Az utolsó előtti lépés is megvan, ennél közelebb már tényleg nem lehetünk a bajnoki trófeához, mert a követező lépéssel már megnyerjük azt. 5 évnyi várakozással töltött idő után kerülhet vissza a Stamfordra a Premier Liga győztesének járó serleg. Jó helyen lesz.
Aki netán lemaradt volna a hétközi meccsről, annak röviden elmesélem: olyan volt, hogy beszarsz. Mert az, hogy adtunk egy félidőt a Leicesternek, hát, egy dolog. Az, hogy egy gól hendikepet is, egy másik. Az, hogy a csapat az utóbbi időben készséggel dolgozik a ‘conversion rate’ javításán, és amolyan ha-már-kapura-lövünk-az-legyen-gól alapon igyekszik lehetőleg csak akkor az ellen kapuja felé tenni a labdát, ha már nagyon muszáj, na ez egy harmadik dolog. Nade azt, hogy Ramires gólt vág… azt még José sem gondolta komolyan.
Összességében nehéz lenne azt mondani az első félidőre, hogy nem volt jó, pedig nem volt az. Esett az eső, hullottak a Leicester játékosok, a Chelsea meg boooring. Vagy hááát, na. Szóval a fél csapat egy rakás hulladék volt, a másik fele csak szimplán semmilyen. Az első bagázs vezére az a Drogba volt, akitől, minél több meccsen lép pályára, annál többet várunk (halkan jegyzem meg, ha nem játékpercet, hanem darabszámot nézünk, kettővel több PL meccsen lépett pályára, mint Costa). Hiába na, akkora ikon, hogy ha kiáll a stadion elé, a Stamfodra nem szűrődik be a napfény, de sokan még mindig azt várják tőle, amit 5 éve tudott. Azt talán nem kéne, az viszont talán minimum elvárható, hogy legalább egy labdát át tudjon venni, de jelenleg ez is komoly kihívásnak bizonyult az elefánt számára: úgy pattogott el tőle a bogyó, mintha egy túlfújt óvszerrel akarná ezt a remek játékot játszani. Simán hozott egy olyat, amit még El Tornado is le tudott adni egy közepesen szar napján. Még most is jobban kiráz a hideg, ha rágondolok, mint a kisfeszültségű egyenáram. Közben teltek a percek, 5, aztán 10, 15, történni meg csak nem akart semmi.
Aztán, jött a félidő, az eső, a gyep, meg Azpi.
JM állítóleg nagyon lelkes volt a félidőben – naná, épp 1-0-ra égtünk, nulla kapuralövéssel, az egyetlen csatárunk meg képtelen volt egy használható passzra, labdaátvételre, vagy bármire, Ápi meg nyomott egy Terry BL-döntőst.. Végülis majdnem mindegy, mi hozta ki a srácokból az állatot – na nem nagyon, éppen csak annyira, amennyire kellett, de a második etapra kijőve a joggal minden szarnak elhordott Drogba az első valamire való támadásunkból, meg az első kapuralövésünkből, meg az első használható megmozdulásából egyenlített.
Ez viszont megfordította a meccset. A Leicester fáradt, annyira, hogy azt már helyenként az első félidőre a sípját a seggébe dugó Clattenburgnek is le kellett fújnia; Cambiasso egykor az egyik kedvenc játékosom volt, de mára csak egy sunyi kis paraszt lett belőle, és az is csoda, hogy hogyan úszhatta meg a meccset lap nélkül. De hát az FA random képviselője bármikor képes ilyen csodákra. A gyors gól viszont túlságosan is megnyugtatta a fiúkat, mert felettéb gyorsan visszatértünk az első félidős kapu előtti szerencsétlenkedéshez, mégha már közben itt-ott legalább színeztük a játékot. Egy kemény fél órát kellett küzdenünk a második gólért, amit a két belső védőnk hozott össze valahogy. A valahogyot úgy kell érteni, hogy a gólpassz is legalább annyira érdekes mozdulat szülötte, mint maga a gól: Cahill úgy csúsztatott kapura, ahogyan nem lehet a fizika földi törvényeinek ismeretében, Terry pedig meghatározhatatlan testrészének meghatározhatatlan mozdulatával juttatta a hálóba a labdát – de hát kit érdekel, kb eldőlt a meccs.
A végső döntést azonban a csapat másik abszolutértéken vett kerékkötője, maga a tiszteletreméltó kenyai ágyúgolyó vállalta magára, bár mondjuk Fabregas olyan labdát tett elé, hogy megszólalt, de Rémires ezeket szokta többnyire a 45-90. sor közé vágni relatív véletlenszerű módszerrel, most viszont úgy bebaszta, mint macskát szarni… nesztek, még egy gif, nagyon belejöttem.
Ezzel az 1-3-mal pedig a valóságban is megtettük az utolsó lépést a cél felé. Még ezzel is csak elméletben vagyunk bajnokok, van 4 meccsünk, hogy megnyerjük az utolsót. Persze bárgyu megérdemelné, hogy valami viharos gólgálával legyünk bajnokok ellenük, de az sem zavar, ha a palack ellen még nem, és majd a Liverpool ledorongolásával jön el a gyönyör. A Chelsea gépies hatékonyságát elnézve itt az utóbbi időben, ahogyan okos robot módjára nyerik halomra a meccseket látványtalanabbnál látványtalanabb módon, nem mondom, hogy komolyan meg lennék lepve, ha a Crystal Palace elleni remek 1-0 kíséretében lennénk bajnokok.
Most viszont itt hagylak benneteket ezzel a relatív rövidke poszttal, mert hivatalosan is elkezdődött a hétvége, nekem pedig dolgom (kacsint) van. A meccsre igyekszem feltámadni, de nem ígérek semmit. Ha így is történne, remélem menni fog nélkülem is.




163 Comments
by Didier90
Én aszondom nyerjünk mindenképp a palack ellen és a Liverpool álljon szépen sorfalat nekünk xD
by Sirappa
Zenzo, ki kell heverni azt a Ramires gólt? Beutaltak gyógyfürdőre? :D:D
by DannyfromtheShed
Szulinapja van csutak reszeg lesz gondolom tweniforszevön:D
by Cech01
http://www.sillyseason.com/football/watford-targeting-ex-chelsea-man/
A Watford közben Essienre vethet szemet. Szívesen elnézném még egyszer a Bridgen.
by Endy919
Inkább vonuljon vissza.
by Cech01
Miért kéne visszavonulnia? Egy Watfordban még simán lehet egy-két jó szezonja.
by Endy919
Watford már nem illik a nevéhez . Túl sokat tett le az asztalra és túl neves csapatokban játszott ahoz , hogy most egy Watfordban bohóckodjon.
Szerintem.
by Cech01
Valljuk be, jobb csapatba már nagyon nem férne be, a Watford közönsége meg legalább úgy megszeretheti, mint a leszteriek Cambiassot.
by DannyfromtheShed
Cambiassoval akartam en is peldalozni, miert ne mehetne egy decent kis angolcsapathoz, ahol jatszik is es hozzatehet a a csapathoz az oltozoben es a palyan is?
by Cech01
Ha ellenünk pályára lépne, biztos vastaps fogadná. Plusz a lövőskilljeit is bemutathatná a riválisok ellen. Bár legelőször nekünk találna be 🙂
by lamps8
😀 ez teljesen biztos
by DannyfromtheShed
Az kurvaisten, hogy betalalna ellenunk!
by myheartisblue
Mert a Milan-ban bohóckodni jobb?
by kasata91
Szerintem major liga lesz a vége.
by Endy919
Zenzo szülinapod alkalmából , sok szeretettel küldöm e csodás szerzeményt.
Szerő : Ramires , Főszerepben : Ramires .
http://gfycat.com/GlumQuaintCur#
Pusziiii 🙂
by DannyfromtheShed
Zenzo, ahogy irod is eleg nagy esely van arra, hogy egy nyogvenyelos 1-0 val leszhnk vasarnap bajnokok, hazain ,a bridgen. Mivel nincs mar nyomas rajtunk, igy nem fogunk izgulni, en azt mondom remelem olyan rohadt szenvedessel nyerunk 1-0 ra vmi potyaval, vegig parkolva az ikarusszal, hogy az osszes irigy elfogult, vak divatdrukker a kardjaba dol es hat agyverzest kap idegbetteg billentyu pufoles kozben!
by lamps8
tera upvote
by myheartisblue
Ezt senki sem gondolhatja komolyan…én egy ilyen győzelmet szeretnék inkább látni, mint anno is láttam:
https://www.youtube.com/watch?v=RxjNM8AOwLw
by myheartisblue
Én egy ilyen győzelmet szeretnék inkább látni…
https://www.youtube.com/watch?v=RxjNM8AOwLw
by DannyfromtheShed
Tul kegyes vagy az ellenlabasainkkal szemben:)
by kasata91
Én azt mondom, hogy ha teszem azt első félidőben tudunk kettőt rúgni (no nem úgy mint a Hull ellen) akkor a második félidőben nem fognak alibizni a srácok, hanem kicsit élvezik a tehermentes focit telt ház előtt, felszabadultan. És akkor még akármi is lehet. Ha pedig a CP beáll, akkor meg csak a szokásos. #abüszkeségetnemkupábanmérjük,jahde
by Cech01
Noha csak szombaton lesz a szülinapod Zenzo….
🙂
by mohacsia
SWP-t még oda kellene préselni!
by Cech01
Az a seb már régen begyógyult. Ezek még frissek 🙂
by DannyfromtheShed
Zenzo a lenyeg, h ne hagy magad kijozanodni, csak tolts ra mindig, ugy az igazi!
by kaboca09
Nap képe :DD
by kasata91
És szinte napra pontosan !!! :’DDD
Szegény Zenzo!!
by Endy919
De szép nap volt az 🙂 😀
by WudigessBoi
Zenzo személyi kultusza soha nem látott magasságokat ostromol a kommentmezőben:)
by lamps8
ne légy féltékeny Wudi, én jobban szeretlek.
by Sirappa
Wudi, nem tudom, hogy ez szufficit vagy deficit-e számodra:D
by Blue One
Reménykedtem benne, hogy Costa visszatér. Most, hogy már ilyen karnyújtásra van a bajnoki cím, másra is gondolok. 😀 Jó lett volna ha Costa a bajnoki ünneplésen térhetett volna vissza. Megnéztem volna a szurkolók reakcióját. Eddig is jól szólt a Diegoo Diegoo című örökzöld sláger, de most még hangosabb lehetett volna. (Így mondjuk a pool ellen térhet vissza, az se lenne átlagos :D, bár a suttyó szlovák lehet még eltiltását tölti) PC rekordja se lehet már meg, remélem kezdeni fog. Valamiének azért jó lenne örülni a bajnoki cím mellett! 🙂
by DannyfromtheShed
Skyon mar kint van a cikk. jose nyilatkozott, ha behuzzuk a hetvegen Costat nem fogja mar iden kockaztatni, ahogyan erre szamitani lehetett. Csak akkor jatszik, ha xelunk vagy nadjordog kikapunk vasarnap.
De tenyleg szep lett volna.
by Endy919
A suttyó szlovákot tessét becsületes nevén szólitani . Az egyetlen védő a ligában , aki képes volt levenni a pályáról . (Válogatottban is ) ..
by lamps8
szerintem nyugodtan maradhatunk a suttyó szlováknál, és nem a szlovákon van a hangsúly, bár hozzáteszem megbarátkozhatnál a gondolattal, hogy Magyarországon senki nem szereti a szlovákokat, és ezzel semmi bántót nem mondtam. Lényeg, ha Üzbegisztánból származna, akkor suttyó üzbég lenne, aki még Costanal is csúnyább, irritáló féreggeci feje van, és még a csaja is 10/10es. tehát, igen: suttyó szlovák
by kasata91
Az utolsó érved mindent visz 😀
by lamps8
az a leghangsúlyosabb 😀
by DannyfromtheShed
Nekem semmi bajom a Szlovakokkal, ahogy, semmilyen mas nacioval vagy halmazzal sincs. Gyulolkodokkel mar van bajom, akar szlovak akar magyar vagy uzbeg:) Az elmult evekbon tobbszor voltam Szlovakiaban es soha semmi attrocitas nem ert, ugyh szerintem korant sem mondhato el barmi negativum egy egesz nemzetre. Ostoba tudatlan kisebbseg meg mindenhol van..
by Endy919
Nem a szlovákon van a hangsúly . Egy pici tisztelet nem ártana . TOP
5-ös védő a ligában , aki alázatosan melózik .
Azt elismerem hogy hamar durran az agya , de nálunk is van pár ilyen játékos , szóval ezért nem fogom elítélni .