Wave after wave

A Chelsea most a tenger, aki módszeresen, hullám hullám hátán mossa el az útjába kerülőket. Vannak kisebb, majd jönnek nagyobb hullámok, a lényeg, hogy azért a víz az úr. Tegnap a nagyobb hullám jött, a Maribor kis hajója megrogyott, majd mélyre süllyedt. Mi pedig idő szűke miatt összeszedjük gondolatainkat a tegnapi klubrekordot jelentő BL-győzelemmel, meg úgy általában az eddig látottakkal kapcsolatban.

 

https://www.youtube.com/watch?v=vN2Q62uMew0

Módszeresen jönnek hullámban a meccsek, de, mint mondtam, egyelőre elég pazar formában nem meglovagolni kívánjuk őket, hanem mi magunk vagyunk a hullám, és lényegében így vagy úgy, akármilyen formában, de elmosunk mindent, és rendületlen ostromoljuk a távoli partokat. Nyilván lesznek majd az utunkban hullámtörők jövő júniusig, eleddig azonban mindenki meghajolni kényszerült előttünk a szezonban – a Chelsea továbbra is veretlenül áll ’14/15-ben.

Magáról a mérkőzésről sokat nem szólnék, aminek két fő oka van, az egyik ebből, hogy csak a felét láttam, a másik pedig, hogy amit meg láttam, annak a lényegi része, hogy rommávertük azt a Maribort, aki már majdnem elhitte magáról, hogy van keresnivalója a nagyok játszóterén, de végül tegnap este megtanulták, hol lakik a jóisten. Igen, volt benne két tizenegyes, a komolyabb ziccereket kihagytuk, és amolyan szar öngólokat lövettünk helyettük, jutott viszont ismét két top class találat, John ‘Forrest Terry és Ázár révén – és ritkán beszélünk egy megsemmisítő 6:0 után helyzetekről, de amit Oscar és Willian ragasztott kapura, hát izé, aaaaahhhhhhh…

Meg kell említeni, hogy amellett, hogy alapemberek pihenhettek, és bemutatkozott másfél újonc – ezt értsük úgy, hogy ismét láthattunk egy igen meggyőző teljesítményt Zoumától és Akétól, akiket így azért szépen lassan elkezdhetünk megszokni a nagy keretben, ráadásul Solanke is kapott pár percet. Lényeges, hogy Terry egy igazán jó meccset játszott, mert idén azért eddig annyira nem villogott, beleértve ebbe mér 2014 tavaszát is. Tegnap viszont hátul is remekelt, ráadásul gól+gólpassz a neve mellett – soha rosszabbat. Talán némileg meglepő módon mellette (többnyire a második félidő alapján persze, merugye azt láttam) Terry és Ázár mellett két másik védőt, Ivanovicsot és Luist tudnám kiemelni, fantasztikusan játszott a csapat, és tényleg senki nem lógott ki lefelé, de ők még így is kiemelkedtek.

Pár szóban kitérnék a nagy öregre, Drogbára is, két okból: a legutolsó gólját nem ragoznám, melyik is volt, vagy mit jelentett a klub számára. Most bár csak büntetőből, de ismét betalált, ráadásul a Stamfordon, ami egyrészt neki is óriási élmény lehet, ráadásul remélhetőleg megszűnt benne – ha volt is – a lelki gát, hogy be kell találni – mivel a másik ok, amit meg kell említeni, hogy Costa fizikai kimerültsége és Remy húzódása után a két Old Traffordon bevethető csatárunk a két véglet: Drogba és Solanke lesznek. Nem van kétség affelől, hogy kezdeni az elefánt fog, és reméljük bírni is fogja a 90+ percet. Tegnap az látszott, hogy óriási rutin és akarás van benne, nagyon érzi és tudja ő még ezt a foci nevű játékot, de fizikálisan a jelenlegi Chelsea szintje alatt van egyel. Sosem hiányzott sok, mindig csak 1 centi, egy fél lépés, de az valahogy mindig. Imádom Drogbát, de mondjuk meg: nem véletlen harmadik számú csatárról beszélünk immáron, ha szóba kerül a neve. Viszont, remélem a United védői még a nevétől is összefossák a vörös zoknit, mert nagyon kelleni fog a hétvégére egy csatárteljesítmény.

A szezonról, szezonból kicsit általánosabban szólva-szemezgetve három dolgot említenék meg, ami jelenlegi sikerünk záloga a többiekkel szemben:

Egyrészt, a gólok. Sok, sokféle és jóféle. Igen lényeges fokmérője a sikernek, lévén a fociban a győzelemhez gól kell – mi pedig jelenleg olyan kompakt csapattal tudunk kiállni, hogy jut mindenből: van csatárgól, van távoli, van szabadrúgásból, van szögletből, van fejes, van büntetőből és van Ivanovics; nem mellékesen a legutóbbi három meccsünkön szerzett 10 gólból hat kérem – nem is tudom a megfelelő magyar kifejezést rá hirtelen, peace of brilliance, fordítsuk magyarra úgy, hogy egy csepp zsenialitás – Costa és Ázár az Arsenal ellen, Oscar és Fabregas a Palace ellen, tegnap pedig Ázár másodikja (ahol jegyezzük meg, Aké tolt egy Fábregasosat, Ázár meg egy Costát) és Terry gólja. S akkor még olyanok állnak sorban a szezonban, mint Schürrle első fordulós találata, Matics felhőfejese a BL-ben, Zouma debütgólja és Oscar távolija a Bolton ellen. 10 játékosunk talált már be soros ellenfeleinknek, köztük védők és védekező játékosok, de támadók, és végre van nagybetűs Csatárteljesítményünk is.

Másrészről meg kell említeni, az igazolásaink zsenialitását. José (kivételesen?) mesterien nyúlt a keretbe, s míg az ellenfeleink rendre beragadnak az új embereikkel, legyen szó akár a ManU-ról vagy a Poolról, addig nálunk Costa és Fabregas egyértelmű, de ide vehetjük Courtoist és még a félszezonos Maticsot is, de az egyelőre némileg epizodista Luis, Zouma vagy Remy is többnyire élni tudott az adódó lehetőségekkel. Utóbbi is ugyan eltűnt a CP ellen, de szumma 400 játékperc alatt van már PL és BL gólja is, második számú csatárként – szemben mondjuk Balotellivel ugye… szóval nem kevésszer hangzik el tőlem, de ismét meg kell paskolnom José vállát, mert egyelőre második happyone eljövetele nagyon úgy tűnik egy jól kidolgozott terv része,

Harmadrészt, amit meg még le kell tenni ide instant tudomány alapon, az az, hogy egyelőre tényleg csak úgy süt a magabiztosság a csapatból. Nyilván még mindig nagyon a szezon elején vagyunk, és még csak most jön a szürke november, ami általában megforgatja a Chelseat rendre, de amíg ennyire rettentő hatékony a csapat, amellett, hogy nem pörög ezer fordulaton, csak mondjuk egy szolid hatszázon, ez elég bizalomgerjesztő. Most, hogy Costa ideiglenesen meghatározatlan ideig nem bevethető, ráadásul Remyről sem tudni egyelőre sokat (egyelőre nem venném alapul azt, amit José apánk ködösít), emellett – illetve hát pontosabban szólva rajtuk kívül a sérültlista résztvevői szintén meghatározatlan ideig Schürrle, Mikel, és a tegnapi játéka ellenére maga Drogba is. Ilyenkor ütközik ki az angolok hiánya, illetve a keret keskenysége – persze még így is fel kell tudnunk állni viagra nélkül is, és amíg van Oscar, Ázár, Willian, Fábregas, nem mellékesen jó formában, addig talán nem kell vészharangot kongatni (azokat úgyis lestoppolták az ágyúsok), de idén a bajnokságban 8 meccsen kilencszer láttuk, milyen hasznos is, ha van Diegoal. Ismétlem, összességében azért nem dőlök a kardomba, és csakazért is elsütöm, hogy No Remy, no cry.. de ha ebből a dologból is jól tudunk kijönni, akkor reszkess futballvilág.

Most a hétvégi ManU után nem vészes a sorsolásunk, a Shrewsbury után otthon fogadjuk a QPR-t, majd a Maribori hétközi túra után jön a Pool november 8-án, majd a sötét hónapunkba még egy hazai WBA, Di Matteoék idegenben, és egy látogatás a csúnyán megalázott Britanniába fér bele.

Maga az idegenbeli Maribori túra azért lényeges, mert ahogy tanult kollégám a beharangban is említette, ha oda-vissza alapon megcsináljuk a lilasárgákat, akkor 4 mérkőzés utáni 10 pontunkkal gyakorlatilag letudtuk a továbbjutást, majd a Schalke ellen már a csoportelsőséget is lezárhatjuk novemberben, míg egy esetleges X vagy a lehetetlen kategória vereség esetén az utolsó fordulóra maradna az elsőségre jutó egységnyi döntés, feltéve persze, ha közben RDM-ék győznek a Sporting ellen idegenben. Bárhogyan is, mi már kényelmes helyzetben vagyunk – kényelem a quadon, vagy mi. Node addigra még akár hó is lehet, da ha az nem is, jutnak olyan izgalmak, mint az évzárás és fűtésszámla, internetadó és C vitamin. Cserébe bízom benne, addig még legalább két hatnullát megénekelhetünk itt nektek, egyelőre ManUra fel, spec most nélkülem, mera’ hosszú hétvége tiszteletére kivonulok a létező világból (értsd: nem lesz internet connection), szóval majd a meccs után találkozunk. Hogy legyen előttünk valami perspektíva: majd koccintunk a sikerre. Addig béke veletek.