Válaszra várva

Sok kérdést tartogat a PL nyolcadik fordulója egyébként is, de persze számunkra meg még többet, mert ennél jobban szétbuzerálni egy szezonkezdetet, mint tettük, asszem nem nagyon lehet. A legfontosabb: vajon megugorjuk-e a 10 pontos álomhatárt 8 meccs alatt?

Már letettem annak mantrázásáról, hogy nem nagyon kéne pontokat veszteni, mert veszítünk. Legutóbb is sikerült, mumus vagy sem, a Newcastle ellen 2-0-ról jöttünk vissza, de csak egy X erejéig. A soron következő Szentek pedig nem kevésbé tartoznak a nehezen legyűrhető együttesek közé, mégha az ő szezonjuk is ugyanúgy szar, mint a miénk, vagy legutóbbi ellenfelünké.

Az előző szezonban két 1-1-re futotta, igaz, abból bármelyiket megnyerhettük volna, főleg, amelyiken, ha Fab MagicHat nem a jogtalan sárgát, hanem a jogos büntetőt kapja meg, de hát nem voltunk elégedetlenek, tekintve a bajnoki címünket. Most viszont egyértelműen kellenek a pontok, és hát nem változott sokat a képlet sem a múlt hét, sem pediglen szerda óta: mi itten kérem várjuk a feltámadást, ami meg csak nem jön – vagy csak ideig-óráig. Ami viszont aligha fog változni számottevően, amíg a tetszőleges 11-ből öt-hat pályán lévő maximum átlagosan középszar teljesítményre képes abban a 90+ percben, amíg az adott meccs tart ugye. Nagyjából erre hegyezte ki José is a mai sajtóidomítást.

Az egyébiránt négy hellyel előttünk álló, már felsőházas Saints is annak köszönheti a jobb pozíciót, hogy némileg erőre kaptak, és a hetedik, előző körben végre második győzelmüket is megszerezték, kisebb meglepetésre a Swansea elpáholásával, és mivel ők egyel kevesebb vereségre, cserébe egyel több döntetlenre voltak képesek nálunk, hát ez adja a pozíciókülönbséget.

Remélem JM készül, mert most jól jönne egy deffenzívebb felállás – a Soton támadósora erős, ráadásul gyors, viszont sok gólt kapnak kontrából. Így én simán a keretbe erőltetném Ramirest és Ázárt, Oscart, Remyt (nyilván inkább Costát, de hát ő most izé, pihen), Rubent és Mikelt a védősor elé, Terry-Zouma kettős két oldalán pedig Rahman és Ápi kezdene. Persze Will megérdemelné, hogy formája miatt Ázár helyén kezdjen, de mivel rendre rajta lassulnak le a kontráink, én csak padra tolnám most.

Minden optimizmusom ellenére csak akkor látok ebben a meccsben hazai győzelmet, ha amellett, hogy a pályára lépő keret minden tagja megüt legalább egy átlagos szintet, képesek vagyunk elkerülni a bántó egyéni hibákat. Jelen helyzetünkben erre azonban nincs több esély, minthogy egy jól behűtött üveg száraz, Egri Cuvée most a kezembe pottyan, marad jobb híján a döntetlen. A két kapott gólunk borítékolható, ráadásul mivel a gyors támadásaikat főleg szabálytalanul fogjuk majd meg, mindkettő pontrúgás utáni lesz, azt viszont remélem, hogy legalább két kontrából képesek leszünk betalálni. A Soton 14 éve nem győzött a Stamfordon (az utóbbi 20 évben ez egyedül 2002. január elsején fordult elő), de már elő sem hozok ilyen adatokat, mert ezek megdöntésében idén nagy királyok vagyunk eddig. Minden esetre a képlet egyszerű lesz, mert ha nem tévedek nagyot, akkor labdabirtoklás 50-50%, viszont míg a Soton körbetüzeli Begót, addig mi a góljainkon kívül kb kétszer fogunk kapura lőni. Ami azért mulattató némileg, mert kb akkor van esélyünk nyerni, ha tudunk lőni hármat. Már gólt, nem csak úgy kapura. Ha már Ramiresnek bejött az újdonsült fiának, Brunonak ajánlani a gólját a vonalkódosok ellen, nemrég született egy kicsi Hazard, egy kicsi Happy és egy kicsi Mikel is, szóval srácok, itt a lehetőség…

Viszont, mint említettem, nem csak mi nézünk durva rund elébe, hanem a forduló szép számmal tartogat még olyan meccseket, amikből magunkon kívül előnyt kovácsolhatunk. Ha például a 2-2 felhozta volna a Newcastle kedvét eléggé ahhoz, hogy leikszeljenek idegenben a City ellenében, eleve nem volna rossz. A két Liverpooli csapat egymást csaphatja szét, míg az Arsenal a Unitedet fogadja, a Spurs pedig Wales-be látogat. Értelemszerűen viszont ebből főleg akkor tudunk számottevően profitálni, hogy a többiek előttünk nyírják egymást, ha győzni tudunk.

José is érzi, hogy meleg a piskóta. Nyilván persze, sem nem vak, sem nem bolond (bár, egyesek szerint…) karrierje eddigi legrosszabb periódusának nevezte a jelenlegit, és hát igen, mi is tudjuk, tényleg az. Nem ez a leginkább kihívásokkal teli – hanem a legrosszabb. Még sosem veszített ennyi meccset ilyen rövid időn belül. Nem egy jó periódus ez persze senkinek, a játékosaink többsége is elmondhatja magáról ugyanezt, és persze mi szurkolók sem ehhez vagyunk szokva. Függetlenül a derűlátásomtól, én sem. Olyannak érzem a gárdát, mint a fánkot a fánkboltban: frissek a fánkok? Igen, minden nap frissen készülnek. Majd néhány nap múlva megkapjuk őket, eladásra… A legtöbben továbbra is ötletelve, de tanácstalanul ülünk, és nézzük, amint aktuális kedvenceink épp szanaszéjjel aprítják a reményeiket, reményeinket, hétről hétre, módszeresen, kitartóan. Talán van még velem egy-két elszánt, elvetemült optimista, aki még mindig hisz abban, hogy holnaptól minden más lesz, és októbertől nyomunk egy unbeaten-run-t a szezon végéig, és egy hortobágyi szürkemarhacsorda hatékonyságával gázolunk végig innentől a május végéig hátralévő meccseinken. Hogy a végén megint büszkén verhessük össze tenyereinket…

[gfycat data_id=”BasicAthleticJapanesebeetle”]

Nem kell Nostradamusi magasságokba törni ahhoz, hogy lássuk, erre kb akkor van esély, ha Terryék mintegy varázsütésre eldobják ezt a szart, amit viselnek – jobbára az előző szezon vége óta, és valószerűtlenül hirtelen megtanulnak újra azon a szinten játszani, ahol május környékén abbahagyták. Nem látszik erre több sansz, mint amennyi arra volt májusban, hogy az új szezont így kezdjük. Mégis megtörtént, így, ennek analógiájára meg miért ne fordulhatna már vissza az egész, mondjuk holnap(tól)? Igen, ez egy ilyen várakozós játék.

Lehet néha önteni kell hozzá egy italt, hogy ebben a vadhatjásban ne folyjon szét az ember agya a látványtól, és hozzájárulva ezzel egy bármi ellenére viszonylag kellemes állapothoz, de azért összességében még rendben leszünk. Azért itt mégsem tartunk egyelőre:

https://www.youtube.com/watch?t=37&v=tm95VL9r07E

Mindent összevetve, a lényeg, hogy nem lenne baj végre, ha a győzelem útjára lépnénk, aztán úgy nagyjából ki is tartanánk az ösvényen mostmár. A helyzetet tekintve nem ez a legmegfelelőbb alkalom nyilván, de ha arra várunk, sosem jön el. Ez még nem egy most-vagy-soha pillanat, de én inkább választanám a ‘most’-ot, ha már lehet. Szóval fel-fel, hajrá előre, és ne csak gondoljunk rá, meg beszéljünk róla, hanem tegyünk is érte.