Izgulunk, még tudunk miért. A Bonszmusz-csörte után hivatalos: _bármi_ megtörténhet.
A héten mélyponthoz érkezett a Conte-éra. Megemlékezhetnénk erről akár egy csöndes montázzsal, akár egy anti-tribute videóval, ahol a Battle Without Honor or Humanity zenéjére újra vágjuk a komplett 90 percet, de csak elpocsékolt energia lenne, hiszen a szezon java még hátra van, és senki ne higgye, hogy egy percig is alább hagy az izgalom, hiszen bár egy masszív negyedévnek éreztük a januárt, még csak pár hét telt el a szezon második feléből!
Tudjuk, mennyire szeretjük a kötelezőket, na, abból lesz dögivel, főleg a szezon jelentős részében profánul alacsony szintet megütő egyletek ellen, azokat még jobban várjuk. Jöhet megint a CP, a Burnley, és a WHU, persze nem egymás után. Lesznek közben rangadók a ligában és a Bl-ben is. Jöhet Mou, Pep és a Barca. A rangadókat is szeretjük idén, igen.
Mit még? Hát a kupákat! A Norwich elleni fellépésnél is mélypontot hirdethettünk, de most megismételhetjük, hisz újra champós ellenféllel kell küzdenünk. A Hull ráadásul a champóban is a kiesés ellen küzd és egész évben gyér formában vergődik! Papírforma alapján ebből akár lehetne is 2-3 gólos kizúgás, de persze azt végig is kell izgulni ám, nem csak „processzelni”.
Ja, talán nem ártana valamit írni a Bournemouth elleni nyüglődésről is. Sajnos azonban csak önismétlés jönne fel, semmi más. Ahogy már leírtam közvetlenül a mérkőzés után, ugyanaz az impulzus, ugyanazok a problémák, más kontextusban. Kimondottan nehéz erre bármi konstruktívat felhúzni, hisz ott még nem tartunk, hogy valami szokatlant húzzon akár a vezetőség, akár Conte. Haladunk a saját magunk által vájt vasútvonalon lefelé. Jelenlegi helyzetünkön néha minimálisan segít egy veretes győzelem, amely sajnos többre nem elég, mint a minimumra. Ahhoz, hogy még éppen ne szakadjunk le a negyedik helyről, és ne pontokkal lemaradva kezdjünk el tervezni még egy BL-nélküli évet.

Amik a januári hónapot még vállalhatatlanabbá teszik, azok Conte sajtóbéli kiszólásai, amik a boardra való idézőjeles nyomástevéstől a gyenge kifogásokig egyre szélesebb körben terjednek. A feszkó és a disszonancia szépen lassan költözött át a keretpolitikáról a vezetőség felé tanúsított megnyilvánulások irányába, miközben a fáradtság és a vékony keret lassan állandó problémaforrássá válik.
A kifogásokkal nem is lenne gond, minden edző eszköztárában megvan a hely a frázisoknak, a gyakran ismételt bullshiteknek (GYIB) és a „nyomáslevívősködésnek”. Azonban Conte olyan szinten benne van a keret lesoványításában, a félig sem működő gálakezdő kialakításában és a cserejátékosok teljes mellőzésében, hogy a szájából mindezt visszahallani több, mint hiteltelen. Bármi más (magas fű, sz*r kaja, randa nők) több létjogosultsággal bírna, de ez így csak a tanácstalanságot hangsúlyozza.
Erős lenne azt mondani, hogy a Watford ellen javíthatunk. Szó sincs javításról, pusztán a minimumot letudhatjuk jobb esetben. Kijózanító pofon? Mételyes frázis, hiszen nincs semmilyen következménye az összeesésnek, nem következik belőle semmi, csak az ismétlés. Kivételesen nehéz szériában van a Chelsea, amihez hasonlót a második Hiddink-éra utolsó hónapjai óta nem tapasztaltunk. Akkor már nem volt veszteni valója a csapatnak, nem volt más cél, mint az EB-re készülő játékosok meccsben tartása. Most jó úton haladunk efelé.
A közvetlen riválisok pontokat hullajtottak, hogy a Chelsea ezt mennyire tudja kihasználni, óriási rejtély.
535 Comments
by Lavid Duiz
Szegény Zola a stúdióban. Látszik, hogy köpnyi-nyelni nem tud… és nem a Watford vezetése miatt.
by szeszfabresz
Sky-on meg Shrek szakért😄 ennel megalázóbb nincs
by adam10
Egyébként teljesen komolyra véve a szót, láttok rá esélyt, hogy Conte feláll a napokban? Talán ha valamikor, most még “időben” tenné, a játék nem mutat semerre, ez teljesen reménytelen már. Ha jönne valaki legalább az újdonság erejében bízhatnánk az első pár meccsen, és lassan jön a mu, city es barca(x2) kaland
by Hazard
Nem áll fel, mert ő nagyon komolyan készült, 120%-ot ad, nyugodtan alszik. Ő kihozza a keretből a maximumot. (Hiszen nem kapta meg a kiszemeltjeit ugye…)
by Rammschein
én erre inkább már nem írok semmit, jó éjt 😀
by BlueCech
Nem kell cserélni, minden a tervek szerint alakul.
by Rammschein
mikor játszunk a bárkával? Conte akkor fog repülni 😀 :S
by interes
9 nap.
by kasata91
Kontrából vissza kürtőig…
by BlueCech
Nem tom, hogy ezt a középpályát mennyire gondoljuk komolyan, 0 zóna 0 nyomás.
by lamps8
és kit hozzon be? drinkwatert? a watford kp-ra se férne be
by BlueCech
miért kéne feltétlen csere? totál szervezetlenek vagyunk, lufast érünk önmagában a cserével.
by kasata91
Moses már a labdát se ismeri meg hogy mibe kell fejelni?
by Hazard
Korábban elesett benne, azóta kerüli.
by kormolar
semmi értelme Hazardnak elől… most is sikerült elmenni szélen középen sehol senki…Pedro-t le kell kapni most h kikapunk 2 vagy 3-al már tök mind 1 de így h Hazard-t bábunak tartjuk elől semmi értelme nincs … avgy akkor cserélje le… csak lerúgatjuk feleslegesen…
by Lavid Duiz
Viszont a helyszínen lévő szurkolóink magas színvonalon nyomják folyamatosan. Respect.
by BlueCech
57. perc: luiz 40 méteres előrevágása mózesre. sírok.
by Lavid Duiz
Conte enervált…
by ktomi93
már meccsek óta az