Not enjoyland

Sunder Not enjoyland. Ezt csak azért ismétlem meg a címsor után, mert oda nem lehet áthúzott karaktereket beszuszakolni. A Sunderland nem lett kedvesebb ellenfél tavaly vagy akárhányévvel ezelőtt óta (hiszen már Ancelotti is futott bele egy Stamfordi hármasba ellenük), tavaly meg hát ugye mind emlékszünk. Egy nagy különbség azért van: szar meccset játszottunk, csak nem vesztettünk.

Merthogy ami a lényeg, hogy talán egy percre a sír forog Chuck Norrisban, de azért nem tart ez soká, a csapat továbbra is az élen, továbbra is veretlenül, és bár a fordulóban boldog-boldogtalan győzni tudott, a ManU-tól a Pool-ig mindenki nyert (a Saints nem, de ez elengedhetetlen feltétele a City győzelmének), azért 13 kör alatt ez az első ilyen, és mi még mindig clear 6 ponttal vezetünk.

Ez a mérkőzés egyébként is kilógott bőven a sorból: a bajnokság során először maradtunk gólképtelenek, viszont cserébe április óta ez az első bajnokink, amin nem kaptunk gólt. De május óta nem játszottunk 0:0-t sem. És még egyszer: ez volt sorban a huszadik, veretlenül megvívott mérkőzés a szezonban. Leírjam számmal is? Leírom: 20.

Lesznek még ilyen meccsek, mikor egyszerűen nem megy be. Mentünk előre, itt-ott becsületből, a srácok kicsit tompának is tűntek, főleg Ázár mondjuk, de Costa vagy Oscar sem a jobb meccsei közül hozott most. Egyszerűen annyi van, hogy a lényeges meccset hétközben megnyertük. Nagyon megnyertük. Most meg egy mondjuk lényegtelen meccsen nem nyertünk. Nyerhettünk volna, de annak már mind1. Néha fingot fog az ember. Winston írta levlisten a meccs után, hogy szerinte a széljátékunk hiánya okozta a gólképtelenségünket, mert minden irányból a kapu felé törtünk, ahelyett, hogy a betömörülő Blunderlandet megpróbáltuk volna széthúzni, a pályán lévő Ivanoviccsal, és a nem pályán lévő Luissal. Jah, a gondolatvilág eredeti, a probléma valós, és valószínűleg már José is okosabb ennyivel, ezt a meccs után a stúdióban is kiemelték. A portugál mindenáron erőből akarta megverni Poyetéket, azt nem jött be, bumm-puff. Bár tény, hogy a két csatár becserélése kb olyan volt, mint mikor a fingszagot próbáljuk meg elnyomni azzal, hogy rágyújtunk, azaz a büdösre rárakjuk a fedőbüdöset.Vagy, ahogy a belga mondaná, a semmi semmizik…

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=xBettt9aF0c]

Szét lehet nézni, körülöttünk mindenki örömködik. Örömködik a Sunderland, hogy idén már nem tömték ki őket másodjára nyolccal, pedig megtehették, megtehettük volna, volna.. Örömködik a City, mert egyel közelebb vannak hozzánk, s talán még csendben mindig azon vihognak, hogy Lampard miatt (is)… hogy nőne minden mászókakéknek teafilter a herezacskója helyére. Örömködik a végtelenül szerencsétlen ManU, ahol már az okozza a csillagszórózást, hogy képesek voltak otthon elverni a Hullt. A Pool meg képes volt ugyanerre a Stoke ellenében. Sőt, még Arsenaliában is örülnek, hogy a végén kivételesen a lécen csattant a WBA egyenlítője, így 2 csodaszép döntetlen után végre nyerni tudtak (és még így is 13 mínuszban maradni is tudtak). De azért érezzük a nyomorukat: LvG egy Hull ellen megnyert 3-0 után nyilatkozza le, hogy akko’ mostmá’ minden rendbe van, megvolt a szezon legjobb meccse, hurrá, Wengerék meg egy Welbeck fejessel és a kapufával meccselték le a WBA-t. Egyedül a City kapott némileg életre, elvégre már hárommeccses szériában vannak ők is..

Nyilván nem elbagatellizálni szeretném azt, hogy elhagytunk 2 pontot, de legyünk őszinték: megtehettük Még így is nagyobb biztonságban van a szezonunk, mint a Pentagon széfjében a nukleáris rakéták indítókódjai. Peanuts. Mondhatnánk, hogy frusztráló meccs volt, és frusztráló az eredmény, hiszen ennél jóval nehezebb meccseket oldottunk már meg. Csak, én ismét emlékeztetnék picit mindenkit arra, hogy ez a meccs előrelépés. Mert az előző szezonban, ezen a meccsen kikaptunk. És ez az 1 pont pont egyel több, mint az előző elszámoláskor a nulla az ilyen meccsekért. Lesz még ilyen meccs bizonyára, amikor a Chelsea ezerféle fegyvere közül aznap mind besül. Mert most Costa sem mentette meg a seggünket, Fabregas gólpassz-lába is néma maradt, Oscar sem húzott ki a szarból, Ázár is néma maradt, Willian is kapufáig jutott, a rögzített szituációkból sem jött a gól, Cahill fejese is Pantillimon kezében kötött ki, Ivanovics is pont a románt találta el, Matics sem tudott vakok közt a félszemű lenni, és kivételesen a cserék sem voltak képesek egy gólnyit lendíteni a játékon. Azt már nem is említem, hogy bár Costa is némi szerencsével maradhatott sárgával a pályán, de cserébe szögleteknél WWF-be illő módokon vitték földre Cahillt vagy Terryt. De. Remélem, ebből a sorból látszik, hogy a jelenlegi Chelsea annyira sokoldalú, hogy az már majdnem gömb. Ettől viszont még 20 meccsenként jöhet egy nullával hozott meccs. Amíg pedig nem kapunk ki, ennek nagyjából rendjén kell lennie, én úgy gondolom. Vagy, úgy is mondhatnám, hogy ha 13 meccsenként a legrosszabb eredményünk egy 0-0, ott olyan nagy gond nem lehet. Azt pedig még nem is említve, hogy túléltük a novembert…

Jön viszont máris a Spurs, akik szintén hárommeccses győzelmi szériával állnak neki a Stamfordi meccsnek, na őket kérem meg kell csapni, és helyre is állt a világ rendje. Most 16 nap alatt 5 meccset tolunk le, és az utána következő időszak sem ígér sok kényelmességet. Ezzel kapcsolatban itt meg is jegyezném, hogy tekintve az aktív szerzőpárosból ketten a decemberre nézve komolyan küzdeni fognak az időre tekintettel hátrányokkal, némileg alakítanunk kell a kontenteken. Azért szólok előre, nehogy azt higgyétek, hogy bezár a blog, csak most január közepéig-végéig kicsit más sormintát fogunk majd követni, mert Ábelként a rengetegben nem fogjuk tudni tartani a jelenleg bevált meccsenként 2 posztos kombót. Már most profi időbeosztást írunk Wudival a hogyanra és mikéntre, a kövi két hónapra, de egyelőre több a homályos folt, mint a köd Albionban. Azt már tudjuk, mikor nem érünk rá, szóval a tartalommal ezek között fogunk megjelenni. Azaz, egészen rövidre fogva: tartunk nektek egy kis adventi meglepetést, minden nap felnézhettek a blogra, aztán meglepetésszerűen lesznek ott új posztok is, kicsi angyalkákkal, kék szakállal, szőrös lábbal, meg mikulanccsal, rémszarvasokkal megrakott szánnal, és ha jól figyeltek, itt-ott még akár Jézus is feltűnhet, de ha más nem, istent biztosan fogjuk emlegetni az elkövetkezendő hetekben.

Na most, hogy túlestünk a magányéleti kérdéseken, beszéljünk még kicsit a lényegről: az meg a soronkövetkező Spurs.

A legkomolyabb és legmeghatározóbb tény velük szemben, hogy tekintve, hogy a szezonban is összesen négyszer, de a bajnokságban mindössze egyszer voltak képesek két gólnál többet lőni (azt is még augusztusban a QPR ellen), ha azzal indulunk neki, hogy lövünk legalább kettőt, már megvan az X. Mondjuk némileg intő jel lehetne, hogy átlag havonta egyszer, úgy 25-e környékén húzzák elő a gólzsákot a szertárból (Aug 24 QPR + Aug 28 AEL, aztán szept 24 Nottingham Forrest, Okt 23 Asteras Tripoli), a novemberi meg kimaradt, de valahogy nem érzem azt, hogy pont ellenünk nyílna meg megint. a csap. Másrészről viszont kettőnél többet csak két csapat vert nekik, még az elején a Pool és a City. Azért merem remélni persze, hogy ezt a színvonalat (köh) megütjük, és egy kellemes négyessel zavarjuk meg Llorist. Azzal a gondolattal indulunk el a távoli idegenbeli túrára a Stamfordra, hogy Costa kipontozta magát, így Remy vagy Drogba kezd majd a spúrok ellen. Ami jelenleg azért kérdés. Ha a szezon előtt, vagy akár szeptemberben valaki felteszi azt a kérdést, hogy a francúz vagy az elefánt, minden tiszteletem ellenére rácsapok a fhansziára. Drogba az előszezonban és az első meccsein – talán még félsérülten – elég rozsdásnak és kötöttnek tűnt. De azóta kalapemelés, mert Black Jesus már relatív kevés játéklehetősége ellenére 4 gólos, és asszisztot is jegyeznek a neve mellett. Kíváncsi leszek, José vajon kit kezdet: aki tavaly vert gólt a Spurs ellen, vagy aki 10 szezonon át kasztrálta a csirkéket (ha csak az utolsó 8 meccset nézzük, 3 gól és 4 gólpassz áll a neve mellett). A közvélemény többségében 60-40% arányban Remy mellett teszi le a voksát, nálam talán 51-49 Drogba javára.

 

A formákra kitérve picit: valójában míg mi jelen állás szerint elöl-hátul királyok vagyunk, addig a Spurs a hátsó traktusra tud csak támaszkodni, elöl tényleg vitán felülien szarok, de hátul azért eléggé rendben vannak, mégha a 18 kapott góljuk és nullás gólkülönbségük nem is feltétlen erről tanúskodik. Nem elhanyagolandó tény a múlt sem, elvégre a WHL nem véletlen volt jóideig 3PL néven közismert, de, hogy a csirekek a Stamfordra sem nyerni járnak, az is biztoskrvaisten: utoljára még Lineker tudott győztes találatot szerezni a Bridge-en, ami nagyjából már betájolja az éveket, de nem kell sokat gondolkodni, mert megmondom: még az olasz VB évében volt (’90 februárjában). Azóta 27 meccsből 10 döntetlen, és 17 vereség. Miközben mi az utóbbi 34 Stamfordi meccsünket tekintve 28 győzelem mellett 1 vereség (all in, nem csak Spurs). A számokat ne kérdezzétek, miért épp annyi, mert csak. A statisztikusnak épp ez tetszett. És bár idén nem a clean sheetek mesterei vagyunk (a szezonban 20/8), itthon azért nincs nagy gebasz: 14 meccsből 11-et kapott gól nélkül hoztunk le. Na, egy utolsó shot a magamfajta statbuziknak, és abbahagyom: José mestere a londoni derbiknek, de a Chelsea is: utóbbi 17 londoni meccsünkből egyet vesztettünk el csak: a Crystal Palace ellenit, idén márciusban.

Egyébként meg nyugi: a szuperkompujter kiszámolta, hogy simán nyerjük a bajnokságot. Szóval nyugi-nyugi.