Aktuális télvégi különszámunkban egy kiemelt ajánlattal foglalkozunk: igazi last minute, alkalmi vétel! Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Ex-menedzsereink kedvelt vesztőhelyére látogatott kedd este a banda azzal a céllal, hogy bebizonyítsa, hogy egy olyan értékes jószágot, mint a csoportelsőség nem csak megszerezni, hanem megtartani is képes. Ez sikerült ugyan, de nem csak rajtunk múlott, a londoni odavágó…
Süt a nap, lelkünket átjárja a tavasz ígéreteként körülöttünk ragyogó fény, és ezen a csodás reggelen azzal a boldog tudattal ébredtünk fel, hogy végre egy egész fordulóra (legalább) átvettük a PL vezető helyét. Olyan fordulón vagyunk túl, ami legkevesebb…
A címet nem önmagában José nagyjából 1 hét alatt szállóigévé avanzsált szösszenete ihlette, ez egy '69-es dirty dancing imitáció címe is egyben, ami a nagy amerikai válság korában játszódó, korabeli csillag-születik leíró költeménye, annak minden velejárójával.
Csapatszinten hatalmasat játszva, rendkívül fontos derbit húztunk be hétfő este. Elsődleges célunk a vereség elkerülése volt az Etihadban, de páran mertünk merészebbet is álmodni – nem is hiába! A bravúrt sikerült elérni, most pedig új világ tárult elénk. Át…
Nehéz lesz most higgadtan bármit írnom, de hát valakinek mégis csak meg kell tennie a lehetetlen összefoglalását, ráadásul nem tudunk elég sok karaktert kilőni az internet végtelen egére, hogy ne olvasná minden szurkoló édes szájízzel az utolsó betűig.
A liga leggólerősebb csapata találkozik a legjobb védelemmel – hallottuk már több ízben is, aztán a Tottenhamet és az Arsenalt is egy hatossal zavarták haza Pellegriniék. A City támadógépezete továbbra is megállíthatatlan, ami azért különösen aggasztó, mert most mi…
Ki emlékszik még a hírhedtté vált Barca elleni meccsre? Leparkoltuk a buszt a kapunk elé, és még a szerencséjüket is elvettük a szerencsétleneknek, majd boldogan reklámoztuk, hogy bizony a cél szentesíti az eszközt. Futballközhely, de végül mindig minden kiegyenlítődik.…
Túlzottan sok gondolat fog szerepelni ebben a posztban, szólok jó előre. Mégis, hozzá kell kezdeni valahol... egy pillanatra ki fogunk lépni a tér s az idő kalitkájából, kicsit szembenézünk önmagunkkal, látni fogjuk a múltat, a jelent, s kicsit a…
Tegnap délután a szélsőséges időjárási viszonyok elvonultával megrendezésre került a nagy múltú angol kupasorozat negyedik fordulója, ahol a meteorológiai langyos vízhez méltó hozzávalóként különösebb megerőltetés nélkül sikerült a Fazekasokat távozásra kérni. Szép szóval is ment, így aztán nem volt…