Izgulunk, még tudunk miért. A Bonszmusz-csörte után hivatalos: _bármi_ megtörténhet.
A héten mélyponthoz érkezett a Conte-éra. Megemlékezhetnénk erről akár egy csöndes montázzsal, akár egy anti-tribute videóval, ahol a Battle Without Honor or Humanity zenéjére újra vágjuk a komplett 90 percet, de csak elpocsékolt energia lenne, hiszen a szezon java még hátra van, és senki ne higgye, hogy egy percig is alább hagy az izgalom, hiszen bár egy masszív negyedévnek éreztük a januárt, még csak pár hét telt el a szezon második feléből!
Tudjuk, mennyire szeretjük a kötelezőket, na, abból lesz dögivel, főleg a szezon jelentős részében profánul alacsony szintet megütő egyletek ellen, azokat még jobban várjuk. Jöhet megint a CP, a Burnley, és a WHU, persze nem egymás után. Lesznek közben rangadók a ligában és a Bl-ben is. Jöhet Mou, Pep és a Barca. A rangadókat is szeretjük idén, igen.
Mit még? Hát a kupákat! A Norwich elleni fellépésnél is mélypontot hirdethettünk, de most megismételhetjük, hisz újra champós ellenféllel kell küzdenünk. A Hull ráadásul a champóban is a kiesés ellen küzd és egész évben gyér formában vergődik! Papírforma alapján ebből akár lehetne is 2-3 gólos kizúgás, de persze azt végig is kell izgulni ám, nem csak „processzelni”.
Ja, talán nem ártana valamit írni a Bournemouth elleni nyüglődésről is. Sajnos azonban csak önismétlés jönne fel, semmi más. Ahogy már leírtam közvetlenül a mérkőzés után, ugyanaz az impulzus, ugyanazok a problémák, más kontextusban. Kimondottan nehéz erre bármi konstruktívat felhúzni, hisz ott még nem tartunk, hogy valami szokatlant húzzon akár a vezetőség, akár Conte. Haladunk a saját magunk által vájt vasútvonalon lefelé. Jelenlegi helyzetünkön néha minimálisan segít egy veretes győzelem, amely sajnos többre nem elég, mint a minimumra. Ahhoz, hogy még éppen ne szakadjunk le a negyedik helyről, és ne pontokkal lemaradva kezdjünk el tervezni még egy BL-nélküli évet.

Amik a januári hónapot még vállalhatatlanabbá teszik, azok Conte sajtóbéli kiszólásai, amik a boardra való idézőjeles nyomástevéstől a gyenge kifogásokig egyre szélesebb körben terjednek. A feszkó és a disszonancia szépen lassan költözött át a keretpolitikáról a vezetőség felé tanúsított megnyilvánulások irányába, miközben a fáradtság és a vékony keret lassan állandó problémaforrássá válik.
A kifogásokkal nem is lenne gond, minden edző eszköztárában megvan a hely a frázisoknak, a gyakran ismételt bullshiteknek (GYIB) és a „nyomáslevívősködésnek”. Azonban Conte olyan szinten benne van a keret lesoványításában, a félig sem működő gálakezdő kialakításában és a cserejátékosok teljes mellőzésében, hogy a szájából mindezt visszahallani több, mint hiteltelen. Bármi más (magas fű, sz*r kaja, randa nők) több létjogosultsággal bírna, de ez így csak a tanácstalanságot hangsúlyozza.
Erős lenne azt mondani, hogy a Watford ellen javíthatunk. Szó sincs javításról, pusztán a minimumot letudhatjuk jobb esetben. Kijózanító pofon? Mételyes frázis, hiszen nincs semmilyen következménye az összeesésnek, nem következik belőle semmi, csak az ismétlés. Kivételesen nehéz szériában van a Chelsea, amihez hasonlót a második Hiddink-éra utolsó hónapjai óta nem tapasztaltunk. Akkor már nem volt veszteni valója a csapatnak, nem volt más cél, mint az EB-re készülő játékosok meccsben tartása. Most jó úton haladunk efelé.
A közvetlen riválisok pontokat hullajtottak, hogy a Chelsea ezt mennyire tudja kihasználni, óriási rejtély.
535 Comments
by kormolar
csak ki keleltt venni Hazard előlről… egyből villan is…
by WudigessBoi
El se kezdtem magam beleélni, annyira egyértelmű volt.
by Zenzo
pont láttam a gólt 🙂 szívesen! :DD
by BlueCech
kemény 4 percig bírtuk azért a presszinget
by Zenzo
na jó bazzeg, mondd azt, hogy ezt nem direkt csináltuk
by BlueCech
fingom sincs már, a támadásainkat tuti nem contétól függetlenül szabtuk ilyen szánalmasra, az full szándékos plan.
by Zenzo
hát de ez a védezekés, amit most mutattunk, már csak akkor lenne árulkodóbb, ha a saját kapunkra lőnénk. Egy középszert alulról súroló balbekk passzolta ki a védekezésünket és szerzett vezetést.
by kormolar
nyerni akartak a fiúk na…
by WudigessBoi
Páros év van, megágyazunk a jövőévi BL nélküli szezonnak új edzővel.
by Zenzo
ez egyértelmű, de miért direkt?
by WudigessBoi
Mert úgy kevésbé ciki, mintha képtelenek lennénk a top4-re.
by kasata91
Amióta benn van zserbó csak hazardra íveltünk
by Hazard
Our idea of football.
by BlueCech
9 gól a veretes burnley-bonszmusz-wtf triótól
by Zenzo
3-1 :DDDDDDDDDDDD
by BlueCech
na itt cahill valami mádzsesztik volt
by adam10
2. gólnál is
by Lavid Duiz
4-1!
by BlueCech
látnok
by Lavid Duiz
Csak viccből írtam, csessze meg! 😀
by Zenzo
nálam még csak most. Braffó.
by myheartisblue
Antonio Conte lecsorgó könnycsepje vagyok. 🙁
by kormolar
az a szomorú h elhitetjük ezzel a gyökér Deulofeluval h tud focizni…
by BlueCech
Na jó, menjetek a faszba, komolyan.
by viktor
A poén az h meg sem erőltetik magukat, úgy rúgnak gót ahogy akarnak…
by kasata91
Ezért kár védőket felküldeni ez menne 10 csatárral is