A legnagyobb erőpróba

Végre letudtuk az esztendő utolsó válogatott szünetét is, ezzel pedig hivatalosan is ráfordulunk a nagy év végi hajtásra. Annyi biztos, a decemberi őrület előtt most lesz alkalmunk felmérni csapatunk valódi erejét, ugyanis ma este a szezon talán legkeményebb próbatétele vár ránk.

Ritkán szoktunk örülni a válogatott összetartásoknak, de a legutóbbi két hét kényszerszünetét tényleg a hátunk közepére sem kívántuk: ha játékunk nem is volt mindig lehengerlő, zsinórban hat bajnoki győzelemmel papíron mégiscsak mi számít(ott)unk a legjobb formában lévő angol csapatnak. Persze a képet jelentősen árnyalja, hogy kik ellen gyűjtöttük be ezt a 18 pontot – a hat ellenfélből jelenleg egyedül a Burnley várhatja a felsőházban a fordulót, ők is éppenhogy beférnek a 10. helyen -, de tekintve, hogy riválisaink milyen tempóban hullajtják a pontokat a kötelezőnek számító meccseken, kifejezetten impozáns szériában vagyunk.

Az, hogy a gyengébb csapatokat többé-kevésbé magabiztosan verjük, a dolgok jelenlegi állása szerint elég lehet egy szezon végi top4-es helyezéshez, ennél többet pedig nem is várhattunk ettől a szezontól. Az viszont ma derülhet ki, hogy pontosan hányadán állunk azokhoz képest, akik egyelőre az elérhetetlen kategóriát jelentik.

Mondani sem kell, jelenleg talán az egész világon nincs még egy olyan stadion, ahol annyira könnyű lenne beleszaladni a késbe, mint az Etihadban – ezt tavasszal mi is megtanultuk egy életre. Frank és az edzői stáb remélhetőleg alaposan kivideózta Maurizio hibáit, mert az nem festene túl jó képet, ha egy naptári éven belül harmadjára rohannának át rajtunk Manchesterben.

A februári megsemmisülés még hosszú ideig kísérteni fog

Az este legnagyobb kérdése, hogy ezt miként akarjuk megakadályozni, vagyis, hogy milyen formában állunk fel a pálya közepén. A legvalószínűbb – és egyben legbiztonságosabb – változatnak a Jorginho-Kovacic-Kanté hármas tűnik, így viszont vagy a kitűnő formában lévő Pulisic, vagy a letámadásainkhoz nélkülözhetetlen Mount fog kimaradni a csapatból. Ráadásul a Palace ellen szembetűnő volt, hogy Jorginho nélkül (és a vonalak között helyezkedő Mounttal) mennyivel direktebben tudunk játszani a középpályán, ami egy, az átrendeződésekben sebezhető City ellen aranyat érhet – nem lesz egyszerű feladata Lampardnak, ha meg akarja találni a helyes egyensúlyt.

Egyébként az elmúlt hetek egyik legkínosabb közjátéka is ehhez a kérdéshez kapcsolódott, miután Mourinho utolsó szakértői szereplése alkamával megjegyezte, hogy aggódik és kétségei vannak, miként állja majd a középpályánk a sarat az Etihadban. Jody Morrisnak több se kellett, és minden létező platformon nyilvánosan kiröhögte José – egyébként teljesen jogos – felvetését. Baromi kellemetlen és mindenféle profizmust totálisan nélkülöző megnyilvánulás volt, érdekes lenne tudni, volt-e Lampardéknak néhány szava Morrishoz az eset után.

Kovacic lehengerlő formában van, Kanté pedig Kanté – a kérdés, melyikük csatlakozhat az érinthetetlen(nek tűnő) duóhoz?

Nehéz eldönteni, hogy mit várhatunk a meccstől. Természetesen nem lehet elvárás, hogy hétmeccsesre nyújtsuk a győzelmi szériát, de egy ilyen sorozat után az ember valahogy titkon szeretne többen reménykedni egy tisztes helytállásnál – még akkor is, ha tudjuk, mi a realitás. Azt feltétlenül fontos szem előtt tartani, hogy bármi legyen az eredmény, a mai összecsapás nem fogja a szó pejoratív értelmében „beárazni” Frank eddigi munkáját, viszont jó indikátorként szolgálhat, hogy hol állunk a nyáron megkezdett úton. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!