Az esélytelenek nyugalmával indulunk neki a 27. angol bajnoki fordulónak, mivel az Etihadban lépünk pályára ahol az elmúlt 10 látogatásunk során csak 3 alkalommal sikerült pontot szereznünk. Viszont pont olyankor szoktunk meglepetést okozni amikor arra senki nem számít. Országos 1-esből csináljunk hát egy vérrel, verítékkel kiszenvedett 2-est.
Az utóbbi években az Etihad stadion egy igazi oroszlánbarlang, mert pár kivételtől eltekintve szinte mindig sírva mentek haza a látogatók, és itt nem a hazai drukkerekre gondolok. Tavaly a bajnokságban 19-ből csak 3 alkalommal hullajtottak pontot és ebből 2 a szezon végén volt amikor már biztosra lehetett venni a bajnoki címüket. Idén 13 forduló alatt mindössze egyszer kapituláltak, viszont azt hatalmas meglepetésre a gyengécske Palace ellen. Ezen kívül senki, de senki nem tudott még csak 1 nyamvadt döntetlent sem kicsikarni a City vendégeként. Pedig járt már náluk az MU, Pool és az Arsenal is, de mindegyikük üres kézzel térhetett haza. Szóval ki lehet jelenteni hogy Guariola munkája beért, tökéletes gárdát faragott a Cityből, még ha ehhez el kellett költeni több száz millió fontot is. A nagy bevásárlások után összeállt a Sané-Agüero-Sterling trió ami jelenleg a világ egyik, hanem a legjobb támadó hármasa kiegészítve a PL 2. legjobb védelmével, több mint félelmetes. Fel van tehát adva a lecke ha nem pont nélkül a sebeinket nyalogatva akarunk hazakullogni, márpedig miért tennénk?
Ha a bajnoki formánkat megnézzük, akkor túl sok okunk nem marad a reménykedésre, mivel az utóbbi 5 meccsen szerzett 7 pont siralmas. A legjobban nem az elhullajtott pontok fájnak, hanem a kudarcok során tanúsított hozzáállás. Ahogy Sarri is elmondta, úgy látszik nem képes motiválni a csapatot. Most akkor rá lehetne húzni hogy ez az ő sara, legyen megint edzőváltás, de én ezzel nem értek egyet. Sarri a lehető legtöbbet akarja kihozni a játékosokból, csak ők ebben nem partnerek. A Bournemouth ellen egy félidő alatt kaptunk 4-et, úgy hogy már az első gól után feladtuk, a második után meg mintha már a pályán se lettünk volna. Egy top csapat nem engedheti meg magának, hogy 1 vagy akár még 2 gólos hátrányban feladja. Érdekes módon az MU pár hete 2 gólos hátrányból is x-re tudta menteni a meccset a hajrában. A Spurs is a hajrában fordított a Watford ellen, Kane és Alli nélkül. Hirtelen nem tudnám megmondani ,hogy hány meccs volt a szezonban amikor vert helyzetből álltunk fel és mentettünk pontot, esetleg még meg is nyertük a mérkőzést. Kicsit az az érzésem mintha a játékosok szerződésébe bele lenne írva, hogy csak addig kell játszaniuk amíg hátrányba nem kerülünk, utána már lehet lazulni. És ez nem csak Sarri sara. a játékosok nagy része fejben nincs a toppon. Willian olyan unott pofákat vág néha hogy a hányinger kerülget, Hazard minden 2. meccsén alibizik, a csatárok meg mindent csináltak csak pont azt nem amit kellett volna. Az volt az érzésem minden forduló előtt hogy ha Hazard és Willian/Pedro bal lábbal keltek fel akkor inkább fel se menjünk a pályára, mert az egyetlen reményünk hogy Luiz 50 méteres passzai közül 1 megtalálja Kantét akinek meg ugye nem a gólszerzés a feladata. Valószínűleg Hazardéknak sem tetszett hogy szinte mindig nekik kell megmenteni a csapatot, mivel a csatárokra nem lehet számítani ezért játszottak többször is kedvetlenül. Hétről-hétre gyomorideggel ültem a TV/számítógép elé, mert tudtam hogy még a kis vagy közép csapatok ellen is gyenge lehet a támadójátékunk. Pár hete viszont történt valami ami vissza adta a hitem a csapatban, azaz hogy igazoltunk egy klasszis centert Higuain személyében, sőt mi több végre elzavartuk a semmirekellő Moratát. Itt megjegyezném érdekességként, hogy a 19 meccse veretlen Atletico 2-ből 2-szer kikapott mióta ott van.
Higuain érkezése lehet a fordulópontja a szezonnak. Nem azt mondom hogy mostantól tönkreverjük a teljes mezőnyt, de úgy érzem nem lesz több kínos vereség amikor magyarázkodni kellene az edzőnek vagy a játékosoknak a hozzáállás miatt. Úgy érzem nem lesz több hullámvasút, nem lesz az hogy 2 szép győzelem után pontot hullajtunk kiesőjelölt csapatok ellen. Az argentinra visszatérve láthattuk hogy már első meccsén is jól mozgott, de még nem volt meg a kellő összhang a társakkal. Viszont a legutóbbi mérkőzésen már megmutatott valamit a klasszisából, mivel megszerezte első, majd második gólját is. Moratával és Giroudval ellentétben ő nagyon érzi a kaput és van önbizalma is. Nekem tetszett hogy mindkét gólt úgy szerezte hogy nem kezelte le a labdát, nem állítgatta hanem gondolkodás nélkül ösztönösen kapásból bevarrta. És pont egy ilyen éles csatárra van szükségünk aki nem totojázik, nem pakolja át a labdát egyikről a másik lábára hanem ahogy jön a passz vagy beadás, első szándékból megpróbálja bevenni a kaput. Sőt még abban is bízok hogy így a kényes szélsőinknek is megjön a játékkedve mert tudják hogy lesz ott mellettük valaki akire számíthatnak. Bízom benne hogy már ma a City ellen is meglesz az összhang a támadó hármasunk között ill. a védekezésünk is stabil lábakon fog állni és akkor lesz esély a bravúrra.
Akár a lelátón ülve, akár a TV előtt, de próbájuk meg kiszurkolni a bravúrt, mindenkinek jó meccsnézést kívánok. Hajrá Chelsea!
