Most akkor hol is tartunk?

Előző héten rég nem látott gólfiesztával tartottuk meg vezető pozíciónkat, kedden pedig, ha megint csak nagy izgalmak árán, de összejött a továbbjutás a Ligakupában is. Kedvező sorsolásunknak hála ma sem vár ránk leküzdhetetlen akadály, a St. James’ Parkból kell elhozni a három pontot.

Novemberhez közelítve gyakorlatilag azt mondhatjuk, álomszerűen alakul egyelőre a szezonunk. A bajnokság negyedéhez érve vezetjük a tabellát, a BL-továbbjutásunkat aligha fenyegeti bármi is (a torinói kudarc az idény eddigi egyetlen igazán kellemetlen eredménye), a Ligakupában is sikerült mindkét alkalommal továbbimádkozni magunkat, nem is kívánhatnánk többet. De nem csak ebből az olvasatból használhatjuk az álomszerű jelzőt, ugyanis az, hogy az eddig nyújtott teljesítményünk ilyen veretes eredménysorban testesül meg, kissebfajta csodaként aposztrofálható.

Alapvetően optimista embernek tartom magam, most sem szeretném letörni a jó hangulatot, azonban nem tudok nem ambivalens érzésekkel gondolni az előttünk álló hónapokra. Negyedtávnál az erőviszonyok és a célkitűzések is körvonalazódni szoktak, és a jelenlegi helyzetből talán álszerénység lenne azt mondani, hogy egy dobogós helyezéssel már kibékülnénk májusban. Lehet, hogy ez lenne a realitás, de lássuk be, ennél többre vágyunk.

Rápillantva várható számainkra azonnal világossá válik, hogy valami nem kerek. A Tuchel alatt megszokottá vált betonvédelem látszólag továbbra is teszi a dolgát – egyetlen gólt kaptunk akcióból, azt is közvetetten egy pontrúgás után –, de itt inkább csak Mendyt illeti dicséret, mintsem az egész hátsó alakzatot. Az ellenfeleknek engedett 10.2 xGA-nk érzésre sokkal pontosabb képet fest, legfőképp a Cech óta nemigen tapasztalt színvonalon tevékenykedő szenegálinak köszönhetjük, hogy a neccesebb találkozókon rendre felénk billen a mérleg nyelve. A futószalagon szállított clean sheetek mellett jelenleg még belefér, hogy mi sem alakítjuk ki tonnaszámra a ziccereket, de a meccsenkénti +0.54-es xG diffünk jól mutatja, vékony jégen táncolunk, míg két legfőbb riválisunk 1.6 körüli mutatót tudhat magáénak.

A pohár azonban nem feltétlen félig üres. Úgy jutottunk túl az első hónapokon, hogy támadóink közül Lukaku első heteit leszámítva senki nem tudott tartósan jó teljesítményt nyújtani, újabban sérülések is nehezítik a stáb dolgát, és már most letudtuk az első körös rangadóink nagy részét. Lukaku és Werner kiesése ráadásul hosszú távon kifizetődő is lehet akár: annyiszor reménykedhettünk ebben az elmúlt években, hogy már szinte én se hiszem el amikor leírom, de Hudson-Odoi amikor lehetőséghez jut a bal szélen, rendre bizonyítja, hogy igenis valid opciót jelenthetne a két német, vagy éppen Ziyech helyett, az általa nyújtott extra kreativitás egy csapásra oldhatja meg problémáink nagy részét támadóharmadban. 

A válogatott szünetig ránk váró három találkozó egyaránt a kötelező kategóriába esik, így papíron nem kéne problémát jelentsen a néhány hiányzónk – Lukaku, Werner és újonnan Kovacic (a lassan visszatérő Pulisicet néha már el is felejti az ember) pótlását meg kell és meg is lehet oldani a Newcastle, Malmö, Burnley hármas ellen. A sorsolásnak hála ma párhuzamosan fogunk pályára lépni a Liverpoollal és a City-vel, így a legnagyobb izgalmakon gyorsan túl fogunk esni. Akármi történjen, nagy csalódás lenne, ha este már nem mi állnánk az élen.

Ennek ellenére továbbra is érdemes óvatosan megfogalmazni az elvárásainkat. Az első kilenc forduló alapján, ha csak egy fél szinttel is, de úgy tűnik, mindenképp Pep és Klopp csapata alatt vagyunk, de van okunk reménykedni: az Etihadban a csatárkérdés adhat okot az aggodalomra, a ’Pool pedig, bár abszolút megállíthatatlannak tűnik jelen pillanatban, egy hónapig két legjobbja nélkül lesz kénytelen boldogulni 2022 elején. Reméljük, hamarosan nálunk is minden a helyére kerül, addig pedig valahogy tartani kell a lépést. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!