Hush, little baby, don’t say a word

psstVégülis, most mit? Mégis, mit? Mit szóljon már az ember ehhez megint? Úgy nyertünk 4 gólt rúgva, hogy megint csak a szurkolók izzadtak meg a képernyők előtt. Játék? Ugyan, minek az. Nézhető mérkőzés? Hm, talán. Itt-ott. 

Az első 20 perc után megint joggal merült fel, hogy az a foshalom, amit pályára tettünk, az most akkor tulajdonképpen mi is valójában. Az, már a taktikánk és játékunk része, vagy altatunk? Elvégre, londoni rangadóról beszélünk, itthon, pláne a csirkék ellen meg ugye nem kéne nagyon kikapni. Ráadásul, ahogy az előzetesben is elhangzott, a csonka fordulónak hála 7 points clear on the top, márha nyerünk persze. Aztán BANG, második félidő, 4-0, José pedig kiáll a trágyadomb tetejére, és elkussoltat mindenkit: nem vagyunk mi esélyesek, húde nem, esélyesek azok pláne nem, neeem, nem, az nem, de azért szépen csendben most megint szarsemmi játékkal húztunk három pontot, szevasztok, hush, little babies, don’t say word…

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=WYlp5EjU7uo]

Az történt ugyanis ugye, hogy lőttünk négyet, kaptunk egyet sem, és a szerencsétlen csirkék meg csak rohangáltak a pályán, mint a fejetlen csirkék, fejjel.

csirek

A fejét valószínűleg a Robin Hood-i erdő névadója is fogta, már az elsőnél. A játékosai több hibát követtek el 12 sec alatt, mint amennyit az egész meccsen illene ilyenekből, Kaboult a saját cipőfűzője szopatta ketté, Verthongen meg az egész Spurst, Eto’o meg Josét (ha még valaki nem vágná VÉLETLENÜL, akkor ugye Csozé privátban poénkodott a kameruni életkorával, a sajtó meg bedobta a nyilvánosba, a csatár meg jót röhögött az egészen, de azért ez a gólöröm priceless)

Lássuk sorban a történéseket:

verthongen_eto

José reakciója
José reakciója

Aztán, Kaboulnak még nem volt elég a jóból, gondolta, a munkát illik elvégezni böcsülettel, majd fogta magát, Oliver játéksporttárs közreműködésével ajándékozott egy tizenegyest a Chelseanek, meg még jól ki is állíttatta magát. Sherwood meg valószínűleg a haját tépte,spt_ai_chelsea_tottenham_35 mert nem ez az első eset, hogy komoly mérkőzésen lényegében a bírók kaszálják el a nagyjábóli összes esélyüket a győzelemre. Nem olyan rég még mi magunk emlegettük, hogy a bírók tolják a City-t. Noh, most löktek egyet a mi szekerünkön is, de aztán lehet ám, hogy tényleg a Spurs ellen pakoltak egy havi fizut a bukiknál. Így vagy úgy, tudjaja csecs, azzal, hogy Ázár betolta a büntetőt, kb lefőtt a meccs, majd a teljességgel szétesett spúrok még rúgtak egyet a földön fekvő önmagukba, és 2 perc alatt verettek kettőt azzal a Ba-val, akinek még arra sem volt ideje, hogy felvegye a játék egyébként sem lüktető ritmusát.

Mondanám, hogy nem lennék most Tottenham szurkoló, de mivel az amúgy se, így nem mondom. Azt viszont igen, hogy nekünk EZ nagy győzelem, és magasról leszarom, hogy kik és hányan értekeznek arról, hogy akkor most mennyit nyomott a latban a spori, hogy akkor most Eto’o az műesett-e, vagy fújható volt a büntető, 4-0 az 4-0 fiaim, és azon sem fogunk most lamentálni, hogy vajon ha Torres nem sérül meg a meccs előtti bemelegítésen, akkor az első két gól ugyancsak aktív részese, Eto’o pályán se nincs. Karma drágáim, a jóisten is azt akarta, hogy csodálatos nevemnapján ha már úgyis nőket köszönthetek ezerszám, akkor ennyi jár nekem és kész.

No nem félreérteni, nagy rajongója vagyok én a női nemnek, biztosan meg is érdemlik, hogy egy évben egy nap róluk szóljon, de tisztelettel, a meccsnap az meccsnap, a Zoltán nap meg Zoltánnap, hogy a magasságos szakajtsa ketté a világot.

A meccs tanulsága kb annyi, hogy néha a szar meccseket szar játékkal is be kell tudni húzni, főleg, ha a helyzet úgy kívánja; a védelmünk rendben van, öléggé, és ha a kameruninak nincs köze ilyen sok ahhoz, hogy meglegyen az első és a második, amivel eldőlt a lényegi kérdés, akkor Terry a meccs embere, az fix. Aztán, kiderült megint az is, hogy Maticcsal veszettül nagyot fogtunk, jól kikupálták nekünk a portugálok, persze megkapták érte a habcsókjukat, de nagyon kell az, amit a szerb oda tud tenni középen, mert a maszkosharcos megintcsak pályán volt, de sokkal tovább nem jellemezném a dolgot. Éééés igen, az is itt van nekünk, hogy azért kell az a csatár a csapatba, na, amit idén egyre inkább – de rangadókon legalábbis bizonyosan – Eto’o testesít meg. Nagyon nehezen vette be a gyomrom az érkezését. Nehéz elfeledni a Barcás időszak minden vonulatát, amit a pályán és azon kívül is letett. DE, gólt lőtt a Poolnak, a ManUnak, és most már a Spursnek is, ráadásul a gólöröme is megér egy pacsit, szóval jó arc na.

Meg is mutatjuk, hogy kell bemelegíteni egy ilyen meccsre:

Aztán, jöhet a gól!

spt_ai_chelsea_tottenham_41

És az edzői elismerés

spt_ai_chelsea_tottenham_47

Hiába na, szemesnek áll a világ!

No meg, legalább azt is megtanultuk, hogy Hazard is ember, mert ilyet is tud ám:

Persze addig a jó, amíg ez a kuriózum, nemdebár, pedig de. A lényeg úgyis ez:

Lloris balra, labda jobbra
Lloris balra, labda jobbra

A végére hagytam a keringőt, ezt úgysem hinné el senki, ha nem én mutatom meg nektek.

Engedjetek, ezt be kell lőnöm, Ramires azt ígérte, ha gólt verek, elvisz a farsangi bálba
Engedjetek, ezt be kell lőnöm, Ramires azt ígérte, ha gólt verek, elvisz a farsangi bálba
A zenét szolgáltatja: a Diadalmas Rock együttes
A zenét szolgáltatja: a Diadalmas Rock együttes

A következő fordulóban az FA-ből frissen kiesett City (muhaha, Wigan) az FA-ben frissen továbbjutó Hull otthonába látogat, miközben a Pool a végre valamit mutató Unitednél vendégeskedik, a frissen szétesett Spurs pedig az Arsenalt fogadja. Mi a Villát kívánjuk saját otthonában 6-0-ra verni. Addig meg…

Nyertünk? Nyetünk. 3 pont? 3 pont! A többi?? Hush little baby, don’t say a word…

20 Comments

  • Posted 2014-03-10 07:44 0Likes
    by Csaba-Ervin Thieme

    Jó kis idegölő meccs volt ez! Főleg, hogy a védelem és a csatársor között nemigen volt kapcsolat, a középpályá ebből a szempontból elég ramatyul teljesített. Kaboul gyerek pirosa meg véleményes, viszont Sandro már rég tusolhatott ha a bíró következetes. Ehhez képest végigjátszodta a meccset…
    Ami Ramirest illeti, szerintem ugyanolyan szar volt mint a középpálya többi tagja, egyedül Matics lógott ki egy kicsit a sorból pozitív irányba. Amig partiban voltak a csirkék, itt biza megszorongatták a tökünket.

    • Posted 2014-03-10 13:30 0Likes
      by zenzo

      „a védelem és a csatársor között nemigen volt kapcsolat”

      igen, ezt pedzegettem már a Fulham meccs után is, csak akkor nem játszott Lampard – akkor úgy éreztem, érte visít a meccs, most ő kezdett, a helyzet viszont nem lett jobb. Matics viszont krvanagy tanár, komolyan. Viszont, kell valaki, vaaaagy valahogy meg kell oldani, hogy a flow sokkal simább legyen előrefelé, mert az látványosan hiánycikk most. Aztán lehet, hogy jön a jó idő, Oscar visszatér a formájához, és megoldódik minden mintegy varázsütésre.

      • Posted 2014-03-10 14:02 0Likes
        by Csaba-Ervin Thieme

        Nem tudom mi a baj a brazilokkal(attól eltekintve, hogy megfáztak), de sürgősen kellene valami formajavulás vagy Ramirestől, vagy Oscartól…de azt se bánom ha jön van Ginkel és megmutatja nekik, hogyan is kellene focizni! Az a gond, hogy ha nem elég stabil a középpálya, akkor sem a támadás, sem a védekezés nem egy életbiztosítás jobb csapatok ellen, hiába vannak kiemelkedő formában pl a védők, vagy elől épp Hazard… Szerintem a meccsek 80%a ott dől el!

      • Posted 2014-03-10 21:55 0Likes
        by zenzo

        Attól eltekintve semmi. Kesztyűs idő Londonban = brazilok takarékláng. Van Ginkel talán áprilisban már pályára léphet az U21-ben, de megmondta JM, hogy az A keretben ebben a szezonban már nem lép pályára… 😐

        Hát, van az a kissé elcsépelt mondás, hogy a meccseket a támadók, a bajnokságot a védelem nyeri meg. Nem egy jó mondás, de legalább igaz. Viszont, a középpálya az, ami ezt hajtja. Mindkét irányban.

  • Posted 2014-03-10 10:11 0Likes
    by d3vnull

    Igazából az a helyzet, hogy Kaboul egyértelmű gólhelyzetet akadályozott meg. Ez ha büntető akkor piros is. Más kérdés, hogy szerintem Eto’o egész nyugodtan a lábán maradhatott volna, és belőhette volna a ziccert, tulajdonképp hányinger az egész mostani futball, hogy mindenki a légyfingtól elesik. Más kérdés, hogy egy Vertonghen-el a csapatban én mélyen kussolnék 😀

    Mindemellett : tök jó, hogy el szoktuk ismerni ha a javunkra tévednek. De ne menjünk már el szó nélkül az első perc mellett, amikor úgy tévedtek a kárunkra, hogy finoman szólva a meccs kimenetele dőlt volna el, valamint amellett sem – bár erről szól a cikk -, hogy Sandro legalább 3 sárgalapot úszott meg. Ilyetén ne mondjuk már, hogy minket segített a játékvezetés, mert ez most nem állja meg a helyét! Nem volt a toppon, ez kétségtelen mondjuk.

    Mindesetre Hazardról egyszer itt még el fognak nevezni valamit 😀

    • Posted 2014-03-10 13:34 0Likes
      by zenzo

      „Más kérdés, hogy szerintem Eto’o egész nyugodtan a lábán maradhatott volna, és belőhette volna a ziccert”
      No igen, nem ártana megtalálni a balanszot a skót és a spanyol foci között félúton, nem pedig a szabálykönyv kiskapuit kihasználni. Etot nem fogom tudni hibáztatni, de ha ellenünk csinálnák, fel lennék háborodva. Az a helyzet, hogy ez a szabálykönyv adta takonykodás, a Spurs ellen meg tényleg befújtak ilyet nemrég, megpróbálta, bejött. Nem büszke pillanat, csak nem nagyon érdekel 🙂 És igen, ezek hosszútávon úgyis kiegyenlítik egymást. Akár meccsen belül, akár a sorozaton belül.

  • Posted 2014-03-10 12:25 0Likes
    by Cech01

    Happy birthday Chelsea/Eto’o!

  • Posted 2014-03-10 12:47 0Likes
    by wudigessboi

    Annyira bűnrosszak nem voltunk, az első pár percben volt két komoly helyzetünk (Eto’o nem les kiugratása és Hazard üres kapuja) és később sem volt Tottenham fölény. Mindhárom akciógólunkban volt ugyan szerencse/balfaszkodás, de azért bőven a jobbik csapat nyert.

  • Posted 2014-03-11 09:58 0Likes
    by Csaba-Ervin Thieme

    Másik dolog középpályára: Josh t valahogy a nagy csapat közelében kellene tartani már…nézegettem a statjait és bizony bizony egy ilyesmi játékos elkelne a csapatba.

    • Posted 2014-03-11 14:39 0Likes
      by zenzo

      Én is elgondolkodtam azon, hogy már csak ezért is megérné megnézni a City-Wigant, ahol a mekik (McEachran, McManaman, McClean, McCann, McArthur) megették a Citeh középpályáját – nyilván számunkra a mi mekink a lényeges. Látta egyébként valaki a meccset?

  • Posted 2014-03-11 21:40 0Likes
    by zenzo

    Kaboul red appeal successful – Az FA elismerte a bírói túlkapást. Ez a Spurson segít valamelyest, az Arsenal ellen pályára léphet Kaboul, a Chelsea ellen viszont nem változtat a dolgon. Ezek után igazán megérdemelné Younes, hogy az ő góljával nyerjenek az ágyúsok ellen 😀

    • Posted 2014-03-12 10:02 0Likes
      by wudigessboi

      2010-ben ő szerezte a győztes gólt 0-2-ről, ráadásul az Emirates-ben 🙂

    • Posted 2014-03-12 14:05 0Likes
      by mohacsia

      Az ellenünk nyújtott teljesítménye alapján azt se nézném ki belőle, hogy egyáltalán tud vmi hasznosat csinálni a pályán… Nem reménykedek abban, hogy ettől jobb lesz a Spurs és megveri az Arsenalt.

      • Posted 2014-03-12 15:42 0Likes
        by zenzo

        A Spurs-Arsenal derbi is olyan, mint a Pool-Everton vagy a Tyneside derbi, többnyire nem számít az aktuális forma, és kb bármilyen eredmény „normálisnak” tekinthető, ebben benne van a Kaboul mesterhármas is 😀

  • Posted 2014-03-12 10:12 0Likes
    by bilala

    Ismet elodontos a Chelsea a fiatalok FA kupajaban. Ezzel az utobbi evek staccja igy nez ki: 2008 – dontos, 2010 – gyoztes, 2011 – elodontos, 2012 – gyoztes, 2013 – dontos, 2014 – minimum elodontos. Igen szep es biztato!!

    • Posted 2014-03-12 12:31 0Likes
      by zenzo

      Igen, mégha nem is a legjobbak között említik rendre, de mindenképpen kezd tényező lenni a Chelsea ifi is – már „csak” össze kell kötni a kellemest a hasznossal, és elérni, hogy annyira jó legyen, hogy játékost is tudjon adni a nagycsapatnak! 🙂

      • Posted 2014-03-13 10:13 0Likes
        by bilala

        Ehhez meg hozza jon az, hogy a 2010-11-es szezonban bajnokok lett a reserve team, valamint jelenleg a 3. helyen all a chelsea u21-es csapata is az u21-es bajnoksagban (ami ha jol tudom, csupan 2. eve letezik) valamint volt tavaly egy ifi BL (nextgen series) donto . Szoval mindez igencsak biztato, de valoban jol jonne mar egy first team jatekos, mutatoba is meg amugy is. PS: es ha jol remlik, meg a csaj csapat is bajnok 🙂

      • Posted 2014-03-13 12:06 0Likes
        by zenzo

        Az új fajta U bajnokság nem idén indult? Sajnos a nextgen sorozat szponzor hiányában (pénz hiányában) igen rövid életű lett, pedig jó elképzelés lett volna, csak hát pénz nélkül meghalnak a jó dolgok. Ráadásul még mindig az a jellemző, hogy az ott pengés játékosok sajnos idővel elvesznek, és nem hogy nálunk, de más nagy csapatokba sem illeszkednek be végül, max a küszibig jutnak, néhányan elérik egy PL középcsapat szintjét, mint Huth vagy Borini, Bertrand, Sinclair, Stoch, stb.

      • Posted 2014-03-14 14:10 0Likes
        by bilala

        En erre gondoltam (http://en.wikipedia.org/wiki/Professional_Development_League) ennek meg ez a masodik eve. A NextGen-er kar, de helyette van iden UEFA YouthLeague, ahol a legjobb 8 kozott a chelsea es eddig igencsak imponalo teljesitmennyel). De. Ettol fuggetlenul amit irsz az igaz, valahogy vagy elkallodnak a tehetsegek, vagy, tenyleg nem eleg jok. Mondjuk ebbol a szempontbol en optimista vagyok. Nincs meg olyan regen, hogy rendbeszedtek a Chelsea utanpotlast, es az altalad is irt jatekosok 20-23 eves korosztaly (es meg egy rakat masik ilyen is van), ezek kozul azert meg viheti nehany tobbre is. Nyilvan nem lenne baj, ha mar 20-22 evesen klasszisok lennenek es az elso csapatot repitenek.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com