Az előszezon legfontosabb kérdései

Hajnalban megkezdődik a Chelsea előszezonja Enzo Maresca vezetésével, beharangozó cikkünkben pedig az alapozás központi kérdéseivel foglalkozunk.

Milyen meccseket várjunk Maresca csapatától?

A május egyik megosztó híre volt a klubnál, hogy Maurico Pochettinóval nem tervez tovább a Chelsea, az argentin szakember pedig ezzel a bejelentéssel egy szezon után távozott is Londonból. Habár az utolsó hetekben úgy nézett ki, a Chelsea játékában mutatkozik valamennyi javulás, a teljes szezont nézve sokszor inkább a rendezetlenség jellemezte Pochettino csapatát. Ez volt talán a legélesebb váltása Pochnak az elődeivel szemben: még Thomas Tuchel és Graham Potter játékára is a türelmesebb, kidolgozottabb, rendezettebb labdatartás és pozíciós játék volt a jellemző, Pochettinóval sokkal direktebb, vertikálisabb játéka lett a Chelsea-nek, kevesebb embert tartva a középpályán, és többet a támadóharmadban.

A maga gyors játékával ugyan a Chelsea kevésbé szenvedett a mélyblokkban védekező ellenfelekkel szemben, mint előtte, és tisztes mennyiségű 77 gólt akasztott, ami a legtöbb lett az utolsó bajnokcsapat termelése óta. Ugyanakkor ennek ára is volt, hiszen gigászi mennyiségű 63 gólt kaptunk, ami nem csak a Premier League történetében utcahosszal a legnagyobb számú találat, amit a Chelsea valaha benyelt, de közel 35 éve fordult elő utoljára, hogy ennél rosszabb védelmet tudhattak magukénak a Kékek az angol első osztályban. Mindennek persze részese volt a tavaszra teljesen leeresztő Petrovic is, viszont a kontroll hiánya novembertől szinte az egész évben részese volt a csapat mérkőzéseinek, az ellenfél minőségétől függetlenül. Ahogy Moises Caicedo összefoglalta a szezon végén: „A Brightonnál minden a taktikáról szólt, csak labdával: taktika, taktika, taktika. A Chelseanél meg minden arról szólt, hogy fuss, fuss és fuss, számomra pedig ez nagyon nehéz volt.”

A Chelsea az elmúlt években főképp olyan játékosokat vásárolt a maga keretébe, akiknek jobban kedvez a stabilitásra törekvő pozíciós játék, mintsem a direkt, gyors káoszfoci. Maresca kinevezése visszatérés lehet a Pochettinót megelőző szakemberek által preferált futballhoz, ami egy labdával sokkal öntudatosabb, kontrolláltabb és rendezettebb játékhoz vezethet, több focistával a maga komfortzónájában. Ugyanakkor az előszezonban egyrészt érdemes lehet figyelni, hogy labda nélkül hogyan muzsikál a keret, másrészt mélyen védekező ellenfelekkel szemben mennyire hatásos a Chelsea játéka. Ez utóbbi az elmúlt években is komoly gondokat okozott akár Tuchel alatt, akár Potter utolsó hónapjaiban, igaz, nem is voltak Palmer és Nkunku minőségű támadók a keretben.

Enzo Fernandez botránya

Egy előszezonban mindig kiemelten fontos az, hogy csapatépítő túraként is megfelelően funkcionáljon, és mindazokat a feszültségeket, töréseket, amik egy rázós szezon folyamán kialakulnak az öltözőn belül (összeveszések, klikkesedések etc.), elsimítsa a közös alapozás. Mivel a tavalyi szezont a Chelsea egy ötmeccses győzelmi szériával tudta lezárni, alapvetően talán nem is maradt volna senkiben tüske a másik iránt, amikor mindenki elvált a nyári tornákra indulva.

Ez egészen az elmúlt napokig igaz is lehetett, amikor is Enzo Fernandeznek a Copa America-döntő utáni közös éneklésével sikerült a keret egy jó részét súlyosan magára haragítania. Többedmagával azokról a francia játékosokról adtak elő egy szurkolói skandálást instagram élőben, akik afrikai felmenőkkel rendelkeznek. Maga a dal egy, a 2022-es VB-döntőre kreált rigmust idézett, amellyel az argentin szurkolók illették az ellenfél játékosait.

Az eset a Chelsea öltözőjén belül is komoly érzelmeket váltott ki, és mondhatni megosztotta a Kékek keretét. Nicolas Jackson kiállt Enzo Fernandez mellett, még az ominózus kikövetés-hullám előtt David Datro Fofana és Wesley Fofana is a közösségi médiás felületeiken nyilvánították ki nemtetszésüket. Wesley Fofana szimplán gátlástalan rasszizmusnak bélyegezte a videón látottakat.    

 A Chelsea persze rögtön elítélte a játékos tettét, belső vizsgálatot rendelt el, és komolyabb következményeket helyezett kilátásba. Enzo nyilvános posztban bocsánatot kért, Maresca pedig nem sokkal ezelőtt a Reece Jamesszel közösen lehozott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Nem gondolom, hogy bármilyen probléma felmerülne, amikor Enzo majd visszatér. Tisztázta a helyzetet, a klub szintén, nincs mit hozzátenni.” James csapatkapitányként jelezte, hogy ha bármilyen nézeteltérés is keletkezne a felek között, ő igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb elsimítsák ezeket.

Enzo 29-én, hétfőn fog csatlakozni várhatóan az alapozó kerethez. Hogy bejönnek-e Maresca számításai, és tényleg képes lesz-e mindenki maga mögött hagyni a történteket, legkorábban a következő hét elején derülhet ki.

Az átigazolásaink helyzete

A Chelsea eddig a pontig 6 játékost igazolt a nyári időszakban: Kiernan Dewsbury-Hallt a Leicestertől, Omari Kellymant az Aston Villától, Caleb Wileyt az Atlanta Unitedtől, Marc Guiu-t a Barcelonától, Renato Veigát a Baseltől, valamint Tosin Adarabioyót, aki szabadon igazolhatóként érkezett, miután a Fulhamnél kiment a szerződése. Hogy kik maradnak, illetve kik távoznak majd kölcsönbe, az többüknél az előszezon után fog eldőlni.

Habár még kifejezetten slágerigazolása nem volt a nyárnak (talán a brazil szupertehetség Estevao megszerzése szólt a legnagyobbat a jelenlegi fogások közül, aki jövőre csatlakozik majd hozzánk), a következő célpont minden bizonnyal a Villarreal kapusa, Filip Jörgensen lesz.

Jörgensen június közepén írt alá egy 5 éves hosszabbítást a spanyol klubbal, szerződésében pedig szerepel egy 45 millió eurós kivásárlási záradék is. A Chelsea azonban ennek nagyjából felét adná érte, és egy 20-25 millió euró közötti ajánlattal próbálkozott be a dán kapusért, az üzlet pedig hamarosan megszülethet. Jörgensenre a hírek szerint a rövidpasszos játéka miatt van szüksége Marescának, amelyben tényleg kiemelkedik Petrovichoz és Sanchezhez, a keret másik két kapusához képest. Megszerzésének a következménye várhatóan az lesz, hogy Kepa mellett Petrovicot is pénzzé teheti a Chelsea a következő hetekben.

A szerb kapus nem csatlakozott az Egyesült Államokba utazó kerethez, igaz, ennek a jelek szerint leginkább sérülés állhat a hátterében.

Mi lesz Chalobah-val és az akadémiai játékosainkkal?

A Chelsea vezetősége régóta készül több akadémia játékos értékesítésére is a kiadások ballanszolása céljából, a nyár első heteinek érkezői pedig úgy tűnik, az ő helyeiket hivatottak betölteni.

A héten nagy port kavart az a hír is, hogy Trevoh Chalobah kimaradt a Chelsea USA-ba készülő keretéből, mivel a klub minél előbb értékesíteni akarja őt, és szeretnék, ha kizárólag arra fókuszálna, hogy új csapatot találjon. Chalobah eladása már jó ideje téma a Kékeknél, és Tosin Adarabioyo leszerződtetésével el is dőlt, hogy számára a Chelsea-nél nem marad hely.

Conor Gallagherért az Atletico Madrid tűnik befutónak, és állítólag meglehetősen régóta húzódnak a tárgyalások a Chelsea-vel. Az üzletet bonyolítja, hogy a Chelsea elsőszámú centerjelöltje Samu Omorodion, az Atletico fiatal csatára lenne, és egyelőre még az sem dőlt el, hogy egy dealben rendezné-e a Chelsea a két játékos helyzetét, vagy külön-külön.

A tovább kimaradók névsora: Kepa, Petrovic, Gilchrist, Humphreys, Anjorin, Casadei, Washington, Lukaku, DD Fofana. Lukakura, Petrovicra, és Kepára eladás, a többiekre kölcsön várhat a későbbiekben.  

Milyen meccsek várnak ránk az előszezonban?

A Chelsea július 25-én magyar idő szerint hajnali 4:00-kor a Wrexham ellen kezdi meg az alapozást, majd 27-én este 22:00-kor a Celtic következik. Augusztus 1-én hajnali 1:30-kor a Club America ellenében lépünk pályára, majd 3-án 23:30-kor a Manchester City-vel folytatódik az előszezon. Az amerikai túra zárása a Real Madrid elleni mérkőzésünk lesz 7-én hajnali 1:00 órakor, majd a Stamford Bridge-en fogadjuk az Inter csapatát 11-én délután 16:00-kor.

A meccsek értékeléséről és a további igazolásainkról cikkeket és anyagokat itt, valamint podcast csatornánkon a nyár fennmaradó részében is igyekszünk minél nagyobb mennyiségben közzétenni!

1 Comment

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com