Nem jó, nem elég

1217 nem jó, nem elég1Gondolom mindenki járt már úgy, hogy egy egysörös estéből vad tivornya lett. Nos, ez a poszt most Leicester meccshírnek indult, de aztán kinőtte magát (ebből következik, hogy ezt a részt csak a végén írtam hozzá). Ennek oka, hogy nem volt kedvem a meccsről gondolkodni, mert már fáraszt, hogy ugyanazokat kell elővennem, mint a korábbi vereségek és gyenge foci után annyiszor. Aztán pont ez a problematika késztetett arra, hogy egy kicsit nagyobb távlatból szemlélődve értékeljem a kulimászt. Ez következik alább.

Sajnos már a vak is látja, hogy amit és ahogy a pályára teszünk, az nem jó és nem is elég. Tulajdonképpen univerzálé, hogy minden úgynevezett kultúrának – legyen az civilizáció, divatirányzat vagy zenei stílus – van egy virágzó, prosperáló időszaka, egy zenitje és egy lezáró, hanyatlási fázisa. Nincs ez másképp a futball világában sem, ezért sincsenek örökké csúcson lévő csapatok: előbb-utóbb mindenkinek leáldozik, legyen az Aranycsapat, csoda Barca vagy akárki más. A dolog kvintesszenciája az, ki hogyan reagál a fájó elmúlásra. A nagyok/rátermettek kitalálnak és megvalósítanak valami mást, ami szerencsés esetben még jobb is lehet: átalakítják a struktúrát, többletfeladatokkal látnak el játékosokat, miazmás. A másik irány a kényelmeseké/csökönyösöké: vagyis azoké, akik nem akarnak vagy nem tudnak változtatni, akik szerint ha tegnap működött, holnap is fog.

Középkezdéshez kullogásban már megvan a rutinunk
Középkezdéshez kullogásban már megvan a rutinunk

Mi sajnos utóbbi utat tapossuk hosszú, kínkeserves hónapok óta. Persze ez is relatív, hiszen lehet azt mondani, hogy Fabregas vagy Pedro ki-berakosgatása a változtatni akarás és tudás megtestesülése. Oké, de én nem ebben mérem a megújhodást, és nem is abban, hogy hátrányban védő helyett csatárt hozunk be, mert kell a gól. Ha ezek a megoldások ülnének, nyilván azt harsognám, mekkora stratéga ez a José, volt töke padra vágni X-et és Y-t, meg hogy bejöttek a rizikós cseréi. De mivel nem ez történik – ami logikus, tekintve, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít (mindjárt kifejtem) –, mindez számomra már nem több szánalmas vergődésnél.

Az edző feladata, hogy megalkossa a taktikát, s helyére tegyen benne minden szereplőt. Tudja mindenki, mi a dolga, mikor hová mozogjon, mikor mi a forgatókönyv. A játékos reszortja pedig az, hogy mindezt legjobb tudása szerint megvalósítsa. Ha a két fél egy nyelvet beszél, akkor abból – nem meglepő módon – szép és előre mutató dolgok fognak kisülni. Nem új az sem, hogyha hiányzik az úgymond kémia (mert az edző nem tette képessé játékosait bizonyos helyzetek megoldására, esetleg mert a srácok töredékét valósítják meg az előzetesen megbeszélteknek), akkor ott jön a hanyatlás.

Napjaink Chelsea-jében azt látom, hogy a játékosok készségeik és képességeik töredékét produkálják a pályán. Nem csak a nagy dolgok és az áttörés hiányzik ugyanis. Futni, embert fogni, pontosan passzolni, tíz méterről kaput találni ezen a szinten tudni kell. Ezt nem Mourinho fogja megtanítani és nem is taktika-függő, hogy nem állva várom, ahogy az ellenfél felugrik mellettem, vagy hogy nem a háta mögé passzolok tíz méterről. Az is érződik ugyanakkor, hogy itt taktikában nem bővült a repertoár az utóbbi időben. José csökönyössége és egója lelóg a térképről, ehhez nem kellenek műszerek. Nyilván ha megy a szekér, könnyű őt és a kinyilatkozásait követni, viszont ez a karakter jól láthatóan nem segít kitolni a gödörből a karavánt. Ilyen szituációkban az „együtt sírtok, együtt nevetek” attitűd a legutolsó, ami működik, hiszen erre valahol természetes reakció, hogy a játékosok nem hajlandók magukra vállalni minden trét.

Mourinho páratlan sikereinek fundamentuma az volt, hogy atyaként, illetve mesterként tekintettek rá játékosai, s olykor bizony akár vakon is követték. Ez a karizma, ami ha lepereg, új helyzetet teremt. Itt utalnék vissza a kultúrák harmadik, hanyatló fázisára: José úgy tűnik, félrekezelte a válságot, frusztrációját és kétségbeesését úgy vezette le, hogy megmart olyanokat, akiket nem kellett volna és akik erre nem szolgáltak feltétlen rá (vagy nem úgy). Nem tudni pontosan, milyen a nexus menedzserünk és a játékosok között, de van egy olyan sejtésem, hogy rengeteg titok, kétely, undor és gyűlölet koncentrálódik abban az öltözőben.

Méltattuk már a portugált nem keveset azért, mert kíméletlenül profi és sikerorientált karakter. Leült egy kispadra és szűk határidőkön belül hozta az eredményeket. Megkérte az árát, költött is bőven, de összerakta a csapatát, ami utána utat tört magának a csúcsra. Nem papolt filozófiákról, nem építkezett vagy kísérletezett évekig, hanem hozta, amit ígért. Kimaxolta, ami volt az adott rendszerben. A „hogyantovább” viszont láthatóan nem megy neki. Mintha egy receptjét ismerné a sikernek. De olykor bizony a válságmenedzsmentet és a konszolidációt rendelik a vendégek.

A nagyon akaró Costa
A nagyon akaró Costa

A játékosokkal pedig „mindössze” annyi a probléma, hogy szép lassan megundorodtam már a jó részüktől. Konkrétan remélem, hogy jó részük nem kap Eb-meghívót. A probléma nyilván bennem is van, de a lélektelen játékuk és a félamatőr megoldásaik kiölték belőlem azt a fajta rajongást, ami azért mégis csak a szurkolói lét alapja. Mindig is kötődtem csapatom játékosaihoz: csodáltam cseleiket és góljaikat, örültem sikereiknek, megsirattam távozásukat. Életem részévé váltak Wise-ostul, Di Matteo-stul, Hasselbainkestül, Joe Cole-ostul Lampardostul. Ezt nem érzem most, hála Ivanovics tessék-lássék emberfogásainak, Fabregas flegma labdaeladásainak, Oscar üres tekintetének, valamint Costa hol alattomos, hol picsogó, összességében meccsről meccsre tenyérbe mászó stílusának hála. Felőlem bármelyikük mehetne már januárban, csak régi szép emlékeim vannak róluk, frissek nem igazán. Nekik is szól, hogy nem csak bajnoki címért lehet és kell küzdeni, hanem egy újonc legyőzéséért vagy a kiesőzóna elhagyásáért bizony. Lehet, hogy büdös, de a nagy részét mégis csak ők szarták oda.

A nagy tyúk-tojás dilemma megfejtéséhez nyilván nincsenek információim. Nem tudom, miért van lejtmenetben a csapat, pontosan miért árnyéka mindenki önmagának, ki kire dühös, honnan indult, merre tart, mikor lesz vége… Nem is válaszokat akarok igazán, hanem változást. Nem a régi lemezt, hanem valami újat. Nem a címekért szurkol itt egyikünk se meccsről meccsre, nem a bajnoki, de még csak nem is a BL álmainkat törte szét a Leicester hétfőn. A minket legyőzőkben alapvetően az a közös, hogy felkészültek belőlünk, kihúzták csapatunk méregfogait, emellett a mieinknél magasabb szinten valósították meg azokat az alapvetéseket, amikről ez a játék szól. Legutóbb a Leicester előtt kellett fejet hajtanunk (a Rókák nálam messze a legszimpatikusabb gárda nem csak a dobogón, de a felsőházban is, szóval volt egy kis öröm az ürömben hétfőn), nem csináltak semmi extrát, de a játékosaik elvégezték a rájuk kiszabott melót: Morgan levette a pályáról Costát, Kanté labdákat szerzett, Vardy belőtte a ziccerét. Ennyi viszont elég is a sikerhez, hiszen a mieinktől ennyire sem telik. A védőink nem fognak embert, a középpályánkon átrobognak, a támadók pedig ötlettelenül passzolgatnak horizontálisan párat labdavesztésig. Nem ér annyit, hogy lecsekkoljam, de a sikeres cselek számát és a megnyert párharcok arányát is a béka segge alá tippelem, márpedig mindkét mutató jól fejezi ki egy gárda életképességét.

Most két, szigorúan csak nyerhetőnek mondható mérkőzés következik: Sunderland, majd Watford – mindkettő otthon. Igen ám, de a Szundi megtréfált már minket párszor az utóbbi években (pedig akkor sem volt jó csapatuk), példának okáért ők vették el José hazai veretlenségét tavalyelőtt (amikor az még jelentett valamit), a Lódarazsak meg újonc létükre a középmezőny felső részébe kúsztak föl a surranó pályán. Szóval csak óvatosan az elvárásokkal, nem vagyunk már abban a helyzetben… Azért továbbra is Blue Is The Colour!

210 Comments

  • Posted 2015-12-17 23:33 0Likes
    by Stonci81

    Én attól félek még törés is lesz a csapatban…akik jóban voltak Mourinho-val azok hogy tudnak majd együtt örülni azokkal akik közrejátszottak ebben?

    • Posted 2015-12-17 23:36 0Likes
      by kasata91

      Mondjuk egy Willian aki szívét lelkét kitette. Meg Azpi aki Josénak köszönheti a nemzetközi elismertseget.

      • Posted 2015-12-17 23:36 0Likes
        by Stonci81

        Zouma?

      • Posted 2015-12-17 23:38 0Likes
        by kasata91

        Ő akárki alatt megállja mostmar a helyet, nem féltem.
        De Djilobodji !?!? Lehet Mou viszi magával tovább

      • Posted 2015-12-17 23:37 0Likes
        by Stonci81

        amúgy pont érdekes mennyire nem jól működött idén Azpi Hazard páros együtt

  • Posted 2015-12-17 23:42 0Likes
    by Lavid Duiz

    Én néhány dolgot másként látok, mint ti. Tiszteletben tartom a véleményeteket, és remélem, ti is tiszteletben tartjátok az enyémet is, bár nyilván nem kell egyetértenetek velem. Nos:
    – Nekem már egy ideje nem tetszett, hogy ha egy gólos előnyt szereztünk, akkor beálltunk védekezni. Szóval nem tetszett már ez a túlontúl biztonságra menő játék.
    – Már egy ideje nem tetszettek José nyilatkozatai. A stílus, ahogyan reagált dolgokra. Volt, amikor egészen jól megoldotta, de utóbbi időben egyre kevesebb ilyen volt. Sokszor csak magát járatta le, meg a klubot.
    – Az sem tetszett, ahogy Eva doktornővel viselkedett. Teljesen mindegy, hogy csinos-e, vagy sem. Férfi ember, – urambocsá Úriember – így nem viselkedik nővel. Ha mégis, akkor bocsánatot kér. Nos, nem kérdés, hogy ez is elmaradt.

    Nem utáltam meg Josét, „csak” egyre több dolga kezdett zavarni.

    Most már számomra is bebizonyosodott, hogy ő is „csak” egy-két szezonos edző. (mint pl. Ancelotti – ezért sem örülnék, ha ő jönne)

    És amit még szintén megjegyeznék, hogy számomra senki sem nagyobb a klubnál. José sem. Számomra egyértelmű, hogy ha José nem megy, akkor tényleg egy szinttel lejjebb fogunk kikötni.

    Azt gondolom, hogy Josénak jót tenne egy-két év pihenő. Le kellene nyugodnia.

    • Posted 2015-12-17 23:44 0Likes
      by Endy919

      1000%ban egyetértek.

    • Posted 2015-12-17 23:45 0Likes
      by Blue One

      Az Eva-s résszel egyetértek. Nem sok dologban szidtam Mourinho-t, az volt talán az egyetlen. Ott magának kereste a bajt, és azzal el is indított egy lavinát, ami ma omlott le…

      Azért az számomra erős, hogy Mourinho-val kiestünk volna…

      • Posted 2015-12-17 23:50 0Likes
        by Lavid Duiz

        Arra alapozom ezt a számodra erős véleményemet, hogy José viszonya a játékosokkal végleg megromlott. Így nem küzdenének kellő képpen továbbra sem. És ahogy valaki már írta itt, a játékosok meg mennének máshova, a szart meg itt hagyva, hogy szagoljuk mi.

      • Posted 2015-12-17 23:55 0Likes
        by Blue One

        Bent maradni bent maradtunk volna. Az árulókat pedig kirakta volta a tarcsik közé. És így akár RLC is játéklehetőséget kapott volna…

      • Posted 2015-12-17 23:57 0Likes
        by ktomi93

        Szerintem RLC meg a többi fiatal most nagyon pórul járt, mert ekkora eredmény kényszer alatt, egy menedzser sem fog nekik túl sok lehetőséget adni.

      • Posted 2015-12-18 00:01 0Likes
        by Blue One

        Ironikusan mondtam. Mert ha kirakta volna a kegyvesztetteket akkor egy nemlétező fokkal azért talán közelebb kerültek volna, mert legalább beírta volna őket jobb híján.

      • Posted 2015-12-18 00:40 0Likes
        by bilala

        azert ne tegyunk mar ugy mintha mourinho agyonjatszotta volna a fiatalokat az elmult ket es fel evben,.

    • Posted 2015-12-18 00:31 0Likes
      by bilala

      erdekes, egesz nap azon filoztam, hogy kommenteljek-e vagy ne mert nagyon sok kommentben talaltam olyat amivel jobb napjaimon vitaba szallnek, de valahogy, most a vitazashoz sem volt kedvem, de vegulis csaknem sikerult kibirnom 🙂 es azert nem, mert azon tul, teljes mertekben egyet ertek azzal amit irtal, egy dolog azon belul is kiemelkedik, megpedig, senki se nagyobb a klubbnal, mourinho se. ehhez kepest, sokan itt olyanokat irnak, amik alapjan mindenki (board, abra, jatekosok, stb…) mindenki hulye, csak mourinho-nak lehet igaza, csak o tartja szem elott mi a jo klubbnak. nekem volt szerencsem meg mourinho elott megszeretni a klubbot, igy bar nagyon kedveltem mint edzo, nehanyotokkal ellentetben en azert nem csak vele tudom elkepzelni a chelsea-t. ne ertsetek felre, nagyon orultem, amikor masodszor idejott, es nagyon szep volt a tavalyi szezon, de szerintem ez mar nem ugyanaz a mourinho volt es sajnos sok dologban lett rosszabb (taktika, tisztelet hianya, kirohanasok, encentrikussag, jatekospolitika, stb…), ezeknek pedig nagy resze az elhatalmasodott egobol kovetkezett. egy ideje mar maga alatt vagta a fat, de hit benne, hogy o ezt is megoldja, ebbol is gyoztesen kerul majd ki. hat nem igy alakult. megegyszer, nem orulok, hogy elkuldtek, pontosabban nem orulok annak, hogy egy ilyen szituacio alakult ki amikor el kellet, hogy kuldjek, de ez a dontes mar nagyon erett, es azert boven vedheto. nyilvan basszak meg a jatekosok is, akik megpuccsoltak (kivancsi leszek hogy egyszer kiderul-e kik voltak azok, mert eleg ironikus lesz, ha tobben is lesznek koztuk olyanok, akiket o hozott ide), de olyan sehol sincs, hogy az edzo kedveert egyszerre csak elkuldik a jatekosok 80%-at. egy jopartol azert egyaltalan nem bannam ha megszabadulnank, de abba nem mennek bele, hogy mindenkit szelnek eresszenek, csak, hogy mourinho maradhasson. meglassuk, mi sul ki ebbol. szurkolok majd mourinhonak, barmerre is megy majd, de elsorban a csapatnak szurkolok, es ezt az elmult fel evben nagyon nehez volt, meglassuk, mit hoz a jovo!

      • Posted 2015-12-18 10:06 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Ott a pont.

  • Posted 2015-12-17 23:51 0Likes
    by Stonci81

    Most leszek kíváncsi a meccsre a szurkolói reakciókra, a játékosok bevonulására..ki hajtja le a fejét

    • Posted 2015-12-17 23:53 0Likes
      by Lavid Duiz

      Az szinte biztos, hogy lesznek szurkolói „tüntetések” a lelátón. A szurkolótársak döntő többsége fel van háborodva. (Elismerem, hogy én a kisebbséghez tartozom. (Dikk, de nem úgy Gázsi!))

  • Posted 2015-12-17 23:53 0Likes
    by Blue One

    Nézzük a lehetséges utódokat:

    Ancelotti: elvileg a bayernbe megy
    Guardiola: távozni fog úgy néz ki kérdés, hogy hova. eddig manchaster városa volt a befutó mindkét felével, talán most mi is harcba szállunk…
    Simeone: sokan szidták Mou taktikáját. Gondolom ők szívesen látnák Simeone-t… Valahogy nem illene egy ilyen csapat élére olyan értelemben, hogy hozzá egy munkás csapat illik, nem egy kirakat.

    a kérdés a mu boríthatja nagyon fel. Olyan nehéz kérdések elé állítottuk most őket, hogy Guardiolát vagy Mourinho-t válasszák… Ha előbbit választják az érdekes lenne, mert akkor Carlo menne a helyére és már ő sem lenne szabad, Mou meg nyilván nem fog visszatérni. Viszont ha Mou-t választják, akkor még lehet esélyünk Pep-nél…(pff még leírni is rossz…)

    Azt a forgatókönyvet kihagytam, hogy Mou visszamegy Madridba… Bár ott is vannak még „patkányok”, szóval lehet, hogy tér vissza. Bár jobb lenne nekünk ha odamenne, de azt nyilatkozta, hogy ha innen megy akkor majd várja egy másik angol klub ajánlatát… Szerintem SAF most eléggé elfoglalt…
    De adódik a kérdés: miért jönne ide bárki is BL nélkül????

    (Még egy ok, hogy miért volt orbitális baromság elküldeni Mourinho-t…)

    • Posted 2015-12-17 23:56 0Likes
      by Zenzo

      „De adódik a kérdés: miért jönne ide bárki is BL nélkül????”

      Cascarino (ex-Chelsea) nagy ötlete: Pardew 🙂

    • Posted 2015-12-17 23:57 0Likes
      by Asidotus

      „De adódik a kérdés: miért jönne ide bárki is BL nélkül????”
      Pénz van, a feladat meg könnyebb, csak a bajnokságra kell koncentrálni, nem zavar be holmi Porto, PSG, meg ilyenek

      • Posted 2015-12-17 23:59 0Likes
        by Blue One

        Ha őket nem is zavarná, a játékosokat szokta… Ki jönne így ide?

      • Posted 2015-12-18 12:19 0Likes
        by Asidotus

        Játékos? Akinek még élő szerződése van, annak maradnia kell. Van, akinek nyárra lejár?

      • Posted 2015-12-18 12:28 0Likes
        by Blue One

        Nyilván ők maradnak igen. Nem tudok olyan játékosról, akinek lejárna, de ez lényegtelen is, hiszen én az erősítésre gondoltam. Falcao legkésőbb nyáron tuti megy, kit hozzunk a helyére. Bárkit, akivel eddig hírbe hoztak minket ki akar majd így idejönni? Griezmannt eddig is esélytelennek éreztem, de az ő példáját nézve minek jönne ide? Jövőre tuti BL indulók, jelenleg holtversenyben vezetik a bajnokságot. Mi meg…

  • Posted 2015-12-17 23:58 0Likes
    by Asidotus

    engem azért felháborít, hogy a játékosoknak ekkora hatalmuk van.

    • Posted 2015-12-17 23:59 0Likes
      by Blue One

      Szombatra már mindenki újra megtanul focizni… jah meg küzdeni…

      • Posted 2015-12-18 06:18 0Likes
        by Rammschein

        Én meg akkor fogok elfelejteni szurkolni… :’)

  • Posted 2015-12-18 00:15 0Likes
    by Blue One

    A man who loves the club Jose Mourinho sacked… Whilst others are only here for the money.

    AGREE.

  • Posted 2015-12-18 01:03 0Likes
    by Tornando Ferres

    „This is the single worst decision in the history of the sport.
    Jose Mourinho isn’t just a winner. He’s THE winner of the modern game.
    In just 12 years as a manager he’s won an astonishing 21 trophies.”

    „Tonight, Chelsea announced his replacement until the end of the season is Dutchman Guus Hiddink – the manager who presided over Holland’s recent disastrous Euro 2016 campaign.
    If he’s a better bet to revive the club than Mourinho, then I’m Darth Vader.”

    http://www.dailymail.co.uk/sport/sportsnews/article-3364653/PIERS-MORGAN-sacking-Jose-Mourinho-worst-decision-football-history-shameful-Chelsea-let-sack-treacherous-prima-donna-stars-playing-like-Christmas-turkeys-conspiring-bring-down.html

  • Posted 2015-12-18 01:17 0Likes
    by Tornando Ferres

    Szerintem José nem számított a kirúgására, vagyis ez így persze hülyeség, mert látta, hogy nem jönnek az eredmények, de hitte, hogy kap még időt bizonyítani, főleg a Bl továbbjutás végett. Szerintem nagy csalódás ez most neki is, meg persze nekem/nekünk is.

    Abrának nincsen humora: https://streamable.com/dkp4

  • Posted 2015-12-18 01:27 0Likes
    by Blue One

    Állítólag sírva távozott (megint)… Enough said.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com