Zenzo és a koda. Nem blue, hanem amelyik három napig tart. Na az kéne. Arra vártam tegnap is, és arra fogok holnap is. Egyszer csak bejön.
Gondolkodtatok már azon, hogy mi lenne, ha kívánhatnátok hármat? Persze gyermekkorában mindenki eljátszik a gondolattal, de ma talán már egyikünk sem a hetedhét királykisasszonyt akarja meghágni. Annyi jó patron lenne ebben a szövegben, ha a nagy részét nem lőttem volna már el az elmúlt évek során itt (és az őshonban) nektek. Mivel nem nagyon vágnátok, újra megtehetném, de én nem érezném jónak. Amit ide összehozok nektek, annak valahol ugye pont az a lényege, hogy egyszeri és megismételhetetlen legyen – a szalonszövegért és azok ismétlődéséért tartanak elég fizetett, többnyire jobb sorsra érdemes kátyúkészítőt. Na de ne szidjuk a médiákokat, ha nem lenne rajta rés, akkor max a tapétára hányhatnám fel a csudálatos gondolataimat, nektek meg el kéne jönni és becsöngetni, hogy lássátok – mégiscsak jó az a webizé valamire.
No de valahol a 3 kívánságnál tartottunk, amiben nyilván általánosságban kevesünknél szerepelne a Chelsea, holnapra én azért kívánok hármat, mégpedig magunknak, lehetőleg nulla kapott ellenében, azt már jó is a móka. Az egyszerűség kedvéért ugye a dörgedelmes kinti 1-3 után a számunkra kedvező eredmények a 2-0, 3-0, 4-1, 5-2 és így tovább, bár nem látom magam előtt az újabb hathármat.
Mindenki Joséja nagyon boldogságos lett, hogy a hétvégén legyalultuk a Stoke-ot, ahol mi mondjuk egy kicsit elkummantottuk a dolgokat, de én nem értem rá, a többiek meg nem értek rá, így aztán bekapcsoltuk a véleményspórolást, de nem megijedni, nem dőlünk ki a hajrára, csak ez most így alakult. Szóval hát Mou nagyon boldog, és örömteli, hogy végre újra győztünk, de szerinte ezzel majd mosollyal az arcunkon vághatunk neki a PSG elleni hazainak. Hát, én vigyorogni biztos nem fogok, legfeljebb ha majd az említett hármas a kijelzőn sipít, akkor igen, de akkor nagyon. Pláne, ha melléírnak egy FT-t is (ha valaki elsüt egy harminc forintos poént, belerúgok). És bár én is azt mondom, hogy ha már ki kell esnünk, akkor tegyük azt legalább egy baszomjó meccsen, és itt tegyük fel picit a kérdést, hogy mennyire kell nekünk az a BL(?), de lépjünk túl abba az irányba, hogy ám legyen, mutassuk meg, azt menjünk tovább szépen, ahogy a csiga megy a jégen.
Még az előző poszt alatt a kommentok közt már betoltam, de ezt azért betolom ide is: öléggé dézsavűs a történet, biztosan közülünk is sokan (vagy remélhetőleg mindenki), de az ellenféltől is ketten igen jól emlékeznek rá: nem olyan rég a 16 közt egyszer már megcsináltuk. Konkrétan a semmiből jöttünk vissza a Nápoly ellen, ahol idegenben kezdtünk, és ugyanolyan csúfondáros 3-1 lett a vége, mint a párizsi vendégjátékunknak, és a két meccs között pont a Stoke-ot vertük el. Holnapra fordulva komolyan megnyugtató, hogy igen jól állunk clean sheetekkel a Stamfordon (8 egymást követő mérkőzésen nem kaptunk gólt, utoljára csicsó volt, aki betalált a United ellen agyonnyert 3-1-es meccsen, még januárban), mert holnap ez kulcsfontosságú lehet. A hátsó ötösben (Cech, Iva, Cahill, Terry, Azpi) nem látok változást, de remélem most azt a magabiztosságot fogják hozni és sugározni, ami miatt José a legtöbbször őket tolta fel együtt a kezdőbe, és nem pediglen azt a szart, amit odakünn mutattak. Kapott gól nélkül sem lesz egyszerű dolgunk, de akárcsak egyetlen kapottal is erőteljesen két tégla közé szorítjuk a nemesebbik testrészünket. Két kapottnál össze is csapjuk a két téglát…
Lényeges történés, hogy Hazard hosszú idő után kapott egy félidőnyi pihenőt a sztók ellen, Ibrahimovics az ellenünk játszott meccsen dőlt ki 1 hónapra, de ami talán a mi szempontunkból még fontosabb, hogy a szezonbeli nagy meccsek gyilkosa, Eto’o visszatérhet. Én meg kitérek, mert nem egész 2 órája focikálni voltam, és úgy kifordult a bokám, hogy most relatíve komoly fájdalmak között írom e sorokat. Persze a kameruni sem lesz 100%-os, ez tuti, de sajnos egy 50%-os is többet ér jelenleg, mint más, tetszőlegesen választott opció. Remélhetőleg Willian is a fazekasok ellen nyújtott teljesítményét ismétli inkább (azért látjátok, ha jön a jó idő…), Oscar is pihent, és még ráadásnak Ramires is felfüggesztett. Kisebb szívfájdalom persze, hogy a középpálya oszlopa, Matics, és a mind jobban belelendülő Salah nem bevethetőek a BL-ben. Azért összességében gyönyör a köbön, előjeleket tekintve. Kivéve, hogy elvileg Mikel sérült, bár erről nem hallottam eddig, de ő és a germán viking is a csapattal edzett, ami jó jel. És bár korábban JM azt taláta mondani, hogy van Ginkellel idén a nagy csapatban már nem számol, szerintem a padra odaférhet.
Azért legyünk őszinték mi egymással legalább – a holnapi nagygyőzelmes továbbjutásunk, és ezzel a PSG kiesése legalább annyira lenne meglepő, minthogy egyszer a legidősebb testvér járjon jól, nem pedig a legkisebb kiskirályfi, dehát bobijuing is visszatért már darlasba, szóval lehetetlen nem létezik, csak jó forgatókönyv kell hozzá. Itt most nem mutogathatunk másra, José és a 11+ pályára lépő kezében van a sorsuk, a sorsunk. Pénteken sorsolás. A kérdés, hogy ott lesz-e a nevünk a golyók egyikében, vagy a párizsiakra vár majd az április 22/23-i kövi BL meccs. A Pl-hez mák kell. Ide meg izom. Van kérdés?
75 Comments
by mohacsia
Hát én megkövetem magam, amiért nem volt believe… én ilyen pesszimista vagyok, de jár a taps! 🙂
by Blue One
MONDTAM.
by Flyvik
mohacsiahoz csatlakozva én is megkövetem magam. Nem hittem, hogy két éven belül megismétlődik a csoda. Ami a Napli ellen sikerült, az ma is. A döntő pillanat nekem, amikor Luiz bent tartotta a labdát. Ez a csapat bebizonyította, hogy egy igazi csapat. Nem kaptunk gólt, pedig a gól utáni 7 perc maga volt a pokol. Meglett és nem bírtam megmozdulni, nem hittem el. Meglett. Nagy gratuláció a csapatnak!
by zenzo
No igen, megkaptuk a csodánkat. Én is. Nem sokon múlott a 3 sem, ahogy néztem (2 kapufa), de ahogy elnéztem (olvastam), a meccsből 35 perc (első 30+utolsó 5) az övék, 55 meg a miénk volt. Így volt ez kint is kb, csak most mi lőttük a gólokat. Jó játék ez a foci 🙂
by zenzo
Be there:
https://www.youtube.com/watch?v=ir1l9y6i-bU
https://www.youtube.com/watch?v=AyOKM9RN2bQ
Ibra: good luck 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=MUIxFTyqIM8
by zenzo
*** Srácok, nem volt itt véletlenül valami Josés-futós komment? Legutóbb már Endy révén felmerült, más is észre vette már, hogy elvileg létező kommentje ELTŰNT? ***
by zenzo
José:
https://www.youtube.com/watch?v=1lU1YkVWKxk
Két érdekes dolgot említ: az egyik, hogy a naaaagy futás nem ünneplés (és ez videón is látszik, legalábbis az, hogy nem CSAK), hanem taktikai utasításokat is ad bazzeg. Az ember, akinek az agya sosem áll meg 🙂
A másik, hogy edzésen gyakorolták a játékot, szóval nem ad hoc jelleggel játszottuk azt, amit. És ez baromira fontos, mert évek óta nem v nagyon ritkán láttunk olyat, hogy meccs közben váltani tudtunk volna. Most JM alatt sem volt ez igaz mindig, de párszor bizony jól látszott. És ez nagy fegyvertény.
by Csaba-Ervin Thieme
Valami hír Hazardról?
by zenzo
Egyelőre ennyi:
When asked whether the Belgian was OK, Mourinho responded: „No. He’s feeling something in his calf and he was saying that he couldn’t go on.”
by Zola
Úgy néz ki két hét pihi.Talán az elődöntő első meccsére felépül.
by Lavid Duiz
Hazard, a PSG transfer target, told French TV channel Canal+ that his substitution was more precautionary than anything after experiencing some discomfort in the warm-up: „I had already felt some pain in my calf during the warming-up,” said the 23-year-old. I didn’t want to take a risk,” he added.
by Lavid Duiz
Hogy ki ez a csávó? A PSG tulajdonosa a meccs végén. 😀
https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1.0-9/10175992_637298492986585_7701469136741153086_n.png
by Lavid Duiz
Hát igen: 😀
https://scontent-a-sjc.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/t1.0-9/10155474_691311330929594_1230339353378036258_n.jpg
by Blue One
TESSÉK JOBBAN BÍZNI A CSAPATBAN. TESSÉK MINDIG HINNI BENNÜK!!!!!!!
szomorúan olvasom itt a hozzászólásokat, hogy így nem bíztam a továbbjutásban, picit pesszimista voltam stb. ennél már csak az volt lesújtóbb, mikor valaki a csapat elszántságáért, motivációjáért aggódott a mérkőzés előtt… könyörgöm, ilyet azért ne. valaki nem lenne motivált a BL negyeddöntőjében? ráadásul mikor MOURINHO az edző(je) ?!?!?!?! ugyan már
valami nem változik… DD is megmondta:
http://www.youtube.com/watch?v=G5LXvQfF8Xk
by Blue One
André Schürrle: „Ballack azt mondta mielőtt a Chelsea-hez igazoltam, hogy a csapat egyik erőssége, hogy soha nem adja fel és ezt ma be is bizonyítottuk.”
by zenzo
Nagyban köszönhetjük Ballacknak azt, hogy a germán viking ideigazolt.