Támadásban látványos a különbség tavalyhoz képest, de mi a helyzet a labda nélküli fázisokkal?
Bár a szezon eddigi részében egy hajszállal felülteljesített a csapat védekezésben azaz kevesebb gólt kaptunk, mint azt a várható gól modell mutat összességében sokkal rendezettebbnek tűnnek a letámadási sémák és mély blokkban is sokkal stabilabbnak tűnik a védekezés.
Mivel mára gyakorlatilag nullára redukálódott azon komolyan vehető csapatok száma akik nem próbálnak hátulról építkezni – lásd még a 10 emberes Southampton sem adta fel ezt az elvet – ezért kulcsfontosságú, hogy a támadó harmadban óramű pontossággal működjön a letámadás. Ez viszonylag nyilvánvaló mindenki számára, így nézzük is a részleteket, hogy hogyan szeretné Maresca visszaszerezni a labdát, milyen csapdákat állít fel és milyen veszélyekkel járhat a metódusa.
A szélsőhátvédek szerepének fontossága már az előszezonban látszott, hogy Maresca számára az egyik, ha nem a legfontosabb eleme lesz a labda elleni fázisnak. Chilly azonnali száműzetése már előrevetítette, hogy az előre irányuló védekezés abszolút sarokpontja lesz az új olasz menedzser focijának, az ami Ben játékából szinte teljesen kimaradt.
Nézzük tehát, hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban.
Jackson labda elleni játéka kevés említést kap a szezon kezdete óta, pedig legalább annyira fontos, mint a góljai a csapat sikereiben mostanság. Az Aston Villa elleni meccs tökéletesen reprezentálja, hogy mennyire okosan képes megindítani a letámadásokat olyan csapatok ellen, akik erősen hagyatkoznak a kapusuk lábmunkájára.
A Villa egy 3(2+kapus) – 4-es struktúrája labdakihozataloknál egy 6v4es túltöltöttséget eredményez a vendégek javára a saját védekező harmadukban, ahol második szándékból tervezik megjátszani a labda oldali szélsővédőt.
Jackson lassú, de annál megfontoltabb mozgásával a fedező árnyékába helyezi a túloldali belső védőt, így Martineznek nem marad más opciója, mint röviden passzolni Torreshez, aki a labda mögött helyezkedik el. Neto jól láthatóan megfelezi a területet Torres és Digne között és szituációtól függően ugrásra kész bármelyikőjükre. Középen Palmer és Fernandez szorosan őri a Villa két #6-osát, teljesen megjátszhatatlanná téve őket.
Mivel a labda innentől minden kétséget kizáróan a Villa bal oldala felé fog mozdulni ezért Sancho befelé mozog, hogy abban az esetben, ha mégis sikerülne leválnia Kamarának vagy Tielemansnak Enzóékról akkor ne lehessen átrohanni a középpályánkon.
Neto munkaköri leírásnak megfelelően ugrik a labdás Torresre, ami megindítja a csapat labdától távol eső részét is. Caicedo (mint jobbhátvéd) érkezik Digne-ére, Lavia pedig ragad a Caicedo által megnyitott területbe befutó McGinnt. Fofana és Colwill is 60 méterre a saját kapujuktól védekezik Watkins és Rogers ellen, ezzel teljesen elfojtva a vendégek akcióját.
Mintaszerű védekezés a Villa felállt támadó struktúrája ellen, de mik a veszélyei annak, ha az ellenfél körbe tudja járatni a labdát a letámadás első vonala előtt és megtalálják a rést a középpályás és a védelmi vonal közt?
A kontrapresszing fázisban még hajlamos elcsúszni a csapat, ezért lehet olyan érzése néha az embernek, hogy ha lehetőséghez jut az adott ellenfél, akkor az viszonylag nagy gólszerzési lehetőség. Ezért is lehet, hogy a várható kapott gól mutatónk jelenleg 5-tel rosszabb az Arsenalénál és 5,5-lel a Liverpoolénál.
Bár Palmer feddésével óvatosan kell bánni, hiszen a vállán cipelte a csapatot az elmúlt jópár hónapban és távol is álljon tőlem, hogy felelősségre próbáljam vonni bármiért is, de nyilvánvalóan vannak olyan aspektusai a játékának, melyek még bőven csiszolásra szorulnak. Ez pedig a játékintelligenciája a labda ellen.
Ebben a második jelenetben látható, hogy Lavia a játékszituációnak megfelelően nem Caiceido mögött biztosít, amennyiben Moises Digne-ére ugrik, hanem Tielemanst tartja nyomás alatt, Neto pedig ismét Torres felé mozdul, amint a labda megindul felé. Ennek köszönhetően Caicedo semmiképp sem vetheti rá magát Digne-ére, hiszen McGinn üresen maradna a felezővonal környékén.
Így azonban Cole-nak kellene kiváltania a balhátvédre, ami késve történik meg, így a Villa viszonylag kényelmesen tudja megjátszani azt a passz opciót, amit elsődleges eltervezett, majd eljuttatni a labdát McGinnhez, akinek híresen jól tudja a kapunak háttal állva megtartani a labdát. Innentől nagyobb is lehetett volna a probléma, ha a középen magányosan várakozó Rogers-hez (#27) eljut a labda, a bal oldalon pedig Digne és McGinn lendületből tudja támadni a kaput. A Villa elleni meccset megelőzően hangoztatta már több Twitter szakértő is, hogy a birminghamiek játékstílusa kifejezetten is feküdhet is a Chelseanek. A jóslat bejött és bár az eredményjelző könnyed sikert mutatott a mérkőzés végén, ezen elcsúszásoknak köszönhetően azért jónéhány alkalommal sikerült a Villának átrohannia a középpályán és helyenként csak Watkins rá nem jellemző tutyimutyiságának volt köszönhető, hogy nem találtak be a vendégek.
Különböző labdakihozatali sémák ellen természetesen más letámadási sablon is játszik, így vessünk egy pillantást a Southampton elleni meccsre is.
Hiába kapta a szezon folyamán a legtöbb gólt a Soton a saját hibáiból, Maresca mégis egy valamivel visszafogottabb, középmagas presszing mellett tette le a voksát. Emögött megbújhatott az is, hogy szerette volna lecsökkenteni a távolságokat a szélsőink és a Szentek szárnyvédői közt, valamint, hogy kivegye az építkezési fázisukból a kapusukat és nagyobb területet nyisson meg a 3 középső védő mögött.
Nkunku testtartása és tempója is arról árulkodik, hogy a szélek felé igyekezett terelni a játékot a középső középhátvédtől. Madueke és Felix is a Villa elleni képsoroknak megfelelően megfelezi a két oldalső középhátvédet és szárnyvédőt, míg Palmer a #10-es szerepkörben szorosan követi a Soton szűrőjét. Ez a szerepkör labda nélkül egyébként is sokkal jobban áll Colenak, amikor ki van nevezve számára egy játékos, akit árnyékolnia kell, mint amikor át kell adni ellenfeleket csapaton belül attól függően, hogy kinek kell nyomást helyezni a labdára.
A hazaiak Fernandes (Palmer embere) visszahúzásával és szabadítottak fel szabad folyosót a labdának Archer irányába, azonban Maresca elvei szerint ezt a játékost szorosan követnie kell a labda oldali belsőhátvédünknek, így szinte saját kardjába dőlt a Soton. Disasi labdát szerzett és fordulhattunk a támadó átmenetre – ami elhalt Madueke lábánál.
Érdekes azonban megfigyelni a csapat mentalitását ebben a helyzetben. Fraser leválik Fernandezről és beindul az üres terület felé, ahol kizárólag Tosin érhetné utol. Enzo azonban mégsem kezd el galoppozni hátrafelé, hanem bízik Disasiban, hogy elég nyomást tud helyezni Archerre a labdaszerzés érdekében. Caicedo sem tűnik kimondottan szívbajosnak a helyzetben és inkább Aribora figyel míg Gustoról sem elmondható, hogy a labda mögötti terület lenne a legnagyobb problémája.
Bár a Spurs elleni mérkőzésről egyelőre nem került fel a felvétel (ha ez megtörténik, akkor tervezem ezzel frissíteni a cikket), az ottani meccsen Maresca egy harmadik sablont alkalmazott a labda elleni játékra, amiről még érdemes lenne beszélni.
Összességében egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a háttérstábbal karöltve rendkívül pontosan tudják feltérképezni az ellenfelek játékát és ami ennél is fontosabb úgy tudják leoktatni ezeknek levédekezését, ami messze nem jellemző egy újonc Premier League menedzserre. Mindeközben pedig tudja úgy rotálni a csapatot, hogy mindenki boldognak tűnik és elfogadja a szerepét a csapatban.
A cikk első felét ide kattintva találjátok.
