Szerdán ismét bebizonyosodott, hogy a Sunderland komoly mumusa a Citynek. Ez pedig bitang módon kapóra jött most nekünk, hiszen így – lelki teher, de akkor is – ismét saját kezünkben a sorsunk: „elég” megnyerni a hátralévő négy bajnokit és…
Nem kap mást. A fiatalabb korosztályból nem tudom, mennyien ismerik még a régi rendszer egyik ősi viccét: mikor az NDK-ból hazafelé igyekvő magyar turistát megállítják a vámon, és megkérdezik, mi van a bőröndben. A válasz, hogy madáreledel. A vámosnak…
A PSG kiejtése okozta mámorból nehéz ocsúdni, szerencsére megadatott jó néhány nap a következő meccsig. A BL-lázat mondjuk kevéssé csitította, hogy pénteken a megvolt a sorsolás is, s mint ismert, az Atlético Madriddal játszunk a döntőbe jutásért. A drukkerek…
Tegnap este két korábbi játékosunk, Makelele és Alex is visszatért a Stamford Bridge-re (előbbi Blanc asszisztenseként), mégsem róluk, de még csak nem is csapatukról szólt a tegnapi este. Hanem rólunk: a mi fiainkról, a mi csapatunkról, a mi sikerünkről.…
Zenzo és a koda. Nem blue, hanem amelyik három napig tart. Na az kéne. Arra vártam tegnap is, és arra fogok holnap is. Egyszer csak bejön.
Kemény időszakon vagyunk túl. Néhány nap alatt nagyon úgy tűnik, hogy elvágtuk a menekülőútjainkat a potenciális trófeákhoz. A szombati vereség után még Mourinho is eltemette a reális bajnoki reményeket, tegnap pedig Párizsban kaptunk egy, a megérdemeltnél nagyobb pofont, ami…
Közel sincs vége, sőt. Az eddigi, jól felborított játszma végéhez közeledünk, de még csak most jön az izgi rész. Mennybemenetel, orbitális szopás, vagy maradunk a színtelen, szagtalan, szúrós szagú gáz.
Véreim! (Pataki Attila után szabadon) Nem is tudom, hol kezdjem. A ma éjszakai óraátállításnak nagyobb figyelmet érdemes szentelni, mint a mai forduló ajándékmeccsének, szóval ne várjatok tőlem most objektív értékelést. Vagyis nem is tudom, mit várjatok tőlem. De tényleg.…
Hét forduló van még a bajnokságból (plusz még a minket „csak” közvetve érintő elmaradt találkozók), úgyhogy ennek örömére kaptok hét apró adalékot a hétvégi meccs elé a számmisztika jegyében. Amúgy – nem mellékes az infó – a Crystal Palace…
Gonosz a cím, elismerem. De a labda is magas volt. Nem is oly rég hogy megkaptuk odaátról, hogy Mourinho mekkora egy morális hulladék, csapata pedig hogy gyilkolja ezt a szép játékot, bezzeg Wenger maga az erény, az Arsenal pedig…