Az utolsó előtti lépés is megvan, ennél közelebb már tényleg nem lehetünk a bajnoki trófeához, mert a követező lépéssel már megnyerjük azt. 5 évnyi várakozással töltött idő után kerülhet vissza a Stamfordra a Premier Liga győztesének járó serleg. Jó helyen lesz.
Aki netán lemaradt volna a hétközi meccsről, annak röviden elmesélem: olyan volt, hogy beszarsz. Mert az, hogy adtunk egy félidőt a Leicesternek, hát, egy dolog. Az, hogy egy gól hendikepet is, egy másik. Az, hogy a csapat az utóbbi időben készséggel dolgozik a ‘conversion rate’ javításán, és amolyan ha-már-kapura-lövünk-az-legyen-gól alapon igyekszik lehetőleg csak akkor az ellen kapuja felé tenni a labdát, ha már nagyon muszáj, na ez egy harmadik dolog. Nade azt, hogy Ramires gólt vág… azt még José sem gondolta komolyan.
Összességében nehéz lenne azt mondani az első félidőre, hogy nem volt jó, pedig nem volt az. Esett az eső, hullottak a Leicester játékosok, a Chelsea meg boooring. Vagy hááát, na. Szóval a fél csapat egy rakás hulladék volt, a másik fele csak szimplán semmilyen. Az első bagázs vezére az a Drogba volt, akitől, minél több meccsen lép pályára, annál többet várunk (halkan jegyzem meg, ha nem játékpercet, hanem darabszámot nézünk, kettővel több PL meccsen lépett pályára, mint Costa). Hiába na, akkora ikon, hogy ha kiáll a stadion elé, a Stamfodra nem szűrődik be a napfény, de sokan még mindig azt várják tőle, amit 5 éve tudott. Azt talán nem kéne, az viszont talán minimum elvárható, hogy legalább egy labdát át tudjon venni, de jelenleg ez is komoly kihívásnak bizonyult az elefánt számára: úgy pattogott el tőle a bogyó, mintha egy túlfújt óvszerrel akarná ezt a remek játékot játszani. Simán hozott egy olyat, amit még El Tornado is le tudott adni egy közepesen szar napján. Még most is jobban kiráz a hideg, ha rágondolok, mint a kisfeszültségű egyenáram. Közben teltek a percek, 5, aztán 10, 15, történni meg csak nem akart semmi.
Aztán, jött a félidő, az eső, a gyep, meg Azpi.
JM állítóleg nagyon lelkes volt a félidőben – naná, épp 1-0-ra égtünk, nulla kapuralövéssel, az egyetlen csatárunk meg képtelen volt egy használható passzra, labdaátvételre, vagy bármire, Ápi meg nyomott egy Terry BL-döntőst.. Végülis majdnem mindegy, mi hozta ki a srácokból az állatot – na nem nagyon, éppen csak annyira, amennyire kellett, de a második etapra kijőve a joggal minden szarnak elhordott Drogba az első valamire való támadásunkból, meg az első kapuralövésünkből, meg az első használható megmozdulásából egyenlített.
Ez viszont megfordította a meccset. A Leicester fáradt, annyira, hogy azt már helyenként az első félidőre a sípját a seggébe dugó Clattenburgnek is le kellett fújnia; Cambiasso egykor az egyik kedvenc játékosom volt, de mára csak egy sunyi kis paraszt lett belőle, és az is csoda, hogy hogyan úszhatta meg a meccset lap nélkül. De hát az FA random képviselője bármikor képes ilyen csodákra. A gyors gól viszont túlságosan is megnyugtatta a fiúkat, mert felettéb gyorsan visszatértünk az első félidős kapu előtti szerencsétlenkedéshez, mégha már közben itt-ott legalább színeztük a játékot. Egy kemény fél órát kellett küzdenünk a második gólért, amit a két belső védőnk hozott össze valahogy. A valahogyot úgy kell érteni, hogy a gólpassz is legalább annyira érdekes mozdulat szülötte, mint maga a gól: Cahill úgy csúsztatott kapura, ahogyan nem lehet a fizika földi törvényeinek ismeretében, Terry pedig meghatározhatatlan testrészének meghatározhatatlan mozdulatával juttatta a hálóba a labdát – de hát kit érdekel, kb eldőlt a meccs.
A végső döntést azonban a csapat másik abszolutértéken vett kerékkötője, maga a tiszteletreméltó kenyai ágyúgolyó vállalta magára, bár mondjuk Fabregas olyan labdát tett elé, hogy megszólalt, de Rémires ezeket szokta többnyire a 45-90. sor közé vágni relatív véletlenszerű módszerrel, most viszont úgy bebaszta, mint macskát szarni… nesztek, még egy gif, nagyon belejöttem.
Ezzel az 1-3-mal pedig a valóságban is megtettük az utolsó lépést a cél felé. Még ezzel is csak elméletben vagyunk bajnokok, van 4 meccsünk, hogy megnyerjük az utolsót. Persze bárgyu megérdemelné, hogy valami viharos gólgálával legyünk bajnokok ellenük, de az sem zavar, ha a palack ellen még nem, és majd a Liverpool ledorongolásával jön el a gyönyör. A Chelsea gépies hatékonyságát elnézve itt az utóbbi időben, ahogyan okos robot módjára nyerik halomra a meccseket látványtalanabbnál látványtalanabb módon, nem mondom, hogy komolyan meg lennék lepve, ha a Crystal Palace elleni remek 1-0 kíséretében lennénk bajnokok.
Most viszont itt hagylak benneteket ezzel a relatív rövidke poszttal, mert hivatalosan is elkezdődött a hétvége, nekem pedig dolgom (kacsint) van. A meccsre igyekszem feltámadni, de nem ígérek semmit. Ha így is történne, remélem menni fog nélkülem is.




163 Comments
by DannyfromtheShed
Lesz amugy valami meccsnezes bp-n vegul?
by WudigessBoi
Elvileg a Mókus sörkertben leszünk Óbudán. De ez szurkolói klubos szervezés, nem blogos, ettől függetlenül gyertek:)
by DannyfromtheShed
En lehet kimegyek, megha sajnos sort nem is ihatok, mert rogton utana utazunk vissza ausztriaba:)
by Sirappa
Alkoholmentesen, de én is kinézek.
by Zenzo
Hali, gondoltam beköszönök, és mindenkinek tolok egy szenkjút a kedves szavakért 🙂 igyekszem majd bővebben is meghálálni mindenkinek a törődést, de mostmán megent mennyi kell – ja és eddig száraz hétvégém volt, bár nem tudom, ez jó-e vagy rossz, bár én mindenképp utóbbira szavazok. Béke veletek.
by Idemitirjak
Boldog születésnapot a blog hangosabb firkászának, így kicsit megkésve is!
http://38.media.tumblr.com/tumblr_m305w5q1m31qhhaooo1_400.gif
by Petikee95
https://vine.co/v/e7glWOBOLgM
Kis gól is gól még csütörtökről. Nyert az U-21 2-0-ra Southamptonban.
by lamps8
ez a gyerek lőtt egy pár absolutely magnificent gólt már ebben a szezonban.
by Petikee95
Az a pletyka járja, hogy 15 milliót + Rémy játékjogát ajánlottuk fel Lacazette-ért. Ki hogyan vélekedne erről a transzferről? 😀
Ui: Boldog születésnapot, Zenzo!
by lamps8
nyugi, csak a méltán híres Sun hozta le eddig ezt a hírt. szóval ennek tudatában kezeld.
Egyébként én Remyt sokra becsülöm, PL-ben bizonyított ,tapasztalt csatár, tökéletes 2. számú. Nem tudom, egy ennyire felhypolt csatár mint LAcazette eljönne-e ide másodhegedűsnek.
by Endy919
Padra túl drága lenne , Rémy-t is nagyon megkedveltem . Inkább maradjon Rémy!
by Cech01
Lazac nagy király a galloknál s még fiatalnak is mondható, de Rémyt azért nem adnám érte. Viszont Rémy-ék mellé elhoznám, mert idén is kiderült, hogy egy klasszis és egy jó csatár nem elég az egész szezonra. A Costa-Rémy-Lazac trió pedig már elég jó lenne a kövi idényre.
by Endy919
Így is alig játszik Rémy . Ha jönne Lacazette , szerintem mennyit játszana?
by Cech01
Most az a cél, hogy kijavítsuk a csapat hiányosságait, vagy hogy Rémy játsszon?
by lamps8
3 csatárra van szükségünk. A megfelelő mix: Costa, aki képes folyamatos jó teljesítményre (top class), Remy, Pl rutin, tapasztalt játékos tökéletes 2. számú csatár, a 3. tag pedig jó ha nem sokkal marad el képességben a 2. számútól esetünkben Remytől, de vagy elég öreg vagy elég fiatal ahhoz hogy ne elégedetlenkedjen folyamatosan a kevés játéklehetőség miatt. Persze felmerül a kérdés hogy egy fiatal játékos, mint pl: Bamford fejlődésének mennyire tesz jót a padkoptatás.
by Cech01
Azért ha végignézünk az elmúlt évek bajnokain, és azok csatársorain, a miénk talán a leggyengébb lesz. Minden champion csapatában volt legalább(!) két klasszis st. Nálunk ez egyedül Costa. Rémy tisztes iparos, de klasszis sosem lesz. Egy klasszis támadóval pedig manapság mire megy az ember? Ha Costa eltiltott vagy sérült, visszaesik a lendületünk elől nem kicsit. Ha nemzetközi porondon is komolyabb eredményt akarunk elérni, Costa és egy jó iparos önmagában kevés lesz.
by lamps8
hát ahogy most végiggondolom a top csapatokat, nem egészen az általad leírt sémát követik a keretek.
by Cech01
Most ha a jelenlegi formát nem vesszük alapul, nézzük meg, hogy hol hány klasszis van előre, a támadó-bejező posztra (ami ugye nem feltétlen a klasszikus csatár). A Barca támadóhármasa jelenleg etalon Európában, a Bayernnél is van 2 klasszis, a Realnak pedig a bajnoksága is rámehet arra, hogy Benzema mellé nem vettek egy igazi toptámadót. A City túlzásba is vitte a dolgot, ami a csatárokat illeti és a MU-ban sem jön ki a lépés RvP-éknek, de ettől függetlenül a mi csatárkeretünk roppant sovány. Persze ezt nem érezzük meg annyira, mert 1 góllal hoztuk a meccseket január óta, de ez a BL-ben nagyon nem válna be. És valljuk be, az elmúlt 3 BL-szezonunk elég gyenge volt. Ezen kellene változtatni, amin pedig még mindig nem árt erősíteni, az az st-poszt.
by lamps8
én kizárólag a keretben lévő centerekre gondoltam elsősorban, ahogy szerintem először te is. A bayernnek van 1 pizzaroja lewa mellett, a Realnal Hernandez, a Barca az etalonjait Pedroval tudja pótolni, az Arsenal Pool párost inkább ne is említsük. A Citynek nyilván több minőségi támadója van hiszen 2 csatárral játszottak legtöbbször. A MU-ra lenne igaz, hogy nevek alapján bőven megvannak elől, de hálistennek RvP sérülések terén régi fényében tündököl, Falcao meg a nagybetűs FLOP.
Tehát ez azt mutatja számomra, hogy az a jellemző és kivitelezhető felállás amit korábban leírtam. vagy a PSG példját követve tarthatunk 2 top class strikert (ibra cavani) és az egyik vagy nem játszik eleget és folyamat lépni akar vagy elkajlódik a szélen és elégedetlenkedik.
by Cech01
A Bayernnél azért Müller is nem egyszer megfordult már legelöl, ahogy Robben is bevethető ott. Az, hogy a Barca kivel tudja pótolni a 3 klasszis támadóját, egy dolog, ha nekik 3 klasszisuk van. Az már nem egy sovány keret. A Realnál ahogy mondtam is, nagyon elbaltázták az átigazolási szezont. Egy Mandzu-ra simán lecsaphattak volna, helyette Hameszt vettek 70 millióért. Az Arsenalt/Poolt én jelenleg nem tartom világszinten topcsapatnak. A City pedig 2 csatárral tolja, de nekik akkor is megvan ott a szezonra való megfelelő szám. Nekünk nincs. Nem is kell 4 kiváló játékos, csak 2, meg egy beugró. A MU-ban pedig Falcao-nak nem igazán ment, de neki azért volt egy hosszabb sérülése + teljesen új környezetbe került. Előtte szerintem ő volt a legjobb klasszikus center a világon.
by lamps8
számban mi is megvagyunk, de ugye most minőségről beszélünk. Falcaot én is a legjobbnak tartottam egyébként.
by Cech01
Azért a Citynél a minőség is megvan a szám mellé. Azért egy Agüero-Dzeko-Bony-Jovetic négyesre egyáltalán nem nevezhető soványnak.Valljuk azért be, Agüero jobb Costánál. Ha a Citynek az elmúlt években egyszer nem egy kókler középszer lett volna az edzője, hanem Klopp/Simeone szintű tagok, már régen BL-döntőig mentek volna. A mi csatársorunk pedig jelenleg nem elég egy BL/PL-szezonra. Tavaly sem volt elég, és RDM idejében sem.
by lamps8
Jovetic és Bony sem bizonyított eddig Remynél sokkal többet, sőt semennyivel.
by Cech01
Bony azért csak a PL legeredményesebb csatára volt a 2014-es évben. Jovetic meg nagyjából a 4. csatár és rengeteget volt sérült, szerintem megy is a nyáron.
by Endy919
Ok , de Bony a Cityben szintén nem mutat sokat.
by Endy919
Száz szónak is egy a vége , én elégedett vagyok Rémyvel.
Amikor játszott becsületesen szálitotta a gólokat. Mögé kell egy kb vele azonos képességü striker , ahogy lamps8 is írta és nincs gond.
by Cech01
Azért ideje sem volt sok. Ott volt az ANK+ a sérülése. Jövőre szerintem ismét a 2014-es szintjén fogja tolni.
by lamps8
az nem kizárt. de nekünk meg lesz 1 Mauro ” bemutatok a saját szurkolóimnak ha nem kell a mezem geciládák” Icardink.
by Cech01
Olaszországból csatárt? Oh my great Buddha….
by lamps8
ő a tippem. Handanovic meglép, ez már boritékolható, Cech megy oda, Icardi meg hozzánk. Ezt vízionáltam.
by Cech01
Olaszországból 3 posztra nem szabad igazolni: védő, középpályás, csatár. Remélem ez így nem jön össze. Az olaszoktól meglépő csatárok között egy nem jut eszembe, aki topligában a húzóember szintig vitte volna.
by Endy919
Ibra ? 😀
by Cech01
Ja, Ibra 🙂 De én úgy az elmúlt 4-5 évből gondoltam, azóta ennyire lefonnyadt a Serie A.
by Endy919
Cavani se akkora flop.
by Cech01
De Cavani még sosem volt topligában. Olaszországban elkiskirálykodott, utána elment a PSG-hez kiskirálykodni.
by Cech01
Úgy értve top3 liga.
by Zenzo
csak, hogy egy percre 1 ponton bele tudjak/akarjak szólni (és ne tudjátok meg, mekkora kihívás ezt most így hiba nélkül legépelni 😀 ), azért még ma is van a SerieA-ból minden posztra, akit érdemes lenne leigazolni. Persze némileg az elfogultság beszél belőlem, mert nagyon szeretnék már végre újra egy olaszt és egy hollandot a (játszó) keretbe.
by Cech01
Persze, biztos van 1-1 tag, de ez csak a nagy számok törvénye 🙂 Ha nem lenne, akkor a törvény is értelmét vesztené.
Amúgy ilyen játékosnak hitték Immobilét, Cercit meg Balotellit is.
by Zenzo
balót soha, senki nem vette komolyan, csak mindenki bízott benne. Mert a nyamvadékban megvan a tehetség ahhoz, hogy ‘az’ legyen. Csak az agy hiányzik.
Sajnos valós tény, hogy nem sok olasz érdemes arra, hogy a legjobbak közt említsük. Akik mégis, azok sem a fiatal és mozdítható kategória – és hát a SerieA manapság egy dolog, a jó olasz játékos meg egy másik.
by Cech01
Balot csak komolyan vette a Milan és BR is, ha már Suarezt meg Zlatant akarták vele kipótolni. Az más kérdés, hogy egy néger Rebrov lett belőle.
Egyébként a Serie A világában nem csak az olasz játékosok lettek elvágva a top3 liga ütemétől az elmúlt években, de a fiatalok nagy része is, aki ott lettek befutott plaják és később kerültek át nagyobb bajnokságba.
by Endy919
De Mou nem rotál . Szerinted a most felszopott Kazettának elég a minden hetedik meccs ?
by Cech01
Az egy dolog, hogy ő nem rotál. Ezt idén is megsínylettük. Remélhetőleg tanulni fog a hibájából.
by myheartisblue
Továbbá az a gond Costa-val (és most távol álljon tőlem az ördögöt a falra festeni), hogy nem tudni mennyire lesz visszatérő a sérülése. Mielőtt megvásároltuk őt az Atlético-ból is 3x hagyott ki mérkőzéseket kisebb-nagyobb szünetekkel a combhajlító sérülése miatt (ott is általában a szezon vége felé). Nos mivel nálunk nem fog annyi pihenőt kapni (nyári túrák miatt is továbbá azért, mert állandó játékban van) akár újabban is rásérülhet. Láttuk most is, hogy mi is történt, azután hogy idő előtt került vissza, most is félti őt visszatenni Mourinho. Hangoztatta is, hogyha nem muszáj, végképp nem fogja őt játszatni. Tudják ők is, hogy a veszély fennál. Nagy szerencsénk van, hogy nem lett szoros a szezon vége számunkra…
by taybor33
Úgy néz ki a Leicestert nem fogta meg a hétközi zakó. 2:0ra mennek a szarkák ellen a szünetben.
by Endy919
Elég jó formában van a N´castle. 😀
by lamps8
ha már a csatárkérdésről beszélünk egy ideje, leendő csatárunk Bamford miért nem játszik jelenlegi csapatában? lehet tudni róla valamit?
by Endy919
Leicester 3 … Finom 😀
by taybor33
Jól megzuhant a ‘castle, mióta Pardew dobbantott.
by Zenzo
ja, csak így sem fognak kizuhanni, pedig szezonok óta oda tippelem őket (ami többnyire személyes elvárás miatt van 🙂 ).
by kasata91
Amúgy nagyon szimpatikus focit játszanak.
by Endy919
No még 1 piros a szarkáknak … szegények :/
by Endy919
Ti amúgy beáldoznátok Oscart Pogbáért?
Én nem tudom.
by lamps8
I G E N.
by Endy919
Téged gondoltalak:)
by Zenzo
legalább következetes. ez ritka és épp ezért becsülendő.
by kasata91
Attól függ mennyi zsetont kéne még bedobnunk mellé.
by mohacsia
NEM!
by Zenzo
Oscart egyébként sem, Pogbáért meg pláne..
by taybor33
Jelen formájában lehet, de ha megy neki a játék, akkor nem. Egyébként Oscar szerintem sokat fejlődött mióta Mou idejött, főleg védekezésben, támadásban már korábban sem volt rossz. Apropó egyszer kipróbálhatnánk Matic mellett.
by Endy919
Most számolgatok , hogy a Newcastle még nagyon simán kieshet .
Sajnálnám őket.
by lamps8
a lényeg hogy a Burnley meg a QPR kiessen. egy Sunderland kiesésnek én is jobban örülnék, Pardew nélkül már nem is annyira unszimpatikus a Castle.
by Zenzo
de, az 🙂 menjenek csak, hiányozni nem fognak. De ha mégis a Burnley-QPR-sunderland esik ki, hát ajjjjajjj de nem bánom… 😀
by mohacsia
Azért erre még ilyen formával is 4 fordulóval a vége előtt 5 pont fórral elég kevés az esélye.
by Endy919
De a Sundi 2-vel kevesebbek játszott , a Villa is levan maradva 1 meccsel . Nincs az olyan messze.
by mohacsia
Tényleg. A Sundi meccsszámát nem is néztem.
Tőlem kieshetnek, nem kár ezért a francia D válogatottért.
by taybor33
Hullanak a szarkák rendesen…
by lamps8
Sunderland viszont nem nagyon akar hullani
by Endy919
Elég szomorú…
by lamps8
kedvenc szlovákod kiharcolt egy büntetőt azért, hogy legalább a QPR kiessen tutira 😀
by Endy919
Ááááááá 🙂 közel sem a kedvencem . Az én emberem Stoch . 🙂
Azért Slippy G biztos ami biztos kihagyta 😀
by lamps8
:DDD sírás kerülget a faszitól. amúgy Stochot én is bírtam. most hol játszik? vmi olajszagot érzek vele kapcsolatban.
by Endy919
Fener tulajdon , de valahol a sivatagban rohangál a teve után 😀