Az én Chelsea-m – 2. rész

Éppen ma nyolc éve, hogy Münchenben a Chelsea a magasba emelhette a BL-trófeát egy örökké emlékezetes és idegörlő döntő után. Kaptunk már tőletek néhány beszámolót arról, hogyan éltétek meg ezt a 2012-es estét, most pedig egy újabb írást osztunk meg veletek, Bencétől.

Az én Chelsea-m – 1. rész

Néhány hete arra kértünk titeket, hogy írjátok meg legszebb emléketeket a Chelsea-ről. Köszönjük mindenkinek, aki írt! Sokan a 2012-es BL-döntőt nevezték meg, most az évfordulóhoz közeledve ezekből közlünk válogatást.

Nézőpont Kérdése: Az elpazarolt tehetség; a legjobban fizetett játékosunk helyzete

Két klasszis középpályás, két különböző játékstílus, mégsem férhetnek el egymás mellett, mert egyikük elveszi a másiktól azt a pozíciót, ahol a leginkább alkalmazható lenne. Fókuszban N’Golo Kanté, mert ennek leginkább Ő issza meg a levét. Valóban ekkora luxushelyzetben lennénk, hogy elfecsérelhetjük posztját tekintve a világ legjobbjának képességeit?

A középpálya-puzzle

Lassan két hónapja nem láthattuk pályára lépni kedvenceinket és ezt az ingerszegény időszakot csak tovább nehezíti, hogy jóformán semmit sem tudunk a folytatásról. A jelenlegi bizonytalan helyzetben sok szempontból felesleges a jövőt firtatni, így gondoltam csapatunk azon részét veszem górcső alá, ami a legstabilabb pontnak tűnik mind a jelenben, mind a következő szezonra nézve.
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com