Izgulunk, még tudunk miért. A Bonszmusz-csörte után hivatalos: _bármi_ megtörténhet.
A héten mélyponthoz érkezett a Conte-éra. Megemlékezhetnénk erről akár egy csöndes montázzsal, akár egy anti-tribute videóval, ahol a Battle Without Honor or Humanity zenéjére újra vágjuk a komplett 90 percet, de csak elpocsékolt energia lenne, hiszen a szezon java még hátra van, és senki ne higgye, hogy egy percig is alább hagy az izgalom, hiszen bár egy masszív negyedévnek éreztük a januárt, még csak pár hét telt el a szezon második feléből!
Tudjuk, mennyire szeretjük a kötelezőket, na, abból lesz dögivel, főleg a szezon jelentős részében profánul alacsony szintet megütő egyletek ellen, azokat még jobban várjuk. Jöhet megint a CP, a Burnley, és a WHU, persze nem egymás után. Lesznek közben rangadók a ligában és a Bl-ben is. Jöhet Mou, Pep és a Barca. A rangadókat is szeretjük idén, igen.
Mit még? Hát a kupákat! A Norwich elleni fellépésnél is mélypontot hirdethettünk, de most megismételhetjük, hisz újra champós ellenféllel kell küzdenünk. A Hull ráadásul a champóban is a kiesés ellen küzd és egész évben gyér formában vergődik! Papírforma alapján ebből akár lehetne is 2-3 gólos kizúgás, de persze azt végig is kell izgulni ám, nem csak „processzelni”.
Ja, talán nem ártana valamit írni a Bournemouth elleni nyüglődésről is. Sajnos azonban csak önismétlés jönne fel, semmi más. Ahogy már leírtam közvetlenül a mérkőzés után, ugyanaz az impulzus, ugyanazok a problémák, más kontextusban. Kimondottan nehéz erre bármi konstruktívat felhúzni, hisz ott még nem tartunk, hogy valami szokatlant húzzon akár a vezetőség, akár Conte. Haladunk a saját magunk által vájt vasútvonalon lefelé. Jelenlegi helyzetünkön néha minimálisan segít egy veretes győzelem, amely sajnos többre nem elég, mint a minimumra. Ahhoz, hogy még éppen ne szakadjunk le a negyedik helyről, és ne pontokkal lemaradva kezdjünk el tervezni még egy BL-nélküli évet.

Amik a januári hónapot még vállalhatatlanabbá teszik, azok Conte sajtóbéli kiszólásai, amik a boardra való idézőjeles nyomástevéstől a gyenge kifogásokig egyre szélesebb körben terjednek. A feszkó és a disszonancia szépen lassan költözött át a keretpolitikáról a vezetőség felé tanúsított megnyilvánulások irányába, miközben a fáradtság és a vékony keret lassan állandó problémaforrássá válik.
A kifogásokkal nem is lenne gond, minden edző eszköztárában megvan a hely a frázisoknak, a gyakran ismételt bullshiteknek (GYIB) és a „nyomáslevívősködésnek”. Azonban Conte olyan szinten benne van a keret lesoványításában, a félig sem működő gálakezdő kialakításában és a cserejátékosok teljes mellőzésében, hogy a szájából mindezt visszahallani több, mint hiteltelen. Bármi más (magas fű, sz*r kaja, randa nők) több létjogosultsággal bírna, de ez így csak a tanácstalanságot hangsúlyozza.
Erős lenne azt mondani, hogy a Watford ellen javíthatunk. Szó sincs javításról, pusztán a minimumot letudhatjuk jobb esetben. Kijózanító pofon? Mételyes frázis, hiszen nincs semmilyen következménye az összeesésnek, nem következik belőle semmi, csak az ismétlés. Kivételesen nehéz szériában van a Chelsea, amihez hasonlót a második Hiddink-éra utolsó hónapjai óta nem tapasztaltunk. Akkor már nem volt veszteni valója a csapatnak, nem volt más cél, mint az EB-re készülő játékosok meccsben tartása. Most jó úton haladunk efelé.
A közvetlen riválisok pontokat hullajtottak, hogy a Chelsea ezt mennyire tudja kihasználni, óriási rejtély.
535 Comments
by szeszfabresz
Koszi Cech a posztot!
(Funfact: Conte eddigi 10 PL-vereségéből kilencet is Londonban szenvedett el, az egyetlen kivétel egy United elleni 0-2 Manchesterből – idén pedig a Chelsea összes veresége Londonban született.)
Forrás: Kele János FB
by ktomi93
Még jó hogy ma nem Londonban játszunk 😀
Akkor pl a Barcát idegenben csúnyán el kell verni, hogy otthon ne legyen baj a zakóból 😀
by WehaveNoHistory
Bár Watford már majdnem London 🙂
Otthon kezdünk a Barca ellen 😀
by lamps8
amennyit makkoltunk a watford ellen az elmúlt évben, nem lennék meglepve ha ma ezt visszakapnánk.
by ktomi93
a formánkat elnézve egy harmadik ligás csapat ellen is szenvednénk, bármi megtörténhet, lehet nyerünk 3-al, de az is lehet hogy kikapunk 3al
by adam10
Chelsea team: Courtois; Azpilicueta, David Luiz, Cahill (c); Moses, Bakayoko, Kante, Zappacosta; Willian, Hazard, Pedro.
Chelsea subs: Caballero, Rudiger, Emerson, Drinkwater, Fabregas, Hudson-Odoi, Giroud.
by ktomi93
:DDDD
by lamps8
geri bejátszotta magát a kezdőbe a bonszmosz ellen.
by adam10
nem vagyok én abban biztos, hogy Conte önmaga kibaszatásával meg akarja várni a barca elleni párharcot
by lamps8
Guus rutinból leszopatja a barcát, semmi gond. csak az aranykeretes vénemberszemvüegét cserélje le könyörgöm.
by adam10
amúgy Richarlison és Deulofeu rommá fogják szopatni a védelmünket, az egyik Mosest a másik Cahillt.
by Balázs Kozó
Giroud miért nem kezdő?
by trueblue05
nem elég fit
by Balázs Kozó
Hogy a fancba ment át az orvosin..
by BlueCech
Ba is átment, neki sima ügy volt.
by BlueCech
Nincs Herehulló Gomez, Karnezist bírom, de belőle hőst csinálni teljesítmény lenne.
by WudigessBoi
Lement egy hányingerkeltő január, amelynek során számtalanszor hagyott cserben a csapatom. Mégis itt vagyok a tv előtt, de ez már az én hibám.
by adam10
Sokan vagyunk ezzel így. 🙂 Bízunk bennük, nem tudunk mást tenni.
by Lavid Duiz
De azért nagyon jó Chelsea szurkolónak lenni, nem igaz? 🙂
by szeszfabresz
Minden második évben 😀
by Lavid Duiz
Na! na! 😀
by balazsh
True, de meg mindig jobb arany, mint Pooloskent 😀
by szeszfabresz
Ott más az értékrendszer. Most hogy megverték a cityt, szerintem már kapott minden játékos egy érmet.
by Zenzo
ha a spurs lennének, már kint lenne dvd-n 😀
by WudigessBoi
Ez már egy nem múló szerelem:)
by szeszfabresz
Azért jó hallani az “Antonio” skandálást a nézőtérről 🙂
by Lavid Duiz
Kíválóan szurkolnak! De hol vannak a hazai meccseken??
by WehaveNoHistory
a kocsmában, mert a kínai szurkolók megvették előlük a jegyet 🙂
by Lavid Duiz
Nem inkább ki vannak tiltva?
by WehaveNoHistory
nagy részük lehet 🙂
by Lavid Duiz
Na, majd egy hét múlva személyesen járok utána a helyszínen. 🙂
by WehaveNoHistory
Mázlista! 😉 Én majd április 😛
by balazsh
Ha ez ilyen formaban mazli, akkor mi a balszerencse? 😀
by WehaveNoHistory
Ez egy jó kérdés 🙂 az SB-n lenni jó, bár a csapat az néha fáj, de azért nem rossz 🙂
by Lavid Duiz
Azt gondolom, Moses számára vízválasztó lesz ez a mérkőzés. 🙂
by szeszfabresz
Hogy nyertünk tavaly ezzel a CB trióval bajnokságot :DDD
by lamps8
Baka nem rossz
by WehaveNoHistory
ő még a cipőt köti fejben, nem tudom hol volt az eligazításon.
by Frenky54
Ezt bizonyára negatív értelemben mondtad:)
by lamps8
igen
by Frenky54
Most adta éppen a 2. „gólpaszt”az ellennek a 18.percben…szerencsétlen:(
by Lavid Duiz
Nem rossz…ellenben szar… 🙂
by lamps8
hasonlóan gondolom
by BlueCech
5-0 a lövések száma már? nem rossz.
by szeszfabresz
Abszolút dominálnak minket. Lassan már nem is fura, ha egy alsóházi csapat szintjét még csak megközelíteni sem tudjuk
by BlueCech
szándékos taktikai elem, hogy magunkra húzzuk a watfordot.
by szeszfabresz
Végülis idegenben vagyunk.
by adam10
na Willi úgy látom ihletet merített a super bowl meccsből
by szeszfabresz
Hű öcsém, te aztán le vagy maradva 😀
by adam10
pont utána jött meg a pizza, most ültem le, nem volt időm beírni, pedig ez a megmozdulás megérdemli a szót 😀