The Disaster Team

Izgulunk, még tudunk miért. A Bonszmusz-csörte után hivatalos: _bármi_ megtörténhet.

A héten mélyponthoz érkezett a Conte-éra. Megemlékezhetnénk erről akár egy csöndes montázzsal, akár egy anti-tribute videóval, ahol a Battle Without Honor or Humanity zenéjére újra vágjuk a komplett 90 percet, de csak elpocsékolt energia lenne, hiszen a szezon java még hátra van, és senki ne higgye, hogy egy percig is alább hagy az izgalom, hiszen bár egy masszív negyedévnek éreztük a januárt, még csak pár hét telt el a szezon második feléből!

Tudjuk, mennyire szeretjük a kötelezőket, na, abból lesz dögivel, főleg a szezon jelentős részében profánul alacsony szintet megütő egyletek ellen, azokat még jobban várjuk. Jöhet megint a CP, a Burnley, és a WHU, persze nem egymás után. Lesznek közben rangadók a ligában és a Bl-ben is. Jöhet Mou, Pep és a Barca. A rangadókat is szeretjük idén, igen.
Mit még? Hát a kupákat! A Norwich elleni fellépésnél is mélypontot hirdethettünk, de most megismételhetjük, hisz újra champós ellenféllel kell küzdenünk. A Hull ráadásul a champóban is a kiesés ellen küzd és egész évben gyér formában vergődik! Papírforma alapján ebből akár lehetne is 2-3 gólos kizúgás, de persze azt végig is kell izgulni ám, nem csak „processzelni”.

Ja, talán nem ártana valamit írni a Bournemouth elleni nyüglődésről is. Sajnos azonban csak önismétlés jönne fel, semmi más. Ahogy már leírtam közvetlenül a mérkőzés után, ugyanaz az impulzus, ugyanazok a problémák, más kontextusban. Kimondottan nehéz erre bármi konstruktívat felhúzni, hisz ott még nem tartunk, hogy valami szokatlant húzzon akár a vezetőség, akár Conte. Haladunk a saját magunk által vájt vasútvonalon lefelé. Jelenlegi helyzetünkön néha minimálisan segít egy veretes győzelem, amely sajnos többre nem elég, mint a minimumra. Ahhoz, hogy még éppen ne szakadjunk le a negyedik helyről, és ne pontokkal lemaradva kezdjünk el tervezni még egy BL-nélküli évet.

Amik a januári hónapot még vállalhatatlanabbá teszik, azok Conte sajtóbéli kiszólásai, amik a boardra való idézőjeles nyomástevéstől a gyenge kifogásokig egyre szélesebb körben terjednek. A feszkó és a disszonancia szépen lassan költözött át a keretpolitikáról a vezetőség felé tanúsított megnyilvánulások irányába, miközben a fáradtság és a vékony keret lassan állandó problémaforrássá válik.
A kifogásokkal nem is lenne gond, minden edző eszköztárában megvan a hely a frázisoknak, a gyakran ismételt bullshiteknek (GYIB) és a „nyomáslevívősködésnek”. Azonban Conte olyan szinten benne van a keret lesoványításában, a félig sem működő gálakezdő kialakításában és a cserejátékosok teljes mellőzésében, hogy a szájából mindezt visszahallani több, mint hiteltelen. Bármi más (magas fű, sz*r kaja, randa nők) több létjogosultsággal bírna, de ez így csak a tanácstalanságot hangsúlyozza.

Erős lenne azt mondani, hogy a Watford ellen javíthatunk. Szó sincs javításról, pusztán a minimumot letudhatjuk jobb esetben. Kijózanító pofon? Mételyes frázis, hiszen nincs semmilyen következménye az összeesésnek, nem következik belőle semmi, csak az ismétlés. Kivételesen nehéz szériában van a Chelsea, amihez hasonlót a második Hiddink-éra utolsó hónapjai óta nem tapasztaltunk. Akkor már nem volt veszteni valója a csapatnak, nem volt más cél, mint az EB-re készülő játékosok meccsben tartása. Most jó úton haladunk efelé.
A közvetlen riválisok pontokat hullajtottak, hogy a Chelsea ezt mennyire tudja kihasználni, óriási rejtély.