Az, hogy a 18. forduló visszavágóját már február elején, számszerűen a 24. kanyarban megejtik, csöppet sem kelt feltűnést Angolhonban. A két Watford elleni bajnokink között tehát – hála a sorsolásnak – alig valamivel több, mint egy hónap lesz. Mivel a boxing day-es csörtét is én harangoltam, adta magát a kérdés: mégis mi változott ennyi idő alatt? Nem is sejtitek, mennyi minden… Részletek alább.
Kezdjük a Watforddal. A sárga-feketék még csúcsra járatva jöttek a Bridge-re, hiszen zsinórban négy megnyert meccsnél jártak épp. Mi pedig próbáltuk még emészteni ezt az edzőváltás dolgot, no meg a mindössze pár ponttal a kiesőzóna fölötti lavírozást. Mindezek ellenére akkor annak az iksznek ők örülhettek jobban, tekintve, hogy a végén Oscar elterryzte a meccslabdánkat a büntetőpontról.

Azóta a Watford megindult a lejtőn, a velünk játszott döntetlent négy vereség követte, igaz, legutóbb már győztek, no meg az FA kupában is állnak még – ennek ellenére hattal szereztek kevesebb pontot, mint mi ugyanezen időszakban.
A mi hazai döntetlenhalmozásunk mellett különösen üdítő a Hiddink alatti idegenbeli produkciónk. A hollanddal a három bajnokin hét pont jött a kilencből, ráadásul ezeken gólt sem kaptunk. A hétvégén pedig emeltük a tétet a Milton Keynes Dons elleni továbbjutással, így az összkép már egész vállalható. Hiddink alatt legalábbis, hiszen mindent egybevéve még mindig a 15. legrosszabb idegenbeli mérleg a miénk (forduló előtt „csak” 14. volt).
Ám nagy örömködésre sajnos nincs okunk. Itt van egyrészt a téli piaci aktivitásunk, amivel finoman szólva sem sikerült olyan üzenetet közvetíteni, miszerint új lendületet akarunk adni a megfáradt dolgainkat. Nyilván ennek a szezonnak már kábé tökmindegy, meg erősítsen majd az új menedzser nyáron, de ez a Falcao-Pato kölcsönkombó a 2015-2016-os idényre minden, csak nem szalon- és versenyképes. Sose érdekelt, inkább untatott a transzfer-cirkusz, de ha már kimegyünk a piacra, akkor tegyünk úgy, mint egy (presztízsében még) élklub, és ne úgy, mint akinek elég a kölcsönkenyér, meg a lepattanó. Vagy aztán ne lepődjünk meg, ha már nem csak a Real-Bayern-PSG-City tengely, de egy Milan vagy Stoke is előbb szerzi meg, akit akar, mint mi.
Még ennél komolyabb égés a Terry-ügy. Zenzo már leírta a lényeget, úgyhogy én itt most csak röviden méltatlankodnék. Egész egyszerűen nonszensz, hogy egy ekkora klubnál (és itt most megint ne a bajnoki helyezés legyen a mérvadó) maga a játékos kénytelen egy ilyet csak úgy mellékesen megemlíteni, mert az illetékes elvtársaknak nincs tökük ezt fölvállalni. Magánál a kommunikációnál is elkeserítőbb azonban a bejelentés ténye, miszerint egy Terry-kaliberű klubikon szezon végén mehet, amerre lát. Persze a kapu udvariasan nyitva maradt, hogy hát nem biztos ez még, meg majd az új menedzser (aki ilyen munkamorál mellett gondolom jó, ha augusztus elejére beesik) majd eldönti…

Szeretném ezt az egész cirkuszt úgy felfogni, mint a Dexter végét: így nem lehet ezt befejezni, szóval muszáj, hogy legyen valami kibúvó. A jelenünket még úgy ahogy tűrjük, de itt nagyon deprimáló jövő elé nézünk. BL nélkül, Terry nélkül. Chelsea-szívnek majd dobog Ivanovics és Mikel tandemben, edzőnek majd jön valaki állástalan, vezényleti nyelvnek meg jó lesz a spanyol és a portugál…
Addig is azonban itt van nekünk a jelenlegi állomány a jelenlegi paraméterekkel, szóval a totális befordulás és összeomlás helyett próbáljuk meg a legjobbakat remélni, vagy ha ez mégsem megy, legalább mosolyogjuk az olyan fix poénokon, mint Arsenal január végi – február eleji összeomlása. Továbbra is Blue Is The Colour!
285 Comments
by Endy919
Ohhh
by Sir Idemitirjak
Semmiből majdnem! Ez szép volt Costától.
by Rammschein
szétakadt a stream, de lol, mit hagyott ki…
by Endy919
Mit hagyot ki ????
Nagyon Drogbásan csinálta . 2 védő a nyakán , lefordul és majdnem beverte.
by Rammschein
hát pont szétment a stream megint… de a hangsúly a majdnem-en van. 😀
by Tornando Ferres
Van ám taktika. Bas*d előre, majd Costa megoldja..
by Sir Idemitirjak
Leért az adrenalin cukorka, vagy mi lett a fiúkkal?
by Rammschein
„Kedves Nézőink! Sajnos ezt a képet kapjuk a Watford-Chelsea mérkőzés helyett, ezért nem tudjuk közvetíteni a találkozót.” anyukátokat, azt…
by kasata91
De a vigasz opciók Barca meccs vagy Silvestre riport…
Esetleg lehetne kérni Arsenal golden momentset vagy legszebb Tottenham gólokat???
by Sir Idemitirjak
Scholes belépők amikre nem kapott lapott, vagy MU szabálytalan góljai sem lenne egy rövid műsor.
by undertow25
Talán ki kellett volna fizetniük időben a számlát 😀
by Rammschein
de ezt is úgy írták ám ki, hogy a meccsből lement 35 perc x”D
3 csatornára azért van pénz… why?
by Sir Idemitirjak
Nem is probálkoznak már vele a szerencsétlenek?
by Rammschein
Szerintem eddig azt tették, ezért írták ki most… szal azt mondanám, hogy nem… hacsak random vissza nem jön az adás…
de én ismétlésből tuti nem nézem meg, annyit nem ér olyan későn a szar magyar kommentárral, így marad a stream az enyhén akcentusos angol hapekkal. :DDD
by Tornando Ferres
Iva ma is micsoda labdákat osztogat 😀
by Rammschein
meh… ha így haladunk az 1-1 pontokkal, majd év végére elérünk a 10. hely környékére… :S
by kasata91
Laptopom fos, mobilon nem megy a stream. Egyedül a bet365 alámesélős önjelölt magyar kommentár … Hát eskü visszasirom az FA cup rádió közvetítést.
by Rammschein
Na most hol van Falcao vagy Pato vagy Rémy, mikor Costa foci helyett a bíróval szórakozik? (Tudom mi van velük, de pont ezért kellett volna egy értelmes csatárt idehozni….)
by kasata91
Ahogy hallgatom a MU ellen utólagos Costa eltiltás lesz….
by Rammschein
akkor még ennyi támadás sem lesz… úgy kell nekünk… fasznak csinálja a feszkót mindig… én már kvára unom…
by Sir Idemitirjak
Nem csinált semmi vészeset kivételesen, ellenfél rájátszott látványosan
by lamps8
kibaszottul el kell gondolkodni nyáron hogy van e értelme tervezni vele, mert ez már sok lenne. a Mu ellen konkrétan még 1x sem játszott.
by Sir Idemitirjak
Már télen is ezért sírtam, Costa egyszerűen nem alkalmas arra, hogy egy nagy csapat támadója legyen. Az eltiltások és sérülések is elegek ennek bizonyítására, és emellett képes több meccses gyenge szériákat lehozni.
by myheartisblue
De ez most abszolút semmit nem csinált.Hát a csávó legyúrja őt a földre, utána szalad és elbotlik Costa-ban, orbitális szimuláció,amival annyit ért el h. Costa is kapott sárgát. Ahogy a többiek utálják Costát, én meg mindazokat, akiket, kihasználják, hogy Costa kiprovokálható.
by Sir Idemitirjak
„Costa kiprovokálható.” látod pont ezzel van a baj.
by undertow25
Hányszor kapott pirosat amióta itt van?
by Sir Idemitirjak
Megleptél, úgy emlékeztem mintha lett volna neki, de 0! Viszont tavaly eltiltások és sérülések miatt 12 meccset hagyott ki csak a PL-ben
by undertow25
A sérüléseknek ehhez nincs köze.
Egyébként Diego tényleg nagy fasz tud lenni néha, és általában a határon táncol. Amikor inkább a focival foglalkozik mint a balhéval, akkor jobban is szokott menni neki a játék.
by myheartisblue
06/07-ben még az Atlético-ban. Profi pályafutása alatt pedig 2x egyébként. 😀
by Sir Idemitirjak
Utolsó akció után Costa nagyon huzza a combját, nem a legjobb jelek,
by Rammschein
nem baj… MU ellen majd megy Hazard csatárnak, mert ennyire értelmesen igazoltunk…
by Sir Idemitirjak
Traoérét bekéne dobnunk már most második félidőre, hátha bizonyít annyit, hogy a MU ellen odaférjen. Csak Pedrot nehogy bedobjuk a MU ellen.
by Rammschein
Hiddink nem fogja, max ha valami csoda történik… majd megy ő is a levesbe, vagy majd ha ilyen Dons elleni kis csapatokkal toljuk… vááárj a Watford is kis csapat…lol
by lamps8
majd bejön az újonnan igazolt csatárunk akit azért vettünk, mert van 1 falcaonk aki Mendes szülinapi ajándéka volt Josetol, egy sérülékeny Remynk és Costank. Ja hogy vettünk egy lószarral egyenértékú Patot. Kösz Emenalo.
by myheartisblue
Rémy-t sem értem, hol a f@szban van megint. Úgy volt, hogy már összedrótozzák, Falcao-rol lemondtam, és átkozom a napot, mikor idehoztuk. Pato meg még sehol sincs. Nem hiszem el, hogy ez nem volt előrelátható. De ha ennyire nincs csatárunk, miért nem változtatunk a felálláson?
by undertow25
Sérült. Csak figyelni kell, hogy mit mond Hiddink a meccsek előtt 😉
by myheartisblue
Nem mindig van időm megnézni, bocs.
by trueblue05
Remélem lépünk valamit a félidőben, mert ez nem lesz elég. Vállalni kéne némi rizikót edzői oldalról. Szerintem Matic le, Fabregas vissza, szélre jöhet Hazard. A döntetlennel nem megyünk semmire.
by Rammschein
ez ugyanaz a szenvedős szutyok, amit tavaly toltunk Mourinhoval is évvégén…
még mindig nem látom azt, ami átlendítene minket… mindig volt akkor is egy jó meccs, aztán jöttek a rosszak….
by trueblue05
ebben a szezonban nem fog már sok minden változni. néhol kicsit jobb, néhol kicsit szarabb, de kb ez az átlag teljesítményünk amit ma tolunk. a nyárban lehet reménykedni. mindettől függetlenül megtámogathatnának fentről egy kis mákkal, az talán segítene.
by Rammschein
jah, tudom… csak a remény hal meg utoljára…
a probléma ezzel, hogyha a játékosok másképp állnak hozzá, akkor lehet maradhatott volna Mou… így meg kitudja milyen edző jön ide nyáron… de mind1… nem akarok offolni ezzel.