Blog bejegyzés

Antifoci LVL99

A bekkelés királyai amikor összecsapnak abból nem sok jó sülhet ki, legalábbis a semleges nézők számára biztos nem. Márpedig ma a Mourinho vezette United fog szembenézni Conte Chelsea-jével. Csak reménykedni tudok benne hogy nem egy unalmas gól nélküli döntetlen lesz a vége.

A hazai csapat egy Sevilla elleni idegenbeli döntetlennel hangolt a mai párharcra, szépnek semmiféleképpen sem nevezhető játékkal. Amolyan Mourinhosan betolták a buszt és egy csúnya, nehezen kiszenvedett gól nélküli döntetlennel sikerült a visszavágóra előnyös helyzetbe kerülniük. Hiába Lukaku, Pogba vagy éppen Mata, hiába az elköltött több száz millió font, ha José nem akar támadó focit játszani akkor nem is fog. És ma sem várok mást tőle, főleg azután hogy 1 nappal kevesebbet pihenhettek a mai derbire mint mi.

Ami a mi malmunkra hajthatja a vizet az az,hogy a télen érkezett Alexis Sanchez még nem igazán találja a helyét Mourinho rendszerében. Az Arsenalt a hátán cipelte, de kell neki egy kis idő amíg erre új csapatával is képes lesz. Reménykedjünk benne hogy nem ellenünk akarja elkezdeni. Mindenesetre talán a tél legjelentősebb átigazolásának nevezhetjük a Chileit. Lehet most azzal jönni hogy de már 29 éves ezért nem kellett nekünk, de ha még lesz benne 3 jó szezon akkor nagyon jól járt vele az MU és sajnálhatjuk hogy nem próbáltuk meg mi is leigazolni.

Ha már a védekezésnél tartunk akkor Conte személyében méltó utódot kapott a portugál, mivel az olasz még a José féle defenzív taktikára is rátett egy lapáttal. A 3 védős rendszert hallva az ember csettintene azt gondolva hogy ez igen, végre egy tökös edző aki támadó focit játszat a Kékekkel, de messze nem így van. A 3 bekken kívül még van 4 védekező felfogású játékos a gyepen, ami azt jelenti hogy mindössze 3 olyan ember van a kezdő csapatunkban akik az ellenfél kapuja előtt is képesek lehetnek valami váratlant húzni. Tavaly ez működött, mert ez a 3 játékos futószalagon szállította a gólokat és ezáltal a pontokat is, idén viszont más a helyzet. Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom hogy miért nem megy úgy a csapatnak mint az előző idényben, akkor egyértelműen Diego Costa hiányát említeném meg elsőnek. Sajnos ahogy arra számítani lehetett hatalmas űrt hagyott maga után. Nem csak a góljai, de a küzdőszelleme is sokat hozzátett a csapat jó játékához. Morata meg sem tudja közelíteni azt a szintet amit Diego képviselt. Ez abból is látszik hogy idén lehet hogy jobbak a statisztikáink, de a kapu előtt elfogy a tudomány. A tavalyi szezonhoz képest ha csak 1%-kal is de javult a labdabirtoklásunk, 0,7%-kal a passzpontosságunk és meccsenként pontosan 1-el többször próbálkozunk kapura lövéssel. Viszont hiába ezek a szép számok ha az egyik legfontosabb mutatónk a gól/meccs átlagunk a tavalyi 2,2-ről 1,8-ra csökkent. Ami talán a legérdekesebb hogy idén még nem rúgtunk gólt kontrából, pedig tavaly ez 7 alkalommal is sikerült. És ebben az egyik legnagyobb hibás Morata, mert hiába viszünk végig egy ellentámadást ha nem tudjuk góllal befejezni az akciót a csatár balfaszsága miatt. Márpedig ha győzelmi szándékkal futunk ma ki a gyepre, akkor az ilyen helyzeteket könyörtelenül ki kell használni mert nem lesz belőlük sok.

Öröm az ürömben hogy a télen “odatettük” magunkat az átigazolási piacon és ha nehezen is de igazoltunk egy csatárt. Nem pont olyat amilyet szerettünk volna, de azért több mint a semmi. Giroud nem rossz játékos, de nem tartozik a top csatárok közé. Senki ne ringassa magát abban a hitben hogy a francia ék lesz az új Drogba/Costa. Ettől eltekintve azért több mint biztató amit eddig nálunk mutatott. Mindössze 157 perc alatt elérte azt hogy megkedveljem. Persze nagyban hozzájárult ehhez a gólja és 3 gólpassza is, de mégis ami eddig a legjobban meggyőzött az a küzdőszelleme. Ilyen játékos kellett a csapatba aki harcol a védőkkel, nem csak a földön fetrengve reklamál. Ahhoz képest hogy egy igazi erőcsatár, még az összjátékban sem ügyetlen legalábbis úgy tűnik hogy nagyon jól megérteti magát az utóbbi időben brilliánsan játszó törpékkel, Williannel és Hazarddal. Erre utal az is hogy előbbinek 2 míg utóbbinak 1 asszisztot osztott ki. Nagyon remélem hogy amikor a kezdő sípszó felharsan ő ott lesz a pályán.

Mindkét csapatnak az lesz a célja ma hogy ne kapjon ki, nem pedig az hogy nyerjen. Ebből adódóan egy unalmas, langyos mérkőzésre számítok és hatalmas taktikai csatára. Ha nem muszáj akkor egyik fél sem fog fölösleges kockázatot vállalni, ezért ha tippelnem kellene akkor 0-0 vagy 1-1 mellett tenném le a voksomat. Ettől függetlenül azért bízok benne hogy valamilyen csoda folytán sikerül a 3 pontot elhoznunk az Old Traffordról, attól eltekintve is hogy az utóbbi időben sajnos nem nyerni járunk a Vörös Ördögökhöz. Utoljára még 2013 tavaszán sikerült elhoznunk mind a 3 pontot Benítez irányításával, ezt a bravúrt kellene ma is megismételni. Mindenkinek jó szurkolást kívánok. Hajrá Chelsea!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com