Véget kellett érjen

Csak kár, hogy ekkora csattanással. Az év első meccsén továbbra sem megy, ha nem is kísértetiesen, de eléggé hasonlatos lett az eredmény a két évvel ezelőttihez. Továbbra sem a kakastökepörkölt az újévi étel a Stamfordon, most is ők főztek meg meg bennünket. Kár érte, jó kis sorozat volt. Ez az egy győzelem illett volna még a végére, hogy az Arsenal rekordját a Spurs leverésével adjuk át a múltnak.

A 13-as sorozatunk így is megmarad, amit nem árnyékol be az a tény, hogy nem lett 14, a táblázatot továbbra is vezetjük, ami még így is jóval több 2017-re fordulva, mint amit a nyáron vártunk. Így tulajdonképpen azt lezártuk, 2016-ot lezártuk, 2016-ot, a káprázat és a valótlanságok évét, egy remek sorozattal, cserébe 2017-et pedig elkezdtük egy vereséggel. Az élet pedig úgy hozta, hogy ez ismét a Spurs volt, és ismét idegenben. 2017 amúgy a kakas éve a kínai naptárban… de legalább azt mondják, hogy nekik is nehéz évük lesz.

Tegnap este ment a naplemente, aztán játszottunk egy meccset, ami – némi meglepetésemre – elég megosztó volt. A saját szurkolóink relatíve széles skálán eloszló véleményhalmazt ömlesztettek a blog kommentvilágába és szerte másfelé, egyesek szerint a Tottenham egyáltalában nem nőtt fölénk, egyenrangú partnerek küzdöttek egymással, míg mások számára arculcsapással ért fel a Chelsea kilátástalan, ötlettelen és erőtlen játéka.

A meccs hevében, és a lefújás után én egyértelműen az utóbbi csoportba tartoztam. Ez nagyrészt összefügg azzal, hogy a Chelsea veresége a Spurs ellen alapjában a főgonosz győzelme, égszakadás, földindulás, kénköves pokol, apokalipszis lovasai, seggrepacsi az ördöggel, a Spurs az ellenség, a győzelmük pedig a bármilyen vallás- és világnézet elméleti gonoszának földi megvalósulása. Összefügg nyilván azzal is, hogy ritkán történik meg, az utóbbi 10 év 25 mérkőzésén ez volt az ötödik ilyen, negyedik a bajnokságban, és kivétel nélkül idegenben történt a rettenet. Olyan ez, mint a hullamerevséghez közelítő részegség, az az állapot, amikor jobban érzed magad, mint ahogy kinézel…

Azóta aludtam rá egyet, megnéztem újra a mérkőzést, és bár az érzéseim mit sem változtak, azt azért le kell tenni az asztalra, hogy valóban nem játszott le bennünket a Tottenham a pályáról. Cserébe viszont több és jobb helyzete volt, mint a vendégeknek, ráadásul szereztek két gólt, hogy csókolná őket homlokon egy puskatussal a megváltó, miközben a mi nullánk az nulla, ugyebár. Másodjára is megnézve, ki merem jelenteni, a Chelseanek kicsit sok volt a teher. Nem voltunk felkészülve erre a meccsre mentálisan. Ez eredményezte azt, hogy gyakorlatilag minden játékosunk gyatrán teljesített, egyénenként és csapatként is megbukott ezen az estén.

Amit a Spurs jól csinált, abból már kaptunk ízelítőt az odavágón is, de akkor egy félidő után elfáradtak, mi pedig végül bedaráltuk őket. Most is a saját fegyverünkkel támadtak, 3-4-3-ban, komoly, gyors, magas és agresszív presszinggel, a Chelsea így képtelen volt játszani azt, amiben jó, sokszor nem tudta megtartani a labdát, a támadásépítés pedig kimerült abban, hogy felbikkantottuk a labdát a ‘csába, hátha utoléri valaki. Nem sikerült a támadósorunkat teljesen elszigetelni, cserébe Ázárék rendre a rossz és a mégrosszabb megoldások közül rántottak egyet elő a zsákból – valójában komoly helyzet nélkül lehozva a meccset. Conte azt mondta a meccs után, hogy minden nap ezen (343) a rendszeren dolgoznak edzésen, különböző, különféle taktikákkal a labdás és labda nélküli játékra. Sajnos, ebből viszont nem láttunk semmit tegnap. Ugyanazzal próbálkoztunk, mint az elmúlt 13 alkalommal – csak ezúttal a liga másik leghatékonyabb védelme állta a sarat.

Tegnap azt is felvetettem, hogy azért volt szomorú a látvány az eredmény mellett, mert nem volt olyan aspektusa a játéknak, amelyben legalább egyenlőek lettünk volna ellenfelünkkel, hanem mindenben alulmaradtunk. Böngészve a statisztikák között, a látvány csalfa a szurkolói szemnek. Nálunk volt többet a labda, és bár rettenet gyatra volt a passzszázalékunk, 82%, vendéglátónké még rosszabb, 75%. Mi próbálkoztunk többször, mégha a kaput találó alkalmak száma meg is egyezik, 2-2. Az eredmény viszont…. hát az 2-0. Ha nem tudtuk volna, akkor leírom: a szörpi volt a hatékonyabb csapat. És akárhogyan is, ők voltak a domináns csapat. A Kékek csak időnként, és akkor is rövid időre tudták átvenni a dominanciát, és főleg kétgólos hátrányban tudták akaratukat érvényesíteni az ellenfél térfelén – ellenben az eredmény és a Costáék által szerzett gólok száma mutatja, hogy akkor is milyen hatásfokkal.

A legfőbb kérdés persze az, ami a legtöbbeket foglalkoztat most, akármilyen mezszínhez is vonzódjon: ez a vereség csak egy volt, aminek meg kellett szakítania a sorozatot, és a Chelsea ezután is ugyanúgy darálja tovább magát a resztlin, vagy ez a megtorpanás inkább jelzi egy szakasz végét, és innentől ilyen és ehhez hasonló hasraesések tarkítják majd az utat májusig. Megy még a négyeshatos a körúton? Tegnapi sikerre ma már nem lehet felülni. Találgatni nyilván ér, mást úgysem tehetünk most. Jön egy szusszanásnyi idő, a hétvégén FA-Kupa forduló következik, a Peterborough pedig nagyon rosszul is járhat ezzel a Spurs győzelemmel, ha Ázárék rajtuk töltik ki a dühöt, bár inkább valószínűsíthető, hogy a rendszeres kezdők többsége, Costa, Thibaut, Hazard és Kanté pihenőt fog kapni a kupában, valószínűleg az Aguero óta kötéssel játsszó Luiz is, így egy erősen felforgatott kezdőt fogunk látni, s majd csak a Leicester ellen 14-én tér vissza a pályára egyben a megszokott kezdő. Ranieriék ellen kell megmutatni majd, hogy ez a szégyenteljes vereség csak egy apró botlás a nagy versenyfutásban, ami a lendületet nem töri meg, csak arra jó, hogy még erőteljesebb hajrára sarkallja a Chelseat.

Az ex-digónk által dirigált Foxes a Pepiék elleni bravúrgyőzelem óta ismét lágyabb dallamokat pergetnek lantjukon, így legyalulásuk esszenciálissá vált. A riválisokat tekintve a Spurs-é a nyitómeccs, akik ismét otthon fogadják Pulisékat, hát, gyaníthatóan nem ott fognak hasra esni, míg a mieink a szombati zárómeccsen a már említett Leicesterben vendégszerepelnek. Közben Wengerék Walesben próbálhatják sebeiket nyalogatni, amit a Bombi ejtett rajtuk, a jelenlegi közvetlen üldözőnk viszont az Old Traffordra látogat, így most (rajtunk kívül természetesen) ismét Mourinho tehet a legtöbbet azért, hogy a Chelsea előnye nőjön, vagy legalábbis ne csökkenjen, és az sem jelentene gondot, ha Koeman végre megtalálná az Everton tökeit, és ezúttal is pontot, vagy még inkább pontokat tartana meg a City ellenében, remélhetőleg ezzel felpaprikázva Guardioláékat annyira, hogy akövi héten a jelenleg tökugyanúgy álló Spurs-szel egy kegyetlen ikszben csapják szét egymás esélyeit a megközelítésünkre, miközben a Poolt annyira megfogja majd Mou győzelme, hogy a következő hétközi fordulóban az Anfieldről simán három ponttal távozhassunk.

Node, hogy a túlzottan ideális és optimális képzelgések földjéről visszakormányozzam magunkat a valóságba, azért mégiscsak kikaptunk, és bár még hosszú ideig nem teszem túl magam azon, hogy Pochettinoék vigyoroghattak a meccs után, a mutatott játékunk az utóbbi időben azért feltesz pár kérdést Conte számára, ami addig, amíg győztünk, elsikkadt, de a hirtelen vereség kicsit a felszínre úsztatta azokat. Ahogyan volt egy felszálló ága a 3-4-3-unknak, úgy a City elleni győzelem után érezhetően beszálltunk egy lefelé tartó irányba. A WBA, a Sunderland és a Palace ellen is a kelleténél jobban meg kellett szenvedni a három pontért, a Stoke ellen pedig már a CS sem jött, a Crouch-csal felálló Sparkyék vágtak nekünk kettőt.

Hónapokig, de a váltás után pedig pláne nem volt zavarba hozható a védelmünk beívelésekből, nem véletlen nem szereztek ellenünk fejjel gólt, viszont az utóbbi két találkozón beszedett négy találatból kettő fejjel született, egy pedig követetten egy fejes miatt. Ez a védelem mellett egy picit Kürtőre is tereli a figyelmet, mert Conte három CB-s rendszere eddig rendre megmentette attól, hogy látható legyen, mennyire rosszul mozog a belga a kapu előterében, és mennyire gyengéje a beívelt labdákra való kimozdulás. Ez viszont tegnap egyértelműen kijött, bár mindkét esetben többek hibája vezetett a gólhoz, mindkét esetben felróható neki a helyezkedése. Ezzel persze nemigen tudunk mit kezdeni, csak tovább erősíteni a védelmet abban, hogy még inkább elfedjük ebbéli hiányosságunkat.

Ami közismertebb, valamint látványosabb, hogy a taktikához szükséges wingbackek, Alonso és Moses számára nem igazán rendelkezünk alternatívával. Tegnap mindkettejük cseréje indokolt volt, viszont nem véletlen, hogy Conte addig várt, amíg csak tehette – mivel posztra itt nem tud cserélni, a végére már valami totálisan amorf felállással játszottunk, és csak annak volt köszönhető, hogy emiatt megúsztuk kettővel, hogy Pöcsék beérték kettővel, és inkább visszaálltak, mintsem kiaknázzák ezt.

Dolgok, témák, hogyishívjákok, izék. Kérdés, hogy most a januári ablakban akarunk-e és tudunk-e valami alternatívát szerezni erre a két posztra, mert a hátralévő, egy híján fél szezonnak ez még a kulcsa lehet. Lesznek még olyan fordulók, amikor az intézményesült gólgyárnak, Costának vagy Ázárnak rossz meccsei lesznek (remélhetőleg azt, amikor mindkettőnek, most ellőttük végleg), olyan is, amikor sem Pedro, sem Will nem rántja ki a sárból a támadókat, vagy a be-beszálló MagicHat sem képes Cahill fejére tekerni egy labdát. Ezt viszont nem tudjuk előre pótolni. Azt viszont, hogy M&M mennyire sokat számít a meglévő taktikánkhoz – mind a kettő olyan, mint a Rubik kocka, sokszínű, meg sokoldalú, és nem lehet kirakni – nehéz jól titkolni, mint ahogyan azt is, hogy Marcos és Mózi egyre fáradtabb, és egyre frusztráltabb. A kommentok közt már beszéltünk róla, Antonio hírbe hozásának kapcsán, hogy – főleg Oscar elengedése után – nem ártana, ha a középpályára kerítenénk egy, vagy akár két univerzális játékost, akik esetenként a két jómadarat is helyettesíteni tudnák. A karrierista brazilért úgyis kaptunk két valag Erzsébet-utalványt. Moses helyén próbálkozik Conte, ami dícsérendő, de hát Ivanoviccsal, aki már a négyvédős rendszerben sem tudott már úgy futni egy éve, hogy a menetszél szétrepessze a mellkasát, szóval rossz kimondani, de futóbolondnak már alkalmatlan. Oda pont egy ilyen Victor féle rohamnéger kell, aki nem teljesen rendellenes a védekező skillek csillogtatásánál sem. Alonso helyére viszont abszolúte semmi ötletünk sincs, és hát a nagyjából 25 percre odatuszkolt Pedro meg még próbálkozásnak is rossz. Én azért bízom benne, hogy nem csak mi hozsannázunk itt helyben, miközben gyanítom azért, hogy Contéék is tisztában vannak a helyzettel, szóval majdcsak lesz valahogy.