játszatta és talán még azt is lehetett hinni, hogy megveti a lábát a Kékeknél. Végül a Loan Armyban vetette meg a lábát, ahonnan azóta sem tudott kitörni: másfél szezont lehúzott a Newcastle-ben, tavaly a Getaféban, idén pedig a Granadában. Ezekben a csapatokban az a közös, hogy mindegyik a középmezőny és az alsóház mezsgyéjén találhatóak meg a maguk bajnokságaiban, ez pedig talán magának a játékosnak a kvalitásait is szemlélteti.

16.: Radamel Falcao

Sokáig ácsingóztunk érte, sikerült is megszereznünk, de akkor, mikor már nem kellett volna. El Tigre a 2010-es évek elején vált az európai topklubok egyik fő kiszemeltjévé, miután a Portót és az Atletico Madridot is gólokat ontva segítette hozzá egy-egy Európa Liga-győzelemhez. A kolumbiai csatár azonban mindenkit meglepett, mikor 2013 nyarán az ambiciózus projekttel előálló Monacóhoz szerződött. Egy évvel később keresztszalag-szakadást szenvedett, így nem tudta segíteni a későbbi negyeddöntős Kolumbiát a brazíliai VB-n.

Ez a sérülés talán az egész karrierjét visszavetette, de a Premier League-be így is beleszagolhatott. A történtek ellenére még ebben az évben kölcsön vette őt a Manchester United, de nem tudott maradandót alkotni az Old Traffordon. Ennek következtében sokan elkönyvelték, hogy a Premier League nem az ő terepe, de a következő szezonra a Chelsea is adott neki egy esélyt, ám nálunk sem tudott vele igazán élni (12 meccs – 1 gól). Végül maradt Monacóban, ahol aztán 2017-ben francia bajnok és BL-elődöntős lett, illetve testközelből láthatta egy új világsztár Kylian Mbappé felvirágzását. 2019-ben aztán a hercegségtől is elköszönt és azóta is a török Galatasaray játékosa.

15.: Alexandre Pato

Ha lehetett volna rá módunk, akkor a 2015/16-os szezont időben biztosan átutaztunk volna. Nemcsak az eredmények és a csapat morális válsága miatt, hanem amiatt is, hogy milyen félresikerült transzfereket köttetett ekkor a klub. 2016 telén pont az imént említett Falcao sérülése miatt lepte meg a futballvilágot a Chelsea azzal, hogy egy roppant tehetséges, de sérülékenység miatt kiteljesületlen, 26 évesen gyakorlatilag már levezető brazil csatárt vett kölcsön a Corinthianstól. Ő volt az AC Milan korábbi ígérete, Alexandre Pato. Hatalmas flop nem lett azért ebből az időszakból, mert csak két mérkőzésen lépett pályára, ám egy gólt így is szerzett. A féléves kitérőtől nem lendült be viszont újra a karrierje: szerencsét próbált még a Villarealban, de utána Kína felé vette az irányt. Tavaly hazahívta a Sao Paulo, ám a 2021-es évet az MLS-ben az Orlando City csapatában fogja tölteni.

14.: Felipe Luis

Mikor 2014-ben spanyol bajnok és BL-döntős lett az Atletico Madrid, azon nyomban megcsonkította a Chelsea Diego Simeone akkori csapatát. Visszahívták Thibault Courtois-t kölcsönszerződéséből, Diego Costa mellett pedig a Matracosok brazil balhátvédjét is magához csábította. Az Atletiben mutatott játéka predesztinálta őt arra, hogy a Premier Leage-ben is megmutathassa magát, de pechére egyrészt egy olyan játékos volt a posztriválisa, aki képes pihenés és sérülés nélkül lehúzni egy teljes szezont (Cesar Azpilicueta), másrészt pedig José Mourinho és a rotáció fogalma sem konvergál nagyon egymáshoz. Ezek miatt mindössze 15 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és bár a 2014/15-ös szezon végén PL-győzelmet ünnepelhetett, több játéklehetőség reményében visszaigazolt az Atleticóba.

13.: Lucas Piazon

Mr. Loan Army! Ismét egy brazil játékos. A támadóközéppályás volt a kölcsönkeringő legékesebb példája. 2012-ben még nagy reményekkel érkezett meg Angliába és az idei évig szerződése volt a Chelseavel. Igen ám, de a klub minden szezonban lepasszolta Piazont ideiglenesen valami marginálisabb csapathoz: Malaga, Vitesse, Eintracht Frankfurt, Reading, Fulham, Chievo és Rio Ave. Csak a Vitesse-ben és a Fulhamben tudott legalább 10 gólt szerezni és városi riválisunk két idényre is a soraiban tudhatta a brazilt. Végül egyik csapat sem volt hajlandó véglegesíteni őt. 2021-ben azonban véget ért egy meghatározó korszak, elváltak Piazon és a Chelsea útjai: a játékos télen a portugál élvonal negyedikjéhez, a Bragához igazolt, ahol azóta 13 mérkőzésen szerepelt és 4 gólt szerzett.

12.: Juan Sebastian Veron

Az argentin középpályás miután az ezredforduló környékén meghódította Olaszországot a Parma és a Lazio játékosaként, nem tudott ellenállni a Manchester United érdeklődésére és két szezont lehúzott a Vörös Ördögök színeiben is. 2003-ban viszont Roman Abramovics egyik nagy fricskának szánta azt, hogy riválistól is igazoljon játékost, így esett választás Veronra. A terv azonban csúnyán befuccsolt, 2007-ig volt szerződése a Chelseavel, de mindössze 7 mérkőzésen lépett pályára szeretett csapatunk színeiben, illetve ő is kölcsön volt adva, előbb az Internek, majd nevelőegyesületéhez az Estudiantesnek. Karrierjét végül itt is fejezte be 2017-ben.

11.: Juan Cuadrado

Villámgyors jobb szélső támadóként, a Fiorentina színeiben ismerhette meg a világ a kolumbiait 2014 környékén. A Chelsea ki is vetette rá a hálóját és 2015-ös januári átigazolási ablak során szerződtették a játékost azzal a céllal, hogy a szélső poszton legyen merítési lehetősége José Mourinhónak. A Special One azonban nem nagyon szándékozott élni ezzel a lehetőséggel, mindössze 13 mérkőzésen szavazott neki bizalmat, amit Cuadrado egyszer sem tudott góllal meghálálni. Szinte ugyanaz az eset történt vele, mint Filipe Luissal. A következő két idényben a Juventus vette kölcsön és 2017-ben vásárolta meg véglegesen a kolumbiait, aki azóta is a Zebrák játékosa, ám most már jobb szárnyvédőnek tekinthető inkább.

10.: Gonzalo Higuain

Ahogyan Falcao és Pato, úgy El Pipita esetében is az történt, hogy akkor szerződtettük a játékost, mikor már túl volt pályafutása csúcsán. Higuain egy tragikomikus hőse a futballnak, aki többször is azért váltott klubot, hogy kikerüljön egy csapattárs árnyékából. 2013-ban a Napoli kedvéért hagyta ott a Real Madridot, hogy ne kelljen Karim Benzemával és Cristiano Ronaldóval konkurálnia. Nápolyban ontotta a gólokat az argentin csatár és 2016-ban egyik pillanatról a másikra vált hősből árulóvá a Vezúv lábánál, ugyanis a gyűlölt Juventushoz igazolt. Habár a gólokkal a zebracsíkos mezben sem volt nagyon adós, de a fontos meccseken (leginkább a 2017-es BL-döntő) rendszerint lebőgött. Így nem csoda, hogy 2018-ban „rásózták” Cristiano Ronaldót.

Higuain nem kért az újbóli alárendeltségből, ezért elfogadta még ez év nyarán az AC Milan kölcsönajánlatát, de olyan szinten lebőgött a Rossoneri színeiben, hogy télen ő maga kérvényezte a kölcsönszerződés felbontását. Ekkor dobott neki mentőövet akkori menedzserünk, Maurizio Sarri, akinek regnálása alatt tudott 36 bajnoki gólt szerezni a Serie A-ban korábban. Végül úgy állapodtunk meg a két olasz sztárcsapattal, hogy egy az egyben átvállaltuk az anyagiak addig piros-feketékre eső részét. Higuain 14 PL-meccsen kapott lehetőséget és az emellé társuló 5 gól nem rossz szám, ám ezeket az az évi kiesők, a Huddersfield és a Fulham ellen lőtte. Sarri 2019 nyarán a Juventus edzője lett és az argentin is visszatért Torinóba, de a tavalyi szezonban már csak kiegészítő embernek számított. Tavaly szerződött David Beckham újonnan alapított klubjához, az Inter Miamihoz.

9.: Willy Caballero

Ismét egy argentin, ezúttal viszont egy kapus. A negyedik X felé közeledő játékos igazi tartalék kapussá vált az elmúlt szezonokban: a 2010-es évek közepén a Manchester City kerettagja volt, majd 2017-ben ingyen tudtuk magunkhoz csábítani. Tavaly egyre több szerepet kapott elsőszámúként Kepa ámokfutásai miatt, de azzal, hogy idén Edouard Mendy révén egy olcsó és stabil megoldást találtunk, Caballero a harmadik helyre került portásaink között.

8.: Thiago Silva

Az övé természetesen még egy friss sztori. Tavaly nyáron járt le a szerződése a PSG-nél, s mivel az átigazolásra szánt pénzek túlnyomó részét a támadóharmadra költötte el a klub, a szintén megoldást igénylő védelem hézagjait egy gazdaságos döntéssel igyekezett betölteni. Így jött kapóra egy kissé idős ám tapasztalt és vezéralkatú belső védő Thiago Silva személyében. A szezon első felében igazi erősítést jelentett a csapatnak, de kora miatt már könnyebben sérül meg és nehezebben is nyeri vissza meccs-erőnlétét, arra azonban tökéletes választás, hogy a szárnyai alá vegye fiatalabb hátvédtársait. Egyelőre még nincs terítéken a szerződéshosszabbítása.

7.: Hernan Crespo

A csatár egy ideig szinte folyamatosan csapattársa volt honfitársának, Veronnak. Együtt arattak sikereket a Parma és a Lazio színeiben majd 2003-ban is szinte egyszerre érkeztek meg a Chelseahez. Crespo az Abramovics-éra hajnalán volt a legaktívabb a londoni kékek mezében, de Mourinho és Drogba érkeztével perifériára került. Négy, kölcsönben töltött milánói év következett számára ezután és a San Siro mindkét felében esélyt kapott a bizonyításra. Végül az Inter vette meg őt véglegesen 2008-ban. Azonban míg a Chelsea számított a játékára, nem okozott csalódást: 49 mérkőzésen 20 gólt szerzett Angliában (a néhai Highburyben igencsak beköszönt). Egy genovai kitérő után a Parmában fejezte be pályafutását 2012-ben. Azóta már edzősködik, jelenleg a brazil Sao Paulo szakvezetője.

6.: Juliano Belletti

Az egyetemes futballvilág a 2006-os párizsi BL-döntő hőseként ismeri, ugyanis a Barcelona az ő góljával nyerte meg az Arsenal elleni finálét. Később viszont megállta a helyét a Premier League-ben is. Egy évvel hőstette után igazolta le őt a Chelsea és 2010-ig tagja volt a csapatnak: 54 mérkőzésen lépett pályára és jobbhátvéd létére 5 gólt is szerzett, ezekből 3 kimondottan mutatósra sikeredett.

5.: Oscar

Listánkon nem ő az egyetlen brazil támadóközéppályás, akit elhappoltunk a Tottenham elől. 2012 nyarán a két londoni csapat versengett az ekkor még Internacional játékos kegyeiért, de végül rá tudtunk licitálni a Spursre. Az anyagi előny mellett az is sokat nyomhatott a latban, hogy a Chelsea ekkor regnáló BL-győztes volt. Csenevész alkata és nemzetisége miatt előzetesen sokan féltették Oscart, ugyanis ez még éppen nem az az időszak volt a Premier League-ben, mikor abban hittek, hogy a technikás, latinos futball érvényesülhet Ködös Albionban.

A nyomás csak nehezedett a játékoson miután megörökölte Drogba 11-es mezszámát, az azonban nem égette meg. Parádésan mutatkozott be a Bajnokok Ligájában a Juventus ellen, a Stamford Bridge-n bemutatott show-ja arra engedett következtetni, hogy egy igazi talentumot fogtuk a futball egyik legnagyobb bölcsőjéből, de ez volt az első és egyben utolsó momentuma, mikor igazán varázsolt Chelsea-játékosként. Ez persze nem azt jelenti, hogy besült volna a leigazolása, mert ezek után is oszlopos és megbízható tagja maradt a csapatnak: 203 meccsen jegyzett 38 gólja és 37 asszisztja ezt igazolja. 2017 elején azonban nemcsak Angliának, de Európának is búcsút intett, azok után, hogy Antonio Conte elképzeléseiben nem elsőszámú játékosként volt benne. Nem tudott ellenállni a busás kínai ajánlatnak és azóta is a Shanghai Port játékosa.

4.: Alex

Ki ne emlékezne azokra a kegyetlenül eltalált szabadrúgásokra? A brazil belső védő maga volt az elemi erő. Posztja ellenére remekül érezte a kaput, rögzített labdáknál folyton veszélyt jelentett az ellenfél számára, olykor-olykor a támadásokhoz is becsatlakozott, de igazán azzal vívta ki a szimpátiánkat, mikor odaállt egy 20 méteren túli szabadrúgáshoz. 2004-ben került a Chelsea-hez, de időbe telt míg kiharcolta magának az alapember státuszt. Első három évében kölcsönben szerepelt a PSV Eindhovennél, Hollandiában viszont pont elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy később a Premier League-ben is letegye a névjegyét. Védő létére 7 bajnoki gólig jutott 86 PL-találkozón, ami nem egy rossz statisztika. A BL-győztes szezon közepén azonban távozott a csapattól, előbb az akkor még formálódó PSG-be igazolt, majd pályafutása utolsó két évét az AC Milanban töltötte – innen vonult vissza 2016-ban.

3.: David Luiz

Egy szertelen Alex hatalmas frizurával. David Luiz-t csak bohóc természete (hol jó, hol rossz értelemben) és ikonikus göndör haja különböztette talán meg honfitársától. A 2011-es téli átigazolási ablak során szereztük meg a Benficától a középhátvédet és amilyen rapszodikus volt az ő Chelsea-s karrierje, olyannyira osztotta meg a szurkolókat. Ám az ő gólérzékenységére sem volt panasz, első találatát nem sokkal Londonba érkezése után szerezte meg a Bridge-n, egy Manchester United elleni rangadón. Luiz két ízben is volt a Kékek játékosa, először 2011 és 2014 között. Oszlopos tagja volt a klub akkori sikereinek (BL, EL, FA-Kupa), 81 bajnokin pedig 6-szor volt eredményes – szinte mindegyik alkalommal látványosan talált be, különösen 2013 tavaszán a Fulham otthonában.

A 2014-es szezon végén azonban Mourinho kiadta az útját és azzal, hogy a Paris Saint-Germain-hez igazolt, a világ akkori legdrágább középhátvédjének számított. PSG-játékosként jött az első igazán megosztó tette: 2015 elején a franciákkal meccseltünk a BL-nyolcaddöntőben, és a visszavágó hosszabbításában fejes góljával előnybe juttatta csapatát a párharcon belül. Találatát látványosan kitörő örömmel konstatálta, és sokan számon kérték rajta, hogy előző csapata szurkolói előtt az ő kárukra nem szép dolog ennyire ünnepelni. Persze voltak, akik megvédték őt, hogy ha meg nem ünnepel, azzal az aktuális szurkolóival szemben lesz tiszteletlen, és eleve akkora volt a pillanat heve, hogy olyankor nehéz átgondoltan cselekedni.

Sokáig nem gondolhattuk, hogy lesz még neki időszaka a klubnál, de Antonio Conte kívánságára a 2016-os nyári átigazolási piac utolsó napján nyélbe ütötték a visszatérését, a szezon végén pedig kipipálhatta sikerlajstromának utolsó igazán fontos darabját, a PL-győzelmet. Még további két szezont töltött második londoni időszakában, de ezek már inkább viharosak voltak. A 17/18-as idényben állítólag ő volt az egyik fő felbujtó az olasz trénert övező konfliktusokban, Conte mindezt azzal honorálta, hogy perifériára tette és helyt adott Andreas Christensennek a belső védő-triász közepén. Egy évvel később pedig Maurizio Sarri regnálása alatt visszaesett a teljesítménye. Címeit így is gazdagítani tudta további egy FA Kupával és Európa Liga-győzelemmel is. Az előző idényt is még a Chelsea játékosaként kezdte meg, ám az előszezonban ellenszegült az edzőként visszatérő Frank Lamparddal, aki ennek hatására a szezonkezdet előtt nem sokkal adta ki az útját. Luiz azonban sem országot, sem várost nem váltott, csak átköltözött Észak-Londonba az Arsenalhoz. Habár Chelsea-s időszaka elején sokan szerették, de a későbbiekben tett gesztusai miatt igencsak megosztottá vált az ő megítélése a szurkolók között.

2.: Willian

Oscar mellett ő volt a másik játékos, akinek a Tottehambe való szerződését „megfújtuk”. Willian a 2010-es évek elején keltette fel az európai futballelit figyelmét a Shakhtar Donetsk játékosaként és a 2012/13-as BL-csoportkörben a Chelsea személyesen is megtapasztalhatta játékerejét. A támadó középpályás azonban először még az akkor nagy ambíciókkal szervezkedő Anzsi Mahacskalához szerződött, de a dagesztáni klub rögtön anyagi nehézségekbe ütközött, így egy fél szezon után a váltás mellett döntött.

2013 nyarán jött képbe a Chelsea, aki egymás után a második évben licitált rá városi riválisára egy brazil támadóközéppályásért. Hamar beépült a csapatba, ám David Luizhoz hasonlóan ő is megosztja máig a szurkolókat. Van, aki azért neheztel rá, mert jó pár meccsen tompán játszott és csak fék volt a csapat támadójátékában, mások pedig azért zárták a szívükbe, mert képes volt klasszis teljesítménnyel is előrukkolni. Willianből a szezonokon belüli kiegyensúlyozottság hiányzott, de 2013 és 2020 között így is 339 mérkőzésen szerepelt, melyek során 63 gólt és 62 gólpasszt jegyezhetett. Hét szezonjából csak három alkalommal nem tudott legalább 10-szer betalálni az ellenfelek kapujába.

Az előző idény hajrájában soha nem látott hatása volt a csapat teljesítményére, ő pedig szeretett is volna maradni, ám a klub úgy döntött, nem szeretne új, „zsíros” szerződést kínálni három évre egy olyan játékosnak, aki közeledik a krisztusi kor felé. Megtette ezt helyettünk végül az Arsenal, ahol azonban nem igazán tudta még kivívni a szurkolók respektjét – lehet, hogy a legjobbkor engedtük el…

1.: Ramires

Dél-Amerikai listánk első helyén az a játékos áll, aki bár csak 3 gólt jegyzett a Bajnokok Ligájában, de ebből egy talán a legfontosabb volt a klub történelmében. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nou Campban szerzett találatáról van szó. A brazil középpályás Victor Valdest emelte át a 2012 áprilisi BL-elődöntő visszavágó első félidejének végén, mikor a Barcelona már 2-0-ra vezetett, emberelőnyben is tudhatta magát és továbbjutásra állt a Londonban egy góllal megnyert odavágó után.

Ramires zseniális megmozdulásával 2-2-re módosult a kétmeccses párharc és az idegenben lőtt gólnak köszönhetően már nem az akkori címvédő állt a müncheni döntő küszöbén. A második félidőben bemutatott hősies (és szerencsés!) védekezést sem kell nagyon ecsetelni. S bár Fernando Torres gólja is abszolút epikus volt a meccs végén, de a korábbi 7-es pöccintése hozta vissza a Chelseat a mérkőzésbe.

Na, persze egy góllal nem lehet felkerülni a lista élére, Ramiresre mindig lehetett számítani. Szorgalmas volt a középpályán, de elsősorban Roberto Di Matteo irányítása alatt a támadóharmad jobbszélén is megtalálhattuk és ott sem okozott csalódást. Az ő teljesítményére mondja azt az ember, hogy great servant – vagyis nagyszerűen szolgálta a klubot, míg annak játékosa volt. Gyakorlatilag mindent megnyert a klubbal, amit meg tud egy Chelsea-játékos: PL, BL, EL, FA Kupa, Ligakupa, talán csak a szuperkupák és a Klubvilágbajnokság maradt ki a palettáról. Karakterisztikájához képest a 251 meccsen szerzett 34 gól és 25 gólpassz kimondottan mutatós és megsüvegelendő.

2016 elején döntött a távozás mellett, egy évvel korábban ment el Kínába, mint honfitársa, Oscar. Három évvel később azonban visszatért hazájába és a Palmeiras játékosa lett, ám 2020 novemberében szerződést bontott a klubbal közös megegyezés alapján. Jelenleg még aktív, de most nincs csapata.

Ők tehát a Chelsea történelmének dél-amerikai játékosai. Ha végig olvastad a cikket, azért nagyon hálás vagyok, ha pedig a sorrend és a leírtak kapcsán van valami megjegyzésed, azt írd le nyugodtan ide a komment felületre! Ahogyan azt is, jót tenne-e Agüero megszerzése a mostani csapatnak? 😉