Eljött a nagy nap. Ma meglehet a bajnoki cím, méghozzá rajt-cél győzelemmel. Ízlelgetjük egy ideje. Riválisaink drukkerei is rálegyintettek már a dologra, mi viszont ki akarunk egyenesíteni minden kérdőjelet. Tetemes pontelőny ide, 14 meccses veretlenség oda, ünnepelni csak akkor akarunk, amikor már megmásíthatatlan lesz a tény. Ez ma délután meglehet, mindössze le kell győzni a lendületét vesztett Crystal Palace-t a Bridge-en, aztán mehet végtelenítve a One step beyond – vagy amit akartok. Kedvcsináló alább.
Az, hogy ’meg lehet csinálni’, már képmutatóan diplomatikus felütés. Annyira kötelező elvárás, hogy már az ’ezt innen csak mi veszíthetjük el’ is felesleges. Ez kérem zsebben van. Viszont elő kell most venni onnan, s fej fölé emelni, hogy mindenki lássa – még a fanyalgók és irigyek is. Meg kell nyerni egy olyan mérkőzést, ami a szezon bármely szakaszában kötelezően elvárt a csapattól. Egy Crystal Palace-t sérülésektől tizedelve, BL-elődöntőre készülve vagy bírói hátszélben is le kell verni, hát még így, itt és most.

Lehet a dologból csinálni egy – amúgy ránk nem jellemző, de hátha – gálát, ahol parádés játékkal aratunk olyan többgólos győzelmet, aminek jogosságához egy pillanatig nem fér kétség.
Lehet – a hagyományokhoz híven – egy kézben tartott, ám ingerszegény londoni derbit kerekíteni a ma délutániból, ami nem kerít extázisba, de a kívánt célt okosan teljesíti.
Lehet egy nyögvenyelős, izzadtságszagú diadal is a mai, ahol kemény szenvedések után préseljük csak be azt az egyet, esetleg az önsorsrontás jegyében egyenlít, esetleg vezet is a Pardew-csapat, de aztán minden jó, ha a vége jó.
És – ne vegyük el – lehet, hogy nem sikerül. Nem kívánom, mert nagyon várom már a jövő heti díszsorfalat a Liverpooltól, de az esélye azért megvan még annak is, hogy csak egy döntetlen kerekedik ki a dologból (ki azért csak nem kapunk), ami elnapolja a bajnokavatást.
A lényeg, hogy ma délutánra senki se csináljon programot. Ott kell lenni a csapat mellett mi is és kiszurkolni, amit csak lehet. Továbbra is Blue Is The Colour!
316 Comments
by Petikee95
🙂
by kasata91
Banális dolog, de mi a helyzet az új mezzel ? Ilyenkor már a jövő éviben szoktak feszíteni nem? Aztán még se promó videók se semmi.
by DannyfromtheShed
biztos nehez legyartani a Yokohama feliratokat 🙂
by myheartisblue
Vélhetően a főszponzor csere miatt…Nem mutathatnak be Yokohama-s polokat ezrével, ha még a Samsung-al van szerződése a csapatnak. Én csak ezt az egyetlen értelmes magyarázatot tudom elképzelni.
by kasata91
Vagy az adidas megvárta hogy valami arany kerülhessen rá 😛
by myheartisblue
Hát jah, a PL címer a dresszen mindenképp aranyozott lesz egy évig! 😉 😛
by DannyfromtheShed
De jo is lesz, jon is egy belole haza 🙂
by kasata91
Logikus lenne. De majd ha lesz időm megnézem hogyan zajlott az le AON és Chevrolet berkekben ugyanez a szitu
by Didier90
még senki nem mutatta be az új mezét tudtommal. Nem hiszem, hogy a szponzor miatt késne.
by Blue One
Szerintem csak az utolsó hazai meccsen szoktál felvenni a jövő évi mezeket. A szponzor csere miatt viszont lehet, hogy most ez idén elmarad.
by DannyfromtheShed
Allitolag ez lesz amugy, nem hivatalos forras persze.
by DannyfromtheShed
Ez elsz allitolag, unofficial of course.
by DannyfromtheShed
Ez lesz allitolag, not yet official of course
by kasata91
Ezzel eléggé egybe vág. Úgy hogy gyanús. De a fekete nagyon pengének tűnik
by myheartisblue
Szinte biztos vagyok h. ezek lesznek. Ezek a fefedezések általában helytállóak, bár a gombos nyakúak nekem sohasem valahogy tetszettek. Továbbá nehéz valamiféle újabbat alkotni, az Adidas-ra a letisztult formák a jellemzőek. Néha 3. dressznek meghúzhatnának egy kicsit merészebbet pl. motívumot (gondolok itt a címeren lévő oroszlánra).
by Blue One
A második mondat végén a szórend nem az igazi 🙂 Ettől függetlenül átjött 😀
by DannyfromtheShed
Nekem csak a piros nem tetszik benne. A logot is monochrome-kent kene. Na de meg mindig jobb, mint a Chevroletes baratainke:D
by Blue One
José Mourinho
by Cech01
Unalmas….
by WudigessBoi
3. évében viszont még nem lett bajnok.
by Blue One
Minden sorozat megszakad egyszer. 😀 Ez jövőre fog 🙂
by Petikee95
A Chelsea a mai napon leadta azt a 25 fős listát, ami azon játékosok nevét tartalmazza, akik a szezon végén megkapják a Premier League elsőségért járó aranyérmet. A listára bármely olyan játékos felkerülhet, aki legalább 170 percet játszott a szezonban. José Mourinho külön kérésére a télen Wolfsburgba szerződött André Schürrle is megkapja a bajnoki aranyat.
by Cech01
Régebben ez nem 10 meccshez volt kötve? Én valahogy így emlékszem.
by Didier90
forrás? Nagyon megérdemelné Schürrle egyébként. Szégyen lenne a klubra nézva ha gilisztás kapna a német meg nem
by kasata91
Ramires üzeni hogy jól van csókoltat mindenkit a blogon 😀
by Cech01
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/11078260_830208190397698_1876762070049992202_n.jpg?oh=57755c659fd5a7971bb5de7306e1ac7d&oe=55C9A598&__gda__=1439627076_787ccba92a5729f0568ea7808536cdd2
by Cech01
Ki volt ott az ifik meccsén? 🙂
https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11207370_830220937063090_988002265422953936_n.jpg?oh=15a5c71c79eeb4120864bd7266b192cd&oe=55CFA28A
by mohacsia
Harry Potter ott jobb oldalt?
by Cech01
És a borotvált Hagrid a másikon. Huss és pöcc.
by mohacsia
Huss és pöcc:
https://www.youtube.com/watch?v=R7FdqIthU0s
by Cech01
Huss és pöcc:
https://www.youtube.com/watch?v=9z6hB2RGgE8
by lazarusBwanderbaum
Sokkal inkább Malfoy, neki volt kőgazdag a faterja.
by Cech01
Haha, most eszembe jutott egy Potter Albert rész….
by myheartisblue
Arsenal nagyon focizik,szólni kéne nekik tán, hogy már késő…Hull közben meg a Lester mögé csúszott GD-vel.
by lazarusBwanderbaum
Hétvégén a Burnley-t fogadja a Hull, majd ott kell nekik nyerni. A Leicester sem törte össze magát ellenünk, a Newcastle ellen viszont tényleg rohadt jók voltak. Szerintem a tigrisek be fogják darálni azt a fos Burnley-t.
by myheartisblue
Azért az lenne a meglepi ha a Newcastle kiesne a PL-ből… Igaz ehhez azért nem kis véletlenek sorozata kellene.
by Cech01
Elég drámai lenne, ha kihullana a Castle. Leülepszik a SackPardew, erre kiesnek.
by Cech01
Sosem késsső egy vöretes szíp focihoz.
by kasata91
Ők nem kupákban mérik. (De hogy fognak majd örülni egy kínkeserves 1-0 vagy 0-0 és tizik után a fakupának… )
by WudigessBoi
Most, hogy ötszörös bajnokok vagyunk, eszembe jutott ez a kép.
by Zenzo
ne gyere itt nekem a történelemmel meg a múlttal :DDD
by Cech01
Ez az a történelmi személyiség? Hirohito császár?
by myheartisblue
Igen, itt épp az IQ-ját vagy a staminaja számát mutatja. Dehát amugy meg totál mindegy, mert neki a történelembe nem számít bele ez elmúlt tíz év, nem hát hogy még a tegnapelőtt… 😀
by Blue One
Arsenal fans sing „You’re going down with the Chelsea”
Villa fans reply back with „You lost 2-0, you lost 2-0, you lost 2-0 at the bridge”
:DDDD