Kicsi, vékony, kevés, sovány

Nem kevés csalódottsággal állhattunk fel a mérkőzés után kedvenc vasárnapi fotelünkből, végignézve a mai meccset. Két pozitívum mellett megannyi kérdőjellel volt tele a pálya, de ne vegyük el magunktól a lényeget: ismét győztünk.

Ezzel, meg azzal, hogy a fiatalok kaptak együtt kábé egy órányi játékot, ki is fújt a pozitívumok hada. Nyilván vannak még, akik ide sorolnák azt, hogy vagy 20 percig egészen tetszetősen is tudtunk focizni, engem azonban ez főképp akkor hozna lázba, ha rámoltunk volna mellé négyet is, ahogyan arra minden esélyünk megvolt.

zanzásítva a lényeg

Ehelyett azonban azon égett ki a szemünk ismét, hogy egy nulladik típusú ellenfél ellen feltoltuk a legerősebb kezdőnket, és nagy nehezen nyertünk 2-0-ra. Namármost logikailag nehezen védhető a felháborodásom, elvégre láttuk már a Chelseat idén, amelyik elvétve nyert meg bármilyen meccset, pláne kettőt zsinórban, ötmeccses veretlen szériánk pedig utoljára tavasszal volt, az FA-Kupa pedig jelenleg az a sorozat, ami valós trófeával kecsegtet a szezon végén, így némileg otrombaság lett volna a Poolhoz hasonlóan a ZS kerettel felállni. Viszont az érzések nem logikusak, bennem pedig itt a fájdalom az oldalamban, mert egy harmadligás ellenfél ellen két soványka gólt tudtunk begyömöszölni, és még csak arról sem nagyon ejthetünk szót, hogy végig a kapujukhoz szegeztük őket, és hát sajnos a kis számok törvénye alapján csak kettő ment be, mert veszettül sünöztek ezek ott hátul, és még az asszisztens is velük volt.

Legalább Ruben öröme őszinte

Nem kérem. Örömünket az, hogy továbbmentünk, viszont a csalódottság pírját az okozhatja, hogy képtelenek vagyunk megfojtani egy 44 csapattal alattunk tanyázó ellenfelet; a földbe döngölni, porrá alázni – ilyeneket sosem vártam a Chelseatől. De azért egy League1 középcsapat ellen 4 kaput találó lövéssel zárjuk a meccset, mégiscsak abszurdum. És akkor az edzőnk is annyit tud mondani a meccsről, hogy „nem számítottunk könnyű mérkőzésre, és nem is volt az”. Az volt bazzeg, csak mi tettük nehézzé. Persze, tudomén, a kicsiknek ez életük meccse, és ezer fokon égnek, ami tiszta sor. De e közt a két csapat közt megvolt az osztálykülönbség – láthatóan kb 15-20 percre. Akkor viszont ott volt az végig, de mivel abban a 15-20 percben ezt elfelejtettük kihasználni, utána meg nem is volt ott – ja, dehogynem, de ahelyett, hogy átkacsoltunk volna halálosztóba, inkább hagytuk játszani a Scunthorpe-ot.

Feltehetném a lemezt, hogy nyertünk, és ez a lényeg, továbbmentünk az egyetlen mentsvár sorozatban, és még a fiatalok is lehetőséghez jutottak, nincs itt semmi látnivaló kérem, csak a jóság, és menjünk szépen haza, hajtsuk örömmel és mosollyal párnára a fejünk. Engem viszont továbbra is zavar az a tény, hogy kitettük a világ egyik legjobb edzőjét, mivel változtatni kívántunk azon a helyzeten, ami volt, viszont az egyetlen látványos javulás minden téren az, hogy Costa elkezdte lődözni a gólokat, így nem kapunk ki. Bután hangzik, de ma José ugyanúgy ott ülhetett volna a padon, mert vele koppra ugyanezt láthattuk volna a képernyőkön.

Az ember, aki valóban feltámadt JM távozása óta

Nyilván valahol örülök, nem kell félreérteni, hogy a győzelmünkön keseregnék. De van bennem tüske rendesen a mai meccs miatt. Egy kör megvan, még maradt öt a végéig. Sorsolás holnap este 20:15-től, a forduló meccsei január utolsó hétvégéjén lesznek. Vannak még kicsik bőven a 32 közt, és ránk férne még egy langyosabb forduló, lévén a meccs az Arsenal és a Watford idegenbeli meccsek közé esik, ráadásul ott két hét alatt 4 meccsünk lesz ezzel együtt, és az utolsó sem sétagalopp: a ManU érkezik a Bridge-re.

Oda kell még beszuszakolni az FA meccset, jómi?

Nem fogom felhánytorgatni azokat a dolgokat még egyszer, amit meccs közben a kommentszekcióban is megtettem, hogy mondjuk miért nem tudunk legalább egy harmadvonalas csapat ellen megpróbálni végigvinni egy kontrát, nem én. De ahhoz, hogy JT jövőre is kiülhessen a konyhába, és egyel több kis replikát tehessen ki maga mellé a márványpultra, ahhoz lesz még mit tenni 2016-ban.