Több MINDEN-t, kevesebb SEMMI-t!

Elnézést José, jól értettem, hogy Ön MINDENhez ért? Mindenhez IS…

Ahhoz, hogy látványosan jó legyél, sosem elég a saját kiváló teljesítményed. Minden esetben kell a többiek balfaszkodása, de legalábbis bizonyos fokú szerencsétlenkedése.

Ez a mérkőzés arról a csodáról szólt ismét, amennyivel mi jobbak vagyunk ebben a szezonban, mint az előzőben. Ez pedig egy Diegoal, és egy Fabrepass. Oscar, aki csendben a kedvencemmé nőtte ki magát brazil létére, vagy Ázár nem igazán jobb, vagy rosszabb, mint mondjuk korábban, vagy akár az előző szezonban immáron José alatt. A védelmünk sem, s Courtois sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint rekorderünk, Cech. A csapat egyszerűen több lett. Méltattam már ezért Josét, és fogom is még, köszönöm, mert ez valami elbaszottul zseniális, ahogy megszerezte előbb Maticsot, majd a két spanyolt, és nem szimplán betöfködte a réseket, ahol ereszték volt a hajón, hanem egyenesen ezen hibák kijavítása által hasítunk előre.

A szezonra elértük azt, hogy nincs edzőkérdés (szokatlan, nem?), nincs csatárkérdés, hála a magasságosnak, nincs kapuskérdés, max jó értelemben véve, és többnyire azok a dilemmáink, hogy akkor most Schürrle vagy Willian, lehetünk-e veretlenül bajnokok, vagy már egyszerűen csak ráérünk azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy mi lesz velünk majd post-Terry. Ezt a kényelmességet pedig az adja, hogy 10-2-0-lal vezetjük úgy a bajnokságot, hogy a többiek alant vehemensen próbálják alulmúlni egymást, többnyire sikerrel, és főleg azért többnyire, mert ritka az olyan mérkőzés, ahol mindkét fél kikaphat. Nem írom, hogy veszíthet, mert adott esetben az X bizony ezt a helyzetet állítja elő.

A címben elsütöttem egy csodálatos életigazságot, több mindent, kevesebb semmit. Ezt a főiskola óta nem sütöttem el szerintem egyszer sem, pedig jó szöveg. A jó duma általában attól jó duma, hogy időtlenül szellemes, esetenként nemcsak gúnyos, de egyenesen alattomosan, mégis rejtve poénos, és általános érvényű. Egy főiskolás hedonista életfelfogásába pedig kellenek a hasonlóan elmés mondatok, nekem ez volt az egyik, és rendkívül szerettem.

A csapat is tegnap felvonultatott mindent, aztán nem lőtt be (szinte) semmit.

Az rettenet, hogy ennek okán többen máris azt keresik, hogy ezt a remekül működő gépezetet hol lehetne megbuzerálni, és franciakulccsal a kézben fejvakargatva azon morfondíroznak, hogy hová kéne beforrasztani pótakkumlátorként egy Reust vagy urambocsá Balet, mikor világosan látszik, hogy ha van is esetlegesen fellépő hibaforrás a szervezetben, akkor az ugye legkevésbé a plussz energia, sokkal inkább kellene fékeket és ellenállásokat bekötni az áramkörbe. Persze van egy hatospakk söröm rá, hogy ha minden meccset 8-0-ra nyernénk, akkor is akadnának, akik még vennének két csatárt, meg egy támadókp-t, hogy mégis nyerjünk már inkább kilenccel. Ami egyrészről nem gond, hát a szurkoló már ilyen, elégedetlen, bármikoris, az a dolga, ezt leírtam már párszor. De talán már azt is, de ha nem, megteszem most: komolyan tudom sajnálni viszont azokat, akik nem tudnak a jelennek is élni picit. Jó lenne néha észrevenni, hogy honnan indultunk, és mit akartunk, mit kértünk, miért könyörögtünk, mert nem volt olyan régen, amikor ide akartunk eljutni. Megtettük. Néha kicsit le kéne ülni egy padra a nagy ostorcsattogtatás közepette, aztán szétnézni, meg egy picit legalább élvezni azt, ami van. Mert egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy ott maradunk, korbáccsal a kézben a sivatag közepén, hidegebb meg nem lesz. Na ahhoz, hogy ezt értelmezni is tudjátok, elmondok egy viccet:

Egy turista hosszú ideje vágyott már Egyiptomba, mikor aztán végre teljesül az álma, egyszerűen alig bírja az ottani hőséget. Nekiindul teveháton, hogy keressen valami kellemesebb helyet, de az úton is csak tűz a nap, hiába alig van rajta egy fehér lepel, ömlik róla a víz, ki van száradva, minden baja van, mikor egyszer csak eltép mellette egy állig beöltözött motoros. A tevés utánaindul, a következő oázisnál utoléri, megkérdi:

– elnézést uram, ne haragudjon, hogy csak így megszólítom, de látom, hogy tetőtől talpig fel van öltözve, hát hogy bírja ezt ebben a melegben, rajtam alig van valami, mégis majd meghalok.

– tudja, elég gyors motorom van, a gyors tempónál pedig a menetszél kellemesen hűsít, még ilyen ruházatban is.

Na, a turistának sem kell több, elkezdi űzni-hajtani a tevét, üti-vágja, hogy minél gyorsabban haladjanak, mire a teve egyszer csak összeroskad alatta és megdöglik. A fickó komótosan leszáll, odamegy, megrúgdossa a teve oldalát:

– mivan bazzeg, megfagytál?!

Szóval jó beduinok módjára viselkedjünk már egy kicsit úgy, hogy tessék már kicsit boldognak lenni attól, hogy ilyen jók vagyunk, amire meg még bőven rájátszik az is, hogy a többiek meg nem, aztán ha a seggünket nem is csapkodjuk a földhöz örömünkben – pedig tehetnénk, akkor is legalább egy elismerő biccentést, meg egy környezetbarát tapsot engedjünk már el magunkból, merthát azért egyelőre nem a szarral gurítunk a szezonban, kéremszépen.

A meccs után a kommentmezőben is elemezgettem már, hogy nagyjából tényleg egymást múlják alul alant, és főleg a többi klubra nézve szégyen, hogy a roppantmód szarul vagy inkább sehogyansem rajtoló ManU és Newcastle ott lehet, ahol, az Arsenal meg a Pool meg kb mostanra kiszállt a bajnoki címért folytatott küzdelemből. Itt van a tabella felső fele mostanról, meg egy évvel ezelőttről, tessék csemegézni:

Térjünk ki a meccsre is, mert volt mit látni bőven: már a negyedik percben úgy folyt végig az akció a jobb oldalunkon, hogy ezt vetíteném az impotenseknek viagra helyett, mert ettől még a nőknek is feláll bazzeg, de az ezt követő szöglet-kombó sem volt piskóta, már itt vezethettünk volna, de nagyot fogott Foster (meg a meccsen még csomószor, hogy tenné tele a jóisten). Ha nem Terryre jön ki a lövés, valószínűleg már ez 1-0. José egyébként ha egyszer feladja az edzői pályafutást, pokerből kellene élnie, mert ez után, mikor még egy átlag alatti vérmérsékletű szurkoló is kicsavarta a répát a képernyő előtt, úgy áll az oldalvonal mellett, mint aki hashajtóra izomlazítót vett be.

A Chelsea nem csak, hogy sokat lő kapura, de a szezonban nekünk van a legjobb „bevágási” mutatónk, a kapura tartó lövéseink 23%-át váltottuk gólra a WBA meccsig, amin ugyan a mostani 9%-kal rontottunk, de összességében még így is faszán állunk – bár mindez eléggé lényegtelen amellett, hogy vezetjük a bajnokságot.

Volt nemrég az Audience with c műsor a Chelsea TV-n, és amit mi ugye nem szúrunk ki, mert ha az operatőr épp nem a kettes kamerát adja be élőbe, akkor kimarad, szóvalhogy ilyenkor látszik, mennyi minden történik a pályán – ezek után-alapján nem kell meglepődni, ha Drogba nem sokára, mondjuk a szerződésének lejártával a Chelsea stábban köt ki José mellett. Na de már úgy megtekertem a dolgot, hogy én sem látom, mit akartam az elején, a lényeg, hogy Drogba is ott ült a bárszéken Luis és Schwarzer társaságában, és ott kapott olyan kérdést, hogy a Pool meccsen amikor odahívta magához Ivanovicsot (Drogba a padon, Iva a pályán), akkor mit mondott neki. Na most a válasz nyilván ködös volt, bla-bla, on és off the pitch segítsük egymást, közös a cél, miegymás, de az tuti, hogy taktikai tanács volt élőben. A lényeg azonban nem is feltétlen az, hogy akkor most Drogba lesz-e Chelsea vezérkar, vagy sem, sokkal inkább az, hogy ez egy újabb aspektusa annak, hogy tényleg mindenhol mindenkivel győzni akarunk, és Drogba ha nem a pályán teszi hozzá a magáét, akkor is besúg. Nem hiszem,hogy ez túl gyakori lenne.

A pályán viszont teszik azok a dolgukat, akiknek megadatik, hogy ne csak a sípszó előtt, hanem utána is labdába rúgjanak – a gól a 11. percben jött végül, talán les is volt, de Oscar labdája remek, Costa pedig nem hibázik. Veszett hatékony a csúf, és ami a legfontosabb, hogy november vége van, ami már bőven a kesztyűs, hosszúujjú mezes időszak, ami általában a spanyol-brazil vonal téli álmát jelenti, idén azonban (közben azért lekopogtam) úgy tűnik még ez sem állíthat meg bennünket. Fertály óra múltán már maga Oscar próbálkozott, az a lövés gólt érdemelt volna, de Foster valami baszottnagy formában van a szezonban, és még a közeli ismétlést is fogta. Aztán, egy perc sem kellett, hogy Ázár helyből nyomjon egy szlalomot a védők közt a tizenhatos vonalán belül, majd Cahill lövésénél már nem csak a jószerencsének adhattak hálát a vendégek, hogy nem négy állt a kijelzőn a Chelsea neve mellett. Elképesztő intenzitással játszottunk, nagyon hamar le akartuk zárni a mérkőzést, és ez azért is tetszetős, mert végre kezdem azt látni, hogy nem ellazázni akarjuk az első huszast a meccsen, hanem kifacsarni a meleg szart is az aktuális ellenből.

A második is meglett egy ismét remek szögletvariáció után a 25.-ben, igaz, nem lett a legszebb gól, 1 méteren hatszor pattant meg a lövés, de hát kit érdekel, a gól az gól, a WestBromnak helyzete sem volt, nekünk pedig már nagyon megérett a találat. A kiállítással pedig le is zárult a mérkőzés, valahol vicces, persze hát mondani kell valamit, mikor Irvine azzal védekezett a meccs után, hogy hát Costa gólja les volt, ami talán igaz, ahogy írtam én is, bár kikockázva nem láttam, egyébként egyvonalnak tűnt, mindenesetre Costa okosan a védő takarásában állt az elrúgáskor, szóval ezzel lehet védekezni, de az nem a lesen múlott, hogy a WBA-nak köze nem volt a meccshez az első fél órában sem, mert nem volt, nyilván a labdát is csak akkor látták, hogy na most vitték el mellettem. A Chelsea gyors játéka szánalmasan szétszedte a WestBromot, főleg ez volt az oka annak, hogy a vendégek, amíg létszámban is volt rá lehetőségük is, csak két vérszegény kapu felé tartó lövésig jutottak. Persze amikor a Chelseanek ennyire megy, nem lennék WBA, meg mondjuk más ellenfél sem. Még 11 vs 11 is a legjellemzőbb játékkép ez volt:

Lehet azon lamentálni, hogy akkor Jákob ipponja, amivel földre vitte Costát, tényleg piros-e, vagy csak sárga. de tök mind1, sőt, tekintve a játék lefolyását, lehet még jót is tett a WBA-nak, mert amúgy lehet nem ússzák meg kettővel, lényegében így is a csodával határos valahol, hogy végül kihúzták ennyivel, mert valószínűleg Oscar sem mosolyogva sarkazza kapura a lehetőségét a 36. percben, hanem bevarrja, mint a szart, ha nem ez az állás. Szóval, az azért érződött, hogy ahogy telt az idő, a biztos vezetés – és lényegében – győzelem tudatában elkezdtünk tartalékolni, mert – és akkor térjünk is át a kiharangozóból a beharangozóra – kedd este fontos mérkőzés jön Gelsenkirchenben. A második félidőt amolyan átmozgató edzésnek tekintette José, végeredményben a vasárnap-hétfő-kedd áll rendelkezésre ugye egy keddi BL előtt, és abba még bele kell férni némi alvásnak, az utazásnak, meg a regenerálódásnak is.

Arra pedig nagy szükség van/lenne, hogy ugyanezt az intenzitást, játékerőt tudjuk képviselni Némethonban is, s ne csak a csillagokat számoljuk az Orion farkán a német éjszakában, mert az elszórakozott Maribori pontokkal ez a mérkőzés egyet előrelépett a fontossági lépcsőn. Mondom gyorsan a lényeget, pedig mondhatnám lassan is, mert a nyelvi eszközeim megvannak hozzá: egy győzelemmel, vagy bármilyen kettő vagy többgólos döntetlennel a Chelsea továbbjutó a csoportból. A másik meccs (Sporting-Maribor) is egyszerű, mert aki veszít, az kiesik. A Maribor akkor is, ha a Schalke nyer, ők pedig max döntetlent érnek el Portugáliában. Számunkra a legjobb opció, ha nyerünk, a másik meccs pedig X lesz. Na ennyit a továbbjutási mátrixról.

A mérkőzés viszont mindenképpen emocionális vonásokkal tarkított lesz, hiszen ahogy már a WBA beharangban Wudi is említette, az a Di Matteo irányítja jelenleg a Schalke-t, aki bennünket legutóbb, a jelenlegi egyetlen BL trófeánkhoz segített. A Schalke az odavágón még Jens Kellerrel 1-1-s döntetlent ért el, a helyzetük viszont azóta sem javult sokat. A fél csapat sérült (Draxler, Farfán, Kolasinac, Giefer, Goretzka, Obasi, Sam), RDM alatt pedig a 7 meccséből négyet tudott megnyerni a csapat, mind a négyet otthon, idegenben mindháromszor kapituláltak. Remélem Robbie nem lesz akkora pöcsköszörű, hogy most a mi sormintánkba rondít bele, más kérdés, hogy valószínűleg nem gyengén dolgozik majd benne egy amolyan akkor is megverünk benneteket, ha beledöglik a szomszéd tehene is érzés. Az az egy szerencsénk, hogy a kerete jelenleg talán nem lesz képes erre, mi pedig 19 meccsesre nyújtjuk a szezonbeli veretlenségi szériánkat.

Az előző szezonban ugye oda-vissza egy hármassal zavartuk meg őket, meglepően sok csatárgóllal. Hogy még némi kis statisztikát lopjak a posztba, a Schalke utóbbi 5 meccsét elvesztette angol ellenféllel szemben, míg a Chelsea utoljára három éve, 2011 novemberében kapott ki német ellenféllel szemben (2-1 a Leverkusen ellen) 90 perc alatt (a szuperkupában végül büntetőkkel a Bayern diadalmaskodott José második első meccsén, de az nem ér).

Mindenesetre most tényleg megint egy olyan meccs jön, ahol győzni kell, mert jó lenne lezárni a BL csoportkörét. Így sem biztos, hogy menni fog, de legalább már a saját oldalunkról tegyünk meg mindent ennek érdekében. Mondjuk győzzünk, aztán jó lesz. Nem várok el sokat, úgy érzem. Több mindent, kevesebb semmit.