Már megszokhattátok, hogy illő módon veszünk búcsút azoktól a játékosoktól, akik az évek során szívünkhöz nőttek. Nem lenne fair, ha épp a klubtörténet legsikeresebb és egyik legfontosabb alakjával tennénk kivételt. Minél több az emlék, annál nehezebb az ember dolga,…
Pusztán a cím alapján ez a poszt szólhatna akár a kiscserkészekről, Zorróról vagy bármely random szuperhősről. Mégsem így lesz. Arról a segítségről lesz szó, ami gólok formájában érkezik-érkezett, méghozzá a hátvédektől. Már az sem kevés, amit stabilitás címszóval a…
Az, hogy a 18. forduló visszavágóját már február elején, számszerűen a 24. kanyarban megejtik, csöppet sem kelt feltűnést Angolhonban. A két Watford elleni bajnokink között tehát – hála a sorsolásnak – alig valamivel több, mint egy hónap lesz. Mivel…
Másfél hét telt el a Palace elleni blama óta, a vereség hatására alkalmazott agyradír hatása csökkenni kezdett, így most ismét van erőm és hangulatom kedvenc csapatomról elmélkedni. De amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten, szóval az idei…
És ez a kérdés még csak nem is alapvetően annak szól (jelenleg), hogy az egyszál saját nevelésünk fog kikopni a keretből, s még csak annak sem ezesetben, hogy egyszemélyben távozik a kapitány, vezér, legenda. Most egyedül arra az egyszerű…
Amikor arról beszélünk, hogy a Chelsea ez vagy az, ilyen avagy olyan, szeretjük a dolgokat olyannak láttatni, amilyennek mi látjuk, elvégre a magyarázat célja, hogy mások is ugyanazt lássák, találják meg a Chelseaben, amit mi magunk is. Mai témánk…