Utazzitthon.FA

lastminuteAktuális télvégi különszámunkban egy kiemelt ajánlattal foglalkozunk: igazi last minute, alkalmi vétel! Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!

Ha nem akarja elolvasni ezt a hirdetést, vagy nem jelenik meg jól a böngészőben, a hiba az ön készülékében van, és az ‘ön’ azért kisbetűs, mert lehetne ‘te’ is, de az meg olyan snassz. Eltelt a boldog karácsonyt, túlvagyunk a bolgodújéveten is, megvolt a vízkereszt, ti akartátok, farsang csillagaim, és szentválentin napja, nesztek. Mi pedig egyből egy utazást ajánlunk figyelmetekbe: kiemelten akciós ajánlat, manchesteri kirándulás. A csoport minimum 20 fővel indul. A program rövid, de garantált az élmény! Érkezés helyi idő szerint 15:00-kor Manchester városába, majd rövid körbetekintés Anglia egyik legjelentősebb városában. Az egykori iparváros sokak szerint Nagy-Britannia második legjelentősebb városa, persze London után. Londonban még a Kék is szebb.

utazz

Symbolbild - Tag des BieresMivel a vöröset nem kamázzuk, itt is a kék felé vesszük az irányt. Érkezés a stadionhoz, a kezdésig kocsmatúra. Nem lesz nehéz, egy helyre megyünk, ahová éppen beférünk. Negyed óra alatt 6 sör elfogyasztására nyílik lehetőség. Aki kevesebbet iszik, az béna, aki többet, az meg nem fog látni a meccsből sokat. 16:45-kor jegyek átvétele, aztán irány a stadion! A helyek elfoglalása előtt 6 perc alatt további 4 sör elfogyasztása javasolt. Aztán indul a buli.

Érdekes hét volt a 2014. évi hetedik. És legkevésbé sem azért mondom ezt, mert hosszú idő után ismét két egymást követő nap is elérték a melóban, hogy híresen türelmes valómból egyszercsak kikeljek. Hétközi meccsünk volt a PL-ben, amit csakúgy, mint a legutóbbi, baromi régen tett Etihad-i látogatásunk alkalmával sikerült bravúros X-re hozni. Blogbéli kollégám ki is dühöngte magát, bár többnyire általánosságban hülyézett le mindenkit, azért ketten-hárman valóban meg is érdemelték. Nem kis bosszússággal mondhatom, az egyik ezek közül José, a másik pedig Oscar, akik  egyébként letéteményesei idén (és itt tessék a szezonra gondolni ám) annak, hogy ott tartunk, ahol. Persze nem ők ketten tehetnek az egész 1-1-ről, jóval többen megérdemelnék, hogy a meccs utáni tequilát ne (csak) kukaccal, hanem kaktuszbetéttel kelljen letolni. No nem mintha valami veszett nagy dolog lett volna elszórni a két pontot, csak mégsem van ez így jó, vagy mi, vagy ki.

lovakViszont, annak ellenére, hogy ilyen sűrű a hét, itthon beindult a választási kombány, odakünn meg beindult a válaszadási kampány. Az egész egy rendkívül félelmes estén kezdődött, mikor Zsauzé, a tekszaszi lótolvaj nekiállt állatkertet csinálni a PL-ből. Vannak nagy lovak, meg kis lovak, vannak a lovak lábai közt vergődő csivavák, van pár ló, amelyik vak, van, amelyiknek nincs ki mind a négy lába, van, amelyik megbotlik, van, amelyik állítólag gazdag, és van, amelyik egyszerűen csak hülye. Mindenesetre azt hiszem, tekinthetjük ezt a fordulót a finisbe fordulásnak, mert olyan kis kommentháborút rittyentettek a zedzők a héten, hogy csuhaj. A Top 4 oda-vissza leoltotta egymást, mi viszont, mégis azt mondom, koncentráljunk arra, ami holnap vár ránk, ahelyett, hogy azon lamentáljunk, hogy most az mégis mennyire fájó pont, hogy Hodgson rácsapta Terry orrára az ajtót, meg, hogy Cole azt sem tudja, nyitva van-e, vagy sem.

Mondanám, hogy a holnapi meccs igazi Pay-Back rangadó, de olyan hosszú a sor, hogy melyik fél mi mindenért akar revánsot venni, akárcsak az elmúlt 2-3 évből a másikon, én meg így péntek este lusta, fáradt, és minimum frusztrált vagyok, (bazzeg, mi lesz belőlem, nő?!) hogy baszok én felsorolni mindent. Lényeg a lényeg, idén kétszer megcsináltuk a City-t, tavaly meg ők répáztak meg bennünket az FA-Kupában a Wemblyben, szóval leszen egy hangulata a meccsnek, ami az alapja, ugyebár. A medencekorlátkékek jobban rápihenhettek a mérkőzésre, lévén a bjútiful inglish weör elfútta a Sunderland elleni meccsüket. Ezzel, az FA továbbjutással, a BL indulással kezdetét veszi a bajnokság azon szakasza, mikor szóba kerül fordulónként a „vesztett pontok tekintetében” frázis, lévén sok esetben egy, néha akár kettő vagy több mérkőzés különbség is lehet majd csapatok között. A City Sunderland elleni hazaiját ugyanis a szabályok értelmében csak jó későnre tudják tolni, április közepéig ugyanis a Bl meccsek miatt nem lehet PL, FA és COC mérkőzéseket játszani kedd-szerda-csütörtök napokon. Szóval a City valószínűleg a Liverpool-i látogatás előtt kaphatja meg az angol matracosokat, míg a holnapi továbbjutó pedig a nevemnapja PL mérkőzését fogja eltolatni későbbi időpontra.

A felállások tekintetében lesz pár változás a nemisolyrégi PL-meccshez képest, a fogadók oldalán Pelle ragaszkodik a kupában Hart helyett a román gatyóhoz (pantallómon), s bár Aguero és Fernandinho továbbra sem állhat rendelkezésére, Yaya (mivel nem tiltották el) igen, meg még felépült Nasri (ha gólt szerez ellenünk a City, tuti köze lesz hozzá) és Garcia

Mindenki számára más a megoldás
Mindenki számára más a megoldás

is bevethető. A továbbjutó csapat oldalán elöl felépülődött Torres, cserébe nem épült fel Terry, és megsérült Cahill, ami jóval fájóbb, mintha a spanyol tüzér maradt volna maródi még egy dalabig. Persze José egyszer már elhitette mindenkivel Manchesterben, hogy Ivanovics meg olyan sérült, mint a állat, aztán kezdett hirtelen, szóval sosem lehet tudni, de a védelmünk gyaníthatóan az Ápilikveta-Ivanovics-Luiz-Cole névsorral virít majd (jáj), előttük ezért gyaníthatóan a Mikel-Matics retesz dolgozgat, egyrészt, mert Ramires a szezonban 0,2%-os jómeccs mutatóval bír, másrészt a felforgatott védelem előtt fő a biztonság. A támadóhármasban Hazard helye biztos, és gyanítom sem Oscar, sem Willian nem most kap kimenőt, annak ellenére, mit láttunk Westbromban, s hogy ki őrlődhet a City védők gyűrűjében, talán mindegy is, bár, lévén Iva CB-t játszik, rá már nem számíthatunk, max szögleteknél. Mekkora show lenne, ha megint kivégezné a City-t…

A mérkőzés előtt közvetlenül már mérsékelt hangoskodás, fals hangon éneklés, meghitt dülöngélés megengedett, a középkezdés után kötelező. Miközben a csoport másik fele épp azt nézi végig, hogyan aprítja rommá egymást a Pool és az Arsenal, hiába fél szemünk a livescoreon, javarészt illik az itteni találkozót követni. Szünetben ismét 2 sör fogyasztandó. Aki nem szurkol számottevően, azt a biztonságiak kivezethetik, jobb felkészültnek lenni. A mérkőzés végeztével a győztes londoni csapat ünneplése, majd integetés a csapatbusznak. Vérmérséklettől függően újabb 5-8 sör fogyasztható. Efölött a kirándulás hirtelen lezárul padonalvással, fájó ébredéssel. A többieknek gyülekező a buszparkolóban éjfélkor, a szerencsésebbek maguktól szállnak fel, a többieket feltargoncázzák. Mámoros elalvásuk előtt ne felejtsék el kitölteni a megelégedettségi kérdőívünket, hiszen, számunka nincs fontosabb, mint a önök véleménye, viszontlátásra, köszönöm, szívesen.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=ufVdSSORh3I]

Legutóbb azt mertem mondani, hogy a Chelsea jelenlegi legnagyobb ellensége önmaga. Ez majd javul ugyan a tapasztalattal, de addig is: now it’s really hard to see, that we are the enemy…

31 Comments

  • Posted 2014-02-15 19:19 0Likes
    by zenzo

    Eto’o – Salah? 🙂 Na, ez érdekes lesz…

  • Posted 2014-02-15 19:26 0Likes
    by Cech01

    Cech ma elég tompa, a hibája nagyban elvonja a figyelmét.

  • Posted 2014-02-15 19:34 0Likes
    by Efra7

    Végre lejön Ramires…

  • Posted 2014-02-15 19:41 0Likes
    by Cech01

    Dávidka, ez priceless volt…

  • Posted 2014-02-15 19:42 0Likes
    by Efra7

    Hát ez eldőlni látszik. Nehezen észrevehető, de les volt.

  • Posted 2014-02-15 19:55 0Likes
    by vroli77

    hát a brazilok ma is kitesznek magukért,mikel pedig nem értem ,h játszhat ebben a chelsea-ben ennyi ideje!josé sztem a bajnokságot célozta meg ez látszott a kezdőn.el kell ismerni a city jobb ma!

  • Posted 2014-02-15 19:56 0Likes
    by taybor33

    Komolyan jobb külföldi kommentárral nézni meccseket, eredménytől függetlenül.
    A digis kommentátorok se mindig 100asak, de itt Faragó és társai…no comment.

  • Posted 2014-02-15 20:09 0Likes
    by Flyvik

    Biztos lesz majd meccs utáni cikk, de ezt most muszáj leírnom. Mindig megvédem a csapatot, még akkor is veszít, de most azt láttam, amit régen. Nem akartak nyerni. Nem jöttek előre, nem csináltak semmit. Hazardot ügyesen kikapcsolták, de mi is. A mérleg ugyan nekünk kedvez a szezonban, de most kezdődik egy lejtmenet? Már volt egy tavaly év végén, most megint? Ez luxus. Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy a City teljesen megérdemelten nyert, még akkor is, ha Nasri gólja les volt, de mivel befújták, így gól. Nem találok mentséget, nem találok pozitív jelzőt. A kupáknak annyi (kivétel BL), talán a bajnokság, de szerintem most az sem kivitelezhető, majd csak jövőre. Talán. Ne legyen igazam.

  • Posted 2014-02-15 20:10 0Likes
    by Efra7

    Hát, nem tom Ti hogy vagytok vele, de én nem bánom annyira ezt a vereséget, sőt lehet hogy csak jól jön. A Citynek lesz két Barca elleni derbije, plusz itt is lehet még egy Everton, vagy Arsenal/Liverpool meccsük, márpedig mostantól szerintem meg akarják nyerni ezt is.
    Röviden, én nem sajnálom annyira, fontosabbak voltak a bajnokik.
    ui.: Ez a rohadt Nasri már megint gólt lőtt ellenünk.

  • Posted 2014-02-15 20:48 0Likes
    by Gabor1092

    Egyrészt szomorú vagyok a csapat mai teljesítménye miatt (bár grat a citynek nagyon jól zárták ki hazardot a játékból), másrészt egy kicsit dühös vagyok Mou-ra is, mert nem volt elég tökös ahhoz hogy rotáljon, most komolyan, Iva,Azpi,Cahill, de akár Hazard és Willian sem pihent mostanában szinte semmit se, pedig ott van a padon elég osk olyan játékos aki ha nem is annyira jól, de azért talán tudná pótolni őket, gondolok itt Colera, Schürrlere, de én akár Kalasnak is bizalmat szavaznék, talán Luiznál nem lehet rosszabb, mert mostanában nem játszik a legjobban a brazil, ebben igaza van Mou-nak hogy nem ad neki annyi bizalmat középen, ma is voltak hibái, pl a második gólnál is, ha nem áll meg vagy legalább is nem lassít le lest reklamálni, akkor szerintem ki rúghatta volna a középre jövő labdát.
    A cserékre visszatérve, nem értem hogy miért kellett a 2. félidőben egy ideig csatár nélkül játszani, akár meg is lehetett volna próbálni 15-20 percre a 2 csatáros játékot.

    Remélem hogy ez a vereség felkelti a srácokat, és jobb játékot produkálnak majd az elkövetkezendő meccseken.

    • Posted 2014-02-15 21:38 0Likes
      by hajráchelsea

      nem a srácokat kell hibáztatni, nem ők tehetnek róla h nincsenek versenyeztetve (ez a wba ellen látszott a legjobban, h abszolút nem motiváltak, ma még fásult is volt mindenki), nem lehet fölpörögni 3-4 naponta ugyanúgy. a másik: a nagy edző egész héten másokat cseszegetett, köztük pellegrinit is, h hány évre épít csapatot, stb, hát ez velős válasz volt és nem a 2-0 miatt, hanem h tartalékos csapattal, takarékos játékkal lefocizta mou csapatát a city. ja az a b.zeráns aki a nevemben irogatott gondolkodjon el rajta, h mennyire rossz lehet a szüleinek, h l kell viselniük egy ilyen kölköt, és rohadtul gerices lehet h név nélkül sem mer a számítógép mögül ugatni nekem gratulálok!

  • Posted 2014-02-15 20:55 0Likes
    by Endy919

    Az eredmény türhető , de a játék az szánalmas.

    José papi , jól jönne némi rotáció a kezdüben!

  • Posted 2014-02-16 00:05 0Likes
    by Lavid Duiz

    Igazságos eredmény született, de több is veszett Moszkvában.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com